Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Kóbor Tamás: A tisztesség nevében_EPUB

Kóbor Tamás: A tisztesség nevében_EPUB
740 Ft

Hernyány György és felmenői már elkártyázták a családi birtokot, az örökségüket, mindent, amit csak el lehet kártyázni. Nincs más hátra, mint az elegáns öngyilkosság... Ám Hernyány György éhes, és cseppet sem vágyik arra, hogy véget vessen életének. Pont ők? Aki ennyire jóképű, elegáns és úri módon képes szórni a pénzt? Na nem... És innen bontakozik ki az elegáns úri zsivány, érzelemmentes pozőr és szívtipró élete, hogy aki felemeli, s mellé áll, azt az angyalt alázza és tiporja meg. Elébb egy érdekházasság, majd szerelmi háromszög bontakozik ki, majd sorra következnek a tragédiák. Ám Kóbor írói tehetsége itt bontakozik ki igazán: a banális befejezés helyett meghökkentő fordulatok vezetnek a drámai végkifejletig...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Hernyány György csikorgó deczemberi hidegben, este hét órakor sétál az úri-utczában, egy eleven, didergő saison-anakronizmus. Elegáns, rövid világossárga felöltő feszül erős termetén, melyet tüntetőleg nyitva hord, nehogy ráfogják, hogy fázik és nincs téli kabátja. Gyönyörü világos nyakkendője kifehérlik a szélesre kivágott fekete kabát alól, mely akkori divat szerint tenyérnyire kilátszik a rövid felöltő alól, fényes, vékonyka lakczipője alatt frissen ropog a frissen hullott hó. Czilinderje hanyagul a feje bubjára vágva, monoklis szemével szemtelenül kacsint a hazafelé siető masamód-lányok kalapja alá.
    Aki Hernyány Györgyöt így látja végig ődöngeni az úri-utczán, azt hinné, hogy a Hernyányok harminczezer holdnyi erdejéből még nem vágtak ki fát. Pedig annak a harminczezer holdnak a javarészét már György apja vesztette el kártyán, a fiára csak annyi maradt, hogy legyen jogczime adósságokat csinálni és semmit se dolgozni.
    A Hernyányok családjában sejtették, hogy valamikor ebek harminczadjára kerülnek, de ez a sejtelem éppen csak egy mottót szült: amikor a Vágon leuszik a Hernyánynak utolsó tutaja, az utolsó Hernyány akkor lövi magát főbe.
    Nos, az utolsó tutaj már tavaly uszott le a Vágon és Hernyány György most sétál az úri-utczán. A családi mottóra nem gondol, semmire sem gondol. Teljes bambaságba merült. A nyomor üldöző mániája tölti el lázba eső lelkületét: azt hiszi, mindenki kutatja rajta, hány nap óta nem ebédelt s hogy hitelez-e neki még a kávéházi pinczér piccolókat, miket ebéd helyett költött el. A végső nyomor az ősi nemesi gőgöt keltette föl benne, kifeszíti a mellét, keményen összeszorítja fogait, hogy ne vaczogjanak és nem tér ki senkinek. Azért, hogy neki nincs egy krajczárja s hogy a pinczér ma délben már görbén nézett rá, mivel még borravalót sem tudott adni, ő nemes ember, aki inkább éhen hal, semhogy egy pugrisnak kitérjen az utjából.
    Az úri-utczában sorra csukják a boltokat, ritkul az emberáradat. Hernyány György megvetőleg nézi a boltos-embereket: nyomorult férgek vacsorálni mennek. Vacsoráljatok: Hernyány György éhen hal!
    Különös gyönyörüséget keltett benne ez a gondolat. Különálló, magában való egyéniségnek érezte magát, az egész világot két részre osztotta: vacsorálókra és éhenhalókra. A másik részt ő képviseli. Micsoda dicsőség ez! Végigmenni büszkén az utczán, szilárd léptekkel, összeszorított fogakkal, aztán szó nélkül elhullni és jajszó nélkül meghalni. A jóllakottak körüle csoportosulnak és megbámulják...
    De nem, nyomorult pugrisok mesélnék egymásnak: ni, Hernyány György éhenhalt. Elhullott az utczán, mint kutya és eltakarítják közköltségen, mint kutyát. Nem, nem, inkább neki megy a Dunának, elvész a habok között nyom nélkül, ne tudja meg senki, mi lett Hernyány Györgyből.
    A kigyó-tér sarkán megszédült, hogy kénytelen volt a sarokháznak támaszkodni. Hideg veriték lepte el az arczát, viziók az agyát. Az éhség megrészegítette. Enni, enni! Reszketett minden ízében és fölzaklatott agyával egy terített asztalt képzelt maga elé, melyen ő dühösen pusztít az ételek között, eszik és sült-darabokat hajigál a földre, a tükörre. Enni, enni! a szája gépiesen mozgott, rágott és csámcsogott s beleit szakgatta az éhség. Térdei megroskadtak, a háta megcsuszamlott a falon.
