Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Karl May: A fekete táltos_MOBI

Karl May: A fekete táltos_MOBI
690 Ft690

TARTALOM

Első fejezet
A MESZTIC
Második fejezet
A FEKETE TÁLTOS
Harmadik fejezet
A FŰZFA-FORRÁSNÁL
Negyedik fejezet
A NYÁRFA-SZAKADÉK
Ötödik fejezet
A CSALÁRD ARANY

  • Részlet az e-Könyvből:

    A főnöknek egy arcizma sem rándult; nem mondott sem igent, sem nemet. Unokája folytatta:
    - Hallgatásod nekem ad igazat. A sápadtarcúak természetesen a tolvajok után kutattak.
    - Hiszen azok már rég messze jártak! - vetette közbe a másik.
    - A nyomaik is eltűntek? Old Shatterhand és Winnetou megtalálták a nyomokat, megtalálták az én nyomomat és megtalálták Kita Kowasa nyomát. Azonnal kitalálták, hogy egy követ fújunk és hogy mi a szándékunk, de szerencsére még sikerült elmenekülnöm. Ha ott maradok, felakasztottak volna. Mikor már messze jártam, az a gondolatom támadt, hogy titokban visszatérek és kikémlelem, vajon Winnetou és Old Shatterhand nem adták-e fel most a tervüket, hogy az Alder-Springhez lovagolnak. Nagyon helyes volt, hogy visszafordultam; így legalább láttam, hogy lovaikkal felszállottak a tűzparipa kocsijába és elutaztak. Nem jönnek tehát az Alder-Springhez. Mikor már elmentek, én is elhagytam a Firwood-Campet és idelovagoltam, hogy elmondjam neked, mi történt. Most itt vagyok és szidj össze, ha megérdemlem.
    Befejezte mondanivalóját és most várta, mit felel majd a nagyapja. Az egy jó darabig lehajtott fejjel ült, majd gyors, erélyes mozdulattal újból felszegte fejét és kutató pillantással nézett körül. Azt, amit mondott, nem hallhatta meg illetéktelen fül, mert a félvér megérkezte jelezte ugyan a harcosoknak, hogy történt valami, de egyik sem mert a rettegett főnökhöz közeledni kifejezett felszólítás nélkül. Senki sem hallotta tehát a szemrehányásokat, amelyeket unokája tett az öregnek. Végre fojtott hangon megszólalt:
    - Igen, elvittem a lovakat a fészerből. Iltcsi és Hatatilla olyan híres lovak, hogy öregségem bölcsessége a fiatalság mohóságává változott. Kellettek nekem, mégpedig azonnal, anélkül, hogy meggondoltam volna, hogy a foglyokkal együtt ma úgyis az enyémek lesznek. Ereidben az én vérem folyik, nem fogod tehát a harcosokkal tudatni, hogy ennek az elhamarkodott cselekedetnek milyen következményei lehetnek!
    - Hallgatni fogok!
    - Tudja Old Shatterhand és Winnetou - folytatta a vörös -, hogy hányan voltunk tegnap a Firwood-Campben?
    - Igen.
    - Azt is tudják, kik voltak?
    - Nem. Csak annyit tudnak, hogy ellenséges vörösök.
    - Tudnak róla, hogy meg akarjuk támadni a telepet?
    - Csak sejtik. De azt meg kell mondanom, hogy nekem arcomba vágták az igazi nevemet, Ik Senandát; nem hitték el, hogy Yato Indának hívnak.
    - Akkor tudják, hogy az unokám vagy és hogy én akarok támadni! Mit szóltak a fegyvereik elvesztéséhez?
    - Elvesztették a fegyvereiket? - kérdezte a félvér elbámulva.
    - Igen.
    - Uff, uff, uff! Hol?
    - A Firwood-Campben. Én találtam meg őket.
    - Te találtad meg őket? Old Shatterhand és Winnetou fegyverét? - dadogta a mesztic a legnagyobb csodálkozás hangján.
    - Én - bólintott reá Tokvi Kewa és szemei csillogtak az örömtől.
    - Winnetou ezüstpuskáját?
    - Igen.
    - Old Shatterhand kis ravasz fegyverét?
    - Igen.
    - És a nagy medveölőt?
    - Igen.
    - És hol vannak ezek a drága fegyverek?
    - Itt! - válaszolta a főnök és a csomagra mutatott.
    - Uff! uff, uff! Ma ragyogó arccal néz le a nagy Manitou a komancsok harcosaira! Olyan zsákmány ez, melyért a vörös nemzet összes törzsei irigyelni fognak minket! Hogy kerültek hozzád?
    - Tolvajok révén, akik ellopták, de át kellett adniuk nekem.
