Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Móricz Zsigmond: Baleset_MOBI

Móricz Zsigmond: Baleset_MOBI
640 Ft640

TARTALOM

Baleset
Önvédelemből
Tenyészállatkiállitás
Nyomozás
A vidéki asszonyka
A királyné
Csodálatos dolog
A csontváz
Asszony a varrógépnél
Enyelgés
A költő
Az agyag
A majális
A baj forrása
Ilyen a magyar
Asszonyi sors
Én megsértelek és te bocsánatot kérsz!
Keserűvíz
Debrecen
Kitörés
Te Jaóska
Ez a jó asszony!
Pancsi
Az orosz asszony
Varróban
Vigyázz a férjre
Koldus
Az ibolyák
A füttyös kis fiú
A diófa alatt vasárnap délután
O mors, bonum est judicium tuum
A feketeruhás nő
A tehén és a szamár
Epizód
Áthelyezés
Titok
A Mátrában búg az autó
Vízcsöpp a tengerben
Május szívszaggató szépsége
A koporsó
Féltékenység
Gyermekkacagás
Rohan akit kerget a lélek
A beletört fulánk
A szűz
Két szép asszonnyal a Balatonon
A globetrotter
Amitől a Nagytemplom tornya ledőlne..
Budai Dunapart
Az isten tenyerén
Karak szultán

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Ez a jó asszony!

