Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Michel Sage: Piperné, a médium_EPUB

Michel Sage: Piperné, a médium_EPUB
990 Ft

Voltak kutatók, kíváncsiskodók, alkimisták, boszorkánymesterek, akik megkísérelték, hogy halottakat idézzenek, és az inkvizíció őket mindnen országban rakásszám égette el. Később, a XIX. század második fele, a misztikus kísérleteknek bizonyos újraéledését hozta, amely spiritiszta kutatásokkal 1853-ban kezdődött. Ezek az asztaltáncoltató kísérletek mindenesetre többé-kevésbé jámbor társasjátéknak bizonyultak. Kevés kivételtől eltekintve semmiféle oly fölfedezés nem volt megállapítható bennük, amely a léleknek e földi élet előtti és utáni létéről felvilágosított volna... A halottak lelkével való érintkezés lehetőségének spiritiszta föltevése talán a legizgatóbb vonzerőként érdekli a türelmetlen emberiséget. És ebben a türelmetlenségben a médium hangja és keze bizonyára közvetítő szerepet játszik. De vajon mi és mi között? Michel Sage könyve Piperné, a médium segítségével erre próbál választ adni.

  • Részlet az e-könyvből:

    Tisztelt olvasóimnak most, engedelmükkel, be fogom mutatni azt az embert, aki Piperné esetét gondosabban és nagyobb ideig vizsgálta, mint bárki más. Dr. R. Hodgson ő, aki csak azért költözött Amerikába, hogy médiumunkat megfigyelje és vizsgálódásainak tizenöt éve alatt úgyszólván pillanatra sem vette le róla szemét. Már nagy ideje, hogy azoknak, akik e médium megnyilatkozásait tapasztalni akarják, dr. Hodgsonhoz kell folyamodniok, aki maga vezeti be őket a médiumhoz, mindegyiket hamis néven jelenti be, s a legóvatosabban ügyel arra, hogy Pipernének, amíg normális állapotban van, a legcsekélyebb tudomása se lehessen körülményeik felől. Ma már ily óvatosságra nincs is szükség. Piperné sohasem csalt s ezt minden megfigyelője teljes meg-győződéssel vallja. Mihelyt azonban az ellenőrzés kevésbé szigorúvá enyhülne, gonosz nyelvek azonnal hajlandók lennének ezeknek a kifogástalan kísérleteknek meggyanúsítására.
    Richard Hodgson doctor juris. Akadnak talán, akik úgy vélekednek, hogy ily vizsgálódások céljára ez a képesítés nem bizonyulhat valami különösen megfelelőnek. Az én véleményem nemez. Elsőben is az oklevél még nem teszi a tudóst. Pasteur még csak orvos sem volt. Aztán még egészen sajátszerű vizsgálódásokról van szó s tévedés volna azt hinni, hogy rendes laboratóriumi módszerekkel ismerős kutató kell ide. Itt nem az a legszűkebb értelemben vett anyag a kísérletek tárgya, amely megmásíthatatlan törvényeknek engedelmeskedik: a mi vizsgálódásaink anyaga az emberi szellem, a maga összes változásaival, minden alakulásával, az a szellem, amelynek saját, a mienkkel gyakran ellenkezőakarata van. Azok a jelenségek, amelyek bennünket foglalkoztatnak, gyakoriak, sőt nagyon is gyakoriak, de míg a fizikai vagy kémiai kísérletek akárhányszor megismételhetők, ezeket a jelenségeket tetszés szerint ismételten előidézni nem lehet. Nem arról van tehát szó, hogy bizonyos jelenségeket a hallgató- és nézőközönség előtt újra meg újra bemutassunk, hanem arról, hogy a jelenségeket, valahányszor csak mutatkoznak, kellő gondossággal megfigyeljük. Jogtudós, ha ezt a nevet megérdemli, kell, hogy alaposan képzett s mélyre látó pszichológus legyen. Médiumi jelenségek megfigyelésére tehát épp oly hivatottnak tekinthető, akárcsak az orvosi tudományok doktora.
