Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Kozma Andor: Vig elbeszélések_EPUB

Kozma Andor: Vig elbeszélések_EPUB
340 Ft340

TARTALOM

A könyvvezető
A boríték
A hatvanhetedik fogorvos
A halott
Mért panszláv Hlipták
Óh, az a kultúra!
Antonio és Shylock
Körvadászat

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A halott

    Én öltem-e meg szegény Berber Tamást, vagy nem?
    Ez a gyászos kérdés egészen komolyan háborgatta a lelkiismeretemet, mialatt egy nyirkos februári éjjelen lassan ballagtam a Kerepesi-úton. Szinház után voltam. Betértem volt teázni egy kávéházba. Ott átfutottam az ujságokat s egynehányban az a hír döbbentett meg, hogy Berber Tamás néhány nappal azelőtt, nyomorában megölte magát és meghalt. Ma már el is temették.
    Csak úgy kurtán, egyformán, kőnyomatosszerűen mondta el ezt a bús hírt mindegyik lap. No persze, Berber Tamás szegény ördög volt. Hol diurnista, hol turflátogató, hol épen semmi. Egyesegyedül állt a világban, mert, a mint hozzám intézett utolsó soraiban írta: én voltam mindenkije. Már pedig, ő szegény nekem nem volt sem ingem, sem gallérom.
    Most, hogy már meghalt, mégis igen bántott: miért nem törődtem többet vele. Miért tettem mosolyogva ad acta legutolsó levelét? Abban - Isten tudja hányadszor - megfenyegetett, hogy küldjek neki kölcsön pénzt, mert ha nem - ő kivégzi magát. Én erre még frivól módon rá is gondoltam a balladai rímet: nossza hát! És íme, most végre is komoly volt a fenyegetés. Szegény ördög átlőtt koponyával künn fekszik most e széles boulevard végétől jobbra, a temetőben.
    Csak ballagtam a nedves fekete aszfalton, a nedves fekete éjben tovább kifelé s csak törte szívemet a kérdés: én öltem-e meg, vagy nem én?
    A Tetemrehívás rímei úgy csengtek föl emlékezetemben, mint a bús halotti harangszó.
    Berber Tamást én meg nem öltem, tanúm az ég s minden seregi! De a revolvert én adtam neki.
    Ez tagadhatlan. Mikor néhány héttel ezelőtt nálam járt, elkérte az egyik felesleges revolveremet. Azt mondta, arra is kap néhány forintot a zálogházban, azért viszi el. Én pedig örültem, hogy az alkalommal ennek fejében a pénzkölcsönadástól megmenekültem. Most, későn, beláttam már, hogy komolyabb czélra kellett szegénynek a fegyver. Most már egyáltalán mindent beláttam. Még azt is, hogy Berber Tamás sokkal derekabb ember volt, mint a milyennek látszott, s hogy az öngyilkosságát nem csak kölcsönök kierőszakolása czéljából hánytorgatta minduntalan, hanem mert lelkében foglalkozott vele s végre is elszánta rá magát.
    Szegény fiú! Tiz forinttal még négy nappal ezelőtt meg lehetett volna menteni. Három ezer forinttal pedig teljesen rendezni lehetett volna. Mert mindössze ennyi volt az adóssága. Hitelezője volt ugyan néhány száz, de mindegyiknél csak pár forinttal lógott. S ez a nehány száz hitelező el volt szórva mindenfelé a főváros roppant területén. Egy szatócs Kőbányán, egy lutris kisasszony Ó-Budán, egy szabó a Ferenczvárosban, egy czipész Újpesten - így kezdődött az a hitelező lajstrom, melyet egyszer összeírt nekem, mikor azt kivánta, hogy vegyem kezembe az ő rendezését. Én persze nem vettem azt kezembe, mert nem volt hozzá való háromezer forintom. De kinek is van háromezer forintja arra, hogy egy czikázó adóst rendezzen?
    Berber Tamás azért volt czikázó adós, mert minduntalan másutt lakott. Ha a főváros keleti végén fűnél-fánál kimerítette már az ő csekély hitelecskéjét, eltünt a vidékről s a főváros nyugati végén bukkant fel. A hivatalait is úgy cserélgette, mint a lakásait, nehogy hitelezői megcsíphessék. Sőt az utczákat is folyton változtatgatta, a melyeken járt. A merre hitelezői laktak, arra nem tette többé a lábát. Az utolsó időkben már nagyon kifogyott az utczákból s a legcsodálatosabb czikk-czakkban haladhatott csupán, ha valahová mégis el akart jutni.
    De mindezzel a furcsaságával egyetemben eredeti ficzkó és jó bolond volt szegény. Szó mi szó: komolyabban kellett volna őt és bajait venni. Nem kellett volna megengedni, hogy megölje magát.
