Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Móricz Zsigmond: Házasságtörés_MOBI

Móricz Zsigmond: Házasságtörés_MOBI
390 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Kicsit mulattatta, hogy milyen könnyen megy a dolog, a fantáziája úgy dolgozott, s oly pontos színekkel tudta a nem igaz dolgokat feltálalni, hogy a szülőanyja megesküdött rá, hogy ez mind egy szóig igaz.
    - Azért jöttem, hogy édesanyám adhatna nekem négy forintot.
    - Eh, nincsen nekem.
    Isti megharagudott.
    - Jó, legalább meghűlök s megdöglök.
    Az anyja kedvetlen lett.
    - Ne vigyetek el innen pénzt, inkább hozzatok, az a szegény apátok már nem bírja azt a sok szájat...
    Isti felvetette a fejét:
    - Én nem sokat vittem el - mondta -, két gatyát vittem összesen, másnak egész stafírungot szoktak adni...
    - Ej, mit hányod nekem, a húsomból szakítsam ki, hát vigyél, van még apádnak egy rossz ujjasa, vidd el...
    Könny volt a szemében, s az lecsordult az arcára.
    - Én nem panaszkodom, én mosok, dolgozok, mosóné nélkül ennyi férfire... s még az van hátra, hogy hazajárjatok kínozni...
    Isti most nagyon bánta, amit tett, hallgatott, s mint a gyerek, akitől megtagadták a cukrot, morózusan, durcásan állott. Most nem érezte jól magát, ebben a percben, a konyhagőzben kedvetlen volt, otthon a saját házában mégiscsak jobb, ott mindig ragyogó tisztaság, s ott valami úrias kedvesség... még ugyan nincs készen a lakás, de minden hónapban vesznek valamit, s mindig gazdagodnak egy kicsit...
    A konyhába bevilágított a szobai üveges ajtó, szembe volt vele s benézett, a régi kopott bútorok, a sok hurcolkodásban elnyűtt vacakok, félországot bejárt mesterember ringy-rongyok: hiszen az az egy jó van csak az életben, hogy ettől kicsit menekült, s most már ő érzi a megtelepedett, megülepedett emberek boldogító, kövérítő érzését...
    Mintha a kapu csapódott volna. Az anyja felfigyelt, s mikor látta, hogy tévedett, hamar egyet gondolt, bement a szobába, s kihozott a sifonból négy forintot, míg haza nem jön valaki, hogy ne lássák, hogy a házas fiuk hazulról visz el... Odalökte a kis konyhaszékre Isti elibe.
    Nem szólt hozzá egy szót sem, újra nekilátott a mosásnak.
    Isti, mint a gyerek, aki végre megkapta a cukrot, kitátotta a száját, mert leszámolt vele, hogy nem fogja megkapni, s nevetni kezdett:
    - Nahát, édesanyám, azért ha baj, hát ne tessék ideadni.
    - Ej...
    - Kezét csókolom!... édesanyám a legjobb anya a világon, ez az egy fáj nekem, hogy az én feleségem sohase lesz ilyen jó anya... - s a szemében valóban könnyek gyűltek, míg a négy forintot zsebébe tette.
    De az anyja most az egyszer nem szólt, nem tudta, hogy fogja pótolni a hiányt, mostanában az ura nagyon ingerült s igen sokallja már a mindennapi pénzkéréseket... Hát mit lehet tenni, ha ennyi a gyerek, s mindnek olyan sok kell, minden gyerekből csupa urat nevelni...
    Isti darabig állott, de már nem volt türelme, szégyellte magát a rablásért, nem bírt tovább színeskedni, s a pénzzel a zsebében úgy érezte, valami hajtja, taszítja, kergeti, mint a kutya a lopott csonttal, s iszkolt.
    - Csak attól félek, hogy egyszer abból a pólyából a fejére ejti azt a gyereket - mondta.
    Az anyja erre se szólt.
