Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Karl May: A félvér_MOBI

Karl May: A félvér_MOBI
640 Ft640
  • Részlet az e-könyvből:

     

    A főnök szétnézett maga körül és egy arcizma sem rándult: nem mondott sem igent, sem nemet. Unokája folytatta:
    - Hallgatásod nekem ad igazat. A sápadtarcúak természetesen a tolvajok után kutattak.
    - Hiszen azok már rég messze jártak! - vetette közbe az öreg.
    - A nyomaik is eltűntek? Old Shatterhand és Winnetou megtalálták a nyomokat, megtalálták az én nyomomat és megtalálták Kita Kowasa nyomát. Azonnal kitalálták, hogy egy követ fújunk és hogy mi a szándékunk, de szerencsére még sikerült elmenekülni. Lovamhoz siettem és elvágtattam. Ha ott maradtam volna, felakasztottak volna. Mikor már messze jártam az a gondolatom támadt, hogy titokban visszatérek és kikémlelem, vajon Winnetou és Old Shatterhand feladták-e talán most a tervüket, hogy az Alder-Springhez lovagolnak. Nagyon helyes volt, hogy megtettem ezt, mint láttam, hogy lovaikkal felszállottak a tűzparipa kocsijába és elutaztak. Nem jönnek tehát az Alder-Springhez. Mikor már elmentek, én is elhagytam Friwood-Campot és idelovagoltam, hogy elmondjam neked, mi történt. Most itt vagyok és szidj össze, ha megérdemlem.
    Uff én beszéltem! - jelentette ki határozottan.
    Befejezte mondanivalóját és most várta, hogy mit fog nagyapja felelni. Ez egy jó darabig lehajtott fejjel ült, majd gyors, erélyes mozdulattal újból felszegte és kutató pillantást vetett maga körül. Azt, amit mondott, nem hallhatta meg hívatlan fül, mert a félvér megérkezte jelezte ugyan a jelenlevő harcosoknak, hogy folyamatban van valami, de egyik sem mert a rettegett főnökhöz közeledni kifejezett felszólítás nélkül. Senki sem hallotta tehát a szemrehányásokat, amelyeket unokája tett az öregnek. Végre megszólalt elfojtott hangon:
    - Igen, én elvittem a lovakat a fészerből. Iltschi és Hatátitlá olyan híres lovak, hogy öregségem bölcsessége a fiatalság mohóságává változott. Kellettek nekem, még pedig azonnal, anélkül, hogy meggondoltam volna, hogy a foglyokkal együtt ma úgyis az enyémek lesznek. Ereidben az én vérem folyik, nem fogod tehát a harcosokkal tudatni, hogy ennek az elhamarkodott cselekedetnek milyen következményei lehetnek!
    - Hallgatni fogok! - jelentette az ifjú.
    - Tudja, Old Shatterhand és Winnetou, - folytatta a vörös, - hogy hányan voltunk tegnap Friwood-Campban?
    - Igen.
    - Azt is tudják, hogy kik voltak?
    - Nem. Csak annyit tudnak, hogy ellenséges vörösek.
    - Tudnak a szándékunkról, hogy megtámadjuk a campot?
    - Csak sejtik. De azt meg kell mondanom, hogy nekem arcomba vágták az igazi nevemet, Ik Senandát; nem hitték el, hogy Yato Indának hívnak.
    - Akkor meg vannak róla győződve, hogy az unokám vagy és hogy én vagyok az, aki meg akarja támadni a campot! Mit szóltak a fegyvereik elvesztéséhez?
    - A fegyvereik? - kérdezte a félvér elbámulva. - Hát elvesztették őket?
    - Igen.
    - Uff, uff, uff! Hol?
    - Friwood-Campban. Én találtam meg őket.
    - Te találtad meg őket te. Old Shatterhand és Winnetou fegyverét? - dadogta a mesztic a legnagyobb meglepetés hangján.
    - Én, - bólintott reá Tokvi Kewa és szemei csillogtak az örömtől.
    - Winnetou ezüstpuskáját?
    - Igen.
    - Old Shatterhand kis ravasz fegyverét?
    - Igen.
    - És a nagy medveölőt?
    - Igen.
    - És hol, hol vannak ezek a drága fegyverek? Mondd meg gyorsan!
    - Itt! - válaszolta a főnök és a csomagra mutatott.
    - Uff! uff, uff! Ma ragyogó arccal néz le a nagy Manitou a komancsok harcosaira! Olyan zsákmány ez, melyért a vörös nemzet összes törzsei irigyelni fognak minket! Hogyan kerültek a kezedbe ezek a páratlan fegyverek?
    - Tolvajok révén, kik ellopták, de át kellett adniuk nekem.
    Elbeszélte a történteket, majd, mikor befejezte, felkiáltott:
    - Uff, uff! Erre nem gondoltam. Old Shatterhand és Winnetou eltávoztak, pedig ellopták tőlük ezeket a fegyvereket. Nem feltűnő ez? Nem rejlik e mögött valami ügyes cselfogás? Ezek ketten nem fogják önként átengedni fegyvereiket, hanem mindent kockára tesznek, hogy visszaszerezzék őket!
