Új jelszó kérése
Termék részletek


Kúnos Ignác: Japán népmesék MOBI e-könyv

Kúnos Ignác: Japán népmesék MOBI e-könyv
690 Ft

TARTALOM

Bevezetés

I. VARÁZSMESÉK
Hej csicsija, hej babája
Hökköm törpe
Vízi sellőt halászott ki
Tél-Istenke szamócája
Hold-Istenke ünnepére
Kőfejtő és Hegy-Istenke
Pacsirták és Csillag-lelkek
Fatálacskás Hacsibime
Kettőt kapott egy golyváért
Újhold és a Denevérek
Cseresznyefa, kivirított
Vérrózsát hajt tenger vize
Tündérlányka fátyolkája
Tükör lelke
Urasima vízországi szelencéje

II. ÁLLATMESÉK
Két kis béka
Patkány-párék virágszála
Majom- meg rák-háborúság
Világító Tűzbogárka
Nyúl félfüle, Kócsag lába
Tövig tépték Veréb nyelvét
Medúza és a majom mája
Holló úszik, Gúnár kúszik
Legyet ölő Legyezőcske
Dali Kandúr

III. VIRÁGMESÉK
Két Krizántém
Kék Ibolya, Puszpángocska
Kacskaringós Felfutóka

IV. TRÉFÁS MESÉK
Rizsborvásár
Tíz szen-pénz a halszag ára
Felejtető gyömbért evett
Mérget evett három kis bonc
Férfi-vásár
Joritomo koponyája
Igaz neve Méz-odángó
Varga púpján nincsen áldás
Jamagáta ajándéka
Bonc és vadász
Sárkány lelke
Csak a felét ha fizeti

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Medúza és a majom mája

    Tengerlaki Rőt-Sárkánynak, mély tengerek nagyhatalmú királyának, lent a vízben kagylódíszes palotája, hullámverte pagodája. Gyöngyike volt gyöngyszépségű felesége, ringó tenger gyémántfényű ékessége. Vizeken át szikráztatja kristályszemét, szórja fénylő, szétözönlő fényességét.
    Habos hajnal hasadáskor, ködmegülő pitymalláskor, Gyöngyikének teste-lelke épségébe, kórság szállott szemvakító szépségébe. Térde inog, meghanyatlik, erőtelen, tehetetlen ágynak omlik; gyöngyöt könnyez smaragdszeme, fájón nézeg réveteges tekintete. Vízországban ahány javas, kuruzslásban aki jártas, mind ott terem hívására, Sárkány király parancsára. Mind kutatja búját, baját, nem tudják meg orvosságát.
    Százesztendős harcsaszájú, pikkelytestű, bőrhártyájú, nagyokat bök homlokára s ilyen szókra nyílik szája:
    - Majom máját ha kaphatnék, Gyöngyikénken talán-talán segíthetnénk.
    - Még csak hírből sem ismerem - szól Rőt-Sárkány bús leverten. - Víz nem tudó, víz nem lakó, mit tudom én, majom-fajta merre való.
    - Tenger vizét nem is állja, szárazon van megélhető maradása. Majomsziget füves földjén háza helye, erdők fáján, lombozatán száraz fészke.
    - Vízben élő rajzatomban, pikkelygazdag országomban van-é, aki tudja máját, majomsziget lombos fáját?
    Megszólal a harcsaszájú, pikkelytestű, bőrhártyájú:
    - Lapos, lompos Medúzánknak toppant híre ép a minap, messze tengert járván, kelvén, mélybe bukván, mélyből megint felmerülvén. Szárazföldnek zöldelő kis szigetére, annak bukkant földes, füves peremére.
    Hamar a Medúzát színe elé hozzák, hallgatja királya parancsosztó szavát. Majmok szigetkéjén majom meleg mája, beteg Gyöngyikének egy az orvossága.
    - Gyöngéllem én vézna erőm, kevesellem kurta időm, vízloccsantó tagjaimmal, majmot fogni erőtelen karjaimmal.
    - Ne erőddel vezesd félre, ne csápoddal csaljad lépre, ha fortéllyal, szóbeszéddel, mézes-mázos, cselfogásos ígérettel.
    - Mi fortélyom lehet nékem? Mi cselt szőhet szóbeszédem? - szól medúza bamba ésszel, hasmánt úszó lomha testtel.
    - Dícsérgessed kristályhímes palotánkat, vízben úszó országunkat, emberfélét csigafejjel, csigafélét embertörzzsel. Szilaj kedve kerekedjék, országunkba kéredzkedjék.
    - Majomféle nemzetsége nem úszik ám, tenger vizén, síma tükrén nem kúszik ám.
    - Csalogasd rá csonthátadra, ugrassad rá teherbíró páncélodra.
    - Értem - szól az értelmetlen, útra kél a jó magával tehetetlen.

    *

    Nekicsap a csápjaival, nekilendül lábaival s hullámon át, habokon át, tarajszóró tölcséren át, addig ázik, addig fázik, tenger vizén addig-addig nyargalászik, míg egy reggel, bíbor reggel, fölkelő nap Istenkéje rá nem száll egy zöldelő kis szigetkére.
    Erdő alján, füves partján hajlong egy fa, vicsorgásos szőrös majom himbálgatja. Messze tenger Medúzája látván majom kezét, lábát, szőrbenőtte ábrázatát; földi sziget szőrös majma, megpillantván a medúzát, szemből fejét, csápból karját, ijedtükben megállanak és egymásra csodálkozó szájat tátnak.
    - Ki ija vagy, ki fia vagy? Ki-miféle csúf szerzet vagy? - kérdi félsszel a fürgébbik.
    - Tengerlaki Rőt-Sárkánynak, mély tengerek királyának volnék én a világjáró hírhozója. Nagy a híre, nagy a neve szárazhátú földeteknek, földből növő erdőtöknek, mezőtöknek. Jól megnézem, hírül viszem; ez a dolgom, ez a tisztem.
    - Tifelétek nem terem fa? Gyümölcsféle nincsen rajta?
    - Más a színe a miénknek, más az íze vízben növő gyümölcsének; mindennapos a termése, íze, színe ezerféle. Megnézhetnéd, ha kívánod, meg se szánod, meg se bánod - mondja mersszel a lomhábbik.
    - A mi fajtánk nem úszik ám, tenger hátán nem csúszik ám.
    - Bőven van hely csonthátamon, bízvást ülhetsz páncélomon; elvihetlek odaátra, vízben forgó, vízben úszó palotánkba.
    Adta majma egyet ugrik medúzára, nagy vigyázvást kuporodik csonthátára; víz előtte, víz utána, vígan uszkál medúzából hajócskája.
    Delet tűz a tenger napja, tajtékot túr fehér habja; hüllők, halak táncot ropnak, ficánkolnak, orruk előtt lemerülnek, fel-felbuknak.
    - Majom pajtás - szól Medúza -, van-e májad, meleg májad tarsolyodba?
    - Hogyne lenne - szól a majom tréfaszóra, kedvre kelve.
    - Rendben az én szénám, szalmám, be boldog lesz Sárkány-gazdám.
    - Mért kérdezed majom máját? Mért lesz boldog Sárkány-gazdád?
    - Csak úgy mondtam - szól Medúza, szájaszélét ravaszkásan félrehúzva.
    - Jó Medúza, no de mégis, hadd tudjam meg nyitját én is.
    Eltünődik nagy oktalan, gondolkozik tanácstalan; kikottyantja tilos titkát, Gyöngyikének segedelmes majom máját.
    Elhűl majmunk meleg vére, égnek mered ahány szőre; csupa tenger környös-körül, veszedelem mindenfelül. Előszedi nagy furfangját, ravasz esze csínja-bínját és így beszél Medúzához, elevenke hajójához:
    - Be sajnálom, be restellem; mért nem szóltál szárazföldön, szigetemen?
    - Hogyha májad mondtam volna, páncélomra soha rá nem ültél volna.
    - Ha megtudom, ha csak sejtem szándékodat, nem egy, hanem három májat dugtam volna tág zsebembe, egyet pedig ráadásnak gelebembe.
    - Egy is elég lesz belőle.
    - Ott hagytam ám azt az egyet szigetemen, lombok alján, széles fényes falevelen; ne kellessen túlon túl is cipekednünk, könnyebbedjék útra való úti terhünk.
    Medúzának lassú esze lassacskán jár, jobbra forog, balra uszkál; kezét töri, sopánkodik, butaságán bosszankodik.
    Fákon kúszó négykézlábú, hosszúkarú, szőrcsuhájú, nagyokat bök homlokára, szóra nyílik ravasz szája:
    - Térjünk vissza tengertúli szigetünkre, erdős, lombos kis fészkünkbe, három májam fa ágáról, mind leveszem leveléről, zöld lombjáról.
    - Persze, persze, jó lesz bíz a - szól örömmel tökkelütött oktalanja.
    S nekicsap a csápjaival, nekilendül lábaival s hullámon át, habokon át, tarajszóró tölcséren át, addig áznak, addig fáznak, míg egy reggel, rózsás reggel felkelő nap Istenkéje rá nem száll a majomlakta szigetkére.
    Fürge majom toppan egyet, Medúzáról, páncéljáról pattan egyet s fája lombján leguggolva, vicsorítja hegyes fogát adta majma.
    - Köszöntelek bölcs pajtáskám, tengerjáró kis bárkácskám; sajnálom sok fáradságod, tengerháti uszkálásod.
    - Hát a májad? - képed, szörnyed oktalanka.
    - Abba ugyan nem haraptok, hadd vássék csak halfogatok. Ahogy jöttél, úgy mehetsz el, májam nélkül úgy lehetsz el.
    - Hát a gazda parancsszava?
    - Várhassa meg kimúlásom, holtom után májacskámat rátestálom.
    - Hát a szavad, ígéreted?
    - Hát a bamba cselvetésed?
    Medúzácska szörnyen búsul, leforrázva térül, fordul; nagy kelletlen hazafelé, úgy igyekszik el-kifelé.

    *

    Vízalatti palotában, hullámhátas pagodában egyre lesik, egyre várják Medúzácskát, szigetföldi majom máját. Szürkés egy est, szürkületkor, sápadt holdfény derengtekor, átázottan, átfázottan, elbágyadtan, csigázottan, Medúza nagy lomha teste, vizek szintjén himbálódzik esetlenje. Közrefogják, gyorsan viszik víz urához, Sárkány-király zsámolyához.
    - Hol a majom? Hol a mája? Gyöngyikének, nagybetegnek szigetbeli orvossága? - ordít rémest a Rőt-Sárkány, majom máját várvást várván.
    Könny üli meg Medúzának merev szemét, remegtető rettegése testét, lelkét. Mindent elmond, amit tudott, rendre sorra, Szigetország majomkáját, majom máját panaszolva.
    - Lomha tested gerinc nélkül, karod, csápod egy csont nélkül, takarodj el világvízzé, színed, híred ne lássam, ne halljam többé.
    Vízi vadak megragadják a Medúzát, zúzzák, törik minden ízét, minden csontját, szertetépik orrát, szemét, szétverdesik lomha testét. Kristályfényes pagodából sötétellő mély vizekbe, forgatagos, bősz hullámos örvényekbe irgalmatlan lelódítják, lelketlenül letuszkolják.
    És azóta bús Medúza, sok csápkarja lekonyulva, orra nem orr, szeme nem szem, prédanyelő szája sincsen; semmi feje, nyálkás teste, nyirkos, nyálas lebernyege, hullám hátán örökkétig hajszolódik, örvény alján, habok hátán hánykolódik.

    Holló úszik, Gúnár kúszik

    Éldegélnek egymagukban, erdőlaki odujukban, mind a hárman károgatók, családbéli három Hollók. Ha volt miből, lakmároztak; csigát-bigát, féregfélét nyalánkoltak. Szűk fészkében Holló-legény száját, csőrét tátogatja, legízesebb falatkáit öregedő szüleivel cuppogtatja. Régi szokás hollóéknál, sötétgúnyás madáréknál.
    Három Gúnár uszkál erdő zöld tavában és javában szapulgatják, Hollóékat mérges csőrrel gágogatják.
    - Nézd el, milyen nagyot nyeltek, tücsköt-prücsköt, vagy mit leltek - szól az egyik, legnagyobbik, három közt legirígyebbik.
    - Ó, be csúfak, be kormosak - gágázgat el másodikja s olyat hápog vak dühében, mintha szemet kapott volna.
    - Zavarjuk el innen őket, színüket se lássuk többet - szisszent egyet legkisebbje.
    Pedig férget esznek ők is, békát lesnek Gúnárok is s míg a másét megócsálják, veres csőrük fennen hordják.
    Hollóéknál békén, nyugton gunnyasztanak, féloldalvást libák felé sandítanak. Holló-legény gondol egyet, szárnyaival rebben egyet, hozni akar holmi egymás földi férget, öregéknek puhahúsú, madárlátta csemegéket.
    - Meleg van még, majd csak később - javallgatják Holló-szülők. Ám a legény rebbenőben, pedig ott fenn Nap-Istenke delelőben.
    Tüzet tűzött a nap aznap, Holló-apó így károgat:
    - Anyjuk, lelkem, hátha kissé lerepülnék, tó vizében tollaimmal fürödhetnék.
    - Akkor én is veled tartok, baj ne essék, ne történjék valamelyes bántódásod.
    Leszállanak tó tükréhez, lerepülnek fodrosodó gyűrűjéhez; belélépnek sekélyébe, csendes vize legszélébe.
    - Jaj, be pompás, be kellemes - örvendezik a két hites és anyókát apókája és apókát anyókája gondos gonddal mosdatgatja, szappanozza.
    Tóközépen három Ludak, szárnyaikkal csapdosgatnak; Hollóékra, fürdőzőkre nyujtott nyakkal, tátott csőrrel hápogatnak.
    - Miénk a tó mind halastul s el mer jönni ébenszínű asszonyostul - berzenkedik egyik tollas.
    - Szín vizünket, kristálytisztát kormos, mocskos tollaikkal bepiszkítják - fortyan egyet a lúdtollas.
    - Ki vizünkből, szedte-vette - szisszen egyet legkisebbje s nyujtogatják nyakuk, csőrük, meresztgetik merev szemük.
    - Csend legyen a csőrötökkel, hápogással, sziszegéssel. Jertek egész közel hozzám s a szám majd megsúgja nektek, mit is kell majd művelnetek.
    Csőreiket összedugják, úgy lesik az okos szavát és megértvén bölcs beszédet, hangoskodva szétszélednek.
    Holló-párék tó legszélén sütkéreznek, elhenyélnek, gyanúperrel ártatlankák dehogy élnek.
    Azon nyomban jön egy Liba, három lúd legravaszabbja; mézes-mázos a beszéde, édeskés a sziszegése:
    - Kicsi Hollók, jó szomszédok, sötét földről származottak, ébenfából faragottak, örvendünk a szerencsénknek, vizünk hogy megtiszteltétek. Nagy a hőség, a forróság, úgy-e, lelkem? Úgy-e pompás szép tavunkban, hűs vizünkben?
    - Ó, Gúnárka, aranyoska, nem akarnánk megzavarni, tócsátokhoz tolakodni; partja szélén, legsekélyén megülhessünk, nagy melegben tisztálkodjunk, fürödhessünk.
    - Beljebb tessék, arra kékebb, vize tisztább, sokkal hűsebb. Jertek velem, megmutatom - szól Gúnárka csúfondáros gúnyos hangon.
    - Ó, köszönjük - válaszolja vigyázatos Holló-anya -, úszás nem a mesterségünk, mélyebb vízbe dehogy szállunk, dehogy merünk.
    - Ne féljetek, itt vagyok én, ébensötét tollatokra vigyázok én; te jobbfelé, te meg balra, fogózzatok bátran az én két szárnyamba.
    Kelletlenül két Hollócskák megragadják gágogó Lúd egy-egy szárnyát; cipekednek be a vízbe, kékellő tó közepébe. Alig-alig érnek oda, egyszerre csak szárnyat csapdos három Liba, nekiesnek Hollócskáknak, tehetetlen szárnyacskáknak.
    - Holló úszik, jaj, be furcsa - gágog, sziszeg három rusnya. Hollók tollát tépik, rántják, jobbról balra, balról jobbra ráncigálják.
    - Holló úszik, Holló úszik, ó, be furcsán fulladozik - nevetgélnek fuldoklókon, szárnyaikkal keservesen csapkodókon. S addig csípik, addig marják, addig tépik, marcangolják, míg egyszerre mind a kettőt eleresztik s be a mélybe besüllyesztik. Szegény Hollók, ártatlanok megfulladtak, tó vizében, legmélyében elpusztultak.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988473
Webáruház készítés