Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Karinthy Frigyes: Viccelnek velem_MOBI

Karinthy Frigyes: Viccelnek velem_MOBI
590 Ft590
  • Részlet az e-Könyvből:

    Miért megyek orvoshoz
    Szerénységünk indikálja a nagy feltűnés elhallgatását, amelyet cikkünk gyakorolt az orvostársadalom legszélesebb rétegére.
    A félreértés abból származott, hogy feltett kérdésre: “Miért nem megyek orvoshoz?” adott válaszokból, melyekkel igyekeztem kimeríteni az orvoshoznemjárás tünetkomplexumát, arra a következtetésre jutott némely felületes szerző, hogy én nem megyek orvoshoz.
    Már, hogy a fene által körülírt kórkép jól jellemzett tünetcsoportjába ne mennék?
    Dehogyisnem megyek. Megyek bizony.
    Én csak azokat az okokat soroltam fel, amik miatt nem megyek, ha nem megyek.
    De, ha mégis megyek?
    Ennek is megvan a külön oknyomozása.
    Általában és különösen.
    Általában
    azért megyek orvoshoz,
    mert orvoshoz menni hozzátartozik a polgári élet szertartásaihoz, mint a bridzs, a nyaralás, a víkend, és mert éppen orvostól jönni előkelő dolog, és jól hangzik, bizonyos tekintélyt ad az embernek, ha azt mondja, hogy orvostól jövök, ez a hitelemhez tartozik -
    mert műveletlen barom vagyok, és jólesik a gondolat, hogy egy művelt, képzett, csaknem felszentelt papja a társadalomnak egy óráig komolyan beszél velem-rólam, mint valami különleges csodáról, akinek a hasfájása, belső forrósága, tüdőreszketése, kétoldali fülhallása és középvízfolyása a locarnói egyezménynél fontosabb téma lesz egy óráig -
    mert roppant művelt ember vagyok, rengeteg mindenfélét olvastam ilyen orvosi dolgokat, és titokban kéjelgek a gondolatban, hogy fog leesni a székről az a műveletlen, divatos felcser, mikor majd tökéletes latinsággal mondom el magamról a diagnózist; és az ő megjegyzései közben az én szerény, halk közbeszólásaimból kiderül, mennyivel jobban értek a dologhoz, mint ő -
    mert, ha nő vagyok, majd megmutatom én neki, mennyivel jobb alakom van, mint a Mancinak, aki itt henceg nekem, hogy a dr. Szőkének reszketett a sztratoszférája, vagy hogy a csudának hívják, a kezében, amivel a hátán hallgatózott -
    mert, ha férfi vagyok, jólesik hallani, hogy ilyen tüdeje Nurminak volt utoljára, és hogy bátran ezt meg azt -
    mert ezzel az orvossal be fogom bizonyítani, hogy a másik orvos nem érti a dolgát, tudod, öregem, nem mondta direkt, mert tudod, ezeknek össze kell tartani, de láttad volna, hogy legyintett és csóválta fejét és - végre
    mert katonának akarnak, hát tessék, milyen beteg vagyok, és mert be akarom magam biztosítani, hát tessék, milyen egészséges vagyok.
    Különösen pedig
    azért megyek
    sebészhez, amiért párbajozni is megyek, és ugyan elvből lenézem a párbajt, de nekem ne mondja senki, hogy gyáva kutya vagyok -
    belgyógyászhoz, mert a sebészek mindjárt kést rántanak, az nem kunszt, és mert az isten is belgyógyász -
    röntgeneshez, mert megnézhetem a kezem csontvázát, és olyan érdekesek azok a mindenfélék, amikkel játszani lehet,
    gégészhez, mert ha én egyszer kinyitom a szám...
    nőgyógyászhoz, hogy Alfréd megtudja, és végre rájöjjön, hogy nő vagyok, a hülye -
    s végre pszichoanalitikushoz, mert gyanús, hogy egy éve semmi bajom, rémes állapotban lehet az alsó tudatom, ki kell mosatni.
