Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Maupassant: A mi szivünk_MOBI

Maupassant: A mi szivünk_MOBI
640 Ft640
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Burne asszony kétlovas hintója gyors vágtatással robogott végig a Rue de Grenellen. Április eleje volt.
    A fiatal asszony lábai melegítő kövön pihentek, testét bunda takarta, mely szerelmesként simult hozzá. Kellemetlen érzéssel eltelve gondolt arra, hogy legkésőbb egy óra multán bérkocsiba kell szállnia, hogy Mariolleval Auteuilban találkozzék.
    Mily szivesen küldött volna neki lemondó táviratot! Az az elhatározása azonban, hogy minél ritkábban szedi rá, már kéthónapos volt és ez idő alatt igazán őszintén igyekezett, hogy ugy szeresse Mariollet, mint a hogy ez őt szerette.
    Burne asszony ezt legalább meg akarta kisérleni. Sikerült neki az, hogy a legnagyobb gyöngédséggel emlékezett meg róla és a találkozások napjain bizonyos érzelmi lázban volt. Hiszen, a ki éjnek idején rablókkal és kisértetekkel foglalkozik, elvégre maga is megtanul félni.
    Bundájába burkolva, lábait a melegítő kövön pihentetve, Burne asszony bizonyos kedvteléssel nézte, mint verődnek a jégdarabkák a hintó ablakához. És ezt a kellemes meleget elhagyva, jéghideg bérkocsiba szálljon és odasiessen ahhoz a szegény emberhez? Igazán, nem volt ehhez való elég bátorsága.
    Távol állott tőle a szándék, hogy visszavonuljon, hogy szakítson vele és hogy gyöngédségének határt szabjon. Továbbra is bizonyítékait akarta nyujtani szerelmének, - most is, a jövőben is, csak nem oly gyakran. Hiszen ez a gyakori találkozás talán meg is rontaná a csodás, ritka boldogság legszebb varázsát és soha nem szünő vonzóerejét. Ezt tehát nem szabad parancsolni.
    Már azt is számítgatta, hogy mennyivel inkább biztosíthatná Mariolle állhatatosságát, ha néha megtagadná magát tőle. A bőjtölés fokozza az éhséget és az érzéki vágy nem egyéb étvágynál.
    Idáig jutva, elhatározta, hogy ezuttal elmegy még Auteuilbe és csak rosszullétet fog szinlelni. Kevéssel ezelőtt még a lehető legkellemetlenebb volt neki a zimankós időben való kocsikázás; most már nem félt tőle. A mit még pár percz előtt nem akart, azt most szivesen tette. És nagyon jól tudta, hogy miért teszi. Mosolyogva mondta magában, hogy mégis különös, ha valaki egy oly természetes dolgot oly természetellenesnek tart.
    Az előbb még félt Auteuiltől, mert ismerte a találkozások apróbb kellemetlenségeit. A gombostükkel, melyekkel nem tudott elbánni, mindig véresre szurta kezeit, és ruháit, miket a vetkőzés sietségében szerteszét dobált, csak nagynehezen tudta megint összeszedni. A gondolat, hogy ismét magának kell öltözködnie, már eleve lehangolta.
    Burne asszony sokáig időzött e gondolatnál és megforgatta minden oldalról. Elvégre mégis csak valami közönséges, kissé megszégyenítő ez a meghatározott időben való szerelem... az az óra, melyet már napokkal azelőtt megállapítottak, mint valami üzleti utat, vagy orvosi látogatást! Ha egy hosszu, zavartalan, bódító együttlét befejezéseül valami érzés elragadja az embereket, - ha az ajkak forró csókokban tapadnak egymáshoz és mámorban száll tova a lélek... ez igen természetes dolog. Mily egészen más valami azonban az, ha az ilyen csókokat előre bejelentik, ha hetenkint egyszer visszatérnek és ha az ember azokat, kezében az órát tartva, várja.
    Óh, az az auteuili óra! Minden barátnéjánál kiszámította, és szinte félve érezte közeledni. Mert e kinos napokon nem maradt otthon, a hol valami látogatás, valami váratlan akadály fogva tarthatta volna, hanem bejárta Párist minden irányban. És most hirtelen igy szólt magában:
    »Ma ünnep van, igen későn fogok odamenni, hogy ne kinozzam tulságosan!«
    A kocsi első részében egy kis faliszekrény volt, a mely e szük, kárpitozott női-szoba fekete selymében rejtőzött. Fölnyitotta, kis ajtó tolult félre és egy tükör került elő, mely az ő arczának magasságáig ereszkedett le. A tükör mögött sok apró ezüstszinű tárgy volt: arczpordoboz, ajkfestő ón, néhány illatszeres üvegecske, tintatartó, tollszár, olló, papirvágó kés az uj regény felvágására, melyet utközben olvas. Egy pompás óra is volt ott. Négyet mutatott.