    - Éhen halok, gondolta homályosodó agygyal... mint a kutya...
    Néhány elkésett virágárusleány ment arra és csodálkozva nézegette a hordár módjára falnak támaszkodó gavallért. Hunyorodó szemével észrevette ezt s kétségbeesett erőlködéssel összeszedte magát. Ne lássák. Ismét kiegyenesedett s kissé ingó léptekkel, de emelt fővel, monokliját is reszkető szemére tolva, ment a hatvani-utczába. Azt hitte, ismét tisztán lát. Ma éjszaka még meghal, de előbb vacsorál. Vigan, gavallérosan megy a halálba, ahogy Hernyányhoz illik. Bemegy valamely előkelő vendéglőbe, itt megvacsorál urimódra, osztrigán kezdi, pezsgőn végzi és aztán megy, megy egyenesen a Dunának.
    Igen, de nem egyedül megy vacsorálni, hanem társaságban. Hadd legyen a mulatság teljes. Az utczán masamód-lányok, egy-egy elkésett polgárasszony is siet tova, összeköti az utolsó vacsorát egy utolsó szerelmi kalanddal. Ez ötlet egészen fölvillanyozta. Az éhség mardosó érzete megszünt s lelkét eltöltötte szebb napok hepcziája. Megállt az utczasarkon s várta a jövőket. A lompos kabátu masamód-lányok derogáltak neki, kicsinylően fintorgatta az arczát. Valami különös, valami érdekes kalandra vágyott, mely megérdemelje, hogy az utolsó legyen.
    Megvan, ez az! Egy fejedelmi alaku nő haladt el mellette, rá sem nézve. Mikor Hernyány György utána nézett, megcsapta őt a finom parfum illata, mely a hölgy ruhájából áradt. Ez az! Az illat egészen elbódította már bóduló agyát s teljesen elfelejtette állapotát. A régi vakmerőséggel indult a hölgy után, aki hiába gyorsította meg a járását, Hernyány György csökönyösen az oldala mellett maradt. Majd féllépésnyire elébe kerülve szemtelenül feléje hajolt s megszólította:
    - Hol lakik?
    A hölgy rá se nézett, csak a fogai közül sziszegte:
    - Szemtelen!
    Hernyány Györgyöt ez nem riasztotta vissza. Belekapaszkodott a hölgy karjába:
    - Jőjjön velem vacsorálni.
    Erre a hölgy megállott, kitépte karját a Hernyányéból s merően ránézve szólt:
    - Ha rögtön nem takarodik, akkor...
    Nem folytatta. A gázlámpa fénye ráhullott Hernyány György halotti arczára s mikor a hölgy erre az arczra nézett, megragadta a fiatal ember karját:
    - Hiszen ön éhes!
    Erre a szóra eloszlott a gavallér hepcziája. A monokli kiesett a szeméből s feje lecsuklott:
    - Éhes vagyok, éhes vagyok, - dadogta, - enni akarok, enni!
    A hölgy egészen kikelt magából:
    - Az istenért, miért nem szólt! Jőjjön, jőjjön!
    Ezzel megragadta Hernyány karját és vitte magával. Aki látta, valóban szerelmes párnak nézhette őket, még pedig, ahol az asszony szerelmesebb a férfinál. Hernyány György akarat nélkül követte az asszonyt, szinte aludt az uton. A legközelebbi vendéglőbe tértek be, egy külön szobába, ahol a hölgy cognacot rendelt és gazdag vacsorát. A cognacra Hernyány valamiképen magához tért, de szó nélkül, alázatos elfogultsággal ült a székén s nem mert az asszonyra nézni. Ez pedig rajta felejtette tekintetét a fiatal ember sárgára vált arczán. Nagyobb ellentétet kettőjüknél képzelni sem lehet. A hölgy egészséges, izmos szépsége virult és illatozott, vonásai finomak, de csupa energia s szőke tömött haja határozottan, akaratosan simult a halántékára.
    Ahogy végig nézett a még mindig reszkető, magába roskadt férfin, megvető mosoly játszott a szája körül.
    - Milyen nyomorult jelenség s ez akart engem meghódítani!
    Majd komolyan, hosszasan nézett reá s megcsóválta a fejét:
    - Milyen férfi! Éhen hal és szerelmi kalandra gondol!
    Mikor fölszolgálták a vacsorát, a hölgy egy háziasszony szeretetreméltóságával biztatta vendégét, hogy egyék. Teletöltötte a poharát gyöngyöző sárga borral és mosolyogva koczczintott vele. Hernyány György a koldus alázatosságával és félszeg elfogultságával evett. Kése, villája reszketve csördült a tányérhoz s alig tudta a falatot a szájához vinni. A szép asszony pedig, hogy felbátorítsa, kezdett neki intim hangon beszélni:
    - Ismerem jól az éhség fiziognómiáját, - szólt, - tanulmányoztam a magam arczán. A nyomor minden iszonyatossága hagyta rajta a nyomát, nem csoda, hogy megismertem az ön arczán is. Ön ugy-e bár öngyilkos akart lenni?
