Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Karl May: A kinai sárkányfiak között_MOBI

Karl May: A kinai sárkányfiak között_MOBI
390 Ft390

TARTALOM

A KINAI SÁRKÁNYFIAK KÖZÖTT.
1. A tájfun torkában.
2. Vadászkalandok a Peel-szigeten.
3. Hajótörött a sziklaketrecben.
4. Kirándulás Cantonba.
5. A sárkányfiak orvtámadása.
6. A dsiahur.
7. Az üldözés.
8. Még egyszer a sárkányfiak tanyáján.
9. A cantoni "Viziváros"-ban.
10. Kaland a kinai orfeumban.
11. Viszontlátjuk Kong-nit.
12. A Sárkánytorok.


A LEÁNYRABLÓK.
1. Embervadászat.
2. Elefántvadászat.
3. Kalózvadászat.
4. Kvimbó.
5. Ta-ki.
6. Leszámolás a Tigrishidnál

  • Részlet az e-Könyvből:

    A Nikobári szigetcsoport Szumátrától északra, az Andamáni-szigetektől délre fekszik és barbár, kegyetlen nép lakja, mely a maláji és burma-törzsek keveréke. Mivel ezeknek a nyelvét még Kaladi se értette, magunkkal vittük Kaladi egyik pajtását, egy Mahaba nevü matrózt, aki bebarangolta az egész kinai tengert meg az indiai oceánt és minden vad törzs nyelvén beszélt.
    Már alig voltunk félnapi járóra Tillangdzsongtól, mikor Mahaba egy fekete pontra mutatott a szemhatáron. A messzelátón át jól kivehettük, hogy két keskeny, egymáshoz kötött csónak volt az. Azonnal feléjük forditottuk a yachtot, mire a kettős csónak menekülni igyekezett. Persze, csakhamar utólértük s ekkor két evezőst pillantottuk meg az egyik csónakban. Hosszu, ingforma, csikos köntöst viseltek.
    - A fegyencek zebra-ruhája, a Vipera-szigetről - mondta sir John. És rögtön lekiáltott hozzájuk:
    - Honnan jöttök, fiuk és hova igyekeztek?
    - Kis-Andamánból jövünk - felelte az egyik - és Kamortába megyünk, rokoni temetésre.
    - No, akkor jertek föl a hajóra, - invitálta őket sir John - elviszünk benneteket.
    - Nagyon szegény emberek vagyunk mi ahhoz, hogy ilyen előkelő maharádsákkal utazzunk, - mentegetőzött az egyik. - Meg aztán a kasztunk vallása is tiltja, hogy...
    - Ezen a yachton még a brahminok is ellakhatnak! - rivallt rájuk sir John.
    - Igen, - dadogott az evezős - de az imént rosszul mondtam. Nem Kamortába megyünk, hanem Tillangdzsongba. Ez pedig kivül esik az utatokon.
    - De vannak ott ismerőseink - szóltam közbe most én - Kihez mentek?
    - Ta-kihoz, - felelte némi habozás után az egyik - előkelő birtokos a szigeten.
    - Na, már akkor igazán föl kell jönnötök a yachtra, - mondtam rejtett célzással - mert ezt a derék embert ismerjük, legalább hirből.
    Mivel látták a matrózok fegyvereit, nem ellenkezhettek. Fölálltak tehát s ekkor láttuk, hogy az egyiknek vaskarika van a lábán; sir John tehát fején találta a szöget: szökevény fegyencek voltak. Bizonyára azért igyekeztek Tillangdzsongba Ta-kihoz, hogy beálljanak kalózoknak.
    Mialatt kelletlenül fölvánszorogtak a yachtra, halkan odasugtam sir Johnnak:
    - Vitesse le őket a széntartó melletti kajütbe; én majd elbujok a széntartóban és kihallgatom őket.
    Gyorsan lesurrantam és már a helyemen voltam, mikor a két fegyencet bezárták a kajütbe. Halkan suttogtak ugyan, de a vékony falon át mégis megértettem minden szavukat, mert angolok voltak.
    - Na, most ugyan csávába jutottunk - kesergett az egyik.
    - Ha Tillangzsongban csakugyan kikötnek, akkor még nincs veszve minden - felelte a másik. - Azt hiszem, sötét lesz, mire odaérünk és uszva megmenekülhetünk. Csak egyszer a parton legyünk, akkor már nincs baj. Ta-ki majd elbujtat bennünket.
    - Neked könnyü, mert szabad vagy, - sóhajtott a másik - de az én bokámon vasbilincs van!
    - Sebaj, pajtás, - vigasztalta a másik - majd segitek én uszni neked is. A fontos az, hogy kijussunk innen a tengerbe. Ta-kit könnyen megtaláljuk; három különböző hosszuságu árbóc jelöli meg a lakását a keleti parton...
    Eleget hallottam. Nesztelenül a hajóhidra osontam és mindent elmondtam sir Johnnak. Már meg is volt a tervem. Most már világos volt, hogy a két szökött fegyenc kalóznak akart beállani Ta-kinál; miért ne helyettesithetném őket én Mahabával együtt?... Ujra lementünk a két fegyenc kajütjébe, lehuztuk róluk a csikos ingeket és erősen guzsba kötöztük a kezüket-lábukat.
    - Mahaba meg én magunkra vesszük ezeket az ingeket, - magyaráztam sir Johnnak, mikor egyedül voltunk - s én ráadásul még barnára festem az arcomat és kezeimet is égetett dugóval, aztán pedig ráveretem lábamra a vasbéklyót is, hogy a kinait még jobban lóvá tegyem.
    Este felé értünk Tillangdzsong kikötőbe, de a yacht nem kötött ki, hanem jó távol cirkált a partoktól a nyilt tengeren. Másnap kora reggel a csikos zebra-ruhában beszálltam Mahabával a kettős andamáni csónakba s aztán egyenesen a keleti part felé eveztünk. Kunyhókat és embereket láttunk, akik közt élénk sürgés-forgás támadt s az egyik lélekszakadva szaladt a sziget belseje felé.
    - Valószinüleg Ta-kit értesiti - mondtam Mahabának. - Jól vigyázz, hogy el ne felejtsd a szerepedet! Én arabs hajós vagyok, te pedig maláji gyöngyhalász.
    A keleti part most jobb kezünk felől volt s ahogy a hosszában északnak eveztünk, csakhamar megpillantottuk a három különböző hosszuságu árbócot, melyek a part közelében álltak. Közvetlenül az árbócok előtt két férfi őgyelgett; az egyik rendes nagyságu volt, de a másik jó másfél fejjel magasabbnak látszott. Azonnal feléjük tartottunk és félóra mulva már partot ért a kettős csónak és a két férfi azonnal odaugrott, hogy kisegitsen bennünket. Mahaba gyorsan ki is ugrott, de nálam ez, részint a lánc miatt, de meg szándékosan is, lassabban ment.
    A kinai valóban félelmetes óriás volt, durva arcvonásokkal, hosszu, lecsüngő bajusszal és kegyetlen tekintettel. Túlzott alázatossággal, szinte félénken köszöntöttük, mire ő néhány pillanatig fürkészve mért végig bennünket, majd két felől kézen fogott és a kunyhója felé vezetett.
    - Én Ta-ki vagyok - mondta. - Hozzám jöttetek?
    - Hozzád, uram - feleltem alázatosan. - Oltalmazz bennünket és végy pártfogásodba.
    - Szivesen teszem, - bólintott az óriás - mert látom, hogy a Vipera-szigetről szöktetek meg, ahonnan legjobb embereink jönnek. Üldöznek-e benneteket?
    - Nem, senki - feleltem. - Az egész uton még csak hajót se láttunk.
    Az óriás elégedetten bólintott és egyenesen a sürü bozótba vezetett bennünket. Egy bambuszbokor előtt megállt, félreháritotta a földet boritó tömött páfrányt és fölemelt egy rejtett csapóajtót, mely alatt lépcsők vezettek lefelé. Meglehetős nagy és mély négyszögletü gödörbe jutottunk, melyet bambuszfalak több szakaszra osztottak. Ta-ki eltünt az egyik hátsó szobában és csakhamar ruhákat hozott, melyeket fölvettünk a zebra-ingek helyett; aztán vas srófkulccsal levette lábamról a láncokat.
    Közben elmondtuk neki, hogy kik vagyunk. A kinai elégedetten dörzsölte kezeit, sürün töltögetett rumot a poharainkba és pompás szinekkel festette le a kalózélet örömeit.
    - Különösen te sokra viheted, - mondta - mert értesz a vitorlázáshoz. Majd elküldelek Ling-taóhoz Hu-kiaóba és egész bizonyosan kapsz tőle egy dsonkát.
    - Ki az a Ling-taó? - kérdeztem közömbösen. - És hol fekszik Hu-kiao?
    - Ling-tao a mi főparancsnokunk - magyarázta Ta-ki - és a Tigrishidon lakik, a Mandsillár-szigettel szemközt.
    - Jártam arra, - bólintottam közömbösen - arra van a Tapanuli-öböl, Szumátra-sziget délnyugati partján.
    - Nagyon pontosan tudod - helyeselte Ta-ki - és ebből látom, hogy jó tengerész vagy. El is küldelek Ling-taóhoz, mihelyt a Hajang-cse ideérkezik.
    - A Hajang-cse? - kérdeztem, meglepetést szinlelve. - Ha az a kinai dsonka ez, amelyet én gondolok, akkor az ugyan sohase tér vissza, mert egy angol elfogta és Point de Galleba hurcolta, ahol összes legénységét felköttette a vitorlarudakra a kapitánnyal együtt.
    - Megőrültél?! - kiáltott föl Ta-ki, rémülettől kimeredő szemekkel.
    - A tulajdon szemeimmel láttam - feleltem nyugodtan vállat vonva, aztán szegről végre elmondtam a kinainak mindent, hogy hogyan történt; leirtam a dsonkát, meg azt, hogy sir John hogyan fogta el hat emberével a négyszer oly számos kalózbandát, amelyet mind egy lábig fölakasztatott; csak egy Kvimbó nevü kaffernek kegyelmezett meg...
    - Kvimbó, az őrült szerecsen! - csikorgatta a fogait Ta-ki - minden összevág!
    E pillanatban beszaladt a nikobári bennszülött és jelentette, hogy egy kis gőzös közeledik a szigethez. Mindnyájan fölsiettünk a partra és alig pár kilométernyire megpillantottuk a „Fecské”-t, mely félgőzzel cirkált a sziget előtt.
    - Nézd meg jól ezt a hajót, Ta-ki! - kiáltottam föl szenvedélyesen - ez volt az a kutya angol, aki a Hajang-csét elfogta. Jól láttam Point de Galleban és sohase feledném el!
    - Csak volna emberem, - sziszegte a kinai fuldokolva dühében - csak volna emberem, aki tudná vezetni ezt a hajót! Nyomban elfognám és elküldeném Ling-taónak.
    - Akkor csak vedd el, ha birod - szóltam nyugodtan. - Én értek hozzá.
    - És el tudnád vinni ezt a gőzöst a Tigrishidhoz? - ujjongott a kinai reménykedve.
    - Husz hónapig voltam gépész egy port-saidi pilóta-gőzösön - feleltem.
    - Akkor jertek! - kiáltott föl Ta-ki. - Csellel rábirom a gőzöst, hogy itt maradjon és horgonyt vessen az öbölbe. Éjszaka aztán orozva megrohanjuk. Emberem van elég...
    Lélekszakadva futott a sziget északnyugati csucsa felé és mi utána. Ott voltak a gyümölcskészletek és Ta-ki utközben megmagyarázta, hogy kosarakban gyümölcsöt visz föl a hajóra és rábeszéli a kapitányt, hogy maradjon ott éjszakára. Mire a kunyhóhoz értünk, a „Fecske” már horgonyt is vetett vagy félkilométernyire a parttól és Ta-ki most már majd kibujt a bőréből örömében. Gyorsan négy-öt kosár gyümölcsöt rakatott az egyik csónakba, amelybe ő maga ült bele.
    - Vigy magaddal engem is, - mondtam neki - meg kell néznem a hajót és látnom kell a gépeit, hogy tudjam: olyan-e, aminőt vezetni tudok.
    - Akkor jőjj velem! - parancsolta Ta-ki és eszébe se jutott, hogy gyanakodjék.
    Gyorsan eveztünk a yacht felé és negyedóra mulva már alig voltunk tőle ötven lépésnyire. Sir John a karfára könyökölve nézett bennünket és ránk kiáltott:
    - Mit akartok?
    - Gyümölcsöt hoztunk, - felelte Ta-ki - szép friss gyümölcsöt a láz ellen, uram.
    - Jertek vele a födélzetre, - mondta sir John - jó vásárt csináltok!
    A matrózok lebocsátották a kötéllétrát, majd kötelet is hajitottak le a kosarak számára, melyeket fölhuztak. Aztán mi is fölmentünk: elül a kinai, utána én. Ezalatt sir John elment a karfától és megállt a födélzet közepén. A kinai fölvette az egyik kosarat és udvariasan odakinálta neki, de sir John nem is viszonozta a köszöntést, hanem nyersen rákiáltott:
    - Ta-ki a neved?
    - Az vagyok, uram, - felelte a kinai meghökkenve. - De honnan tudod?
    - És „Czu” voltál a Hajang-csén? - folytatta sir John szigoruan.
    - Soha életemben nem hallottam ezt a nevet! - dadogta a kinai elképedve.
    - Ugy?! - bólintott sir John gunyosan. - Akkor hát nem ismered Ling-taót se?... És azt se tudod, hogy merre van a Tigrishid?
    - Uram, nem értlek - hebegte rémülten a kinai és ösztönszerüen hátrált a korlát felé.
    Ám ebben a pillanatban kibukkant a hajófenékből Kvimbó kócos feje, - s ahogy a kinai meglátta ezt, rémülten hördült föl:
    - Kvimbó!...
    A kaffer arra nézett, mikor a nevét meghallotta s megpillantván a kinait, eléje ugrott:
    - Nini, - ujjongott diadalmasan - hát itt lenni Ta-ki, a hatalmas kinai rabló?! És itt vagy vitéz Kvimbó is. Hát ismerni még jó, szép, vitéz Kvimbót, te Ta-ki?...
    A kinai látta, hogy el van veszve; szótlanul, révedezve bámult a kafferre és szája tátva maradt a halálos rémülettől. A szerecsen pedig szép csöndesen fölvett egy kerékhajtó küllőrudat és ugy sujtotta fejbe Ta-kit, hogy ez ájultan roskadt össze.
    - Mit tátolsz szájat, ostoba zsivány - mondta elégedetten vigyorogva.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633648896
Webáruház készítés