Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Margaret Hungerford: Kis hercegnő_MOBI

Margaret Hungerford: Kis hercegnő_MOBI
540 Ft540
  • Részlet az e-könyvből:

     

    XIII.

    A Ventry-kastély nyugati tornyának órája öt harsány ütést kongat, midőn a kocsi megáll a nagy csarnok ajtaja előtt.
    A kis hercegnő, a kocsiból kilépve, birálgató szemmel tekint körül. Az arca nagyon halvány, vagy a hosszu utazástól, vagy a pillanatnyi elfogultságtól: de mégis némi élénkséget ad neki a gyönyörü kalap, a melyet visel - vadonat uj, és páratlan jelenség eddigelé az ő ruhatára évkönyveiben. Pompás tollak ékesitik ezt a kalapot, mely egészben olyan finom s szinte illatos, a milyennek fejedelmi hölgy is örülhetne. Tata ajándéka ez, ki valósággal megerőltette magát, hogy ezt, egyenesen Dublinból - megszerezze neki.
    Nóra utána megy Denisnek a tágas előcsarnokba, a hol Denis, mint házigazda, nagyon szeretne neki néhány meleg üdvözlő szót mondani, de nem tud szólni, s gyorsan jobbra fordulva, benyit egy ajtót. Az ajtó mögött függöny van, mely mögül a fáradt kis utas fülébe vidám hangok zaja, nevetés, csészék és kanalak kellemes csörömpölése hallatszik.
    Denis félrehajtotta a függönyt, s a mint benéz a szobába, minden szem reá tekint.
    - Megjött? Nos? kérdezi egy vidám, hamiskás hang, mely a kis hercegnőnek azonnal megtetszik.
    Azután pedig:
    - Tehát élve menekült meg másodszor is? kérdezi egy másik, halk, kellemes, vontatott hang, melyből bizonyos dölyfösség érzik ki, s mely Nórának arcába kergeti a vért. És foglyul ejtette a kis bennszülöttet? Sértetlenül hozta el? Egyetlen tolla sem hiányzik? Teljes még rajta a harci máz? És...
    Denis heves sietséggel lép vissza az előcsarnokba s behuzza maga után az ajtót.
    Az arcát kínos sötét pír boritja el, s a mint idegesen néz Nórára, a leány olyan kifejezést lát az ajka körül, mely egészen uj előtte. Komor, majdnem gyülöletes az.
    - Tele van a szalón, mondja Denis sietve, és magának talán nem is lesz kellemes, most mindjárt bemenni és velük ismeretséget kötni, a mig egy kissé ki nem pihente magát. Anyám nincs itt, de magához majd bejön.
    - Kérem, ne busuljon e miatt olyan nagyon, szól gyönge mosolylyal a kis hercegnő. Nem bánt ám ez engem. A kinek tetszik, ám tréfáljon. Katalin volt?
    - Lehet, hogy miss Cazalet is benn volt, de én...
    - Oh, ne tagadja. Hát érdemes? vág a szavába Nóra hidegen. Szükségtelen kibuvót keresnie, hiszen előbb-utóbb ugy is megtudom. Legyen róla meggyőződve, hogy nem fogom elfelejteni azt a hangot.
    - Nagyon sajnálom, hogy ez a kiméletlenség... kezdi Denis bosszusan, de azután elhallgat.
    Mit is akar ő mondani? Mi leli? Miért nem tud most Nórával ugy beszélni, mint annakelőtte, azokban a vidám, kedves régi napokban, mikor az az árnyék, mely most közéjük férkőzött, még ismeretlen volt? Denis még egyre küzködik magában, hogy természetes hangon mondjon valamit Nórának, midőn könnyü léptek nesze riasztja meg mind a kettőjüket. A ház asszonya ez, madam Delaney.
    Gyors léptekkel jön oda Nórához, s két kezét a vállára téve, hosszasan, komolyan néz reá. Egy-két pillanat mulva bánat fejeződik ki a tekintetében. Van a leány bájos arcában valami, a mi őt rég elvesztett, de soha el nem feledett fiatal férjére emlékezteti.
    - Édes, kedves gyermekem!... szólal meg, lágy, mély sóhajjal, s két karjába fogva a leányt, gyöngéden csókolja meg.
