Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Karl May: Az olajkirály_EPUB

Karl May: Az olajkirály_EPUB
740 Ft740

TARTALOM

Első fejezet.
A szemfülesek.
Második fejezet.
A támadás.
Harmadik fejezet.
Forner ranchója.
Negyedik fejezet.
Fogság és szabadulás.
Ötödik fejezet.
A petróleumtó mellett.
Hatodik fejezet.
Ketten - háromszáz ellen.
Hetedik fejezet.
Az elveszett utalvány.
Nyolcadik fejezet.
A Télivíz mellett.
Kilencedik fejezet.
Bűn és Bűnhődés.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:


    A Rio Gila mellékfolyója, a kis Rio San Carlos mellett egy rancho állott, melyet a tulajdonosáról Forner ranchójának hívtak. Kis szántója és nagyterjedelmű legelője volt Fornernak s középen állott a háza. Ez a ház nem volt nagy, de viharálló kövekből épült. Annál terjedelmesebb volt az udvar, melyet két embermagasságú kőfal kerített, s amelyre indiántámadás esetén beterelhette összes marháit. Most azonban tárva volt a kőfal kapuja és a tagbaszakadt rancheró, a kapu küszöbén állva, éles pillantással nézett körül. Majd bekiáltott a ház felé:
    - Halló, boy, készíts brandyt. Olyasvalaki jön, aki szeret a palack fenekére nézni!
    - Kicsoda? - kérdezte a fia, akinek a parancs szólott.
    - Az olajkirály.
    A ház előtt nagy kőkockák álltak olyanformán elrendezve, mint székek és asztalok. Ezekre tett néhány pálinkásüveget a fiú.
    - Lehetséges-e? - mormolta Forner a kapuban állva. - Mit keres itt ez az ember?
    - Kicsoda? - kérdezte a fiú.
    - Az olajkirályt két másik utas kíséri és egyikük olyan, mint Master Rollins, a brownsvillei bankár. Csakugyan ő az!
    A három lovas átgázolt a kis folyón és elsejük már messziről kiáltotta:
    - Good morning, Master Forner! Van-e egy jó kortyod három eltikkadt utas számára?
    Ez a lovas nyurga, szikár, kitünően fegyverzett férfi volt. Arcvonásai szögletesek voltak s bőrét a nap, szél és eső valósággal kicserzette. Választékos ruhát viselt, mely éppenséggel nem illett vad külsejéhez. A másik lovas idősebb úr volt, kit a szokatlan lovaglás szemmelláthatóan kimerített. Nyeregkápájához finom művű vadászfegyver volt erősítve. Egész külseje elárulta a Nyugat pusztáival ismeretlen városlakót. Oldalán nyulánk, erőteljes, nyiltarcú fiatalember ügetett, kinek puska lógott a vállán s övébe bowie-kés és még két revolver volt dugva.
    - Welcome, urak! - üdvözölte őket Forner.
    Az idős úr egy pillanatig kutatóan nézegette Fornert, majd megszólalt:
    - Sir, nem találkoztunk mi már egyízben? Én Rollins bankár vagyok Brownsvilleből és ez a fiatalember a könyvelőm, Baumgarten úr.
    - Egyszer, - felelte Forner meghajtva magát, - megtakarított pénzemért voltam önnél. De az összeg oly csekély volt, hogy meglep, hogy emlékszik reám, Sir. Meddig szándékozik itt maradni, Grinley úr?
    - Míg a déli órák tüze enyhül, - mondta a kérdezett harmadik utas, kit olajkirálynak is neveztek.
    A lovakat szabadon eresztették, az utasok leültek a nagy kőrakásokra s míg Grinley alaposan hozzálátott a brandyhez, Forner és a fia bementek a házba, hogy valami egyszerű ennivalót készítsenek.
    Egyikük sem láthatta, hogy ezalatt két fáradt lovu utas tart a ranchó felé. Buttler, a »szemfülesek« vezére, és Poller, a német karaván szélnekbocsátott vezetője, volt a két lovas.
    - Bizonyos vagy benne, hogy a rancheró nem ismer? - kérdezte Poller Buttlertól.
    - Sohase látott, de a bátyámat ismeri. A bátyámnak azonban itt Grinley a neve.
    - Ez okos dolog. De bizonnyal hasonlíttok egymáshoz.
    - Nem. Mostohatestvérek vagyunk, s más-más anyánk volt. Régóta nem láttam őt... de ezer villám!... ott ül, ni!