    - Még legalább egy óra! - gondolta magában Burne asszony.
    Megnyomott egy gombot és az inas, a ki a kocsis mellett ült, kezébe fogta a hallócsövet. Burne asszony megragadta a másik végét, a mely a kocsiban volt és ajkaihoz emelte a metszett kristályból készült beszélőkagylót.
    - Az osztrák nagykövetséghez! - parancsolta.
    Aztán a tükörhöz fordult. Ugy nézte benne képét, mint mindig, vagyis azzal a megelégedéssel, melyet az emberek legkedvesebbjének láttára lehet érezni.
    Burne asszony még javában nézte magát, mikor a kocsi nagy robajjal gördült be a nagykövetség kapujába. Begombolta bundáját, visszatette a tükröt és becsapta a faliszekrényt. A kocsi megállt és ő a kocsishoz fordult:
    - Menjen haza! Ne várjon.
    Inas jelent meg a lépcsőn és ettől azt kérdezte:
    - A herczegnő itthon van?
    - Igenis, asszonyom.
    Belépett, fölment egy emeleten és bement a kis szalonba, a hol Malten herczegnő az iróasztalnál ült.
    Barátnéját megpillantva, a hölgy örvendve, ragyogó szemekkel, gyorsan felállt. Megölelték és ajkon, arczon többször megcsókolták egymást.
    Aztán két alacsony székre leültek a kandalló mellé. Nagyon szerették egymást, őszintén tetszettek egymásnak és megértették egymást minden tekintetben. Titokzatos és különös módon vonzották egymást, a jólét ugyanaz az érzése töltötte be őket. Félnapokon keresztül, szüntelenül tudtak fecsegni. Beszélgetésükben nem volt semmi mélység, de azért érdekes volt mindkettőjükre nézve, mert a mi őket egymáshoz füzte, az az izlésüknek teljes egyformasága volt.
    - Látja, mennyire szeretem! - szólt Burne asszony. - Ma nálam ebédel, de még előbb is látni akartam; ez már valóságos szenvedély, kedvesem!
    - Olyan szenvedély azonban, melyet én is viszonzok! - felelt a svéd nő mosolyogva.
    És szokásukhoz hiven, kaczérkodni kezdtek egymással, akárcsak férfiakkal ültek volna szemben. Csakhogy ez a tetszésvágy a vetélytársnő ellen fordult.
    Beszélgetés közben Burne asszony időnkint az órára nézett. Pár másodpercz mulva ötöt üt. Mariolle már egy órája várja.
    »Most elég!« gondolta magában és fölállt.
    - Már? kérdezte a herczegnő.
    - Sietek, mert várnak. Pedig szivesebben maradnék itt.
    Ujra összecsókolództak és Burne asszony, a ki bérkocsit hozatott, elment.
    A sántító gebe csak nagynehezen czipelte tova az ócska csézát. És ezt a sántítást, ezt a fáradtságot érezte Burne asszony magában is. Ő is hosszunak, nehéznek találta az utat. Andrét látni fogja, de csalódást szerez neki. Az előbbinek örvendett, az utóbbi elszomorította.
    Ott találta az ajtó mögött, a hol reá várt. A hidegtől félig megdermedett. A fákat rázta a téli vihar, a jégdarabok tánczot jártak a kifeszített esernyőn, mely alatt a ház felé igyekeztek. Lábaik besüppedtek a sárba.
    Puszta, kietlen volt a kert. És André sápadt volt. Igen szenvedett.
    Mikor beléptek a szobába, Burne asszony igy szólt:
    - Oh istenem, milyen hideg van itt!
    Pedig mindkét szobában vigan égett a tüz.
    - A bundámat magamon tartanám egy kicsit.
    Csak néhány gombot szabadított fel és ruhájának tolldisze kikandikált. Fázott, ugy ült, mint egy kis vándormadár, a melynek sehol sincs maradása.
    Mariolle odaült melléje.
    - Pompás ebéd lesz ez a mai! Már előre örülök neki.
    - Kik lesznek ott?
    - Hát első sorban te! És aztán Predole, a kinek az ismeretsége után olyannyira vágytam.