    (Megjegyzés.) Értekezésünk befejezése után kapjuk az értesítést, hogy egy angol orvosi lapnak hasonló témakörben kutató szerzője fantasztikusan hangzó teóriát vetett fel, mint az orvoshoz járás kauzális magyarázatának lehetőségét. Szerinte bizonyos klinikai tüneteknek a spekulatív megfontolásokkal való egybevetése okot adva arra a feltevésre, hogy orvoshoz azért megy az ember, mert valami baja van. Egyelőre legnagyobb óvatossággal fogadjuk a hírt, s anélkül, hogy akár pro, akár contra véleményt kockáztatnánk, mindössze arra hívjuk fel a szakkörök figyelmét, hogy semmi konkrét adat nem merült fel az eddigi megfigyelések értékelésének megváltoztatására, melyek szerint ugyanis, akinek baja van, az nem megy orvoshoz, hanem hívatja az orvost, vagy lepedőben viszik el hozzá!


    Orvost hívatok
    A feleségem telefonál.
    - Kérem, doktor úr, tessék azonnal kocsiba ülni és idejönni.
    - Na, na, na. Ráér az holnap reggel is, ahogy azt az esetet ismerem.
    - Bocsánatot kérek... a férjem nem holnap reggel beteg, hanem most.
    - Látja, ebben igaza van. Holnap reggel esetleg már későn jönnék...
    - Szent isten?...
    - Na igen, holnap reggel esetleg már nem lenne beteg. Na, jól van, jövök.
    Kocsin érkezik. Egészen fiatal embernek bizonyul, az ember nem is hinné. Arcán holmi vidám vakáció derült barnasága, mint mikor a gimnazista beiratkozik egy felsőbb osztályba. Pelyhedző bajusz.
    - Na, na, na, mi baj van? - szólal meg érces baritonja. Bejön, leveti a kabátját, úgy akasztja a fogasra, mintha évek óta laknék ebben a szobában. Bizalomgerjesztő megjelenés, az biztos.
    Megfog egy zongoraszéket, ágyam elé teszi. Leül.
    - Hát itt van baj, itt van baj.
    Halkan nyögök.
    Megveregeti az arcomat.
    - Na, mi fáj, öregem?
    Két ujjával megcsípi az orromat. Roppant bizalomgerjesztő ember. Kicsit orrhangon beszél. Két ujjal fogja a pulzusomat is, sunyin nézek rá. Mint mikor könyvet veszünk a kezünkbe, ami nem nagyon érdekel, úgyis tudjuk, mi van benne, két ujjal felemeljük, megpörgetjük és visszadobjuk.
    - Na, jól van. Majd egy kicsit megnézzük a mellecskét. Csak nyugalom, fiacskám.
    Rápacskol barátságosan a hasamra, aztán szeretetre méltóan belefricskáz az ősz szakállamba. Ejnye, de bizalomgerjesztő egy fiatalember.
    - A tüdővel van valami baj? - kérdem bátortalanul.
    Nem felel mindjárt, unatkozva dúdol valamit, megnézi az óráját, lóbázza a lábát, és az asztalon egy hímzést nézeget. Fel is emeli, aztán ledobja.
    - Házimunka? - kérdi a feleségemtől leereszkedő jóindulattal. Aztán megint hozzám fordul, ásít.
    - Hát, papuska, magának egy kis remicencia mincia mollus trepacipienciapirkogomitropikus gokkusza van. Hát ez egy fájdalmas kis fluktuációval jár. Na, de majd felszívódik. Beleszívódik a szövetbe. Szépecskén beleszívódik a szövetbe. Szépecskén beleszivákol, beszippog a kis szövetecskébe. Nna.
    Barátságosan bólogatva ismétli ezt, mintha egy őt nem nagyon érdeklő, de rám nézve kellemes hírt hozna egy vidéki rokonomtól, aki tiszteltet, és azt üzeni, hogy most már elküldi a pénzt, mert a dolog felszívódott a szövetekbe.
    - Be, be, be. Beszívódik. Nnna.
    Most megveregeti a feleségem hátát.
    - Na, nagysádka. Hát vigyék ki szépen a zongorát, és hozzanak be ide nekem egy jó erős, tiszta kádat.
    - Egy kádat?!?!
    - Na igen. Egy kis dermatikus beavatkozást fogunk végezni. Na, nem kell félni semmit, kicsike.
    Tréfásan meghúzza a fülemet, aztán homlokom ráncai között babrál. Tyű, de egy kedves fiatalember.