    Dr. Hodgson a Pszichikai Kutatók Társaságának már e társaságmegalakulása óta sokat dolgozott. Esküdt ellensége volt mindencsalásnak. A társaság alapításának idején nagy feltűnést keltett a theozófiai társaság vezetője, Mme. Blavackij. Indiában, e társaság székhelyén a legkülönösebb tünemények mutatkoztak. Elfogulatlan megvizsgálásukra dr. Hodgsont küldte ki a társaság. Hodgson csakhamar világosan látta, hogy mindaz csak szemfényvesztés, bűvészkedés. Angliába visszatérvén, jelentést írt tapasztalatairól, amely a theozófiának nem ártott ugyan (mert hiszen minden vallás, még a keletkezőiéiben lévő is, rendkívül szívós életű), de minden komolyan gondolkodó ember szemében mindenkorra rossz hírűvé bélyegezte ezt a tant. Azóta a theozófusok megváltoztatták támadó módszerüket: nem idéznek már fel jelenségeket; sőt minden pszichikai jelenséget mélységes megvetéssel sújtanak. Sajátos, különös kutató módszerük van, amely valóban rászolgál a transzcendentális névre, közönséges halandók számára azonban nem éppen alkalmas és az emberiség érdeklődését vajmi kevéssé kelti föl.
    E mesteri leleplezés után dr. Hodgson tovább is figyelemmel kísérte a csalárdul működő médiumokat. Kifürkészte minden fortélyukat s teljes bűvészügyességre tett szert, ő volt az, aki Eusapia Palladinonak, ennek az itáliai médiumnak eszméletlen csalásait cambridgei ülésezései idején leleplezte.
    Ha ily férfiú a Piperné-jelenségek sok évi lelkiismeretes meg-figyelése után jót áll ezek igaz voltáért, bízvást hihetünk neki.
    Sem naivnak, sem fanatikusnak, sem misztikusnak ez az ember nem mondható. Körülményesebben nyilatkoztam itt róla, mert nevét e könyv lapjain szükségszerűen gyakrabban kell említenem. Most azonban térjünk vissza Pipernéhez és a bennünket különösen érdeklő jelenségekhez.
    Piperné magamagától révül transzba hipnotizőr segítsége nélkül. Hogy transz alatt mit értünk, hadd mondom el most részletesen. Magát az elnevezést (trance) angol íróktól vette át a világ: s minthogy új jelenséget legcélszerűbb valami új kifejezéssel megjelölni, nem látom be, miért kellene más nevet keresni. Ha a hipnotizmus szókincséből akarna az ember e célra bizonyos kifejezést kisajátítani, csak zavarba ejtené az olvasót.
    Ch. Richet tanár volt az elsők egyike, akivel médiumunk a cambridge-i tartózkodása idején ülést tartott. A transzállapotot Richet így írja le:
    Hogy Piperné transzba révülhessen, kezet kell fognia valakivel. Félhomályban néhány percig szoros fogással tartja ezt a kezet. Kis idő - tíz-tizenöt perc múltán - kurta, görcsös rándulások remegtetik meg, amelyek egyre erősödnek és végül könnyed, epilepszia-szerű krízisre vezetnek. Amikor túl van ezen a krízisen, kissé hörgő lélegzés közben kábulatba bágyad, amely állapot két-három percnél nem tart tovább, ebből a kábulatból aztán halk kiáltással hirtelen kibontakozik. Hangja ekkor már megváltozott; már nem Piperné van ott, hanem valami más személyiség, doktor Phinuit, akinek erős, férfias a hangja és aki francia, amerikai és néger nyelvjárással beszél.
    Oliver Lodge tanár (most Sir Oliver Lodge) Anglia egyik leg-jelentékenyebb tudósa -, aki éppúgy, mint Sir W. Crookkes, a Royal Society tagja - abban a figyelemre méltó jelentésben, melyet 1890-ben írt a Piperné-üléseken tapasztaltakról, a transz kezdetét ugyanolyannak írja le. Ő is észrevette a kis, epileptikus krízist, bár, mint mondja, laikus lévén, nem igen tekinthető illetékes megfigyelőnek.
    A Richet említette Phinuit-féle személyiségeket az angolok controlnak nevezik; ezt a kifejezést is átveszem tőlük. Miért ne, ha tisztázzuk, mily értelemben használják? Ez a szó az angol beszédben egyebek között »fönnhatóságot« is jelent. A mi esetünkben pedig a kontrol az a titokzatos lény, aki a médiumot rövid időre a fönnhatósága alá hajtja. Vajon csak szekunder személyiségek-e ezek a kontrolok, vagy pedig - saját állításuk szerint - testetlen emberi szellemek, halottak szellemei, akik visszajárnak s egy-egy transzállapotba révült szervezetet szinte gépül használnak föl, hogy érintkezhessenek velünk? Ez elvégre teljesen mindegy, valami nevük kell, hogy legyen. Phinuit egyik főkontrolja Pipernének; egészen bizonyos, hogy nem az egyetlen. Ellenkezőleg, számtalan ily kontrolja van e médiumnak és ezek különösképpen minden jel szerint épp oly különböző viselkedésűek, akárcsak minden élőszemély, akik mindegyikének megvan a maga sajátos szóbősége, a maga sajátos hite, véleménye, egyáltalában minden tekintetben a maga saját külön egyénisége. És ha nem volnának is egyebek, csak szekunder személyiségei Pipernének, akkor e nő agyveleje egész külön világ. Ily agyvelőhöz képest a mese Proteusa valóban nem dicsekedhetnék viselt dolgaival.
