Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Karl May: Winnetou aranya_EPUB

Karl May: Winnetou aranya_EPUB
740 Ft740

Karl May indiános történetei közül a Winnetou-epizódok kiemelkedőek. Ez a regény is egy sorozat második tagja, melynek korábbi része a "Hajsza az aranyért" címmel jelent meg. A kötet különlegességét fokozza, hogy klasszikus magyar fordításban adjuk közre, Hegedüs Arthur múlt századi tolmácsolásában. Ez különös ízt és patinát ad a kötetnek, hiszen a jól ismert sápadtarcúak még halvány-arcúak és a Vadnyugat is még csak vad Nyugat. (a Kiadó)

  • Részlet az e-Könyvből:

    A fehérek ismerték a vad Nyugat törvényeit és szokásait: Akinek leggyorsabban van lőfegyver a kezében, az győzött. Winnetou nem is gondolt arra, hogy a szokásos “Hands up!”-ot parancsolja; olyan biztos volt a dolgában, hogy anélkül is kényszeríteni tudja az öt fehéret, hogy feltartsák kezeiket. Parancsoló tartása éppúgy hatott, mint revolvere; Corner keze lehanyatlott övéről, de fenyegetően felelt:
    - Ember, te legázoltál! Tudod, mit jelent ez?
    - Ember, te meg akartál ütni! Tudod, mit jelent ez? - válaszolt Winnetou.
    - Pshaw! Egy indiánt megütni! Ezek a fickók nem is érdemelnek egyebet, mint verést!
    - Winnetou is, az apacsok főnöke?
    Erre a névre mind az öten fülelni kezdtek.
    - Az ördögbe is! Ez talán azt akarja jelenteni, hogy te Winnetou vagy, az apacs? - kérdezte Corner.
    - Az vagyok!
    - Ha ez igaz, akkor én fel engedem magam... Teringettét! Hiszen ez a híres ezüstpuska! Ez a ló pedig Iltschi, a fekete mén! Ez már egészen más, folytathatod utadat. Nem fogunk bántani!
    - Uff! Ti nem fogjátok Winnetout bántani? - kérdé megvető kézlegyintéssel. - Tizenkét golyót röpíthetnék belétek és ez a halványarcú olyan kegyes és biztosít róla, hogy nem lesz semmi bántódásom! Winnetou akkor és oda lovagol, amikor és ahová neki tetszik; de most itt marad, mert beszélni valója van veletek. Te felemelted a kezedet ellene és kutyának nevezted! Hát te mi vagy? Mi lehet egyáltalában egy halványarcú, ha Cornernek hívják?
    - Micsoda? Te tudod a nevemet?
    - Pshaw! Winnetou ismeri mind az ötöt. Akiket Cornernek, Egglynek és Sheppardnak hívnak, azok idegen nuggeteket lopnak és megölik a nuggetek tulajdonosait! Büdös coyoták vagytok! Számotokra nincs golyóm, mert azokat csak becsületes emberek számára tartogatom. Letiporlak benneteket a földre a lovam patájával!
    Visszadugta mindkét revolverét santillo-övébe. Amint nem látták a fegyvert a kezében, a fickók bátorságra kaptak.
    - Mik vagyunk mi és mit tettünk mi?! - kiáltotta a volt bibliás ember. - Ilyen sértést még Winnetoutól sem tűrhetünk! Nekünk is van fegyverünk és revolverünk!
    Le akarta venni fegyverét a válláról, de az apacs felsőbbséges mosollyal a fák közé mutatott és megfenyegette.
    - A halványarcú Sheppard csak hagyja nyugton a fegyverét, mert ott csillog Shatterhand testvérem Henry-puskája.
    Minden szem afelé a hely felé irányult, ahol kidugtam a bozótból puskám csövét.
    - A fenébe! - kiáltá Corner. - Hiszen ez valóságos támadásnak látszik! Winnetou elölről támad meg, Old Shatterhand pedig oldalról. Már régóta itt rejtőzködnek, hogy megvárják érkezésünket. Mit akarnak tőlünk?
    Intésemre Rost kiugratott lovával a rejtekből és így szólt:
    - Nem is kell azt önöknek megmondanunk, hogy mit akarunk! A bibliás ember bizonyára tudja, hogy ki vagyok!
    A megszólított egy ideig mintegy magánkívül meredt Rostra, azután kényszeredett kacajra fakadt, mely igen zavartan hangzott és megszólalt:
    - A pincér Westonból; Isten bizony, a pincér! Hát önt mi kergette e hegyek közé, Mr. Rost?
    - Mr. Watter nuggetjeit keresem, - felelte Rost.
    - Hát idefenn vannak? Bizonyára itt felejtette őket és azt hitte, hogy ellopták tőle.
    - Csak hagyja el a tréfálkozást! Tudjuk, hogy hányadán vagyunk!
    - Mi? Kit ért ez alatt? Talán önmagát?
    - Nem, nemcsak önmagát, hanem engem is, - feleltem most már én, miközben kijöttem a fák közül. - Le a lovakról!
    Újból vállamra vettem puskámat és revolveremet tartottam kezemben. Rövid, mély csend állott be, azután a bibliás ember felkiáltott rémülettől remegő hangon:
    - Hiszen... hiszen... hiszen ez az a pompás Mr. Meier, aki olyan pompás karácsonyi verseket csinál! És most ebben a ruhában...! Azt hihetné még az ember...
    - Le a lovakról! - ismételtem, félbeszakítva őt. Corner már - jobban mondva, még - lenn volt.
    Eggly megértette a helyzetet és leszállott. De Sheppard nem nagyon igyekezett eleget tenni parancsomnak; erre jól megszorítottam lovamat a combommal, két hosszú ugrással mellette termettem, elugrottam mellette és eközben öklömmel úgy fejbesújtottam, hogy elvesztette a kengyelét. A jobb kezemben levő revolvert természetesen előbb átvettem a balba. Lova felágaskodott és a félig eszméletlen gazdáját ledobta a fűbe.
    Lovamat újból megfordítva, Carpio állott előttem. Szemei úgy néztek rám, a tágra nyitott szempillákból, mintha ki akarnának gödreikből ugrani.
    - Te vagy... vagy... vagy... ön... ön... Old Shatterhand? - dadogta tört angol nyelven.
    - Igen, én vagyok, Old Shatterhand, - feleltem, hogy azt, amire most mindenekelőtt szükség volt, el ne odázzuk egy felismerési jelenettel.
    - Üljenek le a fűbe. Önök hárman tegyék a fegyvereiket a hátuk mögé! De engedelmeskedjenek gyorsan, különben mindnyájukat agyontaposom!
    Eggly leült, kését és revolverét háta mögé tette. Corner ugyanúgy cselekedett, bár fogcsikorgatva. Sheppard is előbicegett és leült melléjük.
    - Most már csak azt szeretném tudni, hogy mit akar ez a komédia tulajdonképpen jelenteni? - kérdezte Corner azzal az elvetemedett szemtelenséggel, ami a védekezés utolsó módja.
    - Azt mindjárt meg fogják tudni, - feleltem, miközben magam is leszálltam a lóról. - Egy kérdést szeretnék önhöz intézni. Önök hárman lopták el Westonban Watter nuggetjeit?
    - Szó sincs róla!
    - Well! Legyen úgy, ahogy önök akarják. Én nem vagyok sem a kárvallott, sem a sheriff, sem pedig a bíró. Tartogassák tehát maguknak, amit tudnak. De ezzel az öreg Lachnerrel annál szükségesebb egy pár szót váltanom.
    Az öreg, éppen úgy, mint Carpio, szintén leszállott lováról; most hozzá fordultam:
    - Mr. Lachner, ön rossz kezekben van. Hogy van az, hogy ön gyilkosságokkal és tolvajokkal szövetkezett?
    - Gyilkosságok és tolvajok? - kérdezte. - Ön téved, Sir! Ezek a gentlemanok a legbecsületesebb emberek, akik az Államokban csak találhatók!
    - Akkor ön az, aki téved. Én jobban ismerem őket. Ez a három minden hájjal megkent gazember, akiket ön gentlemanoknak nevez, egyéb bűnöktől eltekintve, agyonlőtt egy bizonyos Wellyt, aki húszezer dollár értékű nuggetet szállított le a Platten és elrabolta a meggyilkolt ember aranyát. Azután Westonig követte a társát és ott ellopott tőle fél mázsa aranyat. De ott egy kereskedőnél és Plattsburgban egy ügyvédnél is betört. A rendőrség üldözi mindhármukat, nem is mutathatják többé magukat Missouri államban. Most pedig önöket viszik fel a hegyek közé, hogy elszedhessék a pénzüket.
