Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Lucien L. Rogger: Három csepp vér_MOBI

Lucien L. Rogger: Három csepp vér_MOBI
990 Ft990
  • Részlet az e-könyvből:

     

    - Ön Pedro Sanchez?
    Összerezzent, megfordult és szemben találta magát a bekötött fejű vizsgálóbíróval, aki a kendője mögül, mint valami jól védett várból, éles pengeként a lelkébe hatoló tekintettel fürkészte az arcát. Az ismeretlen, szokatlan külsejű ember kérdése megzavarta, kizökkentette jól elgondolt taktikájából. Bólintott, és hogy önbizalmát növelje, rá akart gyújtani egy cigarettára.
    - Nem szeretem a dohányfüstöt! - mordult rá a vizsgálóbíró. - Pontos feleletet szeretnék a kérdéseimre. Első kérdés: Miért ölte meg a nagyapját?
    - Nem én öltem meg - válaszolta a fiatalember remegő hangon.
    - Szép. Mit keresett nála?
    - Már megmondtam az éjjel a komisszárius úrnak…
    - Akkor hazudott! Feleljen! - parancsolta a vizsgálóbíró.
    - Orvosért mentem, de nem találtam senkit…
    - Ezt megmondhatta volna neki. Miért nem tette?
    - Mert már zárva volt az ajtaja. Nem felelt a kopogtatásomra.
    - Miért nem kopogtatott erősebben?
    - Nem akartam felébreszteni.
    - Hazudik!
    - Kikérem magamnak…
    - Hallgasson! Hogy mer önérzeteskedni. Tolvaj! Hová tette a gyémántcsatot?
    - Nem tudok róla…
    - Megint hazudik! De nem használ. Itt az ékszer!
    Thenet úr szerette a gyors eljárásokat. A színpadi hatásokat lehetőleg kiküszöbölte a vallatásból. Rövid, pattogó, katonás beszédmodora, hirtelen mozdulatai zavarba hozták a gyanúsítottat. Pedro Sanchez káprázó szemmel bámulta az ékszert.
    - Nos? - sürgette Thenet úr.
    A fiatalember a fejét rázta.
    - Nem ismerem ezt a csatot - tagadott makacsul.
    - Mi azonban ismerjük. Szerencsére. így azt is tudjuk, hogy került ide. Az áldozat vette el magától. Elrejtette a ruhájában. Maga hiába kereste. Félt, hogy elkergeti a nagyapja. Megölte hát. De az ékszerről megfeledkezett. Ez elárulta. Gyilkos!
    - Nem, nem! - kiáltotta Pedro elrémülve.
    Erőszakolt nyugalma mintegy varázsütésre eltűnt. A vád megborzasztotta, félt, hogy nem tudja tisztára mosni magát alóla. Védekezni akart, de nem jutott eszébe semmi jó ötlet. Tehetetlenségében az igazság bevallásában látta az egyedüli menekülést.
    Bevallom! - kiáltotta. - Igen, én loptam el az ékszert.
    De nagyapát nem gyilkoltam meg. Az ékszert én rejtettem a kabátjába. Bár ne tettem volna - folytatta siránkozva. - De féltem, hogy ez az ember utánam jön, házkutatást rendez és megtalálja nálam - mutatott Gomarra.
    Thenet úr nem szakította félbe, de nem is segített neki. Hagyta, hogy kínlódjon.
    - Nem hiszi? - kérdezte Pedro.
    A vizsgálóbíró hallgatagsága fokozta a félelmét. Most már nem kellett faggatni, magától vallott, kétségbeesetten erősítgette ártatlanságát, megkapaszkodott minden lehetőségben, ami ezt az ártatlanságot bizonyítani látszott.
    - Megmutatom, hová tűztem a csatot. Akkor elhiszi?
    Legyőzte irtózását, a hullához lépett, a házikabátnak arra a helyére mutatott, ahol Ménard az ékszert találta.
    - Most már hiszi? - kérdezte szorongva. - Úgy mondom, ahogy történt, tessék meghallgatni. Esküszöm, hogy a tiszta igazságot vallom. Nagyapa köhögésére lettem figyelmes, amikor az apámhoz akartam menni és elhaladtam az ajtaja előtt. Azért mentem be hozzá, hogy segítsek rajta. Csak mialatt támogattam, csak akkor jutott eszembe ez az ötlet. Rögtön megbántam, de már késő volt. Azért nem mentem fel a nagybátyámért, mert előbb vissza akartam szerezni az ékszert. Máshová akartam dugni. Elástam volna a kertben vagy a pincében. Így történt.
    - Igaz lenne? Akkor miért nem vette vissza?
    - Mert nem mehettem be a nagyapámhoz… Már aludt…
    - Gyengéd fiú! Ezt a hazugságot már hallottuk! Igazat beszéljen vagy semmit! - zúdultak rá a vizsgálóbíró fenyegető szavai. - Még egyszer utoljára: miért nem ment be a nagyapjához?
    Gomar és Pivert úr önkéntelenül közelebb hajolt a fiatalemberhez. A vizsgálóbíró mozdulatlanul figyelt rá. Pedro kinyitotta a száját. Felelni akart. De mintha egy láthatatlan kéz megakadályozta volna ebben. Nehéz, ziháló lélegzete elárulta, milyen borzasztó harc megy végbe benne.
    - Beszélni akarok az apámmal! - suttogta könyörögve.
    - Bíró úr, az Istenért, engedje meg, hogy beszéljek vele, mielőtt felelek.
    - Nem engedem!
    Pedro lehajtotta a fejét, kitárta a karját és mint a fogoly hadvezérek a régi romantikus színművekben, a mellére mutatott. Lőjenek agyon, azt jelentette ez a mozdulat.
    Monsieur Thenet azonban nem akarta elérteni. Elfordult, kiszólt, hogy vezessék be Sanchez márkit. Pedrót kiküldte a szobából, de gondja volt rá, hogy egy detektív mellette maradjon. Pedro megrendültén vette tudomásul ezt az intézkedést. Fogoly volt, aki nem menekülhetett többé a rázúduló szörnyű vád alól.
    A küszöbön találkozott az apjával, aki fürkésző pillantást vetett rá és a kísérő detektívre. A monokli megrezzent a szemében, az arca megvonaglott, de aztán felemelte sovány, őszülő fejét, gőgösen nézett a három férfira, ellenségesen, harcra készen. Megvárta, amíg a vizsgálóbíró hellyel kínálta, leült, keresztbe rakta a lábát lassú, nyugodtmozdulatokkal. Erősnek akart látszani, elfogulatlannak.
    Thenet úr szembe ült vele, fejét az írásaiba hajtotta, átnézte legutolsó jegyzeteit. A folyosón detektívek jártak-keltek, olykor-olykor behallatszott a kapucsengő éles berregése. A vizsgálóbíró még mindig olvasott.
    Hirtelen felemelte a fejét.
    - Uram - kezdte pattogó, szinte ellenséges hangon újabb nyomot találtunk. Ez az ön fia bűnösségét mutatja. Ez a csat - nyújtotta át neki a halottnál talált ékszert - azonos avval, amit Sanchez Pedro jogtalanul eltulajdonított ma éjjel. Az áldozat hálókabátja belsejében találtuk. Mit jelent ez? Nem tudja? Majd megmagyarázom. Hogy Monsieur Ryan is észrevette a lopást. Kérdőre vonta unokáját, elvette tőle az ékszert, és megfenyegette, hogy reggel átadja a rendőrségnek. A többit, azt hiszem, ön is érti?
    Sanchez márki riadtan forgatta az ékszert a kezében.
    - A fiam beteg… súlyos beteg... - dadogta sápadtan,
    - A kleptománia betegség, igen uram, nem lehet más, hiszen a fiúnak mindene megvan, megvolt amire csak szüksége lehetett. Ha ő mégis lop… más úton igyekezett pénzt szerezni, akkor, akkor... De amire ön gondol, lehetetlen. Én ismerem a fiamat…
    - Ebben nem kételkedem - bólintott szárazon a vizsgálóbíró. - Jelenleg azonban nem ez érdekel. Más. Az, hogy miért akart ön beszélni a fiával az éjszaka? Ez nagyon fontos.
    - A tolvajlásai miatt. Lelkére akartam beszélni - felelte a márki halkan.
    - És miért maradt el ez a beszélgetés? - csapott le rá a bíró.
    - Nem tudom. Pedro nem jött le.
    - Ezt komolyan mondja?
    A márki összeráncolta a homlokát. Méltósággal, szinte gőgösen mérte végig a vizsgálóbírót.
    - Nem szoktam hazudni! - utasította rendre.
    Ebből a vizsgálóbíró megérthette, hogy egy előkelő diplomatával nem szoktak úgy beszélni, mint a közönséges polgáremberekkel. Sanchez azonban nem számolt Thenet úr fájós fogával.
    A vizsgálóbírót most minden ellenkezés ingerelt.
    - Eh! - kiáltotta félreérthetetlen lekicsinyléssel -, az ön igazmondásához sok kétség fér. Bebizonyítom. Fenntartja, hogy nem mozdult ki a szobájából ma éjszaka?
    Sanchez márki szemében megrezdült a monokli.
    - Fenntartom - felelte minden energiáját összeszedve.
    - Úgy?
    Thenet úr gúnyosan nevetett a kendője alatt, de amikor kitátotta a száját, irtózatos fájdalom nyilallt a foghúsába. Felszisszent, felugrott a helyéről, és körültoporzékolta a szobát.
    - Gomar - nyöszörögte szívhez szólón szerezzen valami fájdalomcsillapítót. Menjen, menjen, hisz annyi orvos van a házban.
    Egy liter erős bor egy hajtásra, ez lesz a legjobb. Ne mérgezze meg magát gyógyszerekkel, vizsgálóbíró úr - tanácsolta az emberke. - Volt egy nagynéném, roppant istenes nőszemély, sohase vett be orvosságot nyolcvanhat éves koráig. Ő tanított rá, hogy ha valami bajom van, egy liter fehérbort rá, de egy hajtásra. Egy hajtásra - ismételte fontoskodva. - Ha nagyon erős és makacs a fájdalom, meg lehet ismételni az adagot. Legfeljebb kétszer. Többre nincs szükség, alszik tőle az ember, mint a tej.
    - De én nem akarok aludni - hárította el a receptet Thenet úr. - Csak meg akarok szabadulni ettől az elviselhetetlen fájdalomtól.
    - Akkor elég egy liter is. A fájás, mintha elfújták volna. Táncolni fog, meg énekelni, vizsgálóbíró úr…
    - Nem, nekem fájdalomcsillapító orvosság kell. Menjen, menjen…
    Gomar szánakozva nézett a nyakas emberre, aki nem haladt a korral, elutasította a legokosabb tanácsokat is.
    - Nekem végre is mindegy, nem én veszem be - legyintett. - De a felelősséget elhárítom. A jó bortól még senkinek se lett baja. Szegény nagynéném is csak egyszer tért el a módszerétől, egyszer hozatott fájdalomcsillapítót a patikából, bevette és rögtön holtan esett össze.
    - Na, Gomar, ne túlozzon - szólt rá Pivert úr, aki jól ismerte az embereket. - Fájdalomcsillapítótól még senki se halt meg.
    - Nem? Szeretném tudni akkor, mitől halt meg a nagynéném? - kérdezte Gomar sértődötten.
    - Mit tudom én? Biztosan szívszélhűdésben. Maga mondta, hogy nyolcvanhat éves volt. És hozzá még alkoholista is…
    - Alkoholista? Azt nem mondtam. Legfeljebb két liter bort ivott naponta. Ennyire volt szüksége a szervezetének. De nekem mindegy. Ha a vizsgálóbíró úr akarja, én akár ciánkálit is hozok neki - dünnyögte bosszankodva.
    Felszaladt a laboratóriumba. Dr. Johnson éppen a munkaköpenyét öltötte magára, amikor rátört.
    - Már megint maga - rivallt rá haragosan, és hátat fordított neki.
    De azért meghallgatta kérését, szótlanul átment a másik szobába, kihozott néhány fehér pirulát, megmagyarázta a használatukat s ismét kiment.
    Gomar a gyógyszerrel lerohant a vizsgálóbíróhoz, aki egy karosszékben nyögdécselt. Thenet úr két pirulát is lenyelt, de tovább nyögött. Tíz perc múlva azonban a gyógyszer hatni kezdett, a vizsgálóbíró megnyugodott, elkelt a karosszékből, sétált egy keveset, azután pedig, mintha kicserélték volna, újjáéledt energiával látott munkához.
    - Nincs értelme, hogy untassam a kérdéseimmel - fordult a márkihoz, aki az egész idő alatt mozdulatlanul, mint egy szobor, ült a helyén. - Ha ön helyesebbnek tartja a tagadást, megelégszem azokkal a bizonyítékokkal, amelyek a rendelkezésemre állnak. A fiának ugyan jobban használna avval, ha mindent elmondana, amit az ügyről tud. De remélem, hogy az ön vallomása nélkül is sikerül világosságot derítenünk erre a gyilkosságra. Mihelyt megtaláljuk a fegyvert, automatikusan felderül az utolsó homály is…
    - A fegyvert megtaláltuk - jelentette Ménard, aki éppen ezeknél a szavaknál dugta be a fejét az ajtón. - A garázsban volt, a Rolls Royce alatt.
    Hosszú, egyenes kardpengét nyújtott át a vizsgálóbírónak.
    - Hová lett a markolata? - érdeklődött Thenet úr, miután figyelmesen megvizsgálta a pengét.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633984499
Webáruház készítés