    Piperné transzában médiumságának fejlődése, tökéletessége során némi változások estek. Eleinte a közlések kizárólag élőszóbeliek voltak; egyes kontrolok utóbb írni kezdtek. Később oly ülések is akadtak, amelyeken az egyik kontrol élőszóban közölte mondanivalóját, a másik pedig ugyanakkor egészen más kérdésekről írásban adott felvilágosítást. Néhány esztendő óta úgy tapasztaljuk, a közlések csak írásbeliek s valamennyit a jobb kéz veti papírra. A médium jobb karja csupa élet, miközben a balélettelenül a térdein pihen.
    James Hyslop, a colombiai egyetem logika- és etikatanára egyik legutóbb megjelent tanulmányában érdekesen írja le, hogyan révül Piperné transzba. Mikor először volt jelen Piperné egyik ülésén, a médiumtól mintegy másfél méternyire oly módon foglalt helyet, hogy módjában volt mindent a leggondosabban megfigyelnie. Piperné már jó ideje tud kézfogás nélkül is transzba merülni; a jelenlévők egyébként azért is óvakodnak megérinteni őt, hogy elejét vegyék ama régebben föl-föl merült gyanúnak, mintha a médium öntudatlan izomrezdülések révén a legrejtettebb gondolatokat is ki tudná találni. A médium négy-öt percig mozdulatlanul ül karosszékén. Aztán néhányszor megrázza a fejét és megrezzenti jobb szemöldökét; ez alatt az idő alatt szüntelenül körmei tisztogatásával foglalkozik. Aztán előre hajlik, le az asztalon elébe tett vánkosokra, behunyja szemét s megdörzsölgeti; arcán kis időre vértódulás foltjai mutatkoznak. Majd megint kinyitja szemét, a szemgolyók kissé fölfelé fordultak, a száj levegő után kap és Piperné ismét a körmét kezdi tisztogatni. Nézése megmerevedik. Az arc megint más, gyönge halványsárga váltja föl a pirulást. Az arc izmai kevésbé feszültek, a száj kissé megereszkedik az egyik oldal felé, a tekintet egyre meredtebbé válik. Végül kinyílik a száj és most már a médium, anélkül, hogy kezét vagy lábát megmozdítaná, szelíden transzba révül, egészen úgy, mintha elájulna. Hodgson dr. aztán megigazítja a vánkost feje alatt, mely jobb orcájával a bal kezén pihen, oly helyzetben, hogy a médium ne láthassa a jobb kezét, midőn ez nemsokára belekezd az automatikus írásba.
    Aki ezt a leírást figyelmesen elolvasta, vagy az is, aki valamely haldoklónak utolsó pillanatait megfigyelte, bizonyára észreveszi, hogy a transz kezdetének mozzanatai feltűnően hasonlóak a meghalás jelenségeihez, bár egyáltalában nem annyira heves jellegűek. Hyslop tanár különben egy-egy halk hörgést is hallott. Egyébként Richet tanár állítása szerint a lélegzetvétel előző alkalmakkor is hördülésszerűen kísérte a transz kezdetének mozzanatait. A transzba révült Piperné szemgolyója, akárcsak a haldoklóemberé, fölfelé fordul. Egyszer sikerült dr. Hodgsonnak rábírnia Phinuitot, hogy a médium szemét rendes helyzetbe térítse. A kontrol e föladattal csak nehezen tudott boldogulni, a médium szeme még aztán is merev tekintetű, zavart kifejezésű maradt. Az ülés véget érvén, a médium visszatérése normális állapotba fájdalmas érzésekre valló tünetekkel járt. Phinuit azt mondta, hogy valamiképpen belebonyolódott a médium szervezetébe és nem bír kiszabadulni belőle.