    - Úgy, nagysádka. Most fordítsák fel ezt a szekrényt, és tegyenek rá egy vödör langyos vizet, de jó forró legyen.
    Felfordítjuk a szekrényt, kiszedjük az ajtót, lehúzzuk a lámpát, és a földszintről felhozatunk egy vízvezetéket. Lecsavarjuk a függönyöket, és a vekkerre hideg borogatást teszünk. Becsukjuk a kályhát, és a Pistikét leeresztjük a kéményen. A doktor úr erre lefektet a földre, és a fejemet lefelé nyomja.
    - Nem érez semmit?
    - Még nem.
    Rátérdel a fejemre.
    - Most sem?
    - De most már igen. Fáj a fejem.
    A derekára mutat.
    - Itt, ahová a kezemet tettem, nem érez fájást?
    - Nem, a doktor úr derekán nem érzek semmi fájást.
    - Akkor ma még nem csinálhatunk semmit. Holnap ötkor eljövök. Viszontlátásra. Na, nem kell félni.
    Megcsípi a feleségem lábát, engem kicsit megpofoz.
    - Asszony - mondom, miután elment -, add ide a ruhám.
    - Hát jobban vagy?
    - Nem vagyok jobban, de pénzt kell szereznem.
    - De hiszen szívességből gyógyít! Nem kell fizetni! Az orvosok emberbarátok, nem üzletemberek.
    - Tudom. De újra be kell bútorozni a szobát - holnapután.


    Na végre egy egészen könnyű kis futó viszonyt fogok kötni
    Egy életművész naplójából
    Nov. 4.
    ...ja igaz, azonkívül ma a kávéházban egy szép kövér nő volt hozzám nagyon jóindulatú, na tessék, milyen szerencsém van. Olyan jó, érzéki bestia lehet, hosszú körmei vannak, amiket belesüllyesztett a tenyerembe, és barna szemekkel epedőn rám nézett. Na végre egy egészen könnyű kis futó viszonyt fogok kötni. Holnap. Nnna.
    Dec. 9.
    Ez a Berta - így hívják - igazán érdekes egy nő: direkte egy füzetes rémregényből van kivágva, valami effajta címmel: “A szép vámpír, vagy a női démon.” Démonikus allűrjei vannak, egyszóval: - vonagló ajkak, elfehérülő száj, ökölbe szorult kezek - nekem!!! Nekem jönnek démonizmussal!!! Nagyon jó. Persze játszom a “behálózott” férfit. Egyébiránt pedig: holnapután, csütörtökön, délután háromkor. Nnna.
    Jan. 20.
    ...másrészt ezzel a Bertával is bosszant. Már megint nem jöhetett a férje miatt, fene egye meg, rosszul éreztem magam, hogy várni kellett, fene egye meg. De elég kedves levelet írt, kár, hogy most egy hétig nem láthatom, már egészen megszoktam a kis bestiát: szinte - szinte hiányzik. Fene egye meg. Nnna. Majd a jövő héten. Ez a szoba, azt hiszem, alkalmas lesz, veszek esetleg egy terítőt a sezlonra, mit meg nem tesz az ember egy ilyen kedves kis futó viszonyért.
    Márc. 30.
    Nevetséges, hogy Berta ilyesmiért megharagudjék, hiszen nagyon jól tudhatja, hogy nem úgy értettem... Azért nem jött volna el, amit tegnap este mondtam? Egész nap ezen töröm most a fejem, nem szeretném, ha ennek a kedves, könnyű viszonynak ilyen csacsiság miatt vége szakadna. Ejnye, ejnye. Egy ernyős lámpát veszek - nna, nevetséges, majd holnap csevegek a kis csacsival, bánni kell tudni a nőkkel, ezért van esze egy vidám férfinak, aki mulatni akar. Nnna. Csak egy kicsit a fejem fáj a sok lélegzéstől.
    Ápr. 6.
