Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Maurice Magre A tigris titka misztikus MOBI e-könyv

Maurice Magre A tigris titka misztikus MOBI e-könyv
890 Ft

TARTALOM

I. RÉSZ
A szingapúri ópiumbarlangban
A kobra és a varangyosbéka
Éva
A különös indigóültetvényen
Első találkozásom a tigrissel
Djath
Sakartáji hercegnő ruhája
A tigris-ember
Ganésa temploma
Éva eltűnése
A rab tigris

II. RÉSZ
A tigris szeme
Az állatok szenvedése
Muhcin úr látogatása
Inéz
A szalmakalap
A Szam-Szingek
A rohi-rohi éneke
Inéz távozása
A felszabaduló állatsereglet

III. RÉSZ
Az erdő magányában
Utolsó éjszaka a kunyhóban
Monsieur Charlex levele

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Nem fogom elmondani részletesen, hogyan jutottam odáig, hogy feleségül vegyem Inézt s hogy mily eszközökhöz folyamodott ő, hogy célját elérje, adósságainak óriási összegéről sem fogok beszélni, amelyet kifizettem és arról sem, hogy megbizonyosodtam róla, hogy soha nem szeretett. Mindez kevéssé fontos. Nem a házasság vagy a halál, sem a sújtó csapások, hanem azok a kis dolgok tulajdonképpen a fontos események, amelyek észrevétlenül mély befolyással vannak az ember életére.
    Házasságkötésem másnapja egybeesett valami kínai ünneppel, amelyet nemcsak a kínai negyedben, hanem az arab és hindu városrészekben is megünnepeltek.
    Mint hasonló ünnepnapokon, ezúttal is, atyám példájára feltárattam kertem kapuit s házam földszintjét és a tömeg egész áldott nap özönlött, hogy megcsodálja állataimat és sokféle gyűjteményemet.
    Délután az egyik emeleti ablakba könyököltem és szórakozottan nézegettem a nőies formájú szingalézeket, a hosszúhajú s bronzbőrű hindukat, a malabári asszonyokat orrukban lógó ékszereikkel, meg az ünnepélyes kínai családapákat fekete lüszter ruhájukban, gyermekeik hadával. Mindnyájan elvonultak a ketrecek előtt, őreim és néhány fehér egyenruhás, vörös turbános szikh policeman felügyelete mellett, akiket a kormányzó küldött ki a rend fenntartására. Elégedetten hallgattam a tömegből feltörő hangokat, a csodálat és az iszonyat kiáltásait, amikor a félszemű, jávai tigris ketrece elé értek.
    Inéz, aki az egyik szomszédos szobában tartózkodott, hirtelen belépett hozzám. Kezében egy levelet tartott és mosolyogva, könnyedén, anélkül, hogy rám pillantott volna, mondotta:
    - Elfelejtettem megmondani magának, hogy néhány nap előtt levelet kaptam egyik jávai barátnőmtől.
    Ugyanaz a keserűen elégedett mosoly játszott az arcán, amelyet több ízben megfigyeltem rajta jegyességünk idején, valahányszor valami kellemetlen dolgot készült mondani nekem.
    Kezembe vettem a levelet és átfutottam.
    Semmi érdekes nem volt benne számomra. A levél írója a batáviai társaság több tagjáról adott hírt, akiket nem ismertem.
    Már éppen vissza akartam adni a levelet Inéznek, amikor még elolvastam az utóiratot:
    - Semmi újabbat nem tudunk a herceg szép barátnőjéről, az állatszelídítő állítólagos jegyeséről.
    Apja egyre mélyebben merül el az ópiumpipák szívásában és alig jár emberek közé. Valaki, akinek a szava hitelt érdemel, meglátogatta a minap és azt állítja, hogy hallotta, amint az öreg valakinek, akivel igen élénk beszélgetésben volt, ezt mondotta: Lányom halott a számomra.
    A levél kihullott a kezemből. Inéz különböző tárgyakat rendezgetett a szobában és szeme szögletéből figyelt.
    Ha Éva atyja azt mondta, hogy lánya halott az ő számára, vajon nem az van ebben, hogy ő él mások számára?