    - Én nem merem a kezembe venni, mert egyszer kiejtettem az ablakon.
    - Kit?
    - A kis Cicukát.
    - Az istenért. Az ablakon!...
    Istinek mindig ilyen meglepő, megdöbbentő esetei voltak.
    Nevetni kezdett:
    - Igen, szerencsére kint állott a háziasszony, annak mutattam a gyereket, hogy repül, s az megkapta. Én azóta nem merem ölbe venni.
    Az anyja csak csóválta a fejét.
    - Még ilyen se hallottam.
    - De ő is addig ugrál vele, míg kiejti.
    Két kisfiú rontott be nagy zsivajjal, kezét csókolom, jaj de éhes vagyok kiáltással.
    - Nekem nem is köszöntök - kiáltott rájuk Isti.
    - Jó van na, azért ne rángass - mondta az egyik kisfiú, aki egyáltalán nem respektálta a bátyját, pedig ez nagyon is számított erre.
    - Neveletlen, benneteket is ki kellett volna ejteni az ablakon, mint én Cicukát!
    A két kisfiú nagyot bámult:
    - Kiejtetted Cicukát az ablakon?
    Óriási kacagás lett, a két gyerek berohant a szobába, s úgy kacagott, csak úgy sikított, jobbra-balra hemperegtek:
    - Isti kiejtette Cicukát az ablakon.
    Isti darabig nevetett, de egyszer csak úgy érezte, hogy nagyon is alól került, az öccsei kinevetik.
    - Ne nevess, mert megpofozlak!... - kiáltott rá pulykavörösen az öccseire - aztán csöndesen, mogorván: - Nekem sietni kell haza, mert a hivatalból sok munkát hoztam, délutáni munkát, s meg kell csinálnom reggelig. Kezit csókolom.
    Megcsókolta az anyja arcát, amelyen könnyet és a mosás páráját érezte meg, s sietve elment.
    - Mikor jössz? - szólt utána fájó, fájdalmas nyöszörgéssel az anyja, az anyák fájdalmas mohóságával, a gyermekük után fájással, mindegy akármilyenek, csak itthon legyenek, ha gyengék, rosszak, még inkább ne lássa más, idegen, a hibát...
    Isti azonban nagyon rossz érzéssel ment el hazulról.
    Most megint az utcán volt, s hazafelé indult a saját otthona irányába, de egyre lassabban lépett, s egyre jobban lehajtotta a fejét, szinte fővel ment neki az utcai fáknak.
    A villamos mellett balra kanyarodott, s egyszerűen elment egy barátjához, Füredihez.
    Nagy meglepetéssel fogadták ilyen kora délután, Füredi sovány kis ember volt, mongol szemekkel, s csodálkozva ugrott fel a díványról, ahol délutáni alváshoz készült.
    - Jó meleg van nálatok - mondta Isti.
    - Fogy a fa, azt jelenti.
    Nevettek.
    Nem mondott semmit, hogy miért jött, csak állott télikabátjában, nem is kínálták, hogy tegye le.
    Füredinek a felesége szívesen látta, de látszott azért rajta, hogy fél, hogy itt marad, s aztán bort hozatnak stb.
    - Nézd, Füredi, tegnap a minisztériumban rád gondoltam, miért is nem vagy te bent minálunk.
    Füredi nevetett, egyetlen vágya volt, hogy a minisztériumba bejusson.
    - Most történt valami, azt hiszem, ha egy kicsit utánanéznél, be lehetne jutni, létszámszaporítás előtt állunk, az országgyűlés megszavazta a kölcsönt.
    - Igazán, tedd le a kabátodat Istikám, megmelegszel, s akkor meghűlsz s meghalsz, mielőtt bejutnék.
    Nevettek.
    Az asszony azt mondta:
    - Jobban szeretném, ha egy jó kereskedőhöz menne el, s pénzt keresne.