    - Öngyilkos, - dadogta Hernyány György, - most is az akarok lenni.
    A hölgy sóhajtott.
    - Az, az, a férfi, ha éhes, lop, vagy golyót röpít az agyába, a nő - azt megváltják lelketlen jótevők.
    Majd hosszan ránézve a férfi arczára, aki szemét, nyomorult helyzete érzetében, lesütötte, hirtelen kérdezte:
    - Mihez fog most?
    Hernyány György csüggedten vállat vont s nem tudott felelni.
    - Főbe fogja magát lőni, - folytatta az asszony, - s tudja-e mit érzek e gondolatra ön iránt? Irigységet. Sárga irigységet! Hej, ha nekem is csak az az utam lett volna! Istenem, milyen boldogok is a férfiak, hogy főbelőhetik magukat.
    Izgatottan fölhajtott egy pohár pezsgőt s kaczagva tette kezét Hernyány vállára.
    - Bocsásson meg, vannak ilyen bolondos ötleteim, amikor jókedvü vagyok. S most nagyon jókedvü vagyok, önnek köszönhetem. S tudja, mi jutott eszembe? Ha megfordítva állana a dolog s ön, a gazdag ember, talált volna reám, az éhes leányra, milyen egészen máskép ülnénk most itt! Ön akkor szerelmes volna belém s alkalmasint már be is bizonyította volna.
    Hernyány György ekkor magához tért már. Egy pillanat alatt tisztában volt a helyzettel. Az a sajátságos, erőteljes jellemtelenség volt meg benne, hogy a pillanat követelményéhez illő magatartást tudott magára parancsolni. Ugyanaz a képesség, melylyel a hamis kártyán kapott gavallér megsértett becsületét emlegeti s pisztolya csöve elé állítja leleplezőjét. Átérezte, hogy ebben a megalázó koldus-szerepben nem szabad megmaradnia, nem szabad tűrnie, hogy ez az asszony játszék vele. Egyetlen fogással fölébe kell kerekednie.
    Fölkelt s hidegen meghajtván magát, reszkető, de önérzetes hangon szólt:
    - Asszonyom, nem vagyok hálátlan, de ön tulbecsüli a szolgálatot, melyet nekem tett s kissé kevésre az ellenszolgálatot, melyet rajtam megvesz. Jusson eszébe, hogy gavallérral áll szemben s férfiúnak az asszonyi jótett csak olyan becsületrabló, amilyen nőre nézve, ha szerelmét veszik meg.
    Ez hatott.
    Az asszony meghökkent, egy pillanatig kereste a szavakat, aztán fölkelt ő is és kezet nyujtott Hernyánynak.
    - Bocsásson meg, átlátom, hogy helytelenül viselkedtem. Asszonytól ennyi elég.
    Hernyány még mindig hüvös nyugalommal hajtotta meg magát s állva maradt.
    - Üljön le uram s ajándékozzon meg továbbra is társaságával. Teljes elégtételt adok, ha megmagyarázom önnek lelki állapotomat, meg azt, hogy voltaképpen ki vagyok. Hadd mondjam önnek nyiltan, hogy mikor itt láttam önt, éhesen, a halál szélén s táplálkozott abból, amivel én terítettem asztalát, kaján káröröm izgatott fel. Mert én gyülölöm a férfiakat, azokat a büszke, lelketlen teremtéseket, akiknek én csak a bestialitását ismertem meg. Gyülölöm őket, mert a rabszolgájuk vagyok, mert becstelen vagyok az ő lelketlenségük révén. Engem egy ember szedett föl az utczán, úgy, mint én önt. Öt napja, hogy nem ettem, lázban voltam s akaratom megtört. Addig védekeztem a bűn ellen, de mig ezelőtt ellent tudtam állni a csillogó gyémántnak, most megtántorított egy szelet sonka. Valami szegény ördög, egy orvosnövendék szedett föl. A lakására vitt és sonkával etetett. S a nyomorult rögtön megvette rajtam jutalmát, rajtam, a lázbetegen, aki azt se tudtam, mi történik már velem. Hát nem bestialitás ez? S másnap ismét az utczán voltam s kérdeztem magamtól: hát érdemes bevárni, míg ismét az éhenhaláshoz közel leszek? Hiszen nekem már nincs veszteni valóm. A becsületemet megvették rajtam husz krajczáron!
    Megint megtöltötte a poharat s fölhajtotta. Szép arcza lángolt, a szeme szikrázott.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985069
Webáruház készítés