Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Kisfaludy Sándor: Regék_MOBI

Kisfaludy Sándor: Regék_MOBI
540 Ft540
  • Részlet az e-könyvből:

     

    TÁTIKA

    Come il gelo a le piante, ai fior l'arsura,
    La grandine a le spiche, ai semi il verme,
    La reti ai cervi ed agli augelli il visco,
    Cosi nemico a l'huomo fu sempre Amore.
    E chi foco chiamollo, intese molto
    La sua natura perfida, e malvagia.
    Guarini.

    Négy fal közé zárt a télnek
    Szele, hava, hidege:
    Kedvelt, tisztelt barátom, Nagy!
    Im! halljad, egy agg rege:
    Tátika - - most csak omladék,
    S vércse-lakta váráról,
    S két fiatal magyar szívnek
    Szerencsétlen sorsáról.
    Héj barátom! akkor is volt,
    Valamint most, rossz ember,
    Embertársa lehelletét
    Irigylő és dúló szer;
    Ember, kinek szíve okol,
    Nyelve éles, tüzes kés,
    Vére méreg, lelke ördög,
    Mindenütt túr, ás és vés;
    Ki mérgével felzavarja
    A boldogság forrásit
    A vad átkokká változtatja
    A jó Isten áldásit:
    Maszlagokká a rózsákat
    Igy teszi a mérges pók;
    Halállá az édes álmat
    Igy teszik a skorpiók.