    Unokája megrázta a fejét és erősítgette:
    - Semmit, de semmit sem mernek kezdeni.
    - Miért gondolod ezt?
    - Mindenkinek ezt kell gondolnia, akinek ép esze van. Miáltal lettek olyan híresek ezek a sakálok? Csak a fegyvereik által. Mivel követték el a tetteiket? A fegyvereikkel. Ezek által a fegyverek által lettek hősök, de ezek nélkül senkik és semmik. Ellopták a fegyvereiket, érzik, hogy semmit sem tudnak tenni, hogy nem tudnak ellenállást kifejteni a camp megtámadásánál, hanem alul kell maradniuk; ezért menekültek el oly gyorsan. Most már tudom, miért adták fel azt a tervet, hogy az Alder-Springhez lovagoljanak és miért hagyták el Friwood-Campot oly hirtelen. A félelem kergette el őket, oly messze, ahogy csak lehet, a félelem tőlünk és a félelem a bizonyos legyőzéstől!
    Az ifjú meggyőződése és lelkesedése az öreget is magával ragadta; helyeselt is neki:
    - Uff, uff, igazat beszélsz! Üvöltve elfutottak, mint a kutya, melyet meg akarnak verni. Ők maguk elszöktek előlünk, de a fegyvereik itt vannak. Most a sok sárga ember skalpját kell megszereznünk. Beszélni fognak róla, hogy meg akarjuk támadni a campot, segítséget fognak küldeni. Sietnünk kell tehát. Miután Old Shatterhand és Winnetou nem jönnek ma ide, nincs itt semmi keresni valónk, hanem azonnal felkerekedünk. A lovaink fáradtak ugyan, de ha úgy lovagolunk, hogy az este beállta után érjük el azt a helyet, melyet a sápadtarcúak Brich-hole-nak neveznek, akkor nem roskadnak össze alattunk.
    - Tehát mégis Brich-hole-ban akarod bevárni a támadás pillanatát, ahogy én tanácsoltam neked?
    - Igen, mert erre egyetlen más hely sem olyan alkalmas, mint az. Odavezetem a harcosaimat és míg ők ott várakoznak, én a camphoz lopózom, hogy megtudjam, melyik időpontban zárhatjuk körül a legkönnyebben, hogy egyetlen sápadt- vagy sárgaarc se menekülhessen el előlünk. Te azonban itt maradsz.
    - Nem lovagolok veletek? - kérdé a mesztic elbámulva. - Miért?
    - Mert téged ott ismernek és ez könnyen árulónkká válhatnék. És van reá még egy okom, mely még sokkal fontosabb, még pedig ez a három fegyver itt.
    - A fegyverek? Miért?
    - Visszafelé újból idejövünk. Hurcoljam őket előbb a camphoz és onnan megint vissza? Ehhez túlságosan értékesek. Azt mondom neked, hogy kedvesebb előttem ez a három fegyver, mint az összes skalpok együttvéve, melyeket Friwood-Campban zsákmányolhatunk. Ezért nem akarom őket kitenni semmiféle veszélynek és itt hagyom, míg holnap visszatérünk. Te maradsz mellettük őrnek, mert megbízhatóbbat találni sem lehet.
    A meszticnek láthatólag nagyon hízelgett ez a bizalom, de azért még ellenvetést tett:
    - Mindamellett szeretnék veletek menni, mert akarom a részemet, melyet a zsákmányból nekem ígértél.
    - Azt megkapod. Megmondtam és amit én megígérek, az olyan, mint az eskü.
    - Tehát az arany és a pénz?
    - Igen. Te leányom fia és egyetlen örökösöm vagy. Okos embernek mindenre kell gondolnia. A támadás valószínűleg veszélytelen lesz, de mégis érhet egy golyó vagy egy késszúrás, akkor legyenek a tieid ezek a fegyverek, melyek könnyen más kezébe kerülhetnének, ha nem hagyom őket itt nálad hátra. Megmondtam és így történjék. Howgh!
    Mikor a mesztic meghallotta ezt, nem habozott tovább, hogy beleegyezzék. A főnök rövid tanácskozást tartott néhány kiváló harcosával, kik között ott volt Kita Kowacsa is, aki a campban Inwarnwának nevezte magát. Azután ellovagolt harcosaival, vissza a völgyön át, amerről jöttek. Ik Senanda, unokája egyedül maradt vissza a három lopott fegyverrel.
    Alig múlt el társai eltávozása után annyi idő, hogy lovát lenyergelje és kipányvázza, nem tudta tovább fékezni kíváncsiságát, leoldotta a lasszót a csomagról, felnyitotta és kivette a fegyvereket, hogy gyönyörködjék bennük. Hogy milyen élvezettel nézték ezt végig Winnetou és Old Shatterhand, kik természetesen még mindig hozzá egészen közel rejtőzködtek a folyondárok mögött, az könnyen elképzelhető. Figyelték, milyen mohósággal vizsgálgatja a mesztic a puskákat, hogy csillognak a szemei; hallották az elragadtatás szakadozott felkiáltásait.
    Persze nem nagyon sokáig adhatta oda magát az elragadtatásnak, mert hamarosan váratlanul felriasztották belőle. Winnetou ugyanis halkan, nagyon halkan szétnyitotta a folyondárt és nesztelenül átbújt közötte. Old Shatterhand éppen ilyen óvatossággal követte. Azután felállottak. Néhány lépést tettek, melyet még a meszticnek oly rendkívül éles füle sem hallhatott meg és mögötte állottak.
    - Jó napot, Ik Senanda - szólalt meg Old Shatterhand.
    A félvér rettenetesen megijedve riadt fel és maga előtt látta Old Shatterhandot meg Winnetout. Megdöbbenése oly nagy volt, mikor megpillantotta őket, hogy egy szó nem jött ki a torkán és pillanatnyilag képtelen volt meg is moccanni.
    - Bizony, - bólintott feléje Old Shatterhand gúnyosan; - itt vagyunk, hogy elvigyük a fegyvereinket.
    Végre megmozdult a kém alakja, de nem ugrott fel, hogy megkísérelje a szökést. Óh nem, ehhez még túlságosan fogva tartotta a nagy félelem, hanem lassan felállott, mint olyan valaki, kinek tagjai valami fájdalmas bénulásban szenvednek és szakadozottan, szótagolva ezeket a szavakat dadogta:
    - Old-Shat-ter-hand és Win-ne-tou! Valóban - valóban - ők - azok!
    - Igen, valóban mi vagyunk, - mosolyogta a vadász büszkén az ijedtségtől eltorzult arcba. - Vonásaidból a sápadt félelem mered felénk. Te akartál megfogni minket és most te dadogsz a rémülettől!
    Az a megvetés, mely kiérzett ebből a beszédből, újból visszaadta a félvérnek önuralmát. A három fegyverrel még mindig a kezében, egy lépést hátrált és így felelt:
    - Mit nem képzelsz? Én? Félnék tőletek? Engem sem Winnetou, se Old Shatterhand nem tud megijeszteni. És a fegyvereiteket akarjátok vissza? Uff! Próbáljátok csak meg, vajon megkapjátok-e?!
    Még ki sem ejtette ezeket a szavakat teljesen, már is megfordult, hogy villámgyorsan elmeneküljön. Lovához nem juthatott, mert az ki volt pányvázva és nagyon sok időre lett volna szüksége, hogy eloldozza; kényszerülve volt tehát, hogy azt otthagyja és gyalog kísérelje meg a szökést. Gyors, nagy szökésekkel futott a hurrikán szélén egy darabig, hogy azután eltűnhessen annak rengetegében. De számítását két ellenfele nélkül csinálta. Még ugrott négyet-ötöt, Old Shatterhand már behozta, sőt Winnetou el is hagyta, megragadták és erősen fogták. A fehér vadász kirántotta revolverét, mellének szegezte és rászólt:
    - Megállj! Megint visszajössz és leülsz. Minden újabb, legcsekélyebb szökési kísérletre golyót röpítek a bordáid közé! Te vagy az a nagy legény, aki meg tudna menekülni előlünk!
    Visszahozták újra oda, ahol az előbb ült és ahol a puskája még feküdt, elvették tőle kését, meg a fegyvereiket és letelepedtek a földre. Remegett a dühtől, de belátta, hogy most minden ellenállás csak árthatna neki és legjobb lesz, ha megadja magát.
    Old Shatterhand két ujját a szájába dugta és éles, messzire hallható füttyöt hallatott, majd leült Winnetouval a fogoly mellé. Anélkül, hogy egy további szót is vesztegetnének, várták társaik megérkeztét, kiknek a fütty szólott. (Hobbe-) Frank és Droll már régebbről tudták, mi az értelme Old Shatterhand eme jeladásának és nem is került sok időbe, már megérkeztek lovon a két Timpével együtt, megkerülve a vihardúlást. Gyors pillantással átláttak a helyzeten és mialatt megállították a lovaikat és leszállottak, megszólalt Frank:
    - Teringettét, fényes fordulatot vett a dolog! A vörösek elmentek és helyettük ez a felemás fickó lett a vendégünk! Hová lettek tulajdonképpen és ki ez a szelíd bárány, uraim, ki olyan rendkívül jól érzi magát önök mellett?
    - Hiszen ez a scout, aki Friwood-Camp lakóit ki akarta szolgáltatni a komancsoknak! - kiáltott fel Kas.
    - Ez az? Hm, ezt már kissé jobban megnézem magamnak!
    Ezzel köröskörül járkálta a foglyot, mindenfelől megvizsgálgatta, majd így folytatta:
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983584
Webáruház készítés