Új jelszó kérése
Termék részletek


Karinthy Frigyes: Így írtok ti_MOBI

Karinthy Frigyes: Így írtok ti_MOBI
690 Ft

TARTALOM

I.
MAGYAR ANTOLÓGIA

Ady Endre, a nacionalista
Babits Mihály, a klasszikus
Kosztolányi Dezső, a szimbolista
Kemény Simon, a drágakőmíves
Szabolcska Mihály, az egyszerü
Szép Ernő, a naiv
Tóth Árpád, a finom
Gellért Oszkár, a familiáris
Gábor Andor, a cinikus
Kaffka Margit, a differenciált
Füst Milán, a zord
Petőfi Sándor, a petőfi
Magyar kabaré

II.
MAGYAR PRÓZA

Herczeg Ferencz, az előkelő
Bródy Sándor, a meleg
Molnár Ferenc, a gyermekismerő
Molnár Ferenc, a drámairó
Móricz Zsigmond, a tősgyökeres
Szomory Dezső, a raffinált
Szász Zoltán, az emancipált
Erdős Renée, a viharos
Pósa Lajos, a gyermeteg
Eötvös Károly, az adomázó
Mikszáth Kálmán, a zamatos
Szomaházy István, a népszerü
Pekár Gyula, a tudományos
Magyar képkritika
Magyar ujságirás

III.
KÜLFÖLDI PRÓZA

Wilde Oszkár, a hedonista
Ohnet György, a lélekbúvár
Ibsen Henrik, a ködös
Zola Emil, a realista
Rostand Ödön, a ragyogó
Arcübasev, a modern
Bernstein Henrik, a hatásos
Kneipp Sebestyén, a józan

IV.
OPTIMISTÁK
(Néhány szatira)

1. A kályha mindenkihez meleg
2. Na végre egy egészen könnyü kis futó viszonyt fogok kötni...
3. A szerelem az élet illatos virága, mely mint egy kifeslett bimbó...
4. Buxbaumné, a fa
5. A tanulság
6. Május
7. Együgyü mese

  • Részlet az e-Könyvből:

    NÉPIESCH

    (Igen, most valami ujat kezd a kezdő iró: juliusra tehát beiratkozik a népies iskolába, ahol Móricz Zsigmond osztályfőnök ur vezetése alatt káromkodástant, aszamateremtetteológiát, kutyafalógiát, beszéd- és förtelemtant, és köpészetrajzot tanulmányoz; rendkivüli tantárgynak heti két órában helyesirásról leszoktató testgyakorlatokat végez. Első irásbeli dolgozatát itt nyujtja be a Nyugatnak.)