    - Igazán? Predole?
    - Igen! Lamarthe hozza magával.
    - Sehogy sem fog neked tetszeni az a Predole. A szobrászok egyáltalán nem igen szoktak a szép asszonyoknak tetszeni. Hát még Predole?
    - Lehetetlen, kedvesem! Nagyon is bámulom őt.
    Predole legyőzte, meghódította Párist. Ismerték ugyan és tisztelték már legutóbbi kiállítása előtt is. Azt beszélték róla, hogy pompás szobrocskákat készít. De a mikor műveit együtt látták a kiállításon, a lelkesedés valósággal kitört.
    Különlegességét az apró szobrok képezték, a melyeken kevés, igen kevés volt a lepel: finom, fátyolozott meztelenség, a melyet művészi tökélylyel tudott megalkotni. Különösen tánczosnői mutattak ritka, simulékony szépséget.
    - És még ki lesz ott? - kérdezte Mariolle.
    - Malten herczegnő.
    Ez a név kellemetlenül érintette őt. Volt valami kifogása ez asszony ellen.
    - Hát még?
    - Massival, Bernhaus, Maltry... egy szóval az én válogatott társaságom. Ismered különben Predolét?
    - Egy kicsit.
    - Milyennek találod?
    - Pompás ember. Egyike azoknak, a kik igazán szeretik művészetüket. És ha beszél, nagyon érdekes ember.
    Mariolle megragadta a szép asszony kezét, a ki bundájában összehuzódott. Előbb gyöngéden ölelte, aztán megcsókolta. Burne asszonynak pedig eszébe jutott, hogy teljesen elfelejtette a beteget játszani és most hirtelen más ürügyet keresve, így szólt:
    - Óh istenem, mily hideg van!
    - Igazán?
    - Roppantul fázom.
    Mariolle felállt, megnézte a hőmérőt. A szobákban csakugyan nem volt meleg.
    Aztán ujra leült melléje és ujra hallotta panaszát:
    - Ó istenem, mily hideg van!
    Most végre megértette. Három hét óta figyeli már erőltetett gyöngédsége megcsappanását. Most már értette, hogy ez az asszony megunta a szinlelést.
    És mintha csak az asszony gondolataiban akart volna tovább fürkészni, azt kérdezte:
    - Ma tehát még a bundádat sem akarod levetni?
    - Nem, mert reggel óta köhögök egy kicsit. Ebben az utálatos időben meghütöttem a torkomat és nem szeretnék ágyba kerülni.
    Erre szünet következett, majd Burne asszony szólalt meg:
    - Mindenkép látni akartalak, máskülönben el sem jöttem volna.
    Mariolle azonban nem felelt. Megint az asszony szólalt meg:
    - Heteken át a legszebb idő volt és most ilyen hideg van; igazán veszedelmes ez a hirtelen változás!
    Mariolle pedig csak nézte az asszonyt és azt gondolta magában:
    - Ez hát az ő szerelme!
    Most először érzett iránta bizonyos gyülöletet.
    - Azt mondja, hogy fázik, - gondolta magában. - De csak azért fázik, mert nálam van. Igen, ha valami mulatságról van szó, valami szeszélyről, a milyennel az efféle felületes teremtések töltik el idejüket, mily bátran daczolna mindennel, még élete árán is! A legkeményebb hidegben nyitott kocsin jár, csak azért, hogy ruháit mutogassa! De hát ilyenek a mai asszonyok!
    Burne asszony pedig a legnagyobb lelki nyugalommal ült vele szemben és ő pontosan tudta, hogy e pillanatban, abban az édes, szeretett fejecskében nincs más gondolat, mint az, hogy ennek a kinos együttlétnek vége szakadjon.
    Van-e még, volt-e valaha nő, a kit a szenvedély és hév teljesen betöltött volna? Volt-e valaha nő, a ki szenved, sir, elragadtatással adja oda magát, a ki szerelmet rebegve ölel, kapaszkodik? Van-e nő, a ki testtel, lélekkel szeret - ajkaival, a melyek beszélnek, szemeivel, melyek mindent látnak, szivével, mely fennen dobog és kezével, mely simogat, kedveskedik? Van-e nő, a ki daczol mindennel, a ki éjjel és nappal, az őrzés és fenyegetés daczára, merészen és reszketve siet a férfi elé és ellentállás nélkül, a boldogságtól félőrülten veti magát karjaiba, pusztán azért, mert szereti?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982440
Webáruház készítés