    Dolgozni kellene már valamit... olyan furcsa is vagyok, ez a levegőváltozás elbutít... Ja igaz, ezzel a Bertával valószínűleg szakítani fogok, nagyon sok baj van, drága Bertuskám, egy ilyen magamfajta könnyed viveur és nőcsábász végre is nem kukoricázhat annyit, hogy így meg úgy, szeretsz, nem szeretsz - meg háromórás magyarázgatások, igazán, de igazán szeretlek, de nem így, hanem úgy - és csak azzal a feltétellel -, nnna, kedves Berta, magának nagyon szép szeme van, de meg kell tanulnia, drágám, hogy én határozott természet vagyok, s azt mondom: vagy, vagy - és nincsenek sírások és bőgések, mert azok rám nem hatnak, hanem tessék biztosan tudni, akar vagy nem akar. Nnna.
    Jún. 11.
    Furcsa. Hát nem akar, jól van, nagyszerű... de hát mért mondja akkor, hogy tulajdonképpen akar, csak tulajdonképpen mégse akar. Ezt nem egészen értem. Futó dolog ugyan, tudom, de mégse egészen értem, és részint a mellem is nagyon fáj már, de hát ezt mégiscsak meg kellene valahogyan érteni. Ő ugyan azt mondja, hogy ha érteném, akkor akarna, de részint a nőkkel is bánni kell tudni, részint pedig, ha már így benne vagyok... Kicsit fáradt vagyok, fene egye meg, egész éjjel sétáltam a Duna-parton, fene egye meg, tudniillik egyre azon töröm a fejem, hogy hiszen éles eszű ember vagyok... nnna, fene egye meg.
    Jún. 30.
    Ezt még végigjátszom, fene egye most már: mégiscsak megugratom ezt a Bertát, bár hiszen múló jellegű az ilyesmi, nem volna érdemes. Most direkte kíváncsi vagyok, az öngyilkosjelöltet adom neki elő, ez már csak hatni fog egy ilyen ostoba, neuraszténiás, hisztériás nőre. Nem azért, de most már direkt a fejembe vettem, hogy nagyon megugratom, és magamba habarítom szegénykét, de úgy kell neki. Mert igazán, szinte azt mondhatnám, oktalanul nyújtja a dolgot. Hiszen nem bosszankodom, csak lehet, hogy ideges vagyok. Mit ért az alatt, hogy: “szeretném magát, ha nem szeretném”. Én nagyon ideges vagyok, mit csináljak ezzel? Na, holnap véget vetek ennek a dolognak, mondok: vagy-vagy. Direkt elmegyek este.
    Júl. 1.
    Vagy inkább nem megyek el.
    Júl. 8.
    Nevetséges, és nagyon jól tudom, mit jelent mindez. Hiszen én is olvastam Strindberget és Schopenhauert és Weiningert, ez egy nimfománikus eset, pont nagyon érdekes eset, ha az ember ilyen hidegen és kívülről tudja nézni. Tudniillik csak az a kellemetlen, hogy én neki meg akarom magyarázni, hogy én nem magyarázhatom meg, hogy mit értek az alatt, amit magyaráztam, mert ő csak egy nő, én egy logikus férfi vagyok - de nincs alkalmam elmagyarázni, és azért fájnak a zsigereim.
    Júl. 30.
    Inkább nem magyarázom meg, mutatni kell, hogy nem olyan fontos nekem, hiszen futó jellegű.
    Szept. 5.
    Ugyan, nevetséges. Szórakozni fogok. Mással foglalkozom, majd akkor rájön, mit jelentettem neki és eljön... Bá-bánni ke-kell tu-tudni a nő... nő... nőhökk... kel. Fene egye meg, nem fog a toll. De fáj az agyvelőm.
    Okt. 26.
    Folyton verem az agyvelőmet itt egy falba, van egy nagyon jó fal, de nem nagyon használ. Csak ezt a futó viszonyt akarom még... Most már a fejembe vettem, hogy mégis odajön, nem ide... és én nagyon ravaszul fogom ezt csinálni... hanem nagyon lüktet az agyvelőm a mellemben.
    Okt. 27.
