Új jelszó kérése
Termék részletek


Karl May: A fekete táltos_EPUB

Karl May: A fekete táltos_EPUB
540 Ft

A fekete táltos című May Károly-regény igazi indiános mű. Szereplői Old Shatterhand és persze Winnetou, akik a manapság Colorado és Új-Mexikó szövetségi államokként ismert területen, a Sziklás-hegység keleti lábainál és a préri nyugati elvégződésénél keresik a kalandokat.
Van benne csirkefogó, kínai életművész, és persze a helyi indiánok: komancsok, upszarókák. A kötetet Hegedűs Arthúr klasszikus fordításában adjuk közre. (a Kiadó)

  • Részlet az e-Könyvből:

    A titkos tanácskozáson végül is a következő terv született: másnap este az Alder-Spring mellett el kell fogni Old Shatterhandet és Winnetout Hasszal és Kasszal együtt. Azt pedig, hogy mikor támadnak a Firwood-Campra, majd egy küldönccel megüzenik a scoutnak. Erre az utóbbi elbúcsúzott a három szövetségestárstól és visszatért a kocsmába.
    Fekete Táltos a két komancsával együtt egy közeli rejtekhelyre húzódott; a megbeszélés értelmében itt kellett megvárniuk a kocsmába küldött társukat. Hamarosan meg is érkezett és mély bosszúsággal jelentette, hogy bánt el vele Old Shatterhand. Mikor hallotta, hogy Winnetouval együtt meg fogják támadni, örömében a fogai között sziszegte:
    - Meg fogja bánni, hogy bántalmazott! Én leszek, aki a legrettenetesebb kínokat okozza neki!
    Az indiánok már nekikészülődtek, hogy lovaikhoz menjenek - másutt rejtették el őket -, amikor lépteket hallottak. Villámgyorsan a nedves, iszapos földre vetették magukat - ám épp a közeledő két ember útjába kerültek. Az egyik pontosan az indián főnökben botlott meg; átzuhant rajta, és társát is magával rántotta. Egy szempillantás alatt megragadták és fogva tartották őket.
    - Ne kiabáljatok, mert az életetekbe kerül! - parancsolt rájuk a Fekete Táltos. - Kik vagytok?
    - Munkások - felelte az egyik aggodalmasan.
    - Álljatok fel; de egyik se tegyen egyetlen lépést sem, ha kedves az életetek! Miért lopózkodtok titokban errefelé? Ha munkások vagytok, kik a telephez tartoznak, erre nincs szükségetek!
    - Mi nem lopózkodtunk!
    - De igen! Ilyen halkan és óvatosan csak olyan ember jár, aki nem akarja felfedni magát. Mi van a kezetekben?
    - Fegyver.
    - Fegyver? Minek a munkásoknak a fegyver? Mutassátok: látni akarom!
    Elragadta tőlük, megtapogatta és minden darabot külön felemelt, hogy az ég felé tartva, jobban megszemlélhesse.
    - Uff, uff, uff! - mondta halkan, örömteli csodálkozással. - Ezt a három fegyvert jól ismerik itt a Vadnyugaton. A sok szeggel kivert egészen biztosan Winnetou híres ezüstpuskája. Márpedig ha így van, a másik kettő nem lehet másé, mint Old Shatterhandé; a Henry-puska és a medveölő. Jól következtettem?
    A kínaiak hallgattak. Annyira féltek az indiánoktól, hogy sem szólni, sem mozdulni nem mertek.
    - Beszéljetek! - ripakodott rájuk a főnök. - Old Shatterhand és Winnetou fegyvereit tartom a kezemben?
    - Igen - lehelte egyikük, aki eddig is beszélt.
    - Szóval, loptátok őket?
    A kérdezett újból hallgatott.
    - Látom, hogy sárga kutyák vagytok, akikre ilyen férfiak sohasem bíznák a fegyvereiket. Ha nem vallod be, azonnal beledöföm a késemet a testedbe! Beszélj!
    Erre a kínai sietve válaszolt:
    - Titokban vettük el.
    - Uff! Tehát mégis! Winnetou és Old Shatterhand túl nagy biztonságban érezheti magát, hogy megváltak fegyvereiktől. Tolvajok vagytok. Tudjátok, mit fogok veletek tenni? Megérdemeltétek a halált!
    A kínai most térdre borult, felemelte karjait és könyörögni kezdett:
    - Ne ölj meg minket!
    - Természetesen el kellene vennünk az életeteket; de futni hagyunk, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
    - Mondd meg, ó, mondd meg! Engedelmeskedni fogunk!
    - Jól van! Miért loptátok el a fegyvereket? Hiszen nem tudjátok hasznukat venni, nem vagyok vadászok.
    - El akartuk őket adni, mert hallottuk, hogy sok, nagyon sok pénzt érnek.
    - Mi megvesszük tőletek.
    - Valóban? Igaz ez?
    - Én a komancsok főnöke vagyok. A nevem Tokvi Kewa, ami a sápadtarcúak nyelvén annyit jelent, hogy Fekete Táltos. Hallottatok már rólam?
    Bizony hallottak, mégpedig annyi rosszat, hogy a kínai mély megdöbbenéssel felkiáltott:
    - A Fekete Táltos?! Igen, ismerünk téged!
    - Akkor tudod, milyen nagy és híres főnök vagyok én és hogy mindaz, amit mondok, mindig színigaz. Megveszem tőled a fegyvereket.
    - Mennyit adsz értük?
