Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Lőrinczy György Aranykarikák EPUB e-könyv

Lőrinczy György Aranykarikák EPUB e-könyv
540 Ft

Lőrinczy György ezt az elbeszélésfüzérét a "serdültebb ifjúság" számára ajánlotta. Olyan egyszerű szerkezetű, olvasmányos történetek ezek, amelyek nagy része a magyar múltból és 120 évvel azelőtti jelenből meríti témáját, s mindegyiknek csattanója egy-egy megszívlelendő tanulság. Könnyű, ám mégis szórakoztató olvasmány egy olyan íróembertől, aki számára a humor borongós életérzéssel vegyül, s a múlt értékei-hagyományai átalakulóban vannak.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A Katinka diplomája

    - Ejh, maga is csak olyan, mint a többi! - szólt durcásan Katinka és nagy, kék szemével valami reklámképre bámult, jobbadán csak azért, hogy meg ne lássák a boszuságnak azt az egyetlen könycseppjét, ami erővel a szemébe tolakodott.
    Csont Ákost azonban meg nem hatotta. Szokott nyugodt hangján felelt a leánynak:
    - Persze, hogy olyan. Hát milyen is lennék?
    Aztán elhallgattak. A jegyet már megváltotta mindkettőjüknek Csont Ákos; Katinkának Győrbe, maga-magának Budapestre. De a két vonat, amely itt találkozik, a vámosi állomáson, még csak egy negyedóra mulva érkezik és igy ráérnek beszélgetni. De mindjárt az első témánál összekaptak. Csak az anya, Dálnokyné mosolygott rajta, azzal a szelid, megbocsájtó mosolygással, amit a tapasztalt asszonyok ajakán láthat az ember, azokén, akik már tudják, hogy a fiatal kor évődéseiben mennyi hiábavalóság van. A váróteremben csak hárman voltak. Végre a hosszu hallgatást megint csak Ákos törte meg. Most valamivel már komolyabban beszélt.
    - Majd belátja, Katinka, maga is, hogy igazam volt.
    - Belátom? Mikor?
    - Minél hamarább, annál jobb. Végre is a diploma nem cél, még csak nem is eszköz. Az életnek annál komolyabb föladatai vannak, különösen a leány életének.
    Dálnoky Katinka boszusan nézett rája.
    - Könnyü magának filozofálni. Próbálna csak az én helyemben lenni.
    - Ha ott volnék, bizonyosan nem törném magamat a tanitónői oklevél után.
    - Hát?
    - Hát van a világon más pálya, más hivatás is. Bizonyosan olyan is, ami a maga hajlamainak jobban megfelel, mint ez. Hiszen szörnyü dolog még elképzelni is, hogy az egész életét majd olyan munkában tölti el, amihez semmi kedve sincs.
    - Hogyan tudja?
    - Hát nem maga mondta? Hogy semmi örömet sem talál benne? Hogy milyen nehezen megyen? Hogy ugy érzi, hogy nem arra született? Hát mindez nem elég bizonysága annak, hogy csak kényszerüségből akar tanitónő lenni? Oly biztos jelenségek ezek, Katinka, mint a tüdőgyuladásnak félreismerhetetlen jele mindig a láz.
    Katinka felelni akart. Látszott rajta, hogy indulatos, haragos válaszon töri a borzas szőke fejét. Tán éppen azt akarta az anya megelőzni, mikor sietve közbevágott.
    - Édes Ákos. Az mind szép, amit mond. De végre is ma már a leánynak is csak kell valamely életpályát választania, kivált ha nincs miből megélnie, mint Katinkának is. És aztán, ami a tehetségből, a hivatásból, a kedvből hiányzik, azt is ki lehet pótolni, szorgalommal, kötelességtudással, ambicióval...
    A fiatal ember elkomolyodott.
    - Ki. Félig. De egészen soha. Hajlamot, hivatást, kedvet mindaz nem ad. S kész boldogtalanság, az egész életre való szerencsétlenség, ha a leány olyan pályát választ, aminek föladatait nyügnek érzi s csak kötelességérzetből végezi. Az ilyen munkában örömet nem találhat.