    - Azt elhiszem, mert az asszonyok a férjükkel nem törődnek, csak éppen arra használják fel, hogy pénzt hozzon haza. A többit bízzák őrájuk.
    Nevettek ezen is, mert Istinek megvolt az a tehetsége, hogy a legsértőbb dolgot is oly ártatlanul s kedvesen tudta mondani, hogy egyszerűen tréfának számított.
    Az asszonynak dolga volt, s kiment. Isti utánanézett, szép, fiatal asszony volt, szőke, magas, ezek is egyéves házasok, de még nincsen semmi gyerek, igazán csodálatos, hogy ez a nyiszlett Füredi hogy tudott megkapni egy ilyen gyönyörű asszonyt.
    - A legszebb asszony, akit ismertem valaha - mondta Isti, mikor kiment a fiatalasszony.
    Füredi elhúzta a vállát.
    - Szépség - mondta -, mi az a szépség, az a legkevesebb, minél szebb, annál többe kerül a karbantartási költség.
    - No jó, de azért mégse vesz el senki egy förtelmes vén dögöt, csak azért, hogy ne kelljen neki ruhát venni.
    - Azt nem, de a szép asszony, barátom, rendszerint unalmas. Az nem gondol egyébre, csak a szépségére, az nem való nekünk, kispolgári embereknek.
    Isti ellenségesen nézett a barátjára, nem tetszett neki, hogy az ma ilyen cinikusan beszél a feleségéről, az ő érzésében a családi szentély a legszentebb templom volt, amelyről csak kalapemelve s a legnagyobb áhítattal szabad beszélni. Másnak... Ő is úgy szokott, kivétel a segédjegyző, akivel állandóan a feleségével való veszekedéseiről beszél, de azt is csak azért, hogy izgassa, ugrassa az ipsét, s kívánatossá tegye neki a házasság ilyen örömeit.
    - Ha nekem szép nő kell, veszek magamnak egy órára, különben pedig feleségre van szükségem.
    - Van valami köztetek?
    - Ki közt nincs? ti köztetek soha?
    Isti gondolkodva nézett maga elé, s azt mondta:
    - Soha.
    Füredi vállat vont.
    - Barátom, én nem akarlak megsérteni, de én úgy látom, hogy a férjek összeesküdtek, hogy nem mondják el... Pedig mi van abba, nem igaz?... Én ugyan nem csinálok belőle titkot...
    De egyre halkabban beszélt, mintha attól félne, hogy kihallatszik a szobából.
    Isti szórakozottan hallgatta, egyre makacsabb s konokabb lett, nézegette a bútort, faragott tölgyfa bútor volt az, ónémet divat szerint, sokkal jobb minőségű bútor, mint az övék, de régi divat. Az ebédlőszekrény olyan volt, mint egy oltár, fülkékkel, tornyocskákkal, s úgy állott esztergályozott lábain a felsőrész, csak az Isten őrizte, hogy össze nem dőlt. Csipkekendő volt terítve márványlapjára, a székeken is mindenféle kis horgolások, a szék magas támlájú német szék, papírból utánzott bőrháttal s ülőkével, a dívány emeletes volt, magas hátú, zöld, nagy virágos plüssel behúzva. Egy teljesen komplett bútorzat volt a szobában, a falon két kép, afféle színnyomat, két női fej, egy szomorkodó s egy nevető arc, egyik szőke, másik barna.
    - Nézd, barátom - mondta Füredi -, az ember születik, játszik egy kicsit öntudatlanul, aztán iskolába adják, ott jár, amíg a szülőknek, illetve a társadalomnak tetszik, aztán leérettségiz vagy egyetemet végez, szóval na, megszabadult a második korszaktól, akkor valami állást kap, s megházasodik...
    Úgy nézett Istire, mintha valami rendkívüli dolgot mondana.