    A Bakcsi, és Penyige-család kétszáz év óta együtt harcol a földdel és a parasztokkal és egymással. S együtt is örül, mikor egy-egy kövér disznó torára összegyűlnek, vagy ha lakodalomra gyűlhetnek, keresztelőre, vagy legalább névnapra. Egész életük oly mély csöndben folyik le, a mindennapi munka egyirányú lefoglaltsága, a falusi élet szakadatlan garas-spóroló feszültsége: ezek az alkalmi kilobbanások csapolják le a vér és a lélek gőzeit.
    Mult télen történt, hogy a jegyzőéknél voltak toron; éjfélután a falu cigánya beállított a jó napra, nem zavarták el a bandát, hanem táncra perdültek s táncközben Bakcsi Pista és Penyigéné nagyon megértették egymás tempóját. Jó táncos volt mind a kettő és úgy összeillettek, hogy Bakcsi azt mondta az asszonynak:
    - Nézd Klári, hónap láthatnálak.
    - De hol?
    - Nálatok.
    - De hogy?
    - Mint egyik galamb a másikat.
    Az asszony nevetett. Sose volt szebb és vidámabb, mint ma este, fekete szemei szikráztak és ráfogta a borra, táncra.
    - Jaj de ki vagyok melegedve, - s megölelte Bakcsinét. - Jaj te Zsóka, de nagyon ki vagyok hevülve.
    Bakcsiné az urát nézte.
    - Maga is: sokat ivott Pista.
    - Hát akkor még többet iszok.
    Másnap délelőtt itt volt az állatorvos és a bikabornyúkat kivezették a vágóhídhoz. Összekötötték a bornyúk lábát, földredöntötték, a doktor előszedte műszereit s a finom késsel megkezdte az operációt; valami különös szerszáma volt, amely mingyárt be is varrta a sebet.
    - Nem jó kötél az, - mondta Bakcsi Pista - én a Szőkét nem merem rábízni, hanem hozok másat.
    Penyige kis angol pipából pipázott, úgy nézte a műveletet.
    - Ha nem vagy lusta, hozhatsz.
    - Nálad láttam azt a sűrűn sodrott kötelet, az lenne jó.
    - Hát menj be érte, az asszony odaadja.
    Bakcsi elment. Igyekezett oly nyugodtan lépni, hogy ne lássa meg senki rajta, hogy rohanni tudna s szeretne.
    Mikor visszajött a kötéllel, ki volt tüzesedve az arca, odavetette. Ép akkor került a sor az ő Szőke nevű fiatal bikájára.
    Azután minduntalan került valami ilyen ürügy, egyszer a dohányvágót kérte, mikor nem volt otthon a gazda, máskor az alispáni hivatalban járt, hát meghozta az új híreket. De az asszony egyre szenvedélyesebb lett s szüret után már oly vakmerő, hogy Bakcsi Pistának minden hajaszála az égnek állt. Szép is, jó is, a tilos, de ha eszébe villantak a következmények, bele tudott volna halni a rémületbe.
    - Legyen vége, Klári, - mondta végre. - Nincs ennek semmi értelme. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik.
    - Nem. Soha.
    - Soha?
    - Soha.
    - Megtudja az urad.
    - Tudja meg.
    A férfi hallgatott. Belőle hiányzott a szenvedély. Felesége, gyerekei előtt égett a szégyentől. Az asszony oly ártatlan és jó volt, oly természetesen, gyermeki együgyűséggel élt körülötte, hogy már nem bírt hazamenni; éjjel nem aludt, nappal dolgozni nem tudott, nem ízlett az egész élet.
    - Klári, legyen vége.
    - Soha.
    - Hát én megmutatom, hogy vége lesz.
    - Feleségedtől félsz?
    - Félek hát és nem is látsz többet, azt a keservességit...
    - Igen?...
    Az asszony égett a szenvedélytől.
    - Klári fiam, Klári, - tréfált könyörögve Bakcsi - engedj ki az obligóból.
    - Soha.
    - Soha?
    - Soha! és tudd meg, ha elmaradsz, én megyek a feleségedhez s én magam mondok el neki mindent.
    Bakcsi kedvetlen nézett az asszony szemébe; az fekete volt és őrült. Szörnyűek ezek az asszonyok, ha szenvedély kapja el. Az asszony, mint a morfinista, alig bírta az életet, a megalkudott napok s órák között csak áttengődte az időt. Szörnyűek a falusi szenvedélyek, a nyugalomban élő lelkek viharai. A sors szeszélyéből idilli békében élni, csirkepörökkel harcolni egy életen át annak, aki izzó nagy energiákkal van tele.
    A férfi soká csak vergődött, kínlódott, végre elszánta magát, lesz ami lesz s hetekig nem ment az asszony felé.
    Egy este Penyigéné beállított Bakcsinéhoz.
    - Isten hozott édes Klárim.
    Az asszony sötéten nézett.
    - Itthon az urad?
    - Az uram?... mért?... itt van!
    Utána kiáltott, nem kapott választ.
    - Gyerekek, szaladjatok csak apátok után.
    A vendég komoran ült.
    - Sokára jön, - mondta gúnyosan.
    - Majd bejön.
    - Nem jön.
    - Talán átment a tanítóhoz.
    - Igen, átment valahová, jó messzire, odáig nem is téved haza, míg én itt vagyok.
    - Nem értelek.
    - Nem?
    - Nem.
    - Hát nem tudod, hogy az urad a szeretőm?
    Az asszony elnémult, elámult.
    - Tavasz óta szeretőm az urad.
    A háziasszony némán ült, a szeme rá volt fagyva a másikra, aki elferdült arccal, lihegő, vad vijjogással csapkodta szavak ostorával, véresre verte szívének zsenge boldogságát, mint egy szörnyű jégeső.
    Penyigéné sorra előadott mindent, úgy csapkodta ki az asztalra, mint a cserepeket, sáros emlékeit, a legelső tánctól, a kötél-esettől végig a legutolsó hetekig.
    Akkor a háziasszony felállt:
    - Elég volt, Klári. Elég a hazudásból.
    - Nekem?
    - Most már látom, sohase volt nálad.
    - Soha?
    - Soha! Soha, Klári, soha! Nem igaz a tánc, nem igaz a kötél, nem igaz egyetlen egy eset sem! Megőrültél, gonosz szemét vagy: nem tudom, mit akarsz, takarodj innen, az uram az enyém és mindig itthon volt, az ágyamban és te takarodj, mert a kis gyerekeimmel veretlek ki, magtalan.
    Penyigéné felállt, mély ólomsápadtság takarta, halálos inogással állt, butaság volt, elvesztette a csatát.
    Leejtette a fejét s szédülve, tántorogva ment el.
    Azóta a Bakcsi- és Penyige-család tovább él a faluban és a régi viszony áll. Úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy híre van és szájon jár az esetük. Csak ép nem táncolnak együtt a disznótorokon.
    Esetüket férjek mesélik itt-ott »asszonyok okulására, amék akarja tudni«.
    Ám az asszony nem okul: egyik tudja tanítás nélkül, másik nem tudja tanítva sem.
    A falu élete mély tó, melyben koronként a tenger háborgása játszódik le.