    (Folytatás)
    Turi Dani ozstán mégis hazakódócott, de a lelke fenekin, meg a fenekelelkin nagy, nagy keserves fenekedésekkel győzte az életyit.
    - Hej, muramista, muramista - ódódzott a nyelvije nekije, - bé tökkel vágtál csülökbe.
    Megaztánis a felesége eszmélkedett a jobbérzésébe és attul ugy, de ugy összefancsorgott a lelke levese, hogy szinte bőrzött. Akkor, mint a kanoroszlány, kibicsakta a nyakát, a szeme is megnyikkant bele - aztán akkor ugy ment Turi Dani, szélesen, peckésen, nagytehetemséggel, ugy ment végig araszolva a nagy utcán. De közben tarajashorgas, uri böfögés nyomta, nyefegette a torkát, azt meg legyürte keserüen; izgatta, vágta, gyömöszölte, gyomrintotta a nagyérzés, nagyfeneérzés, hogy az erei ugy daggantak a nyakacsiggályán, mint a téli teplincze a vágáskor. Az a szeginasszon! Az a szeginasszon!
    Eccere Bira jön vele szembe, az meg csak ránézett, megnézte a testivel egészbe és csak ugy sunysuttyából odapistangolt a nagyerős him szemébe. Csak ugy, a hóna alól nézte, de a cippes derekát végigriszákolta valami fortymeleg.
    - Hej, muramiste, de Bira, merre lófrász? - beszélt Dani, de a szemét már elöntötte a himes vérharag.
    - Merre? - rüstölt a ján, nyelveskésen - Merre, hát mér, aszongya, kee! Amerre a fekete jérce jár: a lábán.
    S megrisszantotta ujfent a derekahajlását.
    Dani akkor nem szólt, hanem eccercsak nagybüszke himdagadás fogta el: - a két szeme elnyálladt, betaknyadzott a hévtül: kicsurgott a pörses, duzzadt férfiszája: - a nyakaere félméterre kilógott és ugy megszoringatta zekéjét, hogy kicsattant a golyvás hátulja. Azzal csak félkézbe kapta a jánt, egyet roppantott és megcsóválta a feje fölött. Ugy lett meg a ján, aztán visszaesett mint a rongy, nyaflán, szétnyulva, kehesen.
    A férfi meg nézte és már torlakodott a torkában a nagyutálat. Valami erős, mélységes lágyság fogta el, héj, muramiste, muramiste - azzal fogta, béköpött, odapökött az erős, széles tenyerébe egy féllitert, azt hozzácsapta a jánhoz, hogy csak ugy licscsent.
    Ugy ment el, mint az isten.
    Kimeresztette a nyakát.
    Vitte a nagyerős lelke.
    A tábla végébe meg ott állt a walesi herceg felesége, annak a törékeny testét végigbizsenbozsongotta valami borsódzás, babzás: - ugy nézte a férfit, hogy málladt tőle a fehér melle. Különösen a köpést nézte. Ilyen szépet, igazit, himeset még nem látott. Ilyen igazi, erős férfit.
    Az meg csak jött felé.
    - Mi járatban erre, Turi uram, - kérdingette a hercegzasszony csak ugy közömbösen.
    - Instállom, ugyse, aszongya, butykos, lölkem, - mondta Turi Dani makacs-mereven. S egyszercsak, fogta, s akkorát bömbent, ordantott a torkával, hogy a szája kétoldalt kirepedt a füléig. Valami forróság fogta el a hercegzasszonyt: - a himség ilyen förtelemszép nyikkanására. Elszédült, megkábult, összebágyadt, lecsuppant, odariggyent a férfi zekés melletetejére. Először látott igazi férfit. Erős, ősösztönös, nagyszerü, igazi, félliterköpő, füligarepedtszáju, füstös férfit. Az igazit. A nagyot. A kérlelhetetlent. Az ősösztönöst.
    - Te szép, te én uram, mura, mura, - nyögte elaléltan, pihegve, mint nyaratszaki csibe.
    Dani meg nézte.
    Aztán egyetlen, morczos mozdulásával a körmefeketéjének, felhasgatta végig a hercegasszony hasát. Ugy hagyta ott, kibuggyanva. Az még akkor is szerelmetesen tátogott, tinpegett utána.
    Ugy ment el döngve.
    Vitte a nagylöttyös indulat. A férfit.
    Két uralkodó herceg jött vele szembe három bölénnyel. Dani oda se szottyant nekik, áttaposott rajtuk. Belerugott, átrugta. Hozzá sziszegett a fogával, keresztül a foga-husán.
    Három másik ember jött.
    A tömörkény, meg a gárdonyi, meg a mikszát.
    - Mi járatban, - mondta a tömörkény. Mi járatban, gazduram. Itt nem lehet átmenni, gazduram. Dram.
    Dani csak nézte. Vérbenyihhant, a szeme.
    Nagyot, keserveteset fohászkodott a gyomraveleje. Két kezével odakapott, megfogta, forgatta a népiescht és csak ugy szőrmentében, riszálva, odakente a palánkhoz. Még be is sózta, paprintotta kevéssé. Egyet ropigott a fogával s leharapintotta a két másik népiesch fejét. Ugy meningélt továbbság, népies irányban.