    Első ének.
    1.
    Késő ősz volt, Márton napja,
    Egy szomorú őszi nap;
    Hamvas felhők között bujkált
    A melegét vesztett nap:
    Szomorú volt a természet,
    Barna a letarolt föld;
    Csak a mezőn volt remény-szín,
    Csak a vetés volt még zöld.
    2.
    A Bakonynak rengetege, -
    Tenger erdő s végtelen,
    Komor barna hullámokban
    Fekvék helyén dísztelen:
    Az ősz száraz lehellete
    Megfosztotta a fákat
    A levéltől, s eledeltől
    A ménest és gulyákat.
    3.
    Tátika, mint egy korona
    Feltéve a tetőre,
    Büszkén állott s nézett alá
    A földre és időre:
    Változott ez évek óta
    Körülötte, alatta;
    De a várnak nem árthatott,
    A tatár sem bánthatta.
    4.
    Szánthó Gáspárnak özvegye volt,
    Ki a várban parancsolt,
    S Hermán deák, a ki abban
    Ügyész, gazda - minden volt;
    Czudar Judith, a szép özvegy,
    Ezen nap nem volt otthon;
    Deákjával Hagymásynál
    Vígadozott Szent-Gróthon.
    5.
    Vendégség volt Hagymásynál,
    Kinek nagy volt értéke;
    Öszvegyűle ekkor nála
    Szala egész vidéke.
    Oda méne az özvegy is,
    Azt gondolván magába',
    Hogy megkerít tán valakit
    Megúnt özvegy ágyába.
    6.
    Manczi volt csak maga otthon,
    Gáspár lelkes magzatja,
    Első kedves felesége
    Képe, szíve, rajzatja;
    Remekje a természetnek,
    Szíve-, lelke- s testében,
    S örököse jó atyjának
    Jószáginak felében.
    7.
    Mert vala még egy öcscse is,
    Fia mostohájának,
    Ki másik fél-örököse
    Vala Gáspár javának;
    Hajh! de egy mákszemmel sem bírt
    Magyar emberségéből,
    Korcs volt, szóval: az anyjának
    Hermánt öleléséből.
    8.
    A szép Manczi volt csak otthon, -
    S fekete gyász éltében
    Ablakára könyökölve,
    Feje a jobb kezében,
    Szem-meredve néz vala le
    A világba s időbe,
    A múltba és jövendőbe:
    És a jelenlevőbe:
    9.
    A sors dúló fergetege
    Legmérgesebb dühébe'
    Ment el virág-élte felett
    S mordúl csapott szívébe:
    Mint a féreg a bimbóban,
    Úgy ült s rágott keblében
    Két szomorú emlékezet -
    S hervadt virág-évében:
    10.
    Valóban bal történetek!
    Egyike is nyomhatta
    Annyira, hogy gyenge szíve
    Elszakúljon alatta;
    Együtt pedig ily esetek
    Oly terhek a szíveken,
    Hogy sem az ész, sem az idő
    Nem segíthet ezeken:
    11.
    Épen ma két esztendeje,
    Hogy a dicső öreget,
    Ki éltében gyakran vive
    A törökre sereget,
    Édes atyját, anyja mellé
    Letevék a kriptába;
    S ő itt maradt, - a halálnál
    Rosszabb sorsnak markába'.
    12.
    Borzadozva látta most is,
    - Hogy rángatta idegét -
    Szürke s fejér barátoknak
    És papoknak seregét;
    Borzadozva hallá zengni
    Búcsúztató énekét,
    És zokogni a sziveket,
    Ifjakét és vénekét.
    13.
    «Mért, óh mért, óh édes nemzőm!»
    (Igy sohajtott magába')
    «Mért nem vittél el magaddal
    A nyúgalom karjába! -
    Mért nem vittél el magaddal
    E veszélyes szélvészből,
    Hol, ha rá kél, nem jön segéd,
    Sem szívből, hajh, sem észből!
    14.
    A nyomorúlt emberi szív,
    Ki mindenre megindúl,
    Csak, ha egyszer verni megszűnt -
    A mély setét síron túl,
    Ott nyugszik meg, - ott nem érez,
    Ott nem gyűlöl, nem szeret: -
    Jöjj, óh halál, jöjj kaszáddal,
    Mely mindennek véget vet!»
    15.
    S épen ma két esztendeje,
    Hogy a sírnak felette,
    Mely atyját és jó napjait
    Örök éjbe temette,
    Egy rózsa-szín remény-virág
    Látszott nyílni szívének,
    Mely egy egész édent igért
    Hátralévő éltének.
    16.
    Tudniillik: Rezy Sándort, -
    A ki gyermekkorában
    Játszó társa vala néki,
    Kedvelt szomszédságában, -
    Ott látta meg legelőször
    Már legénynyé váltában,
    A halotti vendégek közt, -
    Édes atyja torában.
    17.
    Rezy Bálint fia volt ez,
    Egyetlenegy magzatja,
    És e híres nemzetségnek
    Legutolsó fajzatja.
    Szánthó s Rezy jó szomszédok
    S jó barátok voltanak,
    Mind a kettő nagy hazafi, -
    Egymás után haltanak.
    18.
    Sándor úrfi akkor jött meg
    A töröknek nyakáról;
    Egész Buda róla szólott
    És nyert borostyánjáról:
    Galambosnál volt ő egyik,
    Ki a török markából
    Zsigmond királyt megmentette
    Szégyen-halál torkából.
    19.
    És azóta Zsigmond király
    Becsülte őt s szerette,
    S mint élete megmentőjét
    Kegyelmekkel illette.
    Látta őt a királyné is,
    Ama híres Borbála,
    S szeme benne egy Apollót
    S egy Herkulest talála.
    20.
    Szép asszony volt a királyné,
    De gonosz és fajtalan;
    Teste kényit töltögetni, -
    Ez volt dolga úntalan.
    Vajh! mért kellett ez ifjúra
    Buja szemét vetnie!
    Vajh! mért kellett ez ifjúnak
    Buja szembe tűnnie!
    21.
    Valamikor még a pokol
    Egy férfiat megfogott,
    Egy szép, elmés, buja asszony,
    S nem ördög volt eszköz ott:
    Mert befonja hálójába
    A fiatal szíveket
    A bujaság, ha kellemes,
    Mint a pók a legyeket.
    22.
    Az ily asszony (mért van ilyen!)
    A legnagyobb szörnyeteg:
    Medvék között, hol legsürűbb,
    Legvadabb a rengeteg,
    Nem veszthetsz oly drága kincset,
    Mint a melyet ez kicsal,
    Óh férfi-sziv, életedből
    Szédítő bűbájival!
    23.
    Sándor s Manczi, gyermekek még,
    Már egymáshoz hajlának,
    S gyermekszívek érzeményi
    Szépen öszvehangzának.
    Szerették már akkor egymást,
    Minekelőtt kifejlett
    Valóságok a bimbóból,
    S az legény, - ez leány lett.
    24.
    De meglátván mostan egymást
    Az életnek nyíltában,
    A szív s lélek viráginak
    Fejledező korában:
    Midőn a szív kívánati
    Az ifjúság keblében
    Ébredeznek, gyúladoznak
    A szerelem évében: -
    25.
    Látván Sándor a szép szűzet
    Pompájában testének,
    Lelke szelíd felségében,
    S jóságában szívének;
    Látván Manczi a szép legényt
    Magyar lelkességében,
    A jó embert, deli vitézt
    Erejében, tüzében:
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983744
Webáruház készítés