     

    Pancsi.

    A moziban egymás mellé került két lány s az egyik fölvisított:
    - Pancsi!
    Egymásra akartak borulni, összeölelkezni, de a sok nép, aki odanézett, zavarba hozta őket és csak összedörzsölték a vállukat, fejüket, kezüket, mint a bocik és a szemük ragyogott és jó kis szók sisteregtek belőlük.
    - Néte mán.
    - Ugyi.
    - Esse hittem vóna.
    - Te hun jársz itt?
    - Van urad?
    - Suszter.
    Erre nagyon és boldogan és soká nevettek. Egészséges fehér fogaik szikráztak, mint két drága, minden gyöngynél drágább gyöngysor.
    - Nahát.
    - Hát.
    - Ha a Ferkó tudná!
    - Tudhassa felőlem.
    - Hát mán te nem?
    - Én??
    Újra kitört belőlük a viháncoló kacagás, ki tudja micsoda emlékek rezegtek bennük, köröskörül meghalt minden, elmúlt minden, csak az ő boldogságos vigasságuk világított.
    De sötét lett és valami amerikai dollárkirály szalonjában vagyunk, ahol a férj kicsapongó kezd lenni és a szépséges szomorú asszony telesírja könnyel a szép hímzett batiszt zsebkendőjét.
    Kinyilt kis szájakkal bámult a két lány, nem látszott arcukon semmi érzelem, elejétől végig, mint a viaszálarc, ugyanazzal a csodára kinyilt bámuló arccal nézték a csodálatos képet.
    Mikor világos lett, nagyot nevettek rá s menten összebujtak.
    - Jó az urad?
    - Jó.
    - Nem goromba?
    - Nem.
    - Nem csunyaszájú?
    - Á, még káromkodni se tud.
    - Nem iszik?
    - Nem.
    - Nem asszonyos?
    - Nem.
    - Akkor neked jó.
    - Most már jó.
    - Mér?
    - Mer otthagytam.
    Egy pillanatnyi csönd, akkor hallatlanul felnevettek s ebben a pillanatban újra sötét lett. Sötétben nem szabad beszélni, csak nézni a mozit.
    A fiatal méltósága bálba megy kisírt szemmel, ott szép fiatal gavallérja akad, jaj és nagyon szép, sokkal szebb és gazdagabb, mint az ura, de ő mégis csak hű marad a férjéhez, igaz, hogy akkorákat sóhajt! És azután hazakíséri az unokatestvére, ez is szerelmes belé és mikor otthon van, ittas a legény s megkéri a kezét ma éccakára. De a gyönyörű méltóságos asszony nem hagyja és az unokatestvér mégis megöleli és akkor jön a férj és azt mondja: Mars ki!
    A két kis leány arcán semmi se látszik, még az sem, hogy ők is asszonyok már, oly fiatalok, helyesek, ártatlanok. Rögtön elfelejtik a mozit, ahogy világos lett.
    - Szójj mán no!
    - De mit?
    - Mér hattad ott?
    - Csak a veszekedésér.
    - Min veszekedtetek?
    - Csak a szegénységen.
    - Nem vót semmi munkája?
    - Nem szeretett dógozni.
    - Hiányzott valami?
    - Á, hát ha egy ember elvesz egy nőt, tartsa is el.
    - Mivel?
    - Ruhásan, meg legyen mindenje, ami egy házba kell.
    - Nem vót?
    - Még azt is eladtam, amit vittem.
    - Mit?
    - Vót hasas disznóm, most semmi.
    - Ugyi.
    - De még a párnámat is eladtam, meg a lepedőt.
    Újra sötét, újra kép. Nagy baj van, a szép méltóságos dollárkirálynétul elveszik a gyerekét és ő elmegy próbakisasszonynak a ruhaszalónba, de odajön véletlenül a báli gavallérja, aki ruhát akart ott venni a babájának, no most mingyárt újra belehabarodik, jaj istenem, de szép is a szerelem, már neki vesz ruhát, meg lakást rendez be neki és próbára teszi az erényét, de a szép méltóságos próbamamzi jajgatva akar elrohanni s el is rohan az esőben, viharban és haza a szűk kis szegény szobájába és a gyereke arcképét imádja.
    - Gyereked?
    - Van.
    - Egy?
    - Fiú.
    - Hun?
    - Szüleimnél.
    - Ü nem akarta?
    - A suszter? Nem adom neki!
    - Nem szereti?
    - Minden vasárnap jön.
    - Hiv?
    - Hiv.
    - Szerelmes?
    - Szerelmes.
    - Te nem?
    - Én mán többet nem is tudnék.
    - Csak a Ferkóba?
    - Én mán öregasszony leszek, felnevelem a fiam és meghalok.
    Mozi újra berreg. A jókra jó sors jön, mert kérem szépen a rettenetes gazdag petróleumcsászár, aki az előbbi férjét, a dollárkirályt, a jobb mellényzsebéből ki tudná fizetni, megtudja, hogy a gazember férj második felesége a kisbabát úgy kínozza, hogy még az édesapja arcképét se haggya neki játszónak, hát egyszóval nagy pénzzel, vagy hogy nem lehet tudni hogy s mint, de a gyereket karácsony estéjére haza küldeti a szép édes méltóságos mamzi kisasszonnyal. No van is öröm és boldogság, most aztán úgy csókolják egymást a petróleumos császárral, hogy az embernek mind a két orcáján ég a bőr.
    - De a Ferkóhoz elmennél?
    - Én?
    - Mán nem vagy bele szerelmes?
    - Nem.
    - Soha?
    - Soha.
    - Hogy lehet?
    - Hát a szerelem az egy nagy semmi.
    - Biztos?
    - Biztos, csak két esztendeig tart.
    - Biztos?
    - Csak az ember magát hecceli.
    - Ugyi.
    - Láttam a multkor a Ferkót, olyan mint egy csavargó.
    - Rongyos?
    - Sovány, rongyos.
    Új mozikép jön, valami kikent pofájúak a szakácsnénak udvarolnak, odaég a hús, beleugrik a tűzbe, fel a kéményen, végigfut a háztetőn, beleesik a meszesgödörbe, jaj de nevetséges, tyúktollba hempergetik, biciklire ül, autóval kergetik, rendőr felbukik, tíz rendőr, húsz rendőr egymást pofozza, repülőgépre ül, a motor elrepül, ő ott marad, megfogják. No e jó vót.
    - Hát hun vagy?
    - Helybe.
    - Igy jobb?
    - Nem.
    - Mennyit fizetnek?
    - Csak 400.000-et, mit lehet azon venni?
    - Ugyi.
    - Veszek a fiamnak karácsonyfát. Már vettem félkiló szalóncukort, három aranyszálat, veszek olyan szép nagy diót, negyven gyertyát, meg olyan csillogókat.
    - Azután?
    - Visszamegyek az uramhoz.
    - Miért?
    - Hát az mégis más. Itt elmenni se szabad, mindig dolgozni, futni, szidás, munka, és ez az egy ruhám van, ott legalább, ha akarok dógozok, ha akarok pihenek, ha akarok moziba megyek.
    Újra kép. Az utolsó. Valami természeti kép. Nincs rajta semmi látnivaló.
    - Mér mégy vissza?
    - Megmondjam?
    - Meg.
    - Nem mondom.
    - Mondd meg.
    - Nem mondom.
    - Mondd meg.
    - Hát... hathónapos vagyok.
    Erre összedugták a fejüket és kuncogva, nevetve torlódtak ki a tömeg közt.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982464
Webáruház készítés