    Nyilvánvaló, hogy a kis hercegnő mindjárt az első pillanatban meleg helyet talált magának abban a gyöngéd szivben. Ezzel az öleléssel és csókkal a megnyugvásnak és oltalomnak bizonyos érzete száll a Nóra szivébe. Van valami e nagyvilági hölgy nyugodt, szép arcában, a mi bizalmat kelt a szemlélőben, és Nóra félelem nélkül engedi át magát a bizalomnak. Legyen bár angol asszony, - Nóra a legutóbbi időben gyülölni kezdett minden angol nőt, - legyen bár skót, valiz vagy ha tetszik, hottentotta: nem érezhetné magát jobban a társaságában, ha ir születésü és nevelésü volna is.
    - Fáradt vagy, édesem. Feljösz velem a szobádba, szól madam Delaney, gyöngéden simogatva a leány reszkető kezét.
    - Köszönöm, Maud néni.
    - Nem, ne ugy mondd! viszonozza madam Delaney nevetve. Katalin meg a többiek mind Maud néninek szólitanak, de most már egy kis változtatást szeretnék a cimzésben. Ez csak természetes, Denis, ugyebár? Te engem nénikének fogsz hivni, ha nincs ellene kifogásod, teszi hozzá, nyájas tekintettel nézve Nórára. Egész életemben ugy vágyakoztam arra, hogy nagyszámu angol unokaöcsém és unokahugom igy szólitson, de nem akart ráállani egyik sem. Az mondták, hogy nagyon is fenséges jelenség vagyok az ilyen bizalmaskodáshoz; de reménylem, az én kis ir hugocskám nem hagy cserben.
    - Oh, nem! mondja rá Nóra félénken.
    S még félénkebben, de imádásraméltó mosollyal teszi hozzá:
    - Nem, nénikém, nem!
    - Boszorkány ez a kis leány! Szirén! kiált föl madam Delaney nagy elragadtatással, Denishez fordulva. (Szegény Denis!) És milyen kedves kis jószág! Gyere föl, édesem, a szobádba, hadd szedjem le a holmidat. Holnaptól fogva a komornám lesz szolgálatodra, de most magamnak akarlak lefoglalni vagy félórára.
    Madam Delaney egy felnőtt embernek az anyja s testének nyulánk körvonalait már elvesztette, de azért tetszetős, vonzó fiatalság nyilatkozik egész valójában. Szája nagy és kellemes, szeme kék, s a lágy csipkefőkötő olyan hajat takar, mely puha és selymes, mint a leányoké, s melyben egyetlen szürke szál sincs még.
    - Denis olyan sokat beszélt nekem rólad, mondja, mikor a kis hercegnőről lesegitette a „holmijait”, hogy ugy tetszik, mintha már régóta ismernélek. De te egészen másképp vagy velem. Én körülbelül idegen vagyok előtted.
    - Oh, nem! Ha Denis én rólam beszélt önnek, lehetetlen, hogy önről még sokkal többet ne beszélt volna nekem; s mindaz, a mit mondott, olyan volt, hogy tudtam: ha nem fogom önt szeretni, az az én hibám lesz.
    - Igazán? Csakugyan igy irt le engem Denis? kérdi az anya, gyöngéd pirulással az arcán. Oh, Nóra, ha el tudnám neked mondani, hogy milyen fiu az!... De te fáradt vagy most, gyermekem. Innod kell egy pohár bort.
    Szeliden, nyájasan foglalatoskodik a leány körül egy darabig, szemmel láthatóan élvezetet találva ebben, azután leül s két kezébe fogja a Nóra kezét.
    - Örülök, hogy visszajöttek Irországba, szól Nóra némi szünet után. Önzésből örülök ennek. Csakis igy lehetett önnel megismerkednem, nénikém.
    - Csinos bók, mondja a nénike mosolyogva. Én is örülök ennek egy s más okból; de egyébként... megvallom, Nóra, gyáva vagyok, mikor Denisről van szó, és félek ennek az ittlétnek a következményeitől.
    - De miért? Az idevaló nép talán annyira ellensége a földesurának?