    Elbeszélte a történteket, majd elgondolkodva tette hozzá:
    - De valamire nem gondoltam. Old Shatterhand és Winnetou csak úgy elmentek, pedig eltűntek a fegyvereik. Vajon miért? Biztos vagyok benne, mindent el fognak követni, hogy visszaszerezzék őket!
    Unokája megrázta a fejét:
    - Semmit nem mernek kezdeni.
    - Miért gondolod ezt?
    - Nem lehet másként. Mitől lett olyan híres ez a két sakál? A fegyvereik miatt. Ezek tették hősökké őket; nélkülük senkik és semmik, és ezt ők is tudják. Tisztában vannak vele, hogy nem tudnának segíteni, ha megtámadjuk a telepet, ezért menekültek el olyan gyorsan. Sőt: ezért adták fel azt a tervüket is, hogy az Alder-Springhez lovagoljanak!
    Az ifjú meggyőződése az öreget is magával ragadta:
    - Uff, uff, igazat beszélsz! Üvöltve elfutottak, mint a kutya, melyet meg akarnak verni. Ők elszöktek előlünk, de a fegyvereik itt vannak. Most a sok sárga ember skalpját kell megszereznünk. De sietnünk kell, még mielőtt segítséget hívnának. Mivel Old Shatterhand és Winnetou nem jönnek ide, azonnal felkerekedünk. A lovaink fáradtak ugyan, de estére elérhetjük azt a helyet, amelyet a fehérek Brich-Hole-nak neveznek. Mint mondtad, innen a legkönnyebb megtámadni a telepet. Odavezetem a harcosaimat, én pedig a Firwood-Camphez lopózom, hogy kikémleljem, mikor üthetünk rajtuk a legbiztosabban. Te azonban itt maradsz.
    - Miért? - kérdezte csodálkozva a mesztic.
    - Mert ismernek. Azonkívül valakinek vigyáznia kell a fegyverekre is. Mit gondolsz, ide-oda hurcolom? Ahhoz túlságosan értékesek; kedvesebbek előttem, mint az összes skalp, amelyet megszerezhetek. Itt hagyom tehát; holnap úgyis ide jövünk vissza. Addig te vigyázol rájuk. Nálad megbízhatóbb harcost amúgy sem találnék.
    A meszticnek hízelgett a bizalom, de mégis ellenvetést tett:
    - Ha itt maradok, mi lesz a részemmel, amelyet a zsákmányból nekem ígértetek?
    - Megkapod. Jól tudod, amit egyszer kimondtam, az olyan, mintha megesküdtem volna. Azonkívül, bár a támadás valószínűleg könnyen megy majd, eltalálhat egy golyó vagy egy késszúrás. Akkor pedig kihez kerülnének a fegyverek? Te vagy a legméltóbb rá, hogy örököld őket!
    A mesztic hiúságának hízelegtek nagyapja szavai; bólintott hát: itt marad.
    A Fekete Táltos és harcosai felkerekedtek és ellovagoltak. A félvér szinte azon nyomban elővette a fegyvereket, hogy gyönyörködjék bennük. Elképzelhető, milyen elégedetten nézte mindez Old Shatterhand és Winnetou a sűrűből. Figyelték egy darabig, milyen mohó elragadtatással vizsgálgatja őket Ik Senanda, aztán nesztelenül széthajtották a bokrokat, és a mesztic háta mögé kerültek.
    - Jó napot, Ik Senanda - szólalt meg Old Shatterhand. A félvér úgy megdöbbent, mikor megpillantotta őket, hogy egyetlen hang sem jött ki a torkán.
    - Bizony - bólintott feléje Old Shatterhand gúnyosan -, itt vagyunk, hogy elvigyük a fegyvereinket.
    A mesztic végre megmozdult, de úgy megbénította a félelem, hogy ennél nem volt többre képes. Meg sem kísérelte a szökést. Elhűlve dadogta, mint aki nem hisz a szemének:
    - Old Shatterhand... Winnetou...
    - Bizony, mi vagyunk. Hová lett az a híres bátorságod? Te akartál elfogni bennünket, most meg nem tudsz hová lenni a félelemtől!
    A megvetés, amely Old Shatterhand szavaiból áradt, visszaadta a félvér önbizalmát. A fegyverekkel a kezében hátrált egy lépést, és így felelt:
    - Mit képzelsz? Én félnék tőletek? Engem még Old Shatterhand és Winnetou sem tud megijeszteni. A fegyvereiteket akarjátok? Próbáljátok meg, vissza tudjátok-e szerezni?
    Azzal villámgyorsan megfordult, hogy elmeneküljön. De Old Shatterhand és Winnetou néhány ugrással utolérték. Megragadták, elvették tőle a kését meg a fegyvereiket.
