Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Kosztolányi Dezső: Velence_MOBI

Kosztolányi Dezső: Velence_MOBI
390 Ft

TARTALOM

Előszó
Velence, déli harangszó
A velencei vándor
Byron: Beppo (részlet)
Az örmény paradicsom
A velencei temetőben
"Ricordo di Venezia"
Goethe: Velencei epigramma
Délszaki kalandok
Byron: Beppo (részlet)
Két élet velencei kép
Byron: Beppo (részlet)
Itália
Ábécé a hangról és szavalásról
Goldoni
1921
Rilke: Késő ősz Velencében
A legnyomorultabb
Velence
A sziget
Esti Kornél rímei
Utószó
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A legnyomorultabb

    Az üzletek ajtairól banánfüzérek csüngenek, de még nem mindenütt érettek. Ezek a porhanyó, lisztes gyümölcsök nagyon csábítják fiamat, elindulok hát keresni édeset, sárgát. Ismerem a járást.
    A harmadik utcában van egy boltocska, csak át kell mennem a kishídon, aztán jobbra csapni, majd balra. De amint ballagok, hozzám csatlakozik egy öreg nénike, ki, mint itt minden nő, fiatal, öreg, egyaránt, rojtos-fekete selyemkendőt visel, a szegénység, szomorúság szép gyászát. Beszédbe elegyedik, tanácsokat ad.
    – Tessék arra – mutogat hervatag kezével –, a harmadik utcába.
    – Tudom.
    – Ezen a kishídon.
    – Tudom, tudom.
    – Előbb jobbra, aztán balra.
    – Tudom, tudom, tudom.
    Szaporázom lépteimet, de hallom, hogy a nénike, ki közben nyilván megváltoztatta szándékát és útirányát, szorgalmasan csoszog mögöttem. A kishíd lépcsőjén megszólal.
    – Ugyebár ön zárai?
    – Nem, kérem.
    – Azt hittem, hogy zárai.
    – Sohasem jártam arrafelé.
    – Én – magyarázza – tudniillik Zárában születtem.
    Fogalmam sincs, mit akar. Fürkész pillantást vetek rá, vajon nem koldul-e. De arca zártabb, mint a koldusoké. Visszateszem zsebembe a soldót. Ő tovább jön utánam, beszél.
    – Velencébe csak akkor költöztünk, mikor egybekeltünk az urammal.
    – Igen?
    – Ennek már harminckilenc éve lesz szeptemberben. Férjem tizenkét évvel ezelőtt meghalt, a háború után férjhez ment a lányom, az egyetlen lányom.
    Már lejöttem a kishídról, jobbra tartottam, abban a hitben, hogy most búcsút vesz rejtélyes kísérőm, de ő állhatatosan követett.
    – Tetszik tudni, a lányom Milánóba ment férjhez. A vőm vasúti tiszt ottan, magas, derék ember, tavaly léptették elő. Mindjárt a pályaudvar mellett laknak. Volt ön már Milánóban?
    – Voltam.
    – Akkor könnyen megtalálhatja őket. Három szép szobájuk van. Hívtak is magukhoz, de én azt gondoltam, minek zavarni a fiatalokat. A fiatalok… a fiatalság… a fiatalok…
    Amíg ezt mondta, ránéztem. Ott állt a verőfény folyékony tüzében, beburkolózva gyászos kendője magányába, s valami kutyaalázattal tekintett felém, hogy figyeljek szavára, mely itt oly unalmasan-ismert lehet mindenkinek, hogy rá sem hallgatnak. Engem pécézett ki, egy jöttmentet, ki még nem ismeri őt, egy siralmas idegent, ki még nálánál is magányosabb, hogy mindezt elpanaszolja.
    – Viszontlátásra – szóltam türelmetlenül, s bementem a boltba, megvenni a banánt.
    Hogy kijöttem, a nénike már a kishídon botorkált, visszafelé, egyedül. Ekkor ezt gondoltam:
    – Szegény, gyónni akart valakinek, feltárta az életét, melynek titkát nem bírta tovább. Néha a vallomás oly szükséges, mint egy darab kenyér. De ennél még nem láttam nyomorultabb embert.
    Fönn a kishídon azonban így szóltam magamhoz:
    – És te? Mi mást művelsz te is, mint hogy megállítod az utcán az idegeneket, kik az üzletekbe iparkodnak, mesélsz-mesélsz nekik, folyton magadról, árulod lelkedet azoknak, kik ügyet se vetnek reád. Ki tudja, hogy kettőtök közül nem te vagy-e a nyomorultabb?

    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649459
Webáruház készítés