Új jelszó kérése
Termék részletek


Königsegg Lajos: Szoliman ben-Darja_EPUB

Königsegg Lajos: Szoliman ben-Darja_EPUB
1 190 Ft

Lélegzetelállító karrier és még lélegzetelállító vízió története ez a regény, ami először 1926-ban jelent meg. A temesvári kocsmáros fia, aki egyben Kelet-Afrika egyik leggazdagabb kereskedője, afrikai magyar gyarmatot szeretne alapítani. A fordulatos történetben szerelem, ármány, nagypolitika, cselszövés és hallatlan izgalmak keverednek és következnek egymásra. A titkos vállalkozásra még a bécsi udvar is áldását adta - miért is ne? Mely uralkodónak ne kellene egy országánál negyvenszer nagyobb gyarmat? Főleg úgy, ha egyetlen katonáját sem kell ezért föláldoznia! A mintaszerűen megtervezett és megszervezett, majd úgy is induló akció azonban valahol félresiklik. De hol, és főleg miért? Ezt írja meg Königsegg Lajos izgalmas kalandregényében.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Mint egy őrült, ugrik fel ágyából.
    Figyel, hogy hátha csak hallucinál. Nem! Nem téved!
    A dal most is fülébe cseng; harsogják, mégpedig magyarul, itt, Afrika közepén.
    Egy ugrás a sátor nyílásához és félredobja a függönyt. És íme, már alig ötven lépésnyire, a Harrar felől ide vezető ösvényen, ereszkedik le egy nagy karaván, melynek tagjai torkuk szakadtából éneklik azt a magyar nótát. A fa-óriások bolthajtása csodálkozó sóhajjal veri vissza e még soha nem hallott hangokat és teljesen érthető kíváncsisággal bámul át a páviáncsalád fiatalja, vénje magasan fekvő, szellős hajlékából.
    Már itt vannak.
    A dalnak éppen vége. Vagy huszonöt fehér matrózruhába öltözött európai, ezek harsogták az előbb hallott szép nótát; következik két tengerésztiszt, két civil társaságában, majd sok hajcsár, sok csomagot szállító öszvér és végezetül rendes amhara sorkatonaság.
    Kik lehetnek ezek?
    Hogy tengerészkatonák, az bizonyos.
    De ennél többet nem is tudunk, mert amennyi tengerésze van a világnak, az mindegyformán van öltözve.
    Hanem az a magyar nóta!
    Ezek csak osztrák-magyar tengerészek lehetnek!
    A lovasok megálltak a folyó partján. Mikor Szolimán előtt ellovagoltak és meglátták fején a fezt, minden torokból hangzott: Szalam, szalam!
    Szolimán gondolatokba mélyedve ment vissza sátorába.
    Ha valóban osztrákok és magyarok... mit kereshetnek itt?
    Nem telt el öt perc és jön egy amhara százados, s arra hivatkozva, hogy az erdei tisztás igen kicsiny, engedelmet kért, hogy sátraikat a szokásos ötven lépésnél közelebb üthessék fel. Szolimán kész örömest megadta a belegyezését, de már sokkal inkább keletivé vált, hogy csak egy szóval is kérdezné, kik a jövevények. A százados udvariasan megköszönte a kapott engedélyt, visszament, mire ott gyors tevékenység indult meg. És alig öt perc múlva már három sátor állt, a középső előtt pedig vidáman lobogtatta az esti szellő az osztrák-magyar birodalom lobogóját. A partoldalba tűzhelyeket vájtak, melyeknek füstje nemsokára vígan szállt az ég felé.
    Rövid félóra múlva őrmesteri rangban levőaltiszt jött át és francia nyelven jelenti Szolimánnak, hogy Höhnel korvettkapitány, ő császári és királyi apostoli felsége „Satellit” nevű hajójának parancsnoka kívánja tiszteletét tenni.
    Szolimán csak annyit válaszolt: várom a kapitány urat.
    Nem telt bele öt perc és teljes díszben, összes kitüntetéseivel mellén, sétált át Höhnel.
    Szolimán eléje ment, szívesen üdvözölte és bevezette sátorába. Helyet foglaltak és a társalgás megindult francia nyelven.
    - Uram - mondja a korvett kapitány -, én már Harrarban hallottam az ön hírét, és azt hiszem, önben egy hazám fíát tisztelhetem.
    - Úgy van, kapitány úr, igazat hallott. És éppen ezért, egyszerűség okából, nyugodtan beszélhetünk németül is. Mindenekelőtt azonban egyet kell elárulnom... Ön már bizonyára Harrarban hallotta, hogy én mohamedán vagyok. Ez azonban csak a vallásom. Én ma is magyar állampolgár vagyok és boldog volnék, ha báró úrnak - és így közvetve hazámnak - bármely szolgálatot tehetnék.
    Höhnel megszorította a kezét s csak ennyit mondott:
    - Ezt vártam öntől.
    - De most, kedves kapitány úr - szólalt meg újból, mosolyogva Szolimán -, mondja el, miért jött ide, ahol összesen nincs annyi fehér ember, mint az ön kísérete.
    - Nézze uram - felelt a kérdezett -, a dolog úgy kezdődött, hogy az én császárom, azaz bocsánat, a mi császárunk kapott tavaly Menelik császártól egy gyönyörű hímoroszlánt ajándékba. Még most is dísze a schönbrunni állatparknak. A császárnak nemrég tudomására jutott, hogy a négus e hónapban ünnepli hatvanadik születésnapját és örömmel ragadta meg ezt az alkalmat, hogy a kapott szép ajándékot viszonozza. A négus bölcs, igazságos, keresztényi kormányzásának híre Európa szer-te elismert és így Ferenc József elhatározta, hogy tisztelgő küldöttség induljon hozzá különféle ajándékokkal. A küldöttségnek megbízása van, hogy az eddig hiányzó kereskedelmi összeköttetést is létrehozza a két birodalom között. Ez a küldöttség vagyunk mi. Az ajándékok a következők: két hétcentiméteres hegyi ágyú, teljesen felszerelve, a hozzá tartozó öszvérekkel és száz-száz lövedékkel; egy album Bécs és Budapest legszebb épületeinek képeivel; végül hatvan üveg tokaji bor a királyi pincékből, melyet abban az évben szüreteltek, mikor Menelik született. Ilyen ajándékot is csak császárok adhatnak egymásnak. Hoztunk azonkívül egy kereskedelmi szakférfiút is magunkkal, a bécsi kereskedelmi kamara kiküldöttjét, aki üzleti összeköttetéseket akar szerezni idevaló kereskedőkkel. Ez a megbízott: Abendstern úr. Most tud mindent - mondta mosolyogva. - Hát ön hová utazik?
    - Addisz-Abebába.
    - Bravó, hisz akkor egy utunk van. Tudja mit, ha már ilyen szerencsésen összetalálkoztunk, jöjjön át mindjárt hozzánk! Minden ceremónia nélkül. A látogatásom viszonzását elengedem. Legalább mindjárt megismertetem a küldöttség uraival. Jöjjön, legyen szerencsém! - és karjába öltve karját, már viszi is.
    - Jól van, kapitány úr, megyek szívesen!
    Átmentek a szomszéd sátorba, ahol már összegyűlt az osztrák-magyar küldöttség: Lichtenstein herceg tengerészkadét, dr. Bechrad tengerészorvos, valamint a kereskedelmi kamara kiküldötte, Abendstern úr. Valamennyien a legnagyobb előzékenységgel fogadták Szolimánt. Kezdetben általánosságokról társalogtak, de amikor Höhnel szép beszéd kíséretében felfedte Szolimán magyar voltát és tartalékos tiszti rangját, megszűnt minden tartózkodás és mindnyájan szeretettel üdvözölték - itt a távol idegenben - honfitársukat.
    Megindult a kíváncsi kérdések özöne Addisz-Abebáról, Menelik négusról, annak udvaráról, a reájuk váró fényes ünnepségekről. Nagyon sokat vártak, hogyne, hiszen Afrika leghatalmasabb fekete fejedelméhez mennek.
    Szolimán csak mosolygott, de nem szólt semmit.
    Neki viszont - aki már évek óta volt hazulról távol -, szintén sok volt a kérdeznivalója. A császárvárosról, Budapestről, az otthonvaló viszonyokról.
    A kedélyes jókedv egyre fokozódott.
    Ennek fejlesztéséhez nagymértékben hozzájárult a tekintélyes mennyiségben elfogyasztott jaffai vörösbor. Bizony nagyon lefelé hajolt már a Göncölszekér rúdja, mikor Szoli-mán a társaságnak jó éjt kívánva, Abendsternnel átment saját sátorába. Mikor a sátor előtt állva búcsúzni kezdtek, Abendstern így szólt:
    - Kedves Szolimán, te, aki itt mindenkit ismersz, informálsz ugye egyik-másik cég jóságáról, megbízhatóságáról? Figyelmeztetsz, kivel lehet társulni, kivel nem. Leszel olyan szíves?
    Szolimán megvakarta a füle tövét, elmosolyodott, azután így szólt:
    - Kedves Abendstern, mondok valamit. A helyi viszonyokat ecsetelni nem érdemes, úgysem értenéd meg, mert az itt való kereskedelem nem azonos az európaival. Tehát ne is beszéljünk róla. Ami a társas üzletet illeti, ott sem jobbak a viszonyok, de mégis, hogy a dolog lényegét megértsd, elmondok egy régi anekdotát. A társüzlet itt olyan dolog, mint amikor a Jacob Polnauer és az Áron Zwickeles társas viszonyba léptek. Polnauer gazdagvolt, de ostoba; Zwickelesnek volt esze, de köztudomás szerint semmi egyebe. Megkérdezték a kávéházban a Zwickelest, hogy tudott olyan ostoba, tapasztalatlan emberrel társulni? Hja, ezt ti nem értitek. Most neki van pénze, nekem tapasztalatom, egy év múlva neki lesz tapasztalata és nekem pénzem. Bocsáss meg ezért az ősrégi tréfáért, de csakígy tudom megmagyarázni az itteni viszonyokat. Itt a tandíjat mindenkinek magának kell megfizetni. Itt Isten óvjon minden társtól. Tapasztalás szerint itt csak két nemzet szokott boldogulni: a görög meg a zsidó.
    - No, akkor rendben vagyunk! - kacsintott rá Abendstern.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633986141
Webáruház készítés