    A ROSSZ VONAGLÁS

    Akkor egyedül, mintegy kacéran és engesztelő burjánzásokkal haladtam az epedő és napfényes utcán és minden. Holmi merev és harsány cselédek vonalzása, istenem, már-már enyhén rajongó képzeteit meresztették udvariatlan és nyakas párzásoknak. Ó, a nap, zsirosan és inkább lihegve valamely szőke kancellárnak tünt, terpeszen feküdve a lanyha hegyek vonalába, mintha a rejtett tájakat kutatná.
    Egyébként akkor éreztem holmi enyhe és titkos döbbenettel, kutatón és megértve, ó, a rossz vonaglást. S bizonyos hősi robajok hidegen s pajzán gunynyal már-már figyelmeztettek félős és üdvös csatákra. S rajongásom pompás és jellemző mohósággal árnyas lehetőségeket rajzolt izzó önkivületben és gyanánt.
    S igy megnyulva, mint angol vázák s némi sietséget negélyezve szimatoltam ekkor végzetes tájak felé, végzetes tájak felé. S komoran megértve szemlélvén belső tusakvások zaját: elértem végre egy utca szögletében a tömör és célzatos boltiveket, holmi felcsillanó reménynyel s néma vágyakozással. De lanyha s tátogó körkörök helyett meredt ajtók kapaszkodtak elém, mintegy busongva s tiltón. S rettentő életérzés bujkált inkább zülledt csontjaim közt, mint sötét és komor rongyok holland apácák ágyában.
    S im, a békéltető aggnő holmi zajtalan részvéttel nézett reám s szörnyü kerubnak tünt, ki egy jóleső s szerény mennyország portikuszát őrzi némely langyos s álmatag üdvezültnek.
    - Tessék várni - szólott biztatva s reméltetően az aggnő, holmi Corotmetszetek rajzmodorában.
    Ám tompa és heroikus torlódások zsibbadtak s bősz pattanások s álmatagon s esdeklőn tobzódtak előkelő szemeim a zárak, ó, a zárak fölött, kóválygón. S képtelen epekedések nyujtóztak s növekvő buzdulások.
    De majd duhaj tömörülés pompás és vad akaratot váltott s percek után, némi lendüléssel, a rossz vonaglás okozta lendüléssel, szokatlan energiák ágaskodtak feldult életemben s zokogva, enyhén, ám bizonyos haraggal rugdalvást közeledtem a csodálkozó és ijedt ajtó irányában, elmosódva.
    - Pofája, pofája istenit, - sugtam tömören s fellengzőn - pofája, pofája istenit. Hát még meddig tart magának?
    S a quo usque ábrándos utánérzése mellett némi célszerüség halvány érzésével folytattam talpam bársonyos s ruganyos zenéjét egy torpant és rikoltó orgona gyanánt. E percben gyötrődő, sebes virágnak tünhettem, régi és rozsdás lepények fenekén, lábviz.
    - Tessék várni, - hangzott hörgőn s belülről s ismételten. S viongó s ájuldozó képzeletem várakozásával ismét az aggnő felé fordultam, ki biztatva s mintegy közelgő megváltásom jelezve, enyhe és zörgő papirlemezek vigaszát nyujtotta felém.
    Ám szétdult s révedező szemeim holmi feslett s nyirkos madarak gyanánt kóvályogva hirtelenül ráhervadtak a betük tömegére s gyötrelmesen s szorongva kerestem hajh! feledtető szórakozást és mindent.
    »A rossz vonaglás« ez állott némi cimzés módjára a papirlap szélén, melyen egy novella nemes és előkelő körvonalai terpeszkedtek, a véletlen sajátos s pajzán képzeteit nyitogatva.
    Ó, mereven s félreszegetten olvasni kezdtem, de ennyit már nem birt el gyötrött s kihasznált lelkületem. Hirtelenül tompa borongások zajlottak s mint régi és szemérmes csipkék susogása, érzelmesen s megadó bánattal lágyult el tornyosuló dacom. S holmi hetyke és szükségszerü dudorok tolakodtak s formaszépség. Valamely ó-kaldei műnek tünt e jelenés, hol enyhe és ingerlő vonaltörések folynak.
    S ekkor minden részvétem áradozva s inkább ábrándosan fordult az aggnő felé, ki nem sejtve mitsem abból, mi lelkemben zajongva végbement: sajgó csodálkozással figyelte, mint sülyeszti vissza kezem finom és diszes hajója, mint ir hercegnő, a remegő tizfilléres, sanda és szurkos pénzdarabot. S inkább imbolyogva, tompán s talán megtörve s kérlelhetetlenül kimentem.
    Ám a nap, könnyü és mintegy sárgás folyadékon kigyózva lecsurgott az égről, barna s sajátosillatu sávot hagyva maga után, távozó infánsnőnek tünt, ki holmi diszkrét susogásokkal az enyhe és sóvárgó közt ismét megfosztja lágy és ideiglenes fedelétől. S inkább bágyadt voltam ezen az este.


    NŐSTÉNYSÉG

    (Minden jól megy: a kezdő iró most már megfordul előkelő irói asztalok körül, néhol már le is engedik ülni, sőt maga Szász Zoltán multkor már szóba is állott vele. A kitünő essay-novellista őszinte jóakarattal buzditotta őt zsenge képességeinek fejlesztésére, előkelőbb iróink, főleg a Pesti Hirlap tanulmányozását ajánlva.)