    Ezt már a kapuban állva mondta Buttler, mert közben odaértek.
    E pillanatban Grinley véletlenül a kapu felé nézett. Megismerte Buttlert s megőrizve lélekjelenlétét, ujját ajkára tette.
    - Láttad a jelet? - kérdezte Buttler Pollertól. - Úgy kell tennünk, mintha nem ismernők őt.
    Belovagoltak az udvarra s lovaikat, leszállva róluk, szabadjukra eresztették, hadd legeljenek.
    Forner és fia eközben ennivalót hoztak s Buttlerék, miután engedelmet kértek rá, a másik három vendéggel hozzáláttak az evéshez, anélkül, hogy bárki is érdeklődött volna kilétük iránt. Étkezés után Grinley felkelt, hogy mint mondta, a ház mögött, annak árnyékában, kipihenje magát. Rövid idő múlva minden feltünés nélkül Buttler is követte.
    Ezalatt ismét két lovas érkezett a ranchó felé. Ha más alakjuk lett volna, azt lehetett volna hinni, hogy Old Shatterhand, a híres prairievadász, és Winnetou, az apacsok híres főnöke. De kis emberek voltak: egyikük vastag, a másikuk szikár. A soványabbik rojtos bőrnadrágot és inget, és magas-szárú csizmát viselt. Fejét széleskarimájú kalap födte. Fonott bőrövéből két revolver és egy bowie-kés kandikált elő. Lasszó volt a vállára erősítve, s két puskája volt, egy hosszabb és egy rövidebb. Épp így öltözködött Old Shatterhand is. A kövérebbik indiánus hímzéssel díszített, fehér vadászinget és nadrágot viselt. Lába sündisznótüskével ékesített, gyöngyös mokaszinba volt bujtatva. Nyakából békepipa lógott alá és egy indiánus gyógyszerzacskó. Derekára öv gyanánt tarka santillotakaró csavarodott. Feje födetlen volt s hosszúra növesztett haja varkocsba fonva. Vállára kétcsövű fegyver volt akasztva, melynek agya ezüstszegekkel volt kiverve. Winnetou híres ezüst puskájának utánzata volt ez.
    Aki Old Shatterhandot és Winnetout ismerte, alig birta volna visszatartani mosolyát, látva ezt a két alakot, akik teljesen a két híres ember mintájára öltözködtek. És mégse voltak ezek sem nevetséges legények. Gentlemanek voltak ők és nem egy veszéllyel néztek már bátran farkas-szemet. A kövérke ember a Nyugatnak »Droll néni« néven ismert alakja volt, míg a sovány az előbbinek barátja és unokaöccse, Hobble Frank. Old Shatterhand és Winnetou iránt érzett tiszteletükből öltöztek teljesen úgy, mint ezek.
    Midőn a ranchó udvarán megjelentek, nem kis csodálkozást keltettek harcias fegyverzetükkel, mellyel élénk ellentétben állott jóságos, mondhatni ártatlan arcuk.
    Nem sokat teketóriáztak, hanem leültek a szabadon álló kövekre, anélkül, hogy megkérdezték volna, tetszik-e ez a már ott ülőknek, vagy sem.
    Forner kíváncsian nézegette őket.
    - Parancsolnak az urak valamit? - kérdezte.
    - Most semmit, - felelt Droll.
    - Meddig szándékoznak itt maradni?
    - Az a körülményektől függ.
    - Itt nálam biztosságban vagytok.
    - Egyebütt is.
    - Gondolod, Sir? Talán nem tudjátok, hogy a navájók és a nijórák kiásták harci bárdjaikat?
    - Tudjuk.
    - És mégis oly nyugodtak vagytok?
    - Miért ne lennénk, ha éppen arról van szó?
    - Ismeritek ezeket a törzseket?
    - Valamelyest.
    - Ez nem elegendő. Még akkor is, ha barátságban van velük az ember, könnyen elvesztheti a skalpját, ha a törzsek hadat üzentek a fehéreknek. Ti pedig nem úgy festetek, mint a Nyugat próbát állt fiai.
    - Úgy látszik, te arcuk után ítéled meg az embereket. Erről szokjál le. Az ember nem az arcával szúr és lő.
    - Szabad tudnom, mik vagytok?
    - Mik vagyunk? Nos, ahogy mondani szokás, tőkések.
    - Ó jaj! Akkor hát szórakozásból jöttetek a vad Nyugatra?
    - Bizonyára nem azért, mert a szivünk fájt.
    - Akkor hát forduljatok csak azonnal vissza, mert nem tudjátok, minő veszélyek várnak rátok odakünn, Master... Master... mi is a nevetek?
    Frank névjegyet nyujtott át a rancherónak, aki alig tudta visszafojtani nevetését, amikor a névjegyre nyomott nevet hangosan felolvasta: Franke Heliogabalus Morpheus Edeward. De Rollins bankár Frank felé fordulva, így szólott Fornerhez:
    - Ne sértegesd az urakat. Emlékszem, hogy e különös névre néhány év előtt bankomnál nagy összegeket helyeztek el.
    - Úgy van! - mondotta Frank. - Old Shatterhand ajánlatára.
    - Valóban! Old Shatterhand ajánlatára. Azt hiszem, hogy ön, Sir, abban az időben az Ezüsttó mellett sok aranyat talált.
    Erre már Forner is felugrott.
    - A mennydörgős mennykőbe! Akkoriban az ujságok is tele voltak e hírekkel. Abban az aranyásó társaságban voltak Old Firehand, Old Shatterhand, Winnetou, Hobble Frank és Droll néni is. Ösmeritek őket?
    - Hogyne. Itt ül előtted Hobble Frank szőröstül-bőröstül és - mondotta társára mutatva - ez itt Droll néni. Aligha fogod ezek után is azt hinni, hogy nem ismerjük a Nyugatot.
    - Lehetetlen! Teljességgel lehetetlen! - kiáltott Forner meglepetésében. - Mégis hiszek nektek és nagyon örülök, hogy megismerhettelek. De most kérlek, meséljétek el, hogyan akadtatok a rengeteg aranyra.
    - Csak lassan, Sir! - vetette közbe a bankár. - Én tudniillik szintén olyan járatban vagyok, hogy milliókat nyerjek, nem ugyan arannyal, de petróleummal.
    - A petróleum folyékony arany. De hol van a kérdéses forrás?
    - Ez még titok. Grinley úr födözte fel, de nincs pénze, hogy kiaknázza. Nekem van, de a saját szemeimmel akarom látni, hogy hol terem a petróleum.
    - Ugyancsak elővigyázatosnak kell lenned, Sir! Legalább hozzávetőleg tudod, hogy hol van az a hely?
    - Nektek megmondom, mert a véleményeteket szeretném hallani. A Chelly folyónál.
    - A Chelly folyónál pet-ró-le-um? - kérdezte Droll hosszúra nyult arccal.
    - Hogyan? Miért tartod lehetetlennek, Sir? Jártál arra?
    - Egyiptomban sem jártam és mégsem hinném el, ha valaki azt állítaná, hogy a Nilusban tejföl folyik. A Chelly folyó mentén nem lehet petróleum.
    - Igazságtalan vagy Grinleyvel szemben, - szólt közbe Forner. - E tájon mindenki tudja, hogy Grinley petróleum-forrásra akadt. Nekem is mutatott mintát belőle. Ezért is hívják őt olajkirálynak.
    - Ez mit sem bizonyít. De ajánlom, hogy várjatok néhány napig, amikor ideérkezik két ember, akiknek szavára mérget vehettek: Old Shatterhand és Winnetou.
    - Azt mondod, hogy ide fognak jönni? - kérdezte Forner örömmel. - Honnan tudod? Hát ha valami közbe jön és nem jöhetnek?
    - Old Shatterhand írta nekem és ezért oly bizonyos, hogy eljönnek, mint ahogy nap van az égen. Előfordult, hogy az őserdő bizonyos fájánál adtak egymásnak találkát és mindig meg is tartották. Különben mi is azért jöttünk ide, hogy velük találkozzunk.
    Mialatt a ház előtt ezek történtek, addig a ház mögött Grinley elmondta Buttlernek, hogy mi a terve a bankárral.
    - De vajjon beléesik-e a csapdába? - kérdezte Buttler.
    - Okvetlenül. Vakon hiszi, hogy milliókat szerez s nekem százezer dollárt igért. Az erről szóló utalvány a zsebében van, csak alá kell írni. Mihelyt az állítólagos petróleumforráshoz érünk, azonnal ide adja az utalványt s eszébe se jut arra gondolni, hogy csalás az egész.
    - De elegendő-e a petróleumkészleted?
    - Elegendő. Képzelheted, mekkora fáradságomba került a hordókat a barlanghoz felgurítani. Amellett egyedül kellett a negyven hordóval bajlódnom, lopva, hogy ne is sejthessen a dologról senki. Nagyon örülök, hogy most találkoztam veled, mert így te majd a tóba öntheted a petróleumot és énnekem nem kell magára hagynom a bankárt. De tanácsos volna, ha még ma odébb állanátok, hogy el ne áruljuk magunkat.
    - Amúgy is el kell indulnunk, mert délutánra ideér a német karaván és vele a »trifólium«. Nem is sejtik, hogy a nyomukban vagyok és tegnap éjjel kihallgattam a beszélgetésüket. Az agyafurt Sam Hawkens eladta a lassú járású ökröket s most az asszonyok is öszvéreken nyargalnak. Nem akarom őket szem elől téveszteni. Útjuk különben is a Gloomy-Water (Komorvíz) mellett vezet el s így legjobb volna, ha hozzájuk csatlakoznátok ti is. A többi aztán az én dolgom lesz.
    Eddig jutottak tárgyalásuk során, mikor egyszerre csak Poller közeledett feléjök.
    - Sajnálom, hogy megzavarlak benneteket, - mondta, - de a ház előtt fontos dolgokról folyik a szó. Old Shatterhand és Winnetou Forner rancherójában adtak egymásnak találkát.
    - Ezer ördög! - pattant föl Grinley. - Ez nagy baj, mert ahová ezek beteszik a lábukat, ott mindent kifürkésznek. Kitől hallottad e hírt?
    - Két idegen érkezett az imént; ezek mesélték. A két új vendég különben óvta a bankárt a petróleumforrástól.
    - Mennykő szántson rajtuk? Mi a nevök?
    - Az egyiké Droll néni, a másiké Hobble Frank. Azt ajánlották a bankárnak, hogy várja be Old Shatterhandot és Winnetout és tőlük kérjen tanácsot.
    - Teringettét! Ezt meg kell akadályoznom! - szólt Grinley.
    A három cinkostárs megbeszélte röviden a teendőket. Azután Buttler és Poller visszament a házba, elbúcsúzott a rancherótól és ellovagolt. Valamivel később Grinley is elősomfordált és miután nyájasan köszöntötte Frankot és Drollt, leült egy kőkockára.
    - Master Grinley, - szólt a bankár, - itt ül két érdemes férfiú, Hobble Frank úr és Droll úr, Old Shatterhand és Winnetou barátai, akik nem hisznek a te petróleumodban.
    - Mindenki azt hiszi, amit akar, - válaszolt Grinley. - Különben az urak velünk jöhetnek, ha akarnak.
    - Mit szólnál hozzá, ha velük együtt én is meg akarnám itt várni Old Shatterhandot és Winnetout? - szólt a bankár.
    - Én nem nekik akarom eladni a forrásomat, hanem önnek. Különben Friskóban találok elég tőkést, aki szívesen megveszi.
    E látszólag közömbösen mondott szavak után Grinley fölállt, felhörpintett egy pohár brandyt és lova után nézett.
    - Lám, - mondta a bankár, - most itt hagy, pedig a viselkedése egyáltalán nem gyanútkeltő.
    - Kötelességünk volt, hogy óvatosságra intsünk, - szólt Hobble Frank, - de nem állítjuk váltig, hogy Grinley csaló; csak azt állítjuk, hogy az arca nincs inyünkre és hogy nem hisszük el, hogy a Chelly folyó mentén petróleumot lehessen találni.
    - De még ha meg is akarna csalni, mi ketten vagyunk, ő pedig csak egyedül van.
    - Most még igen. De ki tudja, odafönn a hegyek között nem várnak-e rá cinkosai? Ezért ajánlottuk, hogy várjátok be Old Shatterhandot és Winnetout, akik szívesen elkísérnének benneteket. Ez pedig biztosabb kíséret volna száz katonánál is.
    - Azt elhiszem; de ha itt maradok, hogy bevárjam őket, akkor az olajkirály faképnél hagy. Mit csináljunk, Baumgarten úr? - fordult a bankár könyvelőjéhez. - Menjünk vagy várjunk?
    - Van egy harmadik megoldás is.
    - Micsoda?
    - Megkérjük Droll urat és Frank urat, hogy ők kísérjenek el bennünket.
