Új jelszó kérése
Termék részletek


Leroux, Gaston: A Nap felesége_EPUB

Leroux, Gaston: A Nap felesége_EPUB
1 090 Ft

Gaston Leroux legjobb kötetei alapvetően a krimi- és detektívregény-irodalom hírességei közé tartoznak: a két világháború között nálunk is számos bűnügyi kötetét kiadták még. Írt azonban jó néhány olyan történetet is, amelyben inkább a kalandos izgalmak, egzotikus helyszínek kaptak nagyobb szerepet, s mindezt némi természetfeletti is fűszerezte. Ilyen regénye A Nap felesége is, amely 1912-ben jelent meg, s a messzi Peruba vezeti el olvasóját politikai csatározások, régészeti feltárások, sötét titkok és babonás inka szertartások közé. A stílusában és izgalmaiban leginkább Henry Rider Haggard kalandos történeteihez hasonlítható kötet tele van váratlan fordulatokkal, történelmi rejtélyekkel, mindemellett még arra is alkalmas, hogy nem akármilyen feszültség közepette megismerkedjünk az inkák hatalmas birodalmának 16. századi bukásával.

A könyv egyszerű szerelemes történetként kezdődik: a fiatal és ambiciózus mérnök, Raymond azért érkezik meg benne a zajos és különös Limába, hogy elkísérje régész nagybátyját kutatóútjára, s – hogy végre láthassa szerelmét, az okos és gyönyörű Marie-Thérese-t, egy márki leányát. A két fiatal kapcsolata elé azonban nem tornyosulnak akadályok, a lányt az sem tántoríthatja el, hogy Raymond szegény, mint a templom egere: három hónap múlvára esküvőt terveznek. Nem számolnak azonban azzal, hogy Peruban, ahol percről percre változik a politikai helyzet, s ahol gyarmatosítók és alávetettjeik vívják örökös harcukat egymással és egymás ellen, még mindig létezik egy titkos és nagyhatalmú szekta, amelyik őrzi az inkák ősi emlékét, s kultuszának egyetlen célja a Nap uralkodójának, Atahualpának, a nagy, halott inkának örökös imádata, s a bosszú a megszállókon, eltiprókon és utódaikon…

Eleinte csak egy fenyegető arany napkarperec tűnik fel újra, holott korábbi viselőik állítólag mind a Nap áldozatai lettek. Azután egy komor és különös kecsua, Huascar kezdi el szerelmét éreztetni Marie-Thérese-zel, s visszautasítása szörnyű veszélyekkel fenyeget. Végül aztán Lima utcáin feltűnik három különös lény: deformált koponyájuk épp olyan, amilyennel a nemrég a közeli inka temetőben megtalált három több száz éves múmia rendelkezett… Lehetséges, hogy élőhalottak járnak a huszadik századi Peru városaiban? Kik azok a titokzatos, vörös ponchós mammaconák? Kik felelősek a gyermekáldozatokért? Mit rejt a hegyek mélye és a Kígyó Háza? Meg lehet-e még menteni Marie-Thérese-t a szörnyű sorostól, hogy a Nap feleségévé váljon?