    Nagyszerű, milyen érdekes három éjjel volt ez, figyelem magam direkt... na, ma csak eljön, most már biztos. Hát tegnap meg tegnapelőtt tudniillik biztosan azért nem jöhetett, mert, amint írta múltkor, éppen azzal, hogy eljön, mutatja, mennyire nem akar eljönni. Furcsa játékot csinálok most mindig tüdővel: szemen meg orron keresztül sípolok és a szememen keresztül izé... hihi, pfuj. Már annyira gyakorlott vagyok, hihihi, órákon keresztül tudom csinálni egyfolytába. Ma el fog jönni, ha nem jönne mégse, arra is kieszeltem valami nagyszerűt: ebből a vasbögréből három vasbuborékot szippantok, fölszippantom a fejembe: halántékához a vasbögrét és bumm, attól eláll a sípolás, szóval egész bátran jöhet aztán: nincs sípolás, nincs baj. Jó, ha az ember ilyen eszes és hideg viveur.
    Okt. 29.
    Nagyszerű ezzel a vasbögrével, roppant szeretem a vasbögrét. Mama kérem, tessék nekem vasbögréből önteni kávét vashabbal. Vörös vashab, az nagyon jó. Bumm-bumm játékot is akarok játszani: - nem rossz, én csak tudom, hogy kell megfőzni egy hisztérikát. Hiszterikajáték, az meg így megy: az ember száját bekeni mésszel egészen fehérre, és vonaglik a szájjal és szemekkel kifordul. Vagyis én csak azt akartam tulajdonképpen bebizonyítani, hogy hazudik, ezért volt minden. Még nem iszom, előbb bebizonyítom, hogy hazudik. Kérek vasbögrét.
    Okt. 32.
    Persze, a hazugság belement a mellbe, ez ellen most vasport kell szedni, vasbögréből. A magyarázat is mellre ment, tudniillik azt mégis meg kell magyarázni, hogy az hazugság, hogy egy nő megcsalja az embert, csakhogy mutassa, hogy mennyire szereti, és hogy éppen azért szereti, mert nem akar, és hogy abban a percben egyszerre megdermedhet az embernek minden érzése, és hogy akkor tudná szeretni az embert, ha biztos volna benne, hogy az ember nem azért szereti, mert ő szeretné, hogy szeresse szerettetni magát. Tudniillik itt egy logikai tévedés van, és ezt úgy kell helyesen megmagyarázni egy nőnek, hogy az ember folyton így csináljon: o-á!!... o-á!!... bögréből.
    Okt. 49.
    Ilyen lakásdrágaságban persze ekkora szűk szobát kap az ember, ha kiitta a vasbuborékot. Még jó, hogy nem akarok nagyon mozgolódni, részint kifolyt az agyvelőm, és félek, hogy lecsurog a szalonkabátra, ha mozgok. Valami tisztának azért nem mondhatnám ezt a szobát, folyton kukacok mászkálnak az orromon, disznóság, hogy így kapja az ember.
    Na, most csak eljön ez a Berta, azt hiszem, most egészen hidegen és hűvösen meg tudnám értetni vele, hogy végre is ez egy futó viszony volt alapjában részemről, és mért is süllyesztette a körmét a tenyerembe, azonkívül még egy aforizmát is csináltam, aszongya: “vannak nők, akikért meg kell halni egy életművésznek, hogy az ember megkapja őket!” Ezt még szeretném elmondani Bertának.
    Okt. 982.
    Hát persze. Ma végre rájöttem, mit értett az alatt az a Berta, hogy belesüllyesztette a körmét a tenyerembe. Itt szembe lakik elseje óta egy úr, az meséli, hogy neki is belesüllyesztette, és nem értett alatta semmit. Persze, hiszen ez a Berta nem szeretett engem, most már értem. Ilyen ravasz egy ember vagyok, örömömben akkorát vigyorogtam, hogy lepattant az a vékony húsréteg is, ami még a fejem volt. Most ezentúl mindig vigyorogni fogok örömömbe, hogy végre mégis értem ezt a Bertát. Meee...!


    Férfiideál
    - Mégis, milyennek kellene lenni annak a férfinak? - sürgettem őnagyságát, magam is csodálkozva kíváncsiságomon, mert hiszen egy csöppet se érdekelt, hogy mit fog felelni.
    Őnagysága behunyta a szemét, mosolygott.
    - Azt hiszi, azt így el lehet mondani?
    Hála istennek, gondoltam, úgyse lehet elmondani, akkor hát beszéljünk valami másról, például, hogy mikor hozzák az uzsonnát.
    Őnagysága kinyitotta a szemét, és elkomolyodott.
    - Azt hiszi, azt így el lehet mondani?
    - Persze hogy azt hiszem, miért ne? Magasnak, szőkének és kékszeműnek, mi? Őnagysága legyintett.
    - Milyen ostobák maguk! Igazán azt hiszik, nálunk is az a fontos, ami maguknál - megjelenés, forma - testi szépség?
    - Igazán? Hát lehet csúnya is?
    - Csúnya? Azt nem. Azt nem mondom. Arról szó sem lehet. Szépnek kell lenni, az természetes. Csakhogy a szépség magában nem elég. Az olyan természetes alapfeltétel, mint a levegő, ami nélkül úgyse lehet szó semmiről. De hol van még a szép férfi a férfiideáltól! Csak maguk őrülnek meg mindjárt, ha egy nő szép. Nekünk az kevés! Szépek lenni magunk is tudunk. Megint behunyta a szemét, nedves, kicsit nyitott szájjal mosolygott, hátradőlt, hosszú szempillái kéjesen remegtek. Rettentő csúnya volt.
    - Szóval - okosnak is kell lennie? Lángésznek - zseniálisnak - nagy gondolkodónak? - suttogtam rekedten. Nagyon szerettem volna uzsonnázni.
    Őnagysága dallamosán felnevetett. Rémes hangja volt.
    - Csacsi! Mi közöm a gondolataihoz - ha nem énrám vonatkoznak! Még ha akkora lángész is, mint az a Shakespeare vagy az az Edison! Az a férfi, akiről mi ábrándozunk, elsősorban férfi - nem világboldogító apostol!
    - Hát lehet buta is?
    - Hova gondol! Az természetes, hogy mellékesen világboldogító apostol. Csak nem gondolja, hogy engem például igazán érdekelni tudna egy buta férfi. De az, hogy okos és tehetséges legyen, hozzátartozik a dologhoz, abban semmi különös nincsen - hiszen különben nincs is mód rá, hogy megismerkedjünk. Egy buta férfival szemben mindig érezzük a szellemi fölényünket és az elviselhetetlen - mert mi nem szeretünk fölényben lenni, szellemileg.
    Kiegyenesedett, gúnyos szikra villant meg a szemében, hidegen, nyugodtan végigmért. Kimondhatatlanul ostoba képe volt.
    - Értem - mondottam lesütött szemmel, mert mintha a szobalány lépteit hallottam volna, és nem akartam, hogy észrevegye, mennyire örülök az uzsonnának. - Értem. Röviden szólva: olyannak kell lennie, hogy szerelmet keltsen. Az a bizonyos férfi, aki nem tudni, miért, tetszik a nőknek: valami rejtett fluidum van benne, sugárzó erő. Az arca szellemet, bátorságot, okosságot, önérzetet tündököl.
    Sajnálkozva nézett rám. Nagyon megsajnáltam.
    - És egyéb semmit?
    - Hát még mit?
    - Szellem! - bátorság! - okosság! - önérzet! És hol a legfontosabb: a rajongás?
    - Rajongás?
    - A rajongástól, a szerelemtől elboruló szemek, ahogy rám néz? A vak imádat, az alázatos hódolat, amibe felolvad, ha meglát? Az ájult szerelem, amitől egész lénye remeg? A kétségbeesett zokogás, a leugrás a negyedik emeletről, a vak dühroham, amivel tőrt ragad, hogy leszúrja azt a másik férfit, akire ránézek?
    - De miért nézne másra, ha egyszer...
    - Na hallja! Hát azt hiszi, tudnék szeretni olyan férfit, aki terrorizál engem, aki a szabadságomat akarja? Egy rabszolgatartót? Pfúj! Undorodom a féltékeny férfiaktól - akik megalázzák önmagukat!
    - De hisz az előbb...
    - Mit, előbb? Az én férfiideálom titokban szenved, nem szól, csak szenved, emészti magát értem - halálosan tudnék szeretni egy ilyen férfit!
    Megállapíthatom, hogy önagysága halálosan tudna szeretni egy olyan gyönyörű szép, zseniális, gazdag és tökéletes férfit, aki reménytelenül szereti őtet, és fájó szívvel lemondtam az uzsonnáról, mert már mennem kellett.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633646007
Webáruház készítés