    - All right! - szólt erre Droll és Frank.
    Az utolsó pár szót már hallotta Forner is, aki ekkor lépett ki a házból vendégeihez.
    - Így van rendjén! - szólott. - Támogassátok egymást. Én ugyan teljesen megbízom az olajkirályban, de a háboruskodó indiánokban igazán nem lehet megbízni. És mit mondjak Old Shatterhandnak és Winnetounak?
    - Hogy azonnal jöjjenek utánunk. De nagyon kérlek, hogy az olajkirálynak mit se szólj.
    - Efelől nyugodtak lehettek. De vajjon hova tűnt el Grinley úr?
    A kapuhoz sietett, hogy körülnézzen s ekkor egy csapatot látott a ranchero felé közeledni. Még messze voltak, de Forner éles szeme látta, hogy asszonyok és gyerekek is vannak a csapatban és öszvéreken ülnek. Elől bő szarvasbőrkabátba bujt kis ember ügetett. Az arcát elborító szőrerdőből csak két ravasz szeme és óriási orra látszott ki. Sam Hawkens volt ez a kis ember, aki közeledvén, vágtatásnak eredt, majd a ranchero előtt megállt.
    - Adj’ Isten, Sir! - szólt. - Ugyebár ez itt Forner rancherója?
    - Úgy van, Master. És ti honnan és hová?
    - Tucson felől jövünk s át akarunk kelni a Colorádón. A ranchero itthon van?
    - Jó magam vagyok a ranchero.
    - Holnap reggelig megszállhatunk nálad?
    - Semmi kifogásom ellene, mert remélem, nem lesz okom megbánni, ha szívesen látlak benneteket.
    - Efelől bizonyos lehetsz!
    Sam Hawkens leszállt és bevárta a karavánt. Azután bevonult az egész társaság az udvarra. A hátas állatokat szabadon eresztették s az utasok csakhamar összeismerkedtek a már ottlévőkkel és élénk beszélgetésbe elegyedtek velük.
    Közben Grinley is előkerült. Mindjárt tudta, hogy ez az a karaván, amelyet ígéretéhez képest Buttler karmai közé kell irányítania. Odalépett tehát az egyedül álló Sam Hawkenshez és udvariasan köszöntötte.
    - Hallom, Sir, - mondotta, - hogy Sam Hawkens vagy, a híres prairievadász. Én Grinley vagyok, de errefelé csak az olajkirálynak hívnak, mert egy dús petróleumforrást födöztem fel.
    - Petróleumforrást? - kiáltott fel Hawkens. - Akkor hát egy-kettőre gazdag ember lehet belőled. Magad akarod kiaknázni?
    - Nincs hozzá pénzem. Eladom. Már van is rá vevőm: Rollins, brownsvillei bankár. Amott ül.
    - Abból, hogy megszólítottál, azt következtetem, hogy kívánsz tőlem valamit.
    - Azt hallottam, hogy át akartok kelni a Colorádón. Így hát ti is arra utaztok, amerre én, mert az én forrásom a Chelly folyó mentén van. Arra akartalak kérni, engedd meg, hogy a bankárommal és a könyvelőjével én is hozzátok csatlakozhassam.
    Sam tetőtől talpig végigmustrálta az olajkirályt.
    - Hm! Az ember nem lehet eléggé óvatos a kísérői megválasztásában. És miért akarsz velünk utazni? Az olyan értékes lelet helyét, mint a tied, eltitkolja az ember.
    - Két okom van rá. Először is, a vörösek nyugtalankodnak és így közöttetek nagyobb biztonságban leszünk. Aztán meg Frank úr megingatta bankáromnak a petróleumforrásba vetett hitét.
    - Hm! Magam sem hiszem, hogy a Chelly mentén petróleumra lehetne akadni.
    - Hát csalónak tartasz?
    - Azt éppen nem; de azt hiszem, hogy te magad is csalódtál. Nos, és bánt, hogy Frank nem bízik a forrásodban?
    - Nem törődném vele; de hát veszélyezteti az üzletemet. Ha azonban megengeded, hogy veletek menjünk, a bankár - a ti oltalmatok alatt - visszanyeri megint a bizodalmát.
    - Megkérdezem majd a társaimat, és ha ők beleegyeznek, nekem semmi kifogásom az ellen, hogy velünk jöjjetek.
    - Te sem bízol bennem?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963398126M
Webáruház készítés