    Az aszfalt elfogyott lábam alatt. Oda értem a Kerepesi-út végéhez, ahol az a temetőhöz kanyarodik. Borzongatott a nyirkos hideg s szomorúan néztem bele a sárgán pislogó gázlángok s kopasz fekete fák távlatába. A tornyokban az órák váltogatva verték az éjfelet.
    Egyszerre megdermedtem a rémülettől. A temető felől egy fekete lepelbe burkolt alak lengett felém. Amint a gázláng alá ért s az rásütött sápadt arczára, kétségbevonhatatlanul felismertem benne Berber Tamást.
    Először azt hittem, hogy csak álmodom. De miután felébredni nem tudtam, láttam, hogy ez valóság.
    A halott nesztelen lépésekkel suhant el mellettem s egy kivilágított kávéház felé tartott.
    - Berber Tamás! - kiáltám végre megemberelve magamat.
    A halott nem fordult meg, hanem sietni kezdett.
    Utána iramodtam, elébe kerültem, képébe néztem s határozottan ismétlém:
    - Berber Tamás!
    - Meghalt. Nyugodjék békével! szólt síri hangon a halott.
    - Hisz én is épen azt tartom: ha meghalt, nyugodjék békével és ne sétálgasson.
    - Éjfélkor a halottnak is kimenője van, - felelé.
    - De mondja meg őszintén Berber Tamás, eleven-e ön, avagy csakugyan halott?
    - Csakugyan halott. Berber Tamás nincs többé. Hát nem olvasta az ujságokban?
    - De olvastam. S azért kérdezem épen: mint járhat-kelhet maga itt, ha már tegnap el is temették?
    - Hát annak egyszerű nyitja van s el is mondom önnek, de ne adja tovább. Hanem kérem, menjünk be mindenekelőtt a kávéházba s fizessen nekem egy grogot. Mert itt künn megvesz az Isten hidege ebben a szellős fekete lebernyegben.
    - Az igaz, hogy csodálatos egy ruhadarab. Hol szerezte?
    - A házigazdámtól. Fotografus a szegény itt a temető mellett. Ezzel a fekete lepedővel borítja le a gépét meg a fejét, a mikor levesz valakit. Éjjel azonban úgy sem lehet fotografálni, hát én hordom télikabát helyett.
    Benn ültünk már a meleg kávéháznak egyik rejtett fülkéjében s a halott jóízűen szürcsölte a párolgó grogot.
    Megtörülvén száját, nem várt további kérdezősködésemre, hanem beszélt.
    - A dolog igen egyszerű. Néhány nappal ezelőtt sikerült bejutnom éjjeli korrektornak egy nyomdába. Megjegyzem, hogy ott írói álnevet használok: Babér Tamás. Úgy-e jól hangzik?
    - Jól. És?
    - És... Igaz, mindenekelőtt legyen szíves, vegye át tőlem ezt a kérvényt, tegyen rá 50 kros bélyeget s nyújtsa be illetékes helyen. Elhatároztam, hogy végleg megmagyarosítom a nevemet Babérra. Berber Tamás úgy sincs. Éljen Babér Tamás!
    - Éljen! De az öngyilkosság? A halál és a temetés híre?
    - Hja igaz! Hát nem érti még? Nos, a nyomdában, a hol éjjel dolgozom, egy kőnyomatos lap is készül. Abba egyszerűen becsempésztem Berber Tamás szomorú végét.
    - Aha, hogy a hitelezői keresztet vessenek magára!
    - Eltalálta. Sőt még gondosabb is voltam. Gyászjelentéseket is nyomattam, melyben az összes rokonság mélyen megszomorodott szívvel jelenti Berber Tamás hirtelen halálát. Most czímezi otthon a fotografus a példányokat. Mihelyt pénzem lesz levélbélyegekre, szét fognak küldetni. Az ön példányát postaköltség-megtakarítás czéljából mindjárt itt átadom önnek.
    A belső zsebéből kikeresett egyet s ünnepélyesen átnyujtá. Azután folytatta:
    - Szóval: Berber Tamást mindenképen és mindenkorra kiírtom a létezők sorából, mert annak már úgy sem ismeri el senki a létjogát. Az már csak Babér névvel s csakis éjjel élhet, mikor a hitelezők alusznak. Babér Tamás előtt azonban nyitva még az egész éjjeli világ. Mindössze azt az egyetlen nyomdát merítette még ki, a melyikbe néhány héttel ezelőtt alkalmazást nyert.
    - Ah, tehát azt már kimerítette?
    - Azt már ki. Ott már némi előlegen s apróbb kölcsönön kívül a gyászjelentések árával is tartozom. Oda tehát már többé vissza nem mehetek. De hál’ Istennek van még nyomda azonkívül is elég. Csakhogy szörnyen bajos így éjjel az alkalmazást kijárni és megkapni. Azért egyelőre várakozó állásponton maradok. Tán ön lesz szíves megszerezni részemre az újabb állást. Ha hírt akar nekem adni a sikerről, bármely éjjel megtalál a kávéházban.
    - Ebben?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983850
Webáruház készítés