Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Leacock, Stephen: Gertrud, a nevelőnő_EPUB

Leacock, Stephen: Gertrud, a nevelőnő_EPUB
1 190 Ft1190

Ki az öreg ördög az a Leacock? És ha azt mondjuk, hogy Rosszcsirkeff Mária? Vagy azt, hogy "A kék Edward"? Esetleg azt, hogy "Gertrud a nevelőnő?"
Nem-nem. Leacock se nem nő, sem pedig Edward, hanem Frigyes. Igen-igen, Frigyes. Mert hogy hazánkban Karinthy Frigyes szenzációs műfordításában, újraértelmezésében, átköltésében lett halhatatlanná Stephen Leacock.

Az idézett nevek pedig azok a könyvcímek, amelyek alatt Leacock novelláit Karinthy Frigyes fordításában immár folyamatosan jelentetik meg különféle kiadók.

Amúgy Stephen Leacock angol származású kanadai közgazdász volt, aki a múlt század elején évtizedekig vezette a montreali McGill Egyetem közgazdasági karát. Szaktudományos publikációin kívül számos történelmi és irodalmi műve jelent meg, nemzetközi hírnevét azonban irodalmi paródiáinak köszönheti. A magyar olvasók is leginkább a humorista énjét ismerik a hozzá lélekben igen közel álló Karinthy Frigyes jóvoltából, aki 1927-ben adta közre Leacock-fordításait, jobban mondva -átköltéseit. Kötetünk ezeket az írásokat tartalmazza.

Leacock a novella műfajban volt otthon. Vitriolos stílusa igencsak feküdt Karinthynak, a két író karaktere is hasonló volt. Ezért alkothatott Karinthy legalább annyira maradandót műfordításával, mint amilyen maradandót Leacock eredeti nyelvén.

  • Részlet az e-könyvből:

    GERTRUD, A NEVELŐNŐ
    AVAGY A BOLDOGSÁG JUTALMA

    Az előző fejezetek összefoglalása:
    NINCSENEK ELŐZŐ FEJEZETEK

    Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem Írország keleti partjain. De azért ott is elég rossz idő volt.
    Történetünk színhelye pontosabban Anglia déli csücske, a Knotacentium Towers (ejtsd Kns Ps), Lord Knotacent (ejtsd Pjs) ősi kastélya.
    Gyengébbek kedvéért megjegyezzük, hogy olvasás közben különben se fontos, hogy az ember kiejtse a szavakat.-
    Ejcs Pjs tősgyökeres angol főúri birtok volt. A földszint Erzsébet korabeli stílusban épült, vörös kövekből, míg a kastély régebbi szárnya, amire az Earl különösen büszke volt, a régi normann dúlás nyomait mutatta, amihez egy Tudor korabeli pompás kínzókamra és egy Plantagenet korabeli árvaház járult, körítéssel, illetve kerítéssel. A főbejárat homlokzatából pompás vadregények és őserdők indultak szerte, a szélrózsa minden irányában, évezredes tölgyek és fenyvesek és gombák pazar gazdagságát árasztva, míg a ház közelében ribiszkebokrok és amerikai mogyorófák pompáztak, amiket még a keresztes hadak ültettek el.
    Az ódon kastély körül hangos volt a levegő a rigófüttytől, a varjak édes pitypalattyától és a fácánok mélabús danájától, miközben a szarvasünők, antilopok, kenguruk és más négylábúak oly szelíden szaladgáltak a tág mezőkön, hogy egymás kezéből ettek. Egész menazséria volt ez.
    A parkon végig széles, hatalmas makadámút vezetett, aminek alaprétegét maga VIII. Henrik mángorolta le.
    A lord könyvtárcsarnokának kandallójához támaszkodva állt. Gyakorlott diplomata és államférfi létére is alig tudott uralkodni arisztokrata vonásainak komor merevségén, hogy azokat fel ne dúlja a harag.
    -Fiú! - mondotta. - Elveszed azt a leányt, vagy kitagadlak! Nem vagy többé fiam!
    Az ifjú Rónáid lord egyenesen állt előtte, függőleges irányban, miközben szeméből a megvetéssel párosult dac lövellt gőgös atyja felé, derékszögben.
    - Dacolok veled - lehelte. - Nem vagy többé atyám! Majd nézek egy másik atyát. Soha nem veszek el oly leányt, kit nem szeret szívem. Ez a leány, akit sohase látott egyikünk se ...
    - Őrült! - sziszegte az Earl. - El akarod kótyavetyélni ezredéves családfánk ősi birtokát?! ... A leány, akiről beszéltem, szép és ifjú; anyai nagynénjének sógora beleegyezett a házasságba, és franciák, ami a fő!
    - Ám mik indokaid?
    - Nincs indoklás - vetette oda az Earl. - Rónáid, egy hónapot nyújtok neked. Addig itt maradhatsz ősi lakodban. Ha elsején se adod beleegyezésed, fizetés nélkül elbocsátlak.
    Az ifjú lord nem válaszolt. Kirohanta szobából, kedvenc lovára pattant, és vadul kinyargalt a parkból, a szélrózsa minden irányában egyszerre.
    Mikor a könyvtár ajtaja dörögve becsapódott Ronald mögött, az Earl karszékébe roskadt. Arckifejezése megváltozott. Már nem az a gőgös főúr volt többé, inkább az üldözött vad jellegzetes arckifejezését vette fel. - El kell vennie azt a leányt... - hörögte maga elé, a szőnyegre. - Nemsokára mindent tudni fognak. Tucsemoff elmenekült Szibériából. Ő mindent tud, s nem haboz mindent kivallani. A bányák a tulajdonába mennek át, jelen birtokkal együtt, és én ... de hagyjuk!
    Felállt, az ódón almáriumhoz lépett, egy kis pohár keserű vizet hajtott fel, és ismék az előkelő származású angol főúr volt, mint előbb.
    Ugyanezen órában egy magas, boltíves kutyafogat, bakján a Psj Ns-ek jellegzetes egyenruhájába bújtatott lovásszal száguldott keresztül-kasul a park fasorán. Az inas mögött ifjú leány foglalt helyet. Szinte gyermek még, akkora se volt, mint a jól megtermett inas.
    Egyszerű, túrós rétessel díszített kalap, néhány szerény strucctoll árnyéka rejtett el egy finom kis arcot, melynek arcszerűsége egyenesen megdöbbentő volt regényünknek ezen a helyén. Kell-e mondanunk, ki volt ő? Gertrud, a nevelőnő, akinek ezen a napon kellett elfoglalnia hivatalát az ősi kastélyban.
    Ugyanakkor, mikor a kutyafogat a fasorba kanyarodott, a fasor másik felén egy magas, karcsú ifjút pillantott volna meg az olvasó, ha valamilyen üzleti vagy magánügyben történetesen ott tartózkodott volna. Sajnos, nehéz elképzelni, hogy az olvasó éppen pont akkor ott tartózkodjon, s így el kell hinnie leírás után, hogy a karcsú ifjúnak főúri vonásai minden további nélkül elárulták magas származását. Nemes ménen ült, melynek vonásai szintén előkelőek voltak, különösen hosszú, lógó orra.
    De vajon ki volt ez a karcsú ifjú, ki lovának minden lépésével közelebb jutott Gertrudhoz? ...
