Új jelszó kérése
Termék részletek


Lie, Bernt: Kalandok a fjordok földjén_EPUB

Lie, Bernt: Kalandok a fjordok földjén_EPUB
540 Ft

Bernt Lie a legkiválóbb norvég ifjusági író, akinek új műveit izgatottan várják a diákok és egy-egy könyve huszonöt-harminc kiadásban is megjelenik. Diáktörténeteit nyolc európai nemzet ifjúsága a maga hazai nyelvén olvashatja már - írja róla magyar fordítója Tábori Kornél.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A fiúk nagy izgalomban voltak. Hogyne, mikor elérkezett a tavasz, a football-játék ideje. A magaslatokon is olvadozott már a hó és a város szélén, a tágas vásártér szinte hivogatón várta őket. Folyt is a játék kora délutántól késő estig; amíg csak lehetett, repült a nagy bőrlabda és vidám gyermekzaj verte fel az egész környéket. Mind-mind odavonultak. Iskolák és osztályok szerint oszlottak széjjel a hatalmas területen és a kis elemisták épp oly lelkesedéssel métáztak, mint ahogyan a gimnázisták, - még a hetedik és nyolcadik osztályosok is, - footballoztak. Puffogtak a faverők, röpültek a labdák és kipirult arccal szaladgáltak a fiúk. A nagy mezőség tarkállott és nyüzsgött rajta a sok fürge alak, mint a tengeri szirten, ha északra vonuló madárraj ereszkedik le rája.
    Pompás élvezet!
    De hiába: leszállott az est és egyre sűrűbb fátyolt borított a tengerre és szárazföldre. Besötétedett. A fiúk kisebb, nagyobb csoportokban hazafelé indultak. A labdaharc és a lárma elcsendesült, de azért sokan nem nyugodtak meg, a fáradtság nem bágyasztotta el még őket és a vacsora idejéig tovább játszottak az utcán.
    Csak az öregek sétálgattak nyugodtan, a fiatalabbak azonban pajkosan nyargalásztak és még gyorsabban iramodtak tova, ha egy-egy szigorú rendőrt, vagy egy haragos polgárt vettek észre, aki el akarja csipni őket.
    Mert bizony pajkos tréfákat is űztek némelyik járókelővel, aztán ugyancsak kellett menekülni.
    De a homályos májusi estén annyi minden is akad, ami kisértetbe viszi az embert.
    Itt egy kapucsengő, amelyet meg lehet húzni,... ott egy veszteglő tejeskocsi,... amelynek lovát hirtelen vágtatásra ösztönzi a frissen vágott füzfavessző,... amott egy nyitott földszinti ablak, amelyen át néhány kaviccsal fel lehet riasztani a gyanútlanul üldögélő házbelieket; azután a pékbolt, ahova tiz fiú is beköszönt egymásután és szerény, illedelmes arccal - egy méter vörös selyemszalagot kér. A péktől! S a többi számtalan diákcsiny, ami persze nem válik dicséretükre.
    Különösen a Nielsen Péter osztályában voltak ilyen fiúk, akik tizen-tizenketten csatangoltak esténkint a környék lakóinak bosszúságára. A város egyes részeiben már alig mertek mutatkozni. Vagy legalább egy időre be kellett szüntetni a barangolást, amíg a rendőrök, pékek, mészárosok és más kereskedők kissé el nem felejtik a történteket.
    Csak egy helyről nem tágítottak soha. Ez a vén Bratsberg háza volt, fönt a dombon, Nielsen Péterék házával szemközt.
    ... A vén Bratsberg valamikor tanár volt, de már rég nem járt az iskolába, hanem csak az asztronómiai (csillagászati) intézetbe, amelynek ő lett az igazgatója. Reggel, délben, délután és este ment oda, azaz jött onnan. Lassan és megfontolva lépegetett, az aranyfogós sétabotra támaszkodván. Ha a polgártársai köszöntötték, nyájasan emelte meg a szürke cilinderét és mindig mosolyogva fordult be kis házába is, amelyet Simensen kisasszony tartott már sok esztendő óta példás rendben.
    Az öreg Bratsberg nagyon nyugodt és egyforma életet folytatott, - a májusi estéig, amelyen Nielsen Péter és pajtásai először vetették szemüket a Simensen kisasszony kitárt konyhaablakára.
    - Nagyszerű, milyen könnyű oda papirbombát hajigálni! - Ezt gondolták és nagyon meg voltak elégedve, amikor Simensen kisasszony mérges arcát látták az első dobás után.
    Azontul pedig minden este megállottak az öreg Bratsberg házánál, hogy valami «hőstettet» vigyenek véghez. Vadul nyomkodták a villamos csengőt és akkora lármát csaptak, hogy Simensen kisasszony már azt hitte: ég a ház!