    Ebben a pillanatban, amint tekintetemet szórakozottan a kertben járattam, a tarka tömegen, hirtelen egy szegényes, európai ruhába öltözött alak ötlött a szemembe. Szerényen haladt végig a ketrecek során és megállt a jávai tigris előtt.
    Nadrágja nevetségesen szűk és rövid volt és nem volt nyakkendője.
    De remek szalmakalap volt a fején, széles, puha karimájú manillai szalmakalap, az én szalmakalapom!
    Ez az alak, ez a gyűlöletes gyíkbűvölő, az állítólagos világot járó láma, akinek sértő szavait kihallgattam egy éjszaka, akit joggal gyanúsíthattam azzal, hogy befeketített Varoga úr s talán Éva előtt is, most az én kertembe merészkedett, még hozzá az én szalmakalapommal a fején!
    Felugrottam. Futva siettem le a lépcsőn és a kertbe rohantam.
    Közeledtemre hátrafordult. Láttam világos szemét, nyugodt kifejezésű mongol-arcát és hosszú ujjú sápadt kezeit, amelyeket összekulcsolva tartott. Úgy tetszett, hogy néhány lépést is tett felém, mintha mondani akarna valamit.
    Ámde én megragadtam ingének gallérjánál, ahonnan a nyakkendő hiányzott. Vaktában cselekedtem, minden megfontolt terv nélkül, égő haragtól és a gyűlölet rejtelmes erejétől hajtva, amely elnyom minden meggondolást.
    - Ellopta a kalapomat - kiáltottam. - Tőlem lopta a kalapot, ami a fején van! - ordítottam az arcába.
    Csődület támadt körülöttünk. Az összeverődő kínaiak, szingalézek, malabárik nyomban szidalmazni kezdték a szalmakalapos alakot. Gallérja a markomban volt és nagyon is látszott rajta, hogy ő a gyöngébbik. Elvakultan ráztam meg.
    Valamennyi alkalmazottam összefutott. De testi fölényem oly szembeszökő volt, hogy nem is gondoltak arra, hogy segítségemre siessenek.
    A nyakkendő nélküli alak semmi ellenállást nem tanúsított. Arca szomorú csodálkozást fejezett ki és csöndes szemrehányással tekintett rám.
    Ez csak fokozta dühömet.
    Az angol rendőrség kitűnő. Ha két ember vitába keveredik, a világ valamennyi rendőrségénél biztosabb érzékkel nyomban a jobban öltözöttnek ad igazat, annak, aki a magasabb társadalmi osztályhoz tartozik.
    Az angol rendőrök a csődületen áttörve, azonnal átlátták a helyzetet. Nem kértek semmiféle magyarázkodást. A lopással vádolt alakra vetették magukat és magukkal hurcolták az ártatlan embert, aki egyetlen mozdulattal sem ellenkezett. Az igazságszolgáltatás Szingapúrban még nem ment keresztül azon az átalakításon, mint Indiában. Gyors és kemény a szegényekkel szemben, mint minden igazságszolgáltatás, amelynek nagyobb gondja a rend, mint az igazság.
    A tetten ért tolvaj fölött az angol bíró fellebbezhetetlenül hozza meg az ítéletet és a tárgyalás folyamatából ki van rekesztve az ügyvéd felesleges fecsegése. A bíró mellett csupán egy bennszülött hindu, kínai vagy maláji tolmács szerepel, aki adandó esetben a bennszülöttek különböző szokásai felől is felvilágosítással szolgál a bírónak.
    Másnapra idéztek a törvényszék elé.
    Mindenki helyénvalónak tartotta, hogy a tolvajt az igazságszolgáltatás kezére adtam és eljárásomat annyira helyeselték, hogy végül magam is azt hittem, hogy valami dicséretes dolgot cselekedtem és nyugodt lelkiismerettel járultam a törvényszék elé.
    A törvénykezés háza egy ódon, oszlopos épület volt és a bíró emelvényén egy nagy teremben székelt, amelynek falait félelemkeltésül hatalmas, csupasz, vakolatlan terméskövek alkot' ták. Az őrt álló szipoj katona, amikor a kapun beléptem, tisztelgett fegyverével.