    Vajon ki volt ő, vajon ki? ... Ach, igazán, no de csakugyan ki lehetett?!... Ki? Ki? ... Soha nem találja ki az olvasó, ha nem töri a fejét egy kicsit. Senki más nem volt ő, mint az ifjú Rónáid.
    Végzetesen találkozniok kellett. Egyre közelebb jutottak. Aztán még közelebb. És végre, egy röpke pillanatra találkoztak. Ahogy eleveztek egymás mellett, Gertrud felemelte tekintetét, s az ifjú két szemet pillantott meg, melyek kifejezésben annyira szemszerűek voltak, hogy például nem voltak négyszögletesek, hanem egészen kerekek. Ronald csak egy pillantást vethetett a kutyafogat utazójára, de az aztán olyan bensőséges volt, hogy aki ennél bensőségesebben néz, az okvetlenül csal.
    A szerelem hajnala volt e két tekintet találkozása? Ki tudja? Legfeljebb a szerző. De az még nem mondhatja meg. Tessék várni, különben is kérem az olvasót, ne zavarjon folytonos közbeszólásaival, így nem lehet dolgozni.
    De beszéljünk Gertrudról. Gertrud, teljes nevén Mac Figgin Montmorency, nem ismerte se atyját, se anyját. Mindketten évekkel az ő szüle-tése előtt haltak meg. Anyjáról csak annyit tudott, hogy francia volt, ragyogóan szép, és hogy rokonai, ősei és üzletfelei elpusztultak a nagy francia forradalomban.
    De azért Gertrud gyengéd kegyelettel őrizte szülei emlékét. Keblén aranytokban anyjáról készült miniatűr olajfestményt rejtegetett; hátáról, ezüstláncon, apja jól sikerült daguerrotipje lógott le. Nagyanyja mellszobrát kabátujjában hordta, néhány unokanővérének és fivérének képmása részint a csizmájában foglalt helyet, részint az övébe volt dugva, nyelestül, míg hátul... de talán elég is ennyi.
    Atyjáról, úgy lehet, még kevesebbet tudott. Csak annyit, hogy magas rangú angol királyi családból származott, s hogy ifjú éveiben mint mesterlegény bebarangolta a világot. Minden hagyatéka, ami Gertrudra maradt, egy orosz nyelvtan, egy tót képes újság, egy légsúlymérő és egy bányászati szakkönyv volt.
    Kora gyermeksége óta nagynénje nevelte. Gondosan oktatta őt, szívébe plántálva a keresztényi gondolkodás elveit. Némi mohamedán elveket is csöpögtetett belé, mindenesetre.
    Mikor tizenhét éves volt, jó nagynénje meghalt víziszonyban.
    A körülmények rejtélyesek voltak. Ezen a napon idegen férfi látogatta meg, nagy szakállú ember, orosz nemzeti viseletben. Távozása után
    Gertrud a nagynénjét eszméletlen állapotban találta. Ebből az állapotból csak a halál váltotta meg.
    Hogy a feltűnést elkerüljék, a halál okául kétoldali veszettséget állapítottak meg. Annyi bizonyos, hogy Gertrud itt állt, egyedül, kidobva a bizonytalanba. Mit tegyen? Ez volt a kérdés.
    Ezen gondolkozott éppen egy reggel, miközben tekintetét a következő apróhirdetés vonta magára:
    „Nevelőnő kerestetik. Tudnia kell franciául, olaszul, oroszul, tótul. Zongoratanárnői oklevél és kohászati szaktudás elengedhetetlen. Fizetés 4 shilling és 4 pence évente. Jelentkezés fél tizenegy és háromnegyed tizenkettő közt a Nemzeti Múzeum levéltárnoki irodájában.”
    Gertrud gyorsan határozó természet volt. Alig két óra kellett hozzá, hogy észrevegye a csodálatos megegyezést, ami a megkívánt feltételek és az ő tényleges képzettsége között fennállott.
    A levéltárnoki hivatalban már ott várta a grófnő. Azzal a közvetlenséggel fogadta, ami rögtön megnyeri a tapasztalatlan ifjú szív rokonszenvét.
    - Tökéletes francia? - kérdezte.
    - Oh, oui - felelte Gertrud szerényen.
    - És olasz?
    - Oh, si! - így Gertrud.
    - És német? - folytatta a grófnő.
    - Ah, ja!
    - És orosz?
    - Jaw!
    - És tót?
    - Jep!
    Elámulva ezen a jártasságon, amit e látszólag fiatal leány a modern nyelvekben tanúsított, a grófnő kutató tekintettel mérte végig Gertrudot. Hol látta e jellegzetes vonásokat? Elgondolkodva húzta végig keskeny ujjait sápadt homlokán, de hiába, nem jött rá.
    - Elég - bólintott aztán - Fel van fogadva. Holnap leutazik a Psv*Ns-i birtokra, s elfoglalja hivatalát. Meg kell jegyeznem, hogy ami az oroszt illeti, az Earlt is támogatnia kell ez irányú levelezésének lebonyolításában. Nagy bányászati érdekeltsége van Tcsmnszkben.
    Tcsmnszk! Miért ütötte meg Gertrud fülét ez az egyszerű, mindennapi szó olyan különösen? Miért? Talán azért, mert a kohászati szakkönyv egyik oldalára, atyja keze írásával, ez a szó volt felírva. De minő rejtély lehet emögött?
    Másnap reggel Gertrud átlépte a kastély küszöbét. Vigyázott, hogy rá ne lépjen, pedig elég széles küszöb volt.
    Leszállt a kutyafogatról, elvonult a libériás inasok sorfala közt, mindegyiknek egy-egy louis d'or-t nyomva a markába, és belépett.

    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981474
Webáruház készítés