    - Többet, mint amennyit bárki más adna.
    - Mennyit?
    - Az életeteket. Az ilyen lopást halállal büntetik; de én a puskákért nektek ajándékozom az életet.
    - Az életet? Csak az életet? - kérdezte a copfhordozó reszketve és csalódottan.
    - Hát nem elég ez? - förmedt rá a vörös. - Kaphatnak ilyen fickók, mint ti vagytok, többet is, mint az életet? Mit akartok még?
    - Pénzt!
    - Pénzt! Tehát ércet! Ha érc kell nektek, azt is kaphattok. A késeink vasa olyan hegyes és éles, hogy eleget kaphattok belőle. Kell?
    - Nem, nem! Kímélj meg minket! - nyögte a kínai. - Mi élni akarunk; tartsd meg a fegyvereket!
    - Ez a szerencséd, te sárga birka! És most hallgass ide, mit parancsolok még neked. Old Shatterhand és Winnetou igen hamar észre fogják venni, hogy eltűntek a puskáik; nagy zajt csapnak, keresni és kérdezősködni fognak. Mit tesztek akkor?
    - Hallgatni fogunk.
    - Hallgatnotok kell. Egy szót sem szabad szólanotok, egyetlen szót sem, különben megölnek titeket, mert ti vagytok a tolvajok. De rólunk sem szabad beszélnetek, mert ha megtudják, hogy találkoztatok és beszéltetek velünk, akkor mindent kitalálnak és el vagytok veszve. Engedelmeskedtek a parancsomnak?
    - Hallgatni fogunk, mint a sír!
    - Ezt követelem tőletek, mert ha eláruljátok, hogy itt voltunk, visszajövünk és bosszút állunk; keservesen haltok meg a kínzócölöpön. És még egy kérdést: ismeritek ezeket a neveket: Iltcsi és Hatatilla (Szélvész és Villám)?
    - Nem.
    - Így hívják Winnetou és Old Shatterhand lovait. Tudjátok, hol vannak?
    - A fészerben, itt mögöttünk. Hallottuk, hogy odavezették őket.
    - Akkor veletek már végeztünk. Tehát gondoljatok a figyelmeztetésemre és hallgassatok! Most mehettek!
    Belerúgott mindkettőjükbe és a kínaiak sietve eltűntek az éj sötétjében, boldogan, hogy legalább az életük megmaradt.
    - Uff! Szerencsésebbek már nem is lehettünk volna! - mondta az indián főnök elégedetten. - Miénk a csodafegyver, a medveölő és az ezüstpuska. Most majd elhozzuk a lovakat is. Az én csődörömön kívül nincsen párjuk!
    - Tokvi Kewa a fészerbe akar menni? - kérdezte az indián, akit korábban a kocsmába küldtek.
    - Úgy gondolja, testvérem, hogy itt hagyjam ezeket a lovakat? Ha az én csődöröm nem lenne, ezek lennének a legjobb lovak az egyik nagy víztől a másikig. Elhozom őket, mert legalább olyan értékesek, mint a fegyverek, melyeket a sárga fickóktól elvettünk.
    Hangtalanul a fészerhez lopózkodtak, melynek ajtaját csupán egy retesz zárta, és hallgatóztak. Belülről néha egy-egy lódobbanás hangzott, ahogy valamelyik ló kirúgott. Sötét volt odabenn. Úgy látszott, nincsen őr, különben a helyiségből világosság szűrődött volna ki. A főnök félretolta a reteszt, kissé kinyitotta az ajtót, úgy helyezkedett el, hogy belülről ne lehessen látni és félhangosan beszólt néhányszor angolul, mintha valami ismerőse lenne az esetleg benn tartózkodó őrnek. Nem jött semmiféle válasz. Erre a négy indián belépett.
    A két Timpe lovát egészen hátra vitték; a fekete mének majdnem egészen elől állottak. A főnök a sötétségben is igen hamar felfedezte ezt.
    - Itt vannak - mondta. - Szedjétek össze magatokat! Nem szabad felülnünk rájuk, mert nem ismernek minket; vezetnünk kell őket, hiszen odakünn úgyis sok vesződségünk lesz velük, mihelyt észreveszik, hogy jönniük kell, anélkül, hogy gazdáik ott lennének.
    Óvatosan eloldozták a fekete méneket. Azok ellenkezés nélkül követték ugyan a komancsokat, de látszott rajtuk, hogy gyanút fogtak. Az ajtót újból elreteszelték, azután amilyen gyorsan csak tudtak, elinaltak az értékes zsákmánnyal. Az esőtől felázott, iszapos talajon ember is, állat is nesztelenül haladhatott.
    Tokvi Kewa rendkívül meg volt elégedve magával: alaposan kifogott gyűlölt ellenségein. Meg volt győződve róla, hogy ügyesen s ravaszul cselekedett. De tévedett: nem vette számításba a két kárvallott éles eszét, sem kitűnően idomított lovaik intelligenciáját: mindkét állatot arra nevelték, hogy gazdáik engedélye nélkül ne engedelmeskedjenek idegeneknek.
    A legnagyobb hiba mégis, melyet elkövetett, az volt, hogy megmondta a nevét a kínaiaknak. Biztos volt benne, hogy nem mernek beszélni; csak azért nem ölte meg őket, mert félt, hogy felfedezik az eltűnésüket. Ez azonban, mint később kiderült, jóvátehetetlen baklövésnek bizonyult.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980958
Webáruház készítés