Új jelszó kérése
Termék részