Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Krúdy Gyula: Andráscsik örököse_MOBI

Krúdy Gyula: Andráscsik örököse_MOBI
540 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    A kállói megyebálok minden időben két dologról voltak nevezetesek: ezen a bálon találkozott három vármegye legszebb menyecskéje, lánya; boldogult Ali, nagyváradi basa háromszáz esztendővel eltévesztette az időt, most kellett volna megrohanni Kállót. A másik nevezetesség az volt, hogy sohase lehetett megtudni, hogy tulajdonképen mikor is van vége a bálnak. Gyakran előfordult, hogy látszólagosan elcsendesült a vár, ahol a bálokat tartani szokták; a lámpásokat eloltogatták és a kíváncsiak hazamentek. Akkor hirtelen újra megzendül a híres Kacsári hegedűje és mintha a földből nőttek volna ki, ismét együtt volt a bálozó társaság. Néha két napig is elrejtőztek valamerre a báli előkelőségek a cigánnyal és két nap mulva betoppantak a várba. Tovább állt a bál. A zempléni asszonyok, lányok, valahol Tokajnál jártak már, amikor a pósták, sürgönyök utólérték őket: hohó, korán mentetek el, a mulatság még javában tart. Természetesen nyomban visszafordultak. A hintókat, szánokat, amelyek a megyei falvakból szállították be a publikumot, ki sem fogták: fordultak vissza Kálló felé. Egyik-másik hiú asszony fűzőben és a frizura miatt csak karosszékben mert aludni addig, amíg végérvényesen vége nem lett a bálnak. A megyei hivatalokban csak épen látszólagosan munkálkodnak a tisztviselők: hátha minden percben be kell szüntetni a munkát, mert a megyebál még áll. A régi időknek kellemetes hagyománya volt ez a hivatalos bál, amelynek időtartamára felfüggesztették a társadalmi konvenciókat, sőt még a törvényeket is. Egy nagy bálterem volt az egész vármegye. A megye legtávolabb eső falucskájában is összeverték a bokájukat az emberek: ma van a megyebál Kállón. Körülbelül egy királyi koronázás szenzációjával vetélkedett a kállói bál. Azaz, hogy tán még egy koronázás se lett volna olyan nevezetes esemény, mintha egy esztendőben elmarad a megyebál.
    Minden épkézláb úriember Kállóba sietett ilyenkor. A régi városka göröngyös utcáin különös fogatokat és még különösebb embereket lehetett látni. A halottnak hiresztelt Visky György is ilyenkor bújt elő. (Halott volt már régen, szegény, mindenféle kellemetlen csinytevései miatt, amely csinyek között nem utolsó volt néhány váltóhamisítás. Gőgös familiája elhíresztelte, hogy Visky György agyonlőtte magát, de a bálokra hűségesen bejárt Kállóba. Zathureczky így nyugtatta meg a csodálkozókat: „Az ördögnek is van érzéke, elereszti láncáról Viskyt, mert tudja, hogy az öregasszonyokat nélküle senkisem táncoltatná”.) De előjöttek mások is, akiket normális időkben ritkán vagy egyáltalában nem lehetett látni. Az öreg Goreczky (Süvöltőről) felfüggesztette az embergyűlöletet és Kállóba kocsizott tyúkültetőjén. A híres Mohorai Pál, aki garázda természete miatt csak otthon, belakatolt szobában mert a borral barátkozni, bátran szembeszállott a veszedelmekkel. Tavaszamúlt kisasszonyok, már csupán a legendákban élő öregasszonyok föltámadtak és nekifiatalodva járták a kállai kettőst. Régi gavallérok, akik egykor nyomtalanul eltüntek, hirtelen megelevenedtek. Tönkrement földesurak, akikről a közhiedelem az volt, hogy már csizmájuk se igen van, pompás négyesfogatokon és teli tárcával robogtak elő falujokból. A takarékpénztárnál hihetetlen forgalom keletkezett és a postás-kisasszonyok nem győzték kibontogatni a külföldről érkezett csomagokat. Mások ropogós százasokra váltották be az aprópénzüket (kellett a cigánynak), Zathureczky színházi bankóról gondoskodott, amelyet pazarul osztogatott. A Griffben megújították a kártyakészletet és a vár előtt elsöpörték a havat. Ha napokig tartott a tánc, ott voltak a Gaál-kisasszonyok; azok Zsigmond király óta nem fáradtak még el a táncban. A Gaálok címerében ugyanis egy sarkantyú is van a kard és sólyommadár mellett. Ezt a sarkantyút az asszonyok kapták azért, mert olyan igen jól táncoltak. Ha dalolni kellett, az is kitellett a Gaál-kisasszonyokból. De még kártyázni is kitünően tudtak. Özvegy Gaál Mihályné gyakran adott huszonegyes bankot a megyei uraknak. A kis Szentgönczöli Pista, aki szerelmes volt a menyecskébe, még két disznót is eldobott, csakhogy rámosolyogjon Gaálné azzal az észvesztő, lelketrázó, bolondító mosolygásával. (Habár kártyázni mégis csak Zathureczky tudott legjobban, de ő csak akkor játszott hazárdjátékot, ha valakit meg akart tréfálni. Ilyenkor bűvészi ügyességgel keverte meg a kártyát és rendesen elnyerte annak a pénzét, akinek a rovására a tréfa ment. A játék végén főúri nyugalommal vallotta be, hogy bizony ő hamisan játszott és visszatolta a pénzt a vesztes elébe.)
    Azon a nevezetes megyebálon, amikor a kállói szólásmondás szerint még a halottak is táncoltak a temetőkben, megtörtént az országraszóló skandalum, hogy a bálnak már hajnalban vége lett: szőrén-szálán eltünt Kacsári a bandájával. A menyecskék csak akkor engedtek volna az unszoló felhívásoknak, a leányok vére táncütemre lüktetett és a hiú Telekdiné még csak egy órája, hogy fölkelt, hogy annál frissebben, üdébben jelenhessen meg a báli teremben. A mellékszobákban épen letelepedtek a kártyázók és a kis Szentgönczöli Pista a második négyest akarta rendezni.
    - Hová lett Kacsári?
    Ez a kiáltás hangzott végig a vár ódon folyosóin. Hová lett a híres cigány, akinek már az ősapja ott muzsikált a kállói megyebálokon? A rendező-fiatalság kétségbeesetten futkosott a folyosókon, amelynek falairól régi főispánok, alispánok aranykeretes arcképei mogorván nézegettek alá. A tarsolyos, kardos megyei huszárok fölkutatták még a hivatali szobákat is. (A kacér és vénecske Liptovayné épen a sötét irattárban igazíttatta a fölbomlott cipőszalagját egy fiatal szolgabíróval.) Izgatott kavarodás támadt a mulatók között. Barthos Pál zempléni földesúr teli hangon jelentette ki:
    - Jövőre majd magunkkal hozzuk Ujhelyből a mi Darázsunkat. Akkor lesz cigány.
    Csak a két legszebb Gaál-kisasszony nem jött zavarba. Hamarosan előkerítették Vattay Gyulát, a szerelmes megyei mérnököt, aki épen olyan szépen tudott fütyülni, mint Munkácsy Mihály és a benyílóban füttyszó mellett folytatták a táncot az udvarlóikkal.
    Sári Pál, a megyei ügyész fölhevült, kivörösödött arccal kiáltozta a folyosón:
    - Karóba huzatom a gazembereket!
    Amikor hírül hozták, hogy némelyek látni vélték, amikor Zathureczky a hátulsó kapun megszöktette az egész cigánybandát. A haragos arcokról elsímultak a ráncok, a kártyaszobákban nyugodtabban gusztálták tovább a svájci szabadsághősöket, még az asszonyok is elcsöndesedtek:
    - Hja, Zathureczky! Ugyan micsoda tréfát eszelt ki már megint a hóbortos?
    Csak a szép Telekdiné szólt oda kedvetlenül a legyezője mögül a mellette ülő Bajsa Gábornak:
    - Tulajdonképen igen neveletlen fráter ez a mi kedves Zathureczkynk.
    Csakhamar híre ment annak is, hogy Zathureczky megüzente, hogy nyomban visszajön a cigánybandával, csak a törökfái kastélyba ment egy pillanatra. A még mindíg ágyát őrző Boronkay Gáspárnak akarja elhuzatni a kedves nótáját.
    Ezt a híradást aztán vegyes érzelmekkel fogadták. Sokan nyomban tudni vélték, hogy a szerenád nem is annyira a betegeskedő őrnagynak, mint inkább az Andráscsik örökösnőnek szól.
    - A milliós kisasszony duzzog, mert nem hívták meg a bálra - vélekedett Telekdiné. - Fölbujtotta Zathureczkyt, hogy bosszút állhasson.
    Bajsa nyugodtan felelt:
    - Nem hiszem, hogy Andráscsik Zsuzsánnának része volna a dologban. Másféle leány az, mint sokan gondolják.
    Telekdiné fölhúzta gömbölyű vállát. Jaj, de gyönyörű váll volt az. Öreg alispánunk Kállay Emánuel gyakran emlegette, hogyha egyszer összegyűl a költség Mária Terézia arcképére, aki nagy jóakarója volt a szabolcsi uraknak, a piktornak modellt Telekdinéről kell venni. Aztán milyen pajkos gúnnyal tudott végignézni Bajsán! A Gaál-kisasszonyok, akik mint a csirkék, valamennyien ott húzódtak meg szép rokonuk körül, furcsán fintorgatták az orrukat, hogy Telekdinét utánozzák a Bajsa megvetésében.
    - Másféle leány a Zsuzsika? - kérdezte csípősen a szép asszony. - Talán bizony az uzsorás Andráscsik miatt másféle, mint az idevaló nemes kisasszonyok?
    A vörös Szekrett báró, aki harminc esztendő óta hűséges udvarlója volt valamennyi Gaál-kisasszonynak, (épen ezért nem tudott volt közülök választani, mert olyan szépek voltak), jóakaratúlag veregette meg a Bajsa vállát.
    - Én mondom, komám, hogy ha már szép leányról van egyáltalán szó, akkor csak Gaál-leányról beszélhet a krónika.
    A Gaál-kisasszonyok nevetve bólintgattak, Telekdiné hálás pillantást vetett a báróra. Bajsa megzavarodva, bocsánatkérőleg nézett a szép asszonyra.
    - Hiszen nem is azt mondtam, hogy szép az Andráscsik-leány! Dehogy is szép. Csak a természete olyan, hogy távol áll tőle mindenféle léhaság.
    Ennek a beszélgetésnek a következése volt az, hogy Telekdiné a legyezőjével odaintette magához a ragyás Pilisi Gábort, aki épen a kártyaszoba felől jött.
    - Gáborkám, te kötnivaló, felém se nézel egész este? - kérdezte évődve a szép asszony, mert atyafiságot tartott a fiatalemberrel.
    Helyet szorított neki maga mellett:
    - Ülj ide Gáborkám, aztán mondd el, kik kártyáznak odabenn?
    Pilisi megérintette a Bajsa vállát.
    - Ha kedved tartja, átveheted odabenn a helyemet. Jó hely, szerencsés hely. Én már eleget nyertem - szólt és letelepedett Telekdiné mellé.
    A szép asszony úgy ráhajolt meztelen vállával, mintha a nyakába akarna borulni a ragyás Pilisinek. Pedig Bajsa jól hallotta, hogy csak azt kérdezte tőle:
    - Régen láttam az öreganyádat, mit csinál?
    Szédülve fordult meg és önkéntelenül a kártyázószoba felé irányította a lépéseit. Sötéten dörmögte magában:
    - Gáborkám, Gáborkám! Ezt mondotta a ragyásnak...
    Az ökle összeszorult és a szíve a torkában dobogott. Neki még sohasem mondotta Telekdiné azt, hogy Gáborkám.
    A ferbli-parti úgynevezett megyebáli dimenziókat öltött. Az ezüstpénzt már régen fölemésztette a pinka, csupa nagy bankó forgott az asztalon. Bajsa letelepedett az asztalhoz támasztott székre és megkopogtatta ujjával a zöld posztót:
    - Blattot kérek.
    Egy régen váró gibic megszólalt a háta mögött:
    - A Pilisi szerencsés helye.
    - No nekem nem lesz olyan szerencsém - dörmögte rosszkedvűen.
    Bajsa csak ekkor nézett körül. Három vármegye leghazárdabb kártyatársaságába ült le. Ott volt a híres Kupsay Ferenc, kövér termete miatt alig férve az asztalhoz, aki látszólag mindíg szundikált játék közben, de ha jó kártyája volt, vagyonokat vetett ki a bugyellárisából:
    - A kártya becsületéért! - dünnyögte.
    Szemben véle az ő nevezetes ellenfele, Raskóczy György ült, aki csak akkor játszott, ha Kupsay is benne volt a pártiban. Húsz esztendeje gyilkolta egymást a két férfiú zöld asztalnál, vagy fehér asztalnál. Valami asszony-dolog miatt nem tudtak egymásnak megbocsátani. Ott ült Kunfalvy, akiről a legenda szerint Jankó János a Mokány Berci alakját mintázta. Bajsától balra Rostavári Máté itta a rengeteg konyakot; akár nyert, akár vesztett, három pohárral eresztett le mindíg a torkán. És folyton józanabb lett. Együtt volt az egész nevezetes „beduin”-kompánia. Azért hívták őket beduinoknak, mert a harmadik nap reggelén, amikor még mindíg együtt ültek, mindegyiknek fehér, jegeskendő volt izzó homlokára kötve. Egy pillanatig megfordult a Bajsa fejében, hogy föláll, mielőtt résztvenne a játékban. Az öreg Pay báró osztotta le épen a kártyát és a félszemével gúnyosan rákacsintott:
    - Van-e elég „gerslid”, öcsém prókátor? Mert pénz kell ide, nem diploma.
    Bajsa máskor nevetett volna az évődő hangon, mostani ideges állapotában fölizgult. Húsz darab ezres volt a tárcájában néhány száz forint kivételével. Azelőtt való napon kapta az Andráscsik-örökségből. Magánál tartotta, mert az volt a szándéka, hogy másnap kimegy Törökfáira és átadja Zsuzsánnának. A vadonatúj bankjegyet legyezőformában terítette maga elé.
    - Talán elég lesz vizire! mondotta könnyedén és hirtelen valami cinikus jókedv szállotta meg.
    Úgy érezte, mintha abban a pillanatban kicserélték volna. Ritkán szokott kártyázni. A villogó papirosra frissen nyomott színes figurák mintha vidáman köszöntgettek volna felé.
    - Hogy van, Bajsa úr? - kérdezgették, amint sorban a kezébe kerültek. - Régen láttuk, Bajsa úr. Szép öntől, hogy a mi tiszteletünkre ilyen nagy bankókat hozott magával.
    Mintha valami kellemes varázslat alatt állott volna! Gyönyörködött a kártyákban, a játékban, eszébe se jutott, hogy veszíteni is lehet. Mint a kötéltáncos a kifeszített dróton nem látja az alatta tátongó mélységet, mert nem mer alátekinteni, Bajsa se gondolt arra, hogy tulajdonképen becsületbevágó dolgot követ el. A nagy bankók elvándoroltak előle, majd visszakerültek. Szinte haragudott magában, hogy mindíg gyűröttebben, vánnyadtabban térnek vissza hozzá az ezresek, mint ahogyan elmentek. Mintha mindíg igen hosszú útról jöttek volna meg.
    Egyszer a ragyás Pilisi jött be a szobába és a fülébe súgta:
    - Irma azt üzeni, hogy ne feledkezz meg a virágbokrétáról, amit igértél, ha nyerni találsz.
    Virágbokréta? Irma? Valami rózsaszínű ködben tűnt fel előtte Telekdiné gyönyörű alakja. Ahá, a szép asszony óvatosságból előre intézkedik, hogy a nyereség esetén hajlandó véle kibékülni. Nem mintha a virágbokrétára pályázna, de a szerencsés nyerőkkel nem akar ellenséges lábon állani ő sem, mint általában senkisem. Meg aztán a kártyák, azok a színes ruházatú figurák egyebet is sugdostak a fülébe. Apró ajándékok erősítik a barátságot, de a nagy ajándékok még jobban megerősítik! - Ki tudja, ki tudná előre, hogy a szép asszonyt nem indítaná-e meg egy rendkívüli csinos, értékes ékszer, amit ügyesen lehet elrejteni a virágbokrétába? Az asszonyok, akármennyire kiismerhetetlenek, ebben az egy dologban már régen leleplezték magukat: szeretik az ékszereket.
    - Milyen ostoba is voltam eddig! - gondolta magában Bajsa, mialatt keze mámorosan turkált az előtte heverő bankócsomóban. - Eszembe juthatott volna a Jágó mondása: „Tégy pénzt erszényedbe!”
    Ez a gondolat nem hagyta megnyugodni. Szórakozottan játszott és voltak pillanatok, amikor a piros ászt Telekdinének nézte. Menni akart nyomban és megbizonyosodni arról, hogy csakugyan olyan bevehetetlen vár-e Telekdiné? Az ördög is úgy próbálta ki a mesebeli asszonyt, hogy aranyláncot akasztott a nyakába... Igen ám, de ez ami előtte van, nem az övé. Máris hibázott belőle egy-két ezres. Tehát nyernie kell minden áron, mert csak a nyereséget áldozhatja föl a szép asszony bármely szeszélyének. Bár sokat, nagyon sokat nyerne és az asszony valami bolondot, nagyon bolondot kérne tőle! Összeszedte minden lélekjelenlétét, hogy a játékra figyelhessen és kiaknázza a kínálkozó szerencsét. De a szerencse makacsul vonakodott arcával feléje fordulni, igaz, hogy a hátát se mutatta még eddig. Ingadozott, tétovázott a játékosok között. Mintha azon gondolkodott volna, hogy melyikhez is szegődjön?
    Odakívül a bálteremben nagy zajgás keletkezett. Csakhamar megszólalt a Kacsári híres bandája. Tehát Zathureczky már visszatért a törökfái szerenádról.
    - Bár inkább Kacsári fagyott volna be a hóba, mint nekem valamennyi ferblim! - kiáltott fel Rostaváry és a huszár háta mögött már töltötte a konyakos poharakat.
    Néhány perc mulva Zathureczky is a szobába lépett. Egy pillanatig megállott az ajtóban és únott arccal nézte végig azoknak a gavalléroknak a névjegyeit, akik a cigány elszöktetése miatt provokálták. Aztán a mellénye zsebébe gyűrte a kartonokat. Megérintette a Bajsa vállát:
    - Valami mondani valóm van, Gábor.
    Bajsa türelmetlenül fordult meg:
    - Tudom, hogy miről van szó. Szívesen leszek a szekundánsod, csak a társam nevét mondd meg.
    Zathureczky összeráncolta a homlokát. Szokatlanul erélyes hangon ismételte:
    - Valami mondanivalóm van!
    Bajsa kedvetlenül állott fel. Vajjon micsoda ostobaságot talált ki már megint Zathureczky?
    Zathureczky az erkélyajtóhoz vezette, felnyitotta az ajtót. Jéghideg téli levegő áradt a füstös, forrólevegőjű szobába. Kupsay izgatottan kiáltott föl az asztalnál:
    - Meggyilkol ez az ember! Hiszen tél van Zathureczky!
    - Honnan tudod, te vén kozák? Talán a makkdisznó van a kezedben? - felelt Zathureczky mogorván; már úgy is benne volt nyakig a lovagias ügyekben...
    Harsogó kacagás támadt erre, mert Kupsay épen a makkdisznóra blindelt, amelynek az ormára az van írva: Tél.
    Odakünn az erkélyen egy pillanatig hallgatva szívta szivarját, mintha csak azt várta volna, hogy a Bajsa gőzölgő feje kitisztuljon. Aztán csendes, meggondolt hangon beszélni kezdett:
    - Ne kártyázz te ezekkel a spillerekkel, mert elszedik az utolsó garasodat is.
    - Mi közöd hozzá?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981986
Webáruház készítés