    Ha pillanatra igazoltnak tekintenénk a spiritiszta fölvetést, vagyis, ha elfogadnánk, hogy a kontrol csakugyan emberi szellem, aki velünk Pipernének transzállapotba ejtett szervezete révén lép összeköttetésbe, fölöttébb logikusnak kellene elismernünk azokat a felvilágosításokat, amelyeket ily szellemek a transzállapot kezdetének tünetei felől közöltek velünk. Ezeknek a tüneteknek a meghalás tüneteihez való hasonlósága magától értetődő lenne. Meghaláskor persze a szellem elhagyja a testet; Piperné szelleme a kontrolok állítása szerint a transzállapot idején csaknem egészen elhagyja testét, amiképpen megint csak a kontrolok szerint, a rendes alvás alkalmával is történni szokott. Az ilyen testet aztán a testetlen szellemek üres buroknak látják, amely rájuk fényként ható erőt sugároz. Belemerülnek ebbe a fénybe és azokat a gondolatokat, amelyek ebben az állapotban keletkeznek, Piperné szervezete írásban vagy élőszóval közli velünk. Maguknak a szellemeknek a tudata azonban nem terjed ki arra, hogy mindez miképpen történik; nem tudják, hogy írnak s valószínűleg éppoly kevéssé, hogy beszélnek.
    A világ az ilyesmit bizonyára csak a képzelet alkotásának akarja majd tekinteni. Nos, ezeket a felvilágosításokat maguk a kontrolok adták; mint ilyeneket kell figyelemre méltatnunk, mindegy, ha elhisszük, ha nem.
    A transz idején Piperné szervezete csak nagyon megcsökkent érzékenységet árul el külső hatások iránt. Karja a tűszúrástól, még a nagyon kíméletlentől is csak alig és csak nagyon lassan húzódik el; ha szalmiákszeszes üvegecskét tartanak orra alá és még ha annak is módját lelik, hogy a médium beszívja, a fej a legcsekélyebb érzékenység jelét sem mutatja. Egy alkalommal dr. Hodgson égő gyufát tartott a médium karja közelébe s megkérdezte Phinuittől, érzi-e.
    - Érzem - válaszolta Phinuit bizonytalanul.
    - Nos, mi ez?
    - Valami hideg, nemde? - szólt tétovázva a kontrol.
    Akár ez, akár több hasonló kísérlet is bizonyítja, hogy az érzékenység, ha nem is szűnik meg teljesen, de mindenesetre nagymértékben csökken.
    Az elmondottak alapján Pipernét hipnotizálásra kiválóan alkalmas alanynak lehetne gondolni. De nem az. Bár a hipnózisnak nem szegül teljesen ellene, Piperné hipnotikus kísérletekre mégiscsak meglehetősen közepes alkalmasságú. W. James, a Harvard egyetem tanára ezt a kérdést többrendbeli kísérlettel tisztázta. A két első kísérlet teljésen eredménytelen volt. A harmadik kísérlete lőtt a transz idején James a kontrolt, Phiniutot megkérte, hogy legyen segítségére e kísérletek alkalmával, amit Phinuit meg is ígért; ez a kontrol egyébként mindent megígér, amit csak kérnek tőle. A harmadik kísérletkor Pipernét könnyed álomba ejtették; de csak az ötödik kísérlettel sikerült őt igazán hipnotikus állapotba ejteni, de akkor is csak a legközönségesebb izoméleti jelenségek mutatkoztak rajta. Ennél többet azonban egyelőre nem sikerült elérni. Piperné esetében a hipnózis és a transz legkevésbé sem érintkeznek. Transzállapotban izommozgékonysága rendkívüli, hipnotikus álomban épp ellenkező. Ha hipnotikus állapotában az kívánják tőle, hogy mondásokra vagy tettekre emlékezzék, emlékezik is rájuk. Médiumi transzában több ízben is kérték a kontrolt, tegye lehetővé, hogy Piperné a transz közben mondottakra visszaemlékezzék, ilyesmi azonban még sohasem eshetett meg.
    Transz közben Piperné a jelenlévők lelkében, úgy látszik, mint nyitott könyvben tud olvasni. A hipnózisban nyoma sincs a gondolatátvitelnek. Röviden: a médiumi transz- és a hipnotikus álom-állapot nem ugyanegy. Alapjában akárhogyan áll is különbségük dolga, ez a különbség azonnal szemébe ötlik még a felületes megfigyelőnek is.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633986127
Webáruház készítés