    Majd kőzápor hullott az immár gondosan becsukott ablakra és valóságos indián-üvöltés zúgott feléje.
    Amikor pedig az öreg Bratsberg közeledett, mindenféle parittya-kő röpült a cilinderéhez és egyéb kellemetlen meglepetés is várta.
    Bosszantó volt az öreg úr, hogy az ilyen támadásra haragnak, vagy csak sértődésnek is egyetlen szavát sem hallatta. Teljes nyugalommal hozta megint rendbe a kalapját, letörölte a kabátját és szépen továbbállt, amíg a kapuján be nem lépett. Bratsberg házából soha nem hallott a rendőrőrszem afféléket, hogy «utcagyerekek», «garázdálkodó suhancok», «gonosz kődobálók», amint azt mások panaszolták. S épp ez ingerelte a fiúkat még inkább.
    Nem mult el egyetlen este anélkül, hogy valami merénylet a Bratsberg házánál ne történt volna.
    *
    Nielsen Péter sietett haza, amilyen gyorsan csak tudott, mert az óra már rég nyolcat ütött. Ma ismét késő érkezett a vacsorához.
    Tulajdonképpen «kétlaki» életet folytatott. A világ két részre volt osztva az ő számára és házuk kapuja volt a válaszfal. A legnagyobb élvezet s az egész aranyszabadság kívül volt, ahol az elsők közé tartozott és másoknak parancsolt, idebent bizony pedig nem tehette, amit akart, hanem engedelmeskednie kellett.
    A számtani feladatot még nem csinálta meg holnapra és a földrajzot se tanulta meg. Aztán meg intőcédulát is kapott, amit a papának meg kell mutatnia, hogy aláirassa. Ezzel persze várhat reggelig, amikor a papa még az ágyban fekszik és álmos. Bajosabbnak látszott az a nagy lyuk a nadrágján. Gyalázat! Az utolsó percben, amikor a rendőr elől szaladtak, a kerítésnél egy szögbe akadt.
    Érezte, hogy a lábán fáj a seb és vérzik még. Nem tudta, hogyan adja ezt az édes anyjának tudtára, éppen ma, amikor az új nadrágot vette föl, míg anyja a régi lyukat - tegnapról - befoltozta.
    Itt a kapu. Péter átkukucskált a Bratsberg-házba és hirtelen kitört belőle a nevetés.
    Ma este olyan tréfát üztek az öreggel, amilyet soha még. Az utcán át félméternyire a kövezet felett egy zsinórt feszítettek ki. Ezután elgondolkozva jött az öreg és megbotlott a zsinegben. Kevés hijján orra bukott. A kalapja messzire elrepült, a botja szintén, és olyan kacagtatóan forgolódott, amíg végre az egyensulyát visszanyerte, hogy Péternek hangosan föl kellett nevetnie, amint ez eszébe jutott.
    De ez a nevetés az utolsó tette volt ezen a világon. Kinyitotta a kaput és a másik világba jutván, bűnbánóan, komoly arccal mendegélt beljebb, ahol nem parancsolt másoknak, ahol nem tehette, amit akart, de amit nem is illett volna tennie!
    *
    Amikor Nielsen Péter másnap az iskolából hazatért, találkozott az édesapjával, aki épp az irodájából jött és amikor együtt az utca sarkára értek, szembe jött velük az öreg Bratsberg. Apja barátságosan üdvözölte, aztán mind a hárman együtt mentek tovább. Apja és Bratsberg élénken beszélgettek, Péter meg szerényen haladt mellettük lesütött szemmel, csak a könyveire nézvén. Olyan furcsa volt: ilyen békésen együtt menni az öreggel!... Csak sejtené!
    A vén tudós egyszerre csak kedélyesen a Péter lábikrájára ütött az aranyos botjával és mosolyogva szólt:
    - Na, fiatal úr, hogy megy az iskolában? Izlik a tanulás?
    Péter csak zavart motyogással felelt, de az apja értelmes választ adott helyette:
    - Hát valami nagy könyvmoly sohase lesz az én kedves Petimből! Úgy látszik, lehetetlen megértetni vele, hogy milyen óriási haszna lehet a tanulásból. Jóformán csak az indiánus történetek érdeklik, és - ami bizonyára jobb - az útleirások. Ha nem a labdarugást műveli, akkor Nordenskjöld, Stanley, vagy Verne egyik könyve előtt ül...
    - Szóval mégis csak tanul valamit! - mondta az öreg Bratsberg és figyelmesen nézett Péterre.
    - Bíz’ én jobb szeretném, - vélekedett az apa, - hogy ha latint, vagy számtant tanulna.