    Az egész dolog igen gyorsan zajlott le és kezdettől fogva végig a tiszteletadásnak és becsülésnek számtalan jele kísért, ami jólesett hiúságomnak.
    A szipoj katona tisztelgésén kívül felemlítem az angol kalapos alázatos hajlongását, akitől vásároltam a szalmakalapot s kit tanúul idéztettem meg, felhozom a kíváncsi megmozdulást, ami a terembeléptemkor végighullámzott a jelenlevők között és a bíró könnyed főhajtását, amely azt látszott mondani: elfogulatlan bíró vagyok. Nincs bennem részrehajlás, sem elfogultság azok iránt, akik megjelennek bírói székem előtt. De egy szempillantás elég, hogy lássam, mily személyiséggel van dolgom.
    A bíró kövér, öreg, borotvált képű ember volt, kicsiny és fénylő szemekkel.
    A vádlott két szikh policeman között kilépett az alacsony ajtó mélyéből, amely a bírói emelvény mögött nyílott. Hajadonfővel volt és kezén bilincsek voltak. Vonásai megnyúltak, de arca különös nyugalmat tükrözött, amely sokak előtt a megrögzött tolvaj megátalkodottságának látszott.
    Elkerültem a tekintetét. Pillantásom mégis egy másodperc idejéig összetalálkozott az övével és láttam, hogy szeme még világosabb, mint tegnap, de már nincs benne az a szomorú csodálkozás és semmi szemrehányás sem szól belőle. Ez elviselhetetlen volt a számomra és ingerültségem csak növekedett, amikor éreztem, hogy különös nyugtalanság vesz rajtam erőt.
    A bennszülött tolmácsnak rendesen módjában van mérsékelni a bíró szigorúságát. Ámde ebben az esetben nem volt helye tolmácsnak, minthogy a vádlott tibetinek mondotta magát és tökéletesen beszélt angolul.
    Kezdettől fogva elintézettnek látszott az ügy.
    Az Írnok nevemet és adataimat kérdezte valami oly bocsánatkéréssel a hangjában, mintha azt mondotta volna: bocsánat, ez tisztára alakiság, nagyon jól tudunk mindent!
    Nevetés hangzott fel a tömegben, amikor a tibeti az írnok kérdéseire elmondotta, hogy Djohalnak hívják és egy lámakolostor tagja, amely a Himalájában, semmiféle térképen meg nem jelölt helyen fekszik. Egy aggastyán Kulia külvárosából kezeskedik érte.
    Az aggastyánt előszólították. Elcsukló kiáltás hangzott a teremből és egy rongyokba burkolt, vén hindu lépett elő. Egész testében remegett. Kitűnt, hogy csak hindusztáni nyelven beszél, annak is csak egy északi tájszólását, amelyet senki nem értett. Hirtelen zokogásban tört ki s fulladt kiáltásokat hallatott.
    A bíró türelmetlenül távozásra szólította.
    Újból nevetés tört fel a tömegből, amikor a vádlott a bíró kérdésére válaszolva kijelentette, hogy kalapomat egy jávai patakban találta, amint a vízszínén úszott és a botjával halászta ki azt. Azt gondolta, hogy semmi rossz nincs abban, ha fejére teszi a kalapot, amely a víz sodrán bolyongott. Érzi magyarázatának valószínűtlen voltát, de nem mondhat mást, csak az igazságot.
    A szelíd nyugalom, amely szavaiból hangzott, mindenki előtt álszenteskedésnek látszott. Valami különös fáradtság volt mozdulataiban, mintha érezte volna, hogy minden küzdelem hiábavaló, hogy az emberi gonoszság csapdájába szorult és nem szabadulhat onnan.
    A bíró vállat vont. Már tudta, amit eleve tudott. Felkért, hogy tegyem le az esküt vallomásomra.
    Kicsiny szeméből, széles, ráncokba gyűrődő arcáról ezt olvastam: Egyszerű alakiság! Tökéletes és minden tekintetben szavahihető gentlemannek ismerem önt.
    Lehetetlen volt már visszakoznom, noha ebben a pillanatban szívesen visszaszívtam volna már mindent.
    Kinyújtottam a karomat. Ámde hangomra nem ismertem rá. És hirtelen a feltátongó űrnek az az érzése vett rajtam erőt, amelyet csak halálos veszedelem esetében szoktam érezni.
    Egyedül voltam a végtelen üresség mélyén és az üres, feneketlen szakadékból, ahová zuhantam, távolról tompán, elakadozva törtek fel szájamon a hamis eskü szavai. És hirtelen újból kőfalak vettek körül, de nem a tárgyalóterem falai, hanem a Himalája égbenyúló kőfalai, valamennyi csillogó hóval borított csúcsa és a csúcsok között a rejtelmes lámakolostor s a távolban az egyik magaslaton ott volt a szalmakalapos férfi. És a havas csúcsok között papagájok hullottak le a fákról, szarvasok bőgtek kétségbeesetten, majmok temették halottaikat, bölénycsordák menekültek, baglyok csapdostak szárnyaikkal, kék szajkók vergődtek csapzottan és egy tigrisszem vérzett.
    És én, az állatok gyilkosa, a rémült, véres állati testek közepette, kinyújtott karral a hamis eskü szavait mondottam.
    Mindez nem tartott, nem tarthatott tovább néhány pillanatnál. De ez alatt a rövid idő alatt, ez alatt az örökkévalóság alatt szemem megkettőződött éleslátással a bíró arcára tapadt és annak minden rezdülését nyomon követte.
    Kicsiny szeme eleinte vakon és közönyösen az asztal sarkára meredt, amelyen ujjaival dobolt, olyasvalakinek a módjára, aki szórakozottan és türelmetlenül várja, hogy valami jelentőségnélküli dolognak vége szakadjon. Amikor hangom egyszerre érctelenné vált, mélyen az arcomba nézett, ugyanakkor ujjai is megszűntek dobolni az asztalon. Majd feszült figyelem ült ki az arcára, kicsiny szemei felgyulladtak és világosan láttam, amint a megragadott igazság fénye jelenik meg széles arcán és átváltoztatja azt.
    Annyira bizonyos voltam ebben, hogy már- már valami végtelen megkönnyebbülés fogott el és csaknem odakiáltottam a bírónak, hogy úgy van, igen, igaz az, amit gondol, szakítson félbe! Vágja a szemembe: a hamis eskü bűnét készülök elkövetni!
    Ó, ha megkísérelte volna, hogy zavarba hozzon, ha védelmére kelt volna az igaztalanul vádolt, védtelen embernek, azt hiszem, magamhoz öleltem volna az igazság fénye miatt, amelyet szemében felgyulladni láttam.
    Ámde gyáva volt, mint a többiek, éppoly gyáva, mint én. Hallottak valaha is arról, hogy egy bíró hamis esküvel vádolt volna egy gazdag és előkelő európait, egy csavargó védelmében?
    Az igazság fénye kialudt a bíró arcán. Eltűntek mögötte a vérző állatok, a Himalája falai visszaváltoztak a törvényszék csupasz falaivá. A társadalmi rend, amely egy pillanatra megingani látszott egy tiszteletreméltó gentleman hazugságától, újra helyreállott körülöttem a maga kérlelhetetlen hatalmával.
    A bíró közönyös hangját hallottam, amint a legkisebb büntetést méri ki, amelyet az angol törvény lopás vétségére megszab.
    A zsibongásban, amely a teremben támadt, visszanyertem biztonságomat. Az angol kalapkereskedő méltatlankodott, hogy a tolvajt csupán tizenöt napi elzárásra ítélték, a testi fenyíték büntetése nélkül, amely korbácsütések formájában a hasonló bűnöst sújtani szokta.
    Amikor az elítéltet az alacsony ajtó felé vezették, láttam, hogy az aggastyán Kuli a külvárosából remegő tagjaival elébe zuhan és nyűtt kabátjának szárnyát megragadva, áhítatosan rászorítja arra ajkait.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989999
Webáruház készítés