    - Hát nem butaság? Mondd, nem butaság?... Igazi nyájélet. Csak gondold meg!... Hol az életem?... Az enyém!... Figyelj ide: először éltem az anyám akarata szerint mint gyerek. Azután az apám akarata szerint mint diák, azután a főnököm akarata szerint mint hivatalnok, s itthon a feleségem akarata szerint mint férj.
    - És a házasságtörés? - kérdezte Isti.
    Füredi elhallgatott.
    Valami nagyon dühöngött benne, hogy minden összefüggés nélkül a délutáni vendégének ily hamar kitálalta a legtitkosabb gondolatait. Szivart keresett elő, jó vastag szivart, s levágta a végét. Tudta, hogy Isti nem dohányoz, nem is kínálta.
    - Nos! - kiáltott Isti, mint aki a bölcsek kövét fedezte fel. A házasságtörés?!...
    - Hát igen, az még talán segít... Mert ha meggondolom, hogy az életemből mégis volt valami az enyém... s mi volt?... az volt, mikor megcsaltam az idegen akaratokat... mint gyerek olyan játékokat végeztem, amit nem volt szabad, tiltva volt: macskát nyaggatni s más efféle... Mikor diák voltam, annyit éltem, mikor elloptam a leckeidőből valamit; s mint hivatalnok, mikor kijátszom a főnök figyelmét... Itt van a legnagyobb rabság, igazad van: az még segít...
    - Házasságtörés - mondta Isti komolyan -, adj egy cigarettát.
    Füredi hozzáfogott keresni. Több fiókot kihúzott, de ő sovány kis cinege ember lévén, csak vastag szivarban lelt örömet, s nem tartott cigarettát, tudta, hogy a felesége vendégek számára dugdos, azt akarta megtalálni...
    - Ha így a feleségem fiókjait huzigálom - mondta kesernyés nevetéssel -, az az érzésem, mint némely regényben van, hogy a férj rábukkan a felesége szerelmes leveleire...
    Isti nevetett:
    - Azt nem, az asszonynak nem szabad!... Az asszonynak úgyis sok szabadsága van, legalább ez az egy meg van tiltva neki... Legyen valami értelme, hogy mért áldozzuk fel magunkat!
    Füredi nem talált cigarettát, bekiáltotta a kis cselédlányt, odaadott neki két hatost:
    - Eredj, hozzál cigarettát.
    - Milyet?
    - Milyet, cigarettaformát.
    Istinek imponált, hogy Füredinél pénz van, meg akarta mutatni, hogy ő sem olyan papucshős, akinek nincs, s szólt a lánynak:
    - Nézze kérem, hozzon nekem is.
    - Szó sincs róla - kiáltott bele Füredi.
    - Engedd meg, kérlek, hadd hozzon nekem is.
    - Jó, de nem fogsz belőle színi.
    A lány elment.
    - Milyen csinos lány - mondta Isti.
    - Parasztlány.
    - Paraszt... hát az a csinos... Tudod, mikor én falusi tanító voltam, akkor szoktam rá a nőre, azóta nekem csak a parasztnő a csinos, isten bizony, még a feleségemet is néha, mikor ölelem, úgy gondolom, kasszírnő, ilyen frizurákat meg szűk szoknyát falun csak a kasszírnők viselnek.
    Nevetgéltek.
    Egész délután semmiségekkel telt el az idő, gyorsan besötétedett, s olyan füstöt csináltak, hogy késsel lehetett vágni.
    Egyszer csak bejött Fürediné, s összecsapta a kezét.
    - Jézus Máriám, maguk itt mit csináltak, kávéházat?
    Füredi annyit beszélt ma délután az asszonyok ellen, hogy sértve érezte magát, nyersen vágott vissza:
    - És ha azt?
    - Kikérem magamnak.
    - Jó vicc.
    - Semmi vicc.
    - Azt a kutya istenit - kiáltott Füredi, s az asztalra vágott -, az én lakásomban vagyok, vagy nem az én lakásomban vagyok!
    - Itt az én lakásomban van, kérem.
    - Hol?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982105
Webáruház készítés