    - Ugy? - szólt ismét az öreg, - hát érdeklődöl a nagy utazók iránt?... No, ez nem épp a legrosszabb!
    Az urak aztán folytatták a beszélgetésüket, ahol előbb elhagyták, míg csak haza nem értek. A vén tudós akkor odaszólt Péternek:
    - Hallod-e, fiatal barátom, ha olyasmivel szivesen foglalkozol, gyere át hozzám ma délután körülbelül négy órakor. Majd többféle érdekes dolgot mutatok neked. Volt egy testvérem, aki már sok éve halott, ő nagyon sokat utazott és ritka, érdekes tárgyakat gyüjtött messzi országokban. Most azok nálam vannak.
    Péter udvariasan köszönetet mondott és az apja elmesélte neki, hogy milyen nagy dolog az, ha az öreg tudós valakinek megmutatja a ritkaságait...
    Négy órakor Péter ott állott a Bratsberg-ház kapuja előtt. (Anyja gyorsan kijavította az uj nadrágot és tiszta gallért adott rája.) Jól tudta, hol és hogyan kell csöngetni és különös, zavart érzéssel várta a kapunyitást.
    Simensen kisasszony sietett ki és nem valami barátságosan felelt a köszönésre!
    - Jó napot!
    Péter nagyon kényelmetlenül érezte magát és nagyon halkan kérdezte.
    - Itthon van Bratsberg úr?
    - Igen, csak kerüljön beljebb. Magát várja.
    Simensen kisasszony előre ment és Péter bátortalanul követte. Amikor beléptek a tudóshoz, paprikavörös volt és hirtelenében azt szerette volna, hogy ezer mértföldnyire lenne onnan. A kisasszony viselkedéséből jól sejtette, hogy itt, a házban többet tudnak, semmint ő gondolta.
    Az öreg Bratsberg nagy karosszékben ült az iróasztalnál; zsinóros házikabát volt rajta és a fején kis selyem-sipka. Hosszuszárú, ezüstkupakos tajtékpipából füstölt. A szoba butora mind régi, nagy és roppantul tiszta, fényes volt. Mindenütt, ahol csak egy kis hely akadt a fal mentén, magas állványok emelkedtek föl a mennyezetig, teli könyvekkel.
    - Jó napot! Jó napot, fiatal barátom! - szólt Bratsberg rendkívül szivesen.
    - Hát csak Simensen kisasszony gyanakodott! - gondolta Péter, miközben az öreg úr fölkelt és eléje nyujtotta a kezét. Péter megfogta és mélyen meghajolt.
    - Na, ez kedves tőled, hogy eljöttél. Ülj le, kérlek. Mit szólnál egy csésze kávéhoz?
    - Kö... köszönöm szépen.
    Bratsberg úr csengetett. Simensen kisasszony hozott kávét, omlós, finom süteménnyel. De mintha kénytelen-kelletlen, akarata ellenére hozná! Mikor aztán kiment, az öreg tudós így szólt:
    - Amint mondtam, fiatal barátom, volt egy testvérem. Valamivel öregebb nálam és én bizony a legnagyobb mértékben csodáltam. Mert nagytudományú és fáradhatatlan utazó volt. Később még sokat fogsz hallani róla.
    Azután részletesen elmesélte, hogy a fivére, aki ifjukorában tengerész volt, mikép lett jeles utazó és fölfedező, amíg Ausztrália belsejében el nem hunyt. Az egyetem és több múzeum gyüjteményét is értékes tárgyakkal gyarapította Amerikából, Mexikóból és különösen Ausztráliából. Öccsének, a tanárnak, egész kis múzeumot küldött. De irással nem foglalkozott, nem maradt ideje arra, hogy jegyzeteit nagy könyvben feldolgozza és ezért sokan nem tudják róla, milyen kiváló férfiú volt.
    Miközben beszélt, a falakról és szekrényekből a legcsodálatosabb tárgyakat szedegette elő: lándzsákat, bárdokat, sisakokat, cimereket, pajzsokat, furcsa ruhákat, bálvány-szobrokat és képeket.
    És amikor elővette az óráját, megnézte és kijelentette, hogy már a csillagdába kell mennie, öt óra mult, - akkor úgy érezte Péter, mintha csunyán felriasztották volna a legcsodásabb álomból. Úgy mesélt az öreg Bratsberg, hogy egész környezetét, rossz csinyjeit elfeledte és gondolataival mélyen az őserdőkben, a vad néptörzsek közt, hosszú bolyongásokon, vándorutakon, veszedelmek és harcok közepette volt...
    Az öreg Bratsberg mosolygott:
    - Érdekel téged, fiatal barátom?
    eKönyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982419
Webáruház készítés