    Fölállottak, mert a vonatok csaknem ugyanabban a szempillantásban, egyszerre berobogtak az állomásra, ellenkező oldalról. A kapus becsöngetett a váróterembe. Körülnézett, de miután látta, hogy a két utas már ugyis készülődik, nem tartotta érdemesnek, hogy szokása szerint, vontatott, éneklő hangján elkiabálja az állomások nevének végtelen sorozatát. Csak csöndes hangon annyit mondott:
    - Budapest felé gyorsvonatra. Győr felé személyvonatra. Tessék beszállani.
    Katinka hosszasan bucsuzott az anyjától, akinek Csont Ákos is kezet csókolt. Aztán még a Katinka kis utazótáskáját kézbefogva vitte magával, a leányt a vasuti kocsihoz kisérve. Utközben aztán még sebtiben néhány szót váltottak.
    - Vizsgázni megyen, Ákos? - kérdezte a leány.
    - Igen. Az utolsó, a legutolsó vizsgára.
    - Hejh! az lehet csak a boldogság! Ha már én ott tartanék! Bezzeg, nekem még másfél esztendő hiányzik! Látja, csak azért haragudtam magára, Ákos, hogy minek mondta azt, amit mondott, éppen az édes anyám előtt. Szegény, neki bizonyosan még jobban fáj majd, mint nekem. Persze, mit bánják azt magok! Akik már a célnál vannak, vagy ahhoz olyan közel.
    - Ki tudja? Hátha megbukom?
    - No, azt nem kivánom, Ákos.
    - Ha nem kivánja, akkor annál jobb. Husvétkor majd meglátogatom. Hazajön megint?
    - Haza.
    - Megengedi, hogy egy piros tojásban akkor elküldjem a diplomámat?
    A leány nagyot bámult.
    - A diplomáját? Nekem? Minek?
    A kalauz már siettette őket a felszállásra. Katinka hirtelen a vasuti kocsiba lépett s Ákos nagyot köszönt feléje a kalapjával. De a felelettel adós maradt. Ugy tett, mintha már nem érne rá, vagy elfelejtette volna azt. S a vonatok elindultak. Az egyik jobbra, a másik balra.
    Katinka máskülönben okos leány volt. De hiszen hány okos leány van, aki mégis téved az élethivatása megválasztásában! A divatos jelszóknak kevés leány tud ellentállani s manapság nincsen annál nagyobb divat, hogy a leánynak legmegfelelőbb pálya a tanitónői. Mennyien tévednek! Mennyi csalódás, mennyi elhibázott élet minden keserüségének oka ez a balvélekedés! A Katinka erős, szivós akaratát a Csont Ákossal való beszélgetés, a fiatal ember elkedvetlenitő intése még jobban megedzette. Ujra, meg ujra a fülébe csengettek annak a szavai s csak mindig erélyesebb tiltakozással felelt rájok. Ugy maga-magában. Nem, nem engedi, hogy ez a kétség urrá legyen a lelkén. Az akaratnak erősebbnek kell lenni. Annál nagyobb szorgalommal feküdt a tanulásnak, a munkának. Néha érezte is, hogy az ismeretei gyarapodása némi örömet okoz. A tudás gyönyörüsége mintha kárpótlás lett volna a munka fáradságáért, amivel annak megszerzése járt. Még sokkal fiatalabb, sokkal tapasztalatlanabb volt, semhogy különbséget tudott volna tenni a középszerüség között, amire szorgalommal és igyekezettel mindenki szert tehet s a kiválóság, a kitünőség között, ami csak a hivatottak osztályrésze. Mert a kötelességeinek mindenben eleget tett s a lelkiismerete nyugodt volt, azt hitte, meg volt róla győződve, hogy tökéletesen és ingadozás nélkül jár az ösvényen, amelyet nem tehetsége szabott eléje, hanem maga választott. Noha az intézetben, a hosszu estéken, mikor már a napi munkával leszámolt, sokszor eszébe jutott a Csont Ákos fanyar intése s ilyenkor a vasuti bucsuzás is. A diploma. Mit akart az a fiu voltaképpen ezzel a tréfával? No, majd husvétkor megkérdezi. Ilyenkor türelmetlenül számitgatta a heteket, majd a napokat, amik még addig hátra vannak. Még öt hét. Még négy... három... kettő... egy. Még három nap!
    Hát persze, elmult az is. A leánysereg, mint a vándormadarak költözéskor, vidám tereferével, csicseregve oszlott szanaszét az intézetből. A vonaton, amelyikre fölszállottak, csakugy zsibongottak s aztán megeredt a tréfa, a beszélgetés, kacagás, ami azonban minden állomáson halkabbá, halkabbá lett, amint egy-egy leány már hazaért és leszállott a vonatról. Katinkát az édes anyja ott várta az állomáson, aztán a szép tavaszi napon gyalog sétáltak be a városba, utközben, persze, hirtelenében el is mondtak egymásnak minden ujságot.
    Otthon aztán megint elülről kezdték. Hiszen az édes anya sohasem tudna kifogyni a kérdezősködésből. Katinka pedig csak várt... várt... valamit. Röstelte megkérdezni. De végre sem állotta tovább.
    - Hát Ákos?... - kérdezte tétován. - Csont Ákos? Semmi hir felőle?
    Az édes anyja mosolygott.
    - Dehogy nem. Sőt husvétra valami megemlékezést is küldött neked.
    Katinka elpirult.
    - Mit? Mit? - sürgette.
    Az édes anyja nagy skatulyát hozott elő a szekrényből s aztán kibontotta... Óriási husvéti piros tojás volt az. Piros selyembe kötött tojásalaku csecse-becse, amit cukorral, ékszerrel szoktak megtölteni. A piros selymen egy diploma volt föstve, ludpennával, könyvtáskával. De kinyitni nem lehetett. Kulcsra járt.
    - Hát a kulcsa hol van?
    Az anya egy névjegyet vett ki a dobozból s oda adta Katinkának, aki sebtiben elolvasta, hangosan: A kulcsot magammal viszem. Addig is ezer köszöntést küld: Csont Ákos dr.
    - Csont Ákos dr., - ismételte Katinka. - Tehát sikerült a vizsgája. Doktor. Hálistennek! Vajjon mikor jön?
    Azt már nem akarta kérdezni, ami pedig égette a nyelvét, hogy vajjon mi van a piros tojásban? Ezerfélét elképzelt. S végre is valamennyire megnyugodott benne, hogy bizonyosan valami tréfás bohóság kerül majd elő a piros tojásból.
    Csont Ákos harmadnap érkezett meg. Vidám és derült volt, mint az olyan ember, akinek rendben van a dolga. Elmondta, hogy a vizsgája nagyon jól sikerült. Most már kész ember. Dolgozni fog és... és...
    Itt egy kicsit megakadt. Mintha maga is valami kérdést várt volna, amire aztán felelhessen. Katinka fölsóhajtott.
    - Milyen boldog maga, Ákos! Hejh! ha már nekem a kezemben volna a diplomám!
    Ákos kapott a szón.
    - Annyira vágyik utána?
    - Nagyon! Nagyon!
    - Pedig én elküldtem magának. A husvéti piros tojásban.
    - Mit?
    - A diplomáját.
    S mosolyogva nyujtott Katinkának egy ici-pici kis kulcsot. Az bizonyosan a piros tojás kulcsa. Nem is lehet más. Katinka mindenáron nyugodt akart lenni, de biz az sehogyse ment. Sőt a keze ugyancsak reszketett, amint nyitogatta a piros tojást... Aztán, amint a selyem doboz teteje fölpattant, egyszerre összefolyt a leány szeme előtt minden... Alig látott... mintha káprázott volna... Megdörzsölte a szemét... De megint csak azt látta, amit akkor, mikor a tojás födele fölpattant. A finom, kivattázott párnácskákon két vastag, arany karikagyürüt...
    Katinka csak nézte... mig zavarodottan, kételkedve kérdezgette:
    - Mi ez? Mi... Hát ez a diploma?... Ákos...
    De Ákos már akkor megfogta a leány kezét s mindenáron a szemébe akart nézni.
    - Ha elfogadja, Katinka. Én érzek elég erőt magamban arra, hogy kettőnkért eleget dolgozzam magam. Ha akarja... Ha az én diplomám elég kárpótlást nyujt magának, a magáéért... Mit gondol? A leánynak a legkülönb diploma mégis csak a főkötő... Nem?
    Katinka nem felelt. Csak hosszasan, könybenuszó szemével az anyjára tekintett. S boldogságában azt sem tudta: sirjon-e vagy nevessen.
    Aztán kivette a tojásból a két gyűrűt. Nem is válogatott. Egyetlen tekintetre látszott, melyiket kinek csinálták. A nagyobbikat a kezébe vette és szó nélkül fölhuzta a fiatal ember ujjára...
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989074
Webáruház készítés