    A három vádlott hangos kiáltással tiltakozott, de Winnetou egy komoly, fenyegető pillantása hamarosan elhallgattatta őket.
    - Azt tanácsolom önnek, hogy hagyja itt őket! - folytattam. - Még sem szabad, hogy ilyen gazfickókkal érintkezzék.
    - Jelen volt ön, mikor lelőtték azt az embert a Platte folyónál? - kérdezte az öreg.
    - Nem.
    - Szemtanúja volt a westoni és a plattsburgi betöréseknek?
    - Nem.
    - Ott volt, amikor megkötöttem velük az üzletet?
    - Nem, - feleltem erre is. Nem árulhattam el mindent, amit tudtam, mert ezzel kiadtam volna minden fegyveremet a kezemből.
    - Akkor tehát nincs is módjában, hogy a vádjait bebizonyíthassa. Ha ön Old Shatterhand, akkor híres westman, de a három úr gentleman, erre meg mernék esküdni és nem fogok tágítani a velük való összeköttetésemtől. Hogy jön ön egyáltalán arra a gondolatra, hogy az én dolgomba bele kell avatkoznia?
    - Az egyik rokonának jó barátja vagyok.
    - Ki lenne ez a rokon?
    - Az ön unokaöccse, Hermann, ki ön mellett áll.
    - Ön? Az ő barátja?
    Mielőtt válaszolhattam volna, megfelelt Carpio helyettem. Még mindig nem vette le szemét rólam és arca állandóan vonaglott, a kétkedés küzdött benne a reménnyel, hogy mégsem téved. Mikor szavaimat most meghallotta, valósággal felordított:
    - Sappho! Te vagy, igazán te vagy? Tehát mégsem tévedtem?
    - Nem, kedves Carpio, nem tévedtél! Én vagyok, a te öreg, hűséges iskolatársad és szünidei pajtásod.
    Carpio felém tántorgott, átölelte a nyakamat és keservesen sírni kezdett, mintha a szíve akarna megszakadni. De mélységes zokogása közepette is meghallottam félhangos könyörgését:
    - Ne hagyj el, Sappho, ne hagyj el! Különben tönkre megyek. A nagybátyám ki nem állhat, a többiek pedig az életemre törnek!
    - Ne félj semmitől! - nyugtattam meg. - Mellettem vagy, akkor biztos kezekben vagy.
    - Igen, melletted, mint akkoriban, amikor szintén nem volt senkim más, csak egyedül te!
    Úgy látszik, hogy az öreg mégis meghallott néhányat a félhangon kiejtett szavak közül, mert mérgesen megkérdezte:
    - Mit mondott? Kiket gondolt az alatt, hogy az életére törnek?
    - Önt semmi esetre sem!
    - Akkor kit? Ő hozzám tartozik. Én vagyok a nagybátyja. Nekem jogom van rendelkezni felette. Az ön “jó kezeiről” bízvást lemondhat! Engedje el!
    - Mr. Lachner, ön nem az én nagybátyám! Én azt teszem, ami nekem tetszik. Hermann most nálam van és ahol most van, ott is fog maradni, amíg csak tetszik neki!
    - Ohó! Ide vele!
    Szét akart minket választani, de én nem engedtem. Ellöktem mellőlünk és így szóltam:
    - Az ön unokaöccse nagykorú, nem parancsolhat neki!
    - De ön sem parancsolhat nekem! - förmedt rám mérgesen.
    - De itt, ezen a helyen, igenis, most itt mi vagyunk az urak, amint bebizonyítottuk. Figyelmeztettem önt három útitársára, és ezzel megtettem kötelességemet. Szóval továbbra is velük akar tartani?
    - Igen. Most már gyanítom, hogy ön az az iskolásfiú, akivel az unokaöcsém egy karácsonyi kirándulást tett?

    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980491
Webáruház készítés