    - Fölösleges kérdés az illojális Kerryben! Elfeledted már azt a szörnyü esetet, mely itt az utolsó két évben történt? Nem tudsz azokról a minden nap, minden órában előforduló büntényekről, a miket itt az egész grófság népe elkövet? Mikor Denis elhatározta, hogy átjön ide és maga veszi kezébe a birtok ügyeit, éreztem, hogy nem szabad őt a lelkiismerete ellenére befolyásolnom, de éreztem azt is, hogy a tenyerén hordja az életét és hogy soha egy boldog pillanatom nem lesz e vérszomjas emberek közt.
    - De ha egy fizetett tiszttartót nem is, Denist mégis tiszteletben tarthatják.
    - Hiu remény. Már is kimutatták, hogy nem tartják tiszteletben. Két fenyegető levelet kapott, mióta itt vagyunk, s a mult héten huszonöt szegény, néma védtelen állatot - az ő teheneit - a legembertelenebb módon megcsonkitottak... Szinte rosszul vagyok, ha eszembe jut, folytatja madam Delaney elsápadva. S ha nem kimélik az ártatlan barmokat, a melyek őket nem bánthatják, mire képesek azok ellen, a kik...
    Madam Delaney hirtelen elhallgat s egész testén borzongás fut végig.
    - Hidd el, mindig a legijedelmesebb gondolataim vannak, mondja azután.
    - De ha Denis megkisérlené, hogy kiengesztelje őket..., jegyzi meg Nóra.
    - Arra nem lehet számitani. Te Denist csak legkedvesebb hangulatában láttad, abban, melyet az anyja számára tartogat (mondja gyöngéd mosolylyal), meg ama kevesek számára, a kiket igazán szeret, mint téged is gyermekem; de rettentően elszánt és hajthatatlan tud lenni, s annak a szegény fiatalembernek a halála folyvást forrongásban tartja a lelkét. Fenyegető moraj rezeg a levegőben, a melyet szivunk, és rémületet hoz minden szellő. Rettegéssel térek este az ágyamba; alig is tudom, mitől félek, s mégis minduntalan meglep a félelem és egészen bizonyosra veszem azt az egyet, hogy a bosszuállást legalább is meg fogják kisérleni.
    - De miért állnának bosszut? kérdi Nóra aggódva. Mivel keseritette el Denis a népet?
    - Miért állnának bosszut? Azért, mert nem fogadta el föltételeiket a hátralékos bérösszegre vonatkozólag, melyek részben már három évnél is régebbiek. Nem fog kegyelmet osztogatni, ugymond, azoknak, a kik nem kegyelmeztek az ő meggyilkolt tiszttartójának. Szeget-szeggel, teljes mértékben fogja visszaadni a kölcsönt. Talán nincs is igaza..., teszi hozzá az aggódó anya kérdő hangon, mintegy azt várva, hogy Nóra cáfolja meg.
    - Alig lehet érte hibáztatni, jegyzi meg sóhajtva a leány.
    - Én bizonyára nem is hibáztatom; de mégis attól félek, hogy ez az engesztelhetetlenség talán... talán... Oh, édes Nórám (s fölállva, gyorsan járkál föl s alá a szobában), ki sem tudom mondani, hogy mennyire félek, csak annyit tudok, hogy ittlétünktől semmi jót sem várok.
    Azután, erőfeszitést téve, hogy izgatottságát leküzdje, folytatja:
    - De semmi jogom sincs hozzá, hogy ittlétednek már első órájában is a magam aggodalmaival búsitsalak. Igazán boszorkánynak kell lenned, hogy már ennyit is kivettél belőlem, mert megvallom neked, hogy még soha senkinek sem szóltam mindezekről, nehogy Denisnek a fülébe jusson valami s elcsüggessze őt az a gondolat, hogy anyja itt boldogtalannak érzi magát.
    - Csak nem akarna innen elmenni? kérdezi Nóra elfogódottan.
    - Oh, nem! Igaz, hogy most boldogtalanná tesz a miatta való aggodalom; de távol lennem tőle, mikor veszély fenyegeti, azt teljességgel nem viselhetném el... Lásd, teszi hozzá mosolyogva, elmondok neked mindent... Valami titkos rokonszenvnek kell köztünk lenni, hogy mindjárt ilyen bizalmas lettem veled. Fölsóhajt s ismét szorongatja két fehér kezében a leány kicsi kezét.
    - Igazán örülök, hogy megszeretett, nénike, mondja lassu hangon a kis hercegnő.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985939
Webáruház készítés