Leroux kalandos, mesés, izgalmas regényében minden kérdésre választ kapunk. Igaz, amennyiben az inkák leszármazottja, kecsua indián lennék, bizonyosan sértene az európai szemléletű történet néhány fordulata, vélekedése és feltételezése, ám olvasóként feltétlenül rabul ejtő a különös kultusz szuggesztív bemutatása, a szökések, menekülések, áldozatok, harci jelenetek filmre kívánkozó leírása, s a váratlan és kiszámíthatatlanul meglepő befejezés. Aki szereti a régi stílusú, könnyed kalandregényeket, biztosan élvezetét leli A Nap feleségében! (Baranyi Katalin)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A két lány letépte magáról ünnepi ruháját, s hangos örömkiáltásokkal vetették magukat a máglyára. Átszellemült arcukat az ég felé emelve várták, hogy az első láng beléjük kapjon, míg körülöttük a zenészek pokoli zsivajt csaptak. A tömeg hangos rivalgásban tört ki. Vad lelkesedés ragadta magával a többi mammaconát is, akik máglyájuk körül táncoltak. A láng csakhamar elborította a szerencsétleneket, akik borzasztó sikolyokat hallattak, majd az egyik sebekkel borítottan leugrott és a földre zuhant. - Menj vissza a lángba! Menj vissza a lángba! - visítozták körülötte társnői, ő azonban csak üvöltött fájdalmában, és könyörgött, hogy szabadítsák meg kínjaitól.
    Az összelapított koponyájú múmia vergődő teste fölé hajolt, és torkába döfte a tőrt. A vér magasra fröccsent, és elborította a közel állókat. A szerencsétlen lány még rángatózott, amikor a három gnóm megragadta és nagy nehezen visszalökdösték a máglyára, ahol eltűnt a lángok közt. A tömeg üvöltött, a mammaconák folytatták eszeveszett táncukat.
    A másik lány mereven állt, némán szenvedte el a rettenetes kínhalált. Amikor a lángokba rogyott, lelkesült üvöltés köszöntötte a Nap hajlékába térő vértanút.
    A mammaconák, akiket egyre jobban megvadított a tűz, a vér, és az illatos olajokkal öntözött máglyák émelyítő szaga, maguknak is a dicső halált követelték.
    Hárman a lángokba vetették magukat, de azonnal vissza is ugrottak, és eleven fáklyaként sikoltozva vergődtek, míg csak a lapított koponyájú kívánságuk szerint nem végzett velük. A tömeg egyre hangosabban üvöltött. Ki tudja, mire vezetett volna ez a tombolás, de Huascar felállt, és kezének intésével véget vetett az őrjöngésnek.
    Elhallgatott a pokoli zene, abbamaradt a tánc és az ének, s a templom őrei vizet öntöttek az izzó hasábokra. A termet fojtogató, nehéz füst töltötte meg, mely sötéten kígyózott a boltozat nyílása felé.
    Most már Marie-Thérese került sorra. Raymond szinte félájult volt már, amikor d’Orellana hangjára kinyitotta szemét. A mammaconák éppen az ékszereit kezdték levenni a lányról, melyek tetőtől talpig elborították. A „Nap könnyei” ragyogtak egész testén. Haját, fülét, arcát, nyakát, karjait s aranyszandálba bújtatott lábait teljesen eltakarta a rengeteg aranyékszer. Most egyenként leszedtek róla mindent és gondosan elhelyezték egy aranytálban. Utoljára a Nap-karperecet vették le róla. Ezek az ékszerek tíz évig fognak most ismeretlen rejtekhelyükön pihenni, addig a napig, amikor a Napnak újabb feleségre lesz szüksége.
    Az ékszertakarótól megfosztott lány testén most már látszott, hogy egészen be van pólyázva kötelékeibe. Külsőleg már múmiát csináltak belőle. Testét ülő helyzetben rögzítették, karját odaerősítették törzséhez. Raymond nem vette le többé szemét szerelmeséről. Az illatos gyolcsszalagok láthatatlanná tették állát és homlokát, csupán lecsukott szemét és a félig kinyílt ajkait hagyták fedetlenül, melyről mintha most szállt volna el az utolsó lehelet.
    Raymond már csak abban reménykedett, hogy Marie-Thérese meghalt, és minduntalan azt ismételte magában, hogy jobb így... jobb így...
    Így legalább nem érzi, amint a gnómok fölemelik helyéről és ráhelyezik a székre, s a megmaradt papnőktől követve becsúsztatják abba az üregbe, mely ezer esztendeig sírja lesz.
    E pillanatban a Nap sugarai Marie-Thérese mellé vetődtek, és megvilágították szűk sírját.
    Most már csak a három nehéz vörös gránitlapot kellett a helyére tenni, melyek gondosan kifaragott illesztéssel kapcsolódva egymásba zárják a sírt.
    A műveletet néma csendben hajtották végre.
    Az egész gyülekezet szeme rátapadt az áldozatra, hogy még egyszer láthassák, mielőtt örökre eltűnik minden élő tekintet elől.
    Az első helyére csúsztatott kőlap, mely súlya alatt összegörnyedtek a temlomőrök, térdig rejtette el Marie-Thérese-t. A második, amelyet az első lap felső szintjének magasságában egy fordítókorong segítségével helyeztek el, a válláig takarta el.
    Csak feje látszott már ki az üregből, bepólyázott múmiaarca. A gyülekezeten hirtelen hangos, elégedett moraj futott át: a lány szeme lassan kinyílt.
    Hatalmasra tágult szemével nézte azt, ami látnivaló még az életből maradt; mielőtt ráborulna az örökös sötétség. Kétségbeesett tekintete mereven szegeződött az emberekre, akik halálát várták, majd végigrepült a ragyogó díszes falakon és végül a boltozat tetején tátongó nyílásra tapadt, melyen beáradt a napfény.
    Szeme még jobban kitágult, ajkai megremegtek. Néma csend volt, mindenki azt várta, hogy sikoltozni fog, azonban a legközelebb állók is csak halk, erőtlen nyöszörgést hallhattak, miközben az utolsó kőlap is a helyére csúszott és eltakarta a lány csillogó szemeit is.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983010
Webáruház készítés