    Spitz nyugodtan kopogott az ajtón és egy olyan érzéssel ment be a szobába, hogy ez a kopogás szükséges és helyes volt. Weiszné arcán a megnemesedett faji jelleg bizonyos lágy és vonzó árnyalatba ment át, amint mosolyogva jött Spitz elé.
    - Szép, hogy eljött, - mondotta. - A férjem nincs itthon. Kérem, üljön le.
    - Ez egy lelki ügy volt, - mondotta Spitz, - az, hogy idejöttem. Lelki ügy, sőt mondhatnám kulturügy. Én ugyan elhatároztam, hogy nem jövök, de multkor a korzón, amint bizonyára észrevette, megláttam a maga testvonalának profilját és ez, hogy helyesen fejezzem ki magam, a nősténységnek egy oly rezgésállapotát váltotta ki az én intellektusomban, hogy feltétlenül ki kellett elégitenem alsórendü igényemet, mely arra vonatkozott, hogy magát ujra meglássam. Ez egy müvelődéstörténeti szempont.
    - Lehet, - mondotta Weiszné mosolyogva. - De nem értem ezt a szót: »nősténység«.
    - Én gondoltam, hogy nem fogja érteni. Tényleg, ez egy uj szó, mely azt jelenti, hogy bennünk, kulturemberekben a nő fizikai megjelenésének, testének, szinének, szagának érzékelése egy belső képzet és vágy-sort indit meg, mely bizonyos lehetőségek felé irányul. Tudom, hogy kissé ujszerü dolgok ezek, de én Szász Zoltán tanitványa vagyok és ehhez hozzá kell szoknia. Tehát azt akarom mondani, hogy a maga szépsége, mely bizonyos, az én fejlődési fokomnak megfelelő kultur-mennyiséget foglal magában, bennem bizonyos kielégülés utáni szempontok előtérbejutását eredményezte: - még világosabban szólván: a nőség összes alapfeltételei - bizonyos feltételeket a férfinél is tekintetbevéve - közremüködtek itt egy igénylési folyamat kölcsönös és határozott megalapozásában. Ez egy ujszerü, de érdekes felfogás.
    - Ha jól értettem, azt akarja mondani, hogy megtetszettem magának, - mondotta lágyan Weiszné és kezét rátette Spitz térdére.
    Spitz ölébe ültette Weisznét és egy mosoly futott át ajkán.
    - Ha meggondolom, - folytatta, - ez a bennünk támadó, ugyszólván egy gerjedelemszerü érzés bizonyosan a maga szépségének egy természetes eredménye. Ezt a szót azonban: »megtetszés«, hibásan használta. Inkább azt mondanám, hogy a bennem lévő nősténység játszott közbe, vagyis alapjában véve, a bennem levő egy nővágy okozta, hogy magát most ide ültettem az ölembe. A maga arca és testvonalai, helyesebben egész lény-berendezése, huspárnái, orra és lábai, szóval minden és viszont ugynevezett szerelmi csáb képét veri vissza bennem. Ez egy fejlődési fokozat eredményének bevallása, mely a legalsóbbfoku népeknél is látható. Kulturjelenség, bár van ontológiai alapja. Szociális problema. Történelmi materializmus, evolució, organikus kémia. Dualizmus, monizmus, algebra. Ivari kiválás, Darwin, Lamarck. Népesedési törekvés, ábrázoló geometria, Horcsik tanár ur, a Kaukázus hegy- és vizrajza. Transsubstanciáció.
    - Maguk nagyon okosak és cinikusak, - mondotta Weiszné.
    - Még van egy félórám, - mondotta Spitz és kinézett az ablakon, - ezt a félórát azokra a kellemes és teljesen érthető zsibbadásokra akarom szentelni, melyek természetszerüleg követelik egy szerelmi törekvés helyes kifejtését. Sőt nagyon valószinünek tartom, hogy én magával szerelmi viszonyt fogok folytatni. Bevallom, maga érdeklődést keltett bennem, nemi jellegének az én nemi jellegemtől való határozott eltérése által. Lehet, hogy maga csodálkozni fog ezen az ujszerü gondolaton, de a dolog mégis ugy áll, hogy az két nem eltérése által egy vonzalom jön létre és ez az oka a férfiak és a nők kölcsönös érintkezésének.
    - Mily cinikus maga, Spitz.
    - Nem, csak kultur-ember vagyok. Hiszen az állatvilágban is tapasztalható ez a jelenség, bár természetesen inferioris fejlettségben. A szerelem tehát nem más, mint eme vonzalom megnyilvánulása és én ezt ebből a szempontból akarom tekinteni. Én egy egészen uj, tudományos módszerrel fogom magának megvilágitani a kérdést. A szerelem két lényt köt össze, hogy egy harmadik létrejöjjön. Mint ahogy a fák spórádzás utján is szaporodhatnak. Valószinüleg a föld forog a nap körül és nem megforditva. S igy látjuk, hogy például a kutyának is négy lába van. Alma nem esik messze a fájától. Egy nap huszonnégy órából áll és kétszer hat az tizenkettő. Tessék megcáfolni.
    - Tudja mit, kedves Spitz, menjen a fenébe.
    - Nem bánom, de előbb egy alsóbbrendü és kulturtalan igényemet szeretném kielégiteni: engedje meg, hogy természettudományos alapon megcsókoljam a balfülét.
    - Csókolja ám meg a saját fülét.
    - Ez képtelenség, nagyságos asszonyom. S ebből azt is látom, hogy maga nem állhat természettudományos alapon. Nekem pedig egy nőben bizonyos lelki és értelmi kondiciók is szükségesek ahhoz, hogy szerelmi viszony létrejöttét kivánatosnak tartsam. Igy azonban ön nem felel meg nekem. Isten vele. Gondoljon a történelmi materializmusra.
    S tényleg, Spitz hazament.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633641712Y
Webáruház készítés