    - Nem vagy te olyan nagy legény, hogy megszökhetnél előlünk - mondta megvetően Old Shatterhand, mikor leültették a földre. - Most pedig még egy moccanás, és golyót röpítek a fejedbe.
    A félvér látta, hogy minden ellenállás haszontalan, a dühtől remegve ugyan, de belátta, a legokosabb, amit tehet, ha pillanatnyilag megadja magát.
    Old Shatterhand két ujját szájába dugva éles, messzehangzó füttyöt hallatott. A jeladás a társaiknak szólt, akik - pontosan tudván Old Shatterhand füttyének jelentését - hamarosan meg is érkeztek.
    - Teringettét, fényes fordulatot vett a dolog! - szólalt meg elégedetten Bicegő Frank, mikor megpillantotta a foglyul ejtett félvért. - A vörösök elmentek és helyettük ez a fickó lett a vendégünk! Hová lettek tulajdonképpen és ki ez a szelíd bárány, uraim, ki olyan rendkívül jól érzi magát önök mellett?
    - Hiszen ez a scout, aki a Firwood-Camp lakóit ki akarta szolgáltatni a komancsoknak! - kiáltott fel Kas.
    - Ez az? Hm, ezt már kissé jobban megnézem magamnak!
    Ezzel körüljárta a foglyot, mindenfelől megvizsgálgatta, majd így folytatta:
    - Rendkívül elragadó ifjú, meg kell hagyni. Hogyan került hurokra, Shatterhand úr?
    Old Shatterhand röviden elmondta, mi történt.
    - Úgy! Úgy! - vélekedett Frank. - Ha ő csak úgy ukmukfuk örökölni akarta a fegyvereket, akkor várnia kellett volna, míg a boldog tulajdonosok lerázták lábaikról a földi port. Azt javasolom, kenjük be örökösödési igényeit mustártapasszal. Alaposan kiérdemelte. Mit szól hozzá, Shatterhand úr?
    - Nem kerüli el a büntetését, kedves Frank, csak légy türelemmel - felelte Old Shatterhand és a fogolyhoz fordult: - Mondd meg legalább az igazi nevedet!
    A félvér alattomos pillantást vetett reá és nyugodt hangon válaszolt:
    - Hallottátok igazi nevemet: Yato Indának hívnak.
    - Hazugság. Ik Senanda vagy a Fekete Táltos unokája.
    - Bizonyítsd be!
    - Nem lesz nehéz. Miért találkoztál a komancsokkal? Miért szöktél meg, amikor a Firwood-Campben észrevettük a Fekete Táltos nyomait?
    - Nem szöktem meg. Azért lovagoltam el, hogy kikémleljem őket. Hiszen engem bíztak meg a telep védelmével, nem?
    - És hogy gondolod: a vaksötétben akartad kikémlelni őket?
    - Igazi vadász nem kérdez ilyet - mondta a félvér, igyekezvén méltóságot kölcsönözni a szavainak.
    - Nagyon büszkén beszélsz - felelte gúnyosan Old Shatterhand. - Valóban csodállak, hogy idáig tudtad követni őket, sőt beszéltél is velük, anélkül, hogy elfogtak és megöltek volna!
    - Ezen nincs mit csodálkozni.
    - A komancsok ugyanis nem tudják, hogy anyai ágon ellenségeiktől származom; azonkívül látszólag mindig jó viszonyban voltam velük; barátjuknak tartanak tehát és ma is minden ellenségeskedés nélkül fogadtak.
    - Nagyon szép! De hogyan kerültek a fegyvereink a te kezedbe?
    Ez a kérdés látszólag zavarba hozta a meszticet, de iparkodott elrejteni és gyorsan válaszolt:
    - Éppen ez az, ami meg kell, hogy győzzön titeket a becsületességemről és barátságomról. Tegnap este láttam fegyvereiteket, ma újból megpillantottam őket a komancsoknál és a Fekete Táltos eldicsekedett vele, hogy ellopta tőletek. Én visszaloptam, anélkül, hogy észrevette volna.
    - Akkor olyan mesterfogást csináltál, aminek nincs párja - mondta gúnyos éllel Old Shatterhand. - Az az ostoba Fekete Táltos csak úgy hagyta, hogy elvedd a fegyvereket. Te meg persze vissza akartad hozni nekünk?
    - Igen.
    - Akkor miért akartál villámgyorsan elillanni velük, amikor az imént megpillantottál bennünket?
    - Ez csak pillanatnyi ijedtség volt. Hirtelen nem ismertelek meg benneteket.
    - Nocsak! Akkor miért szólítottál a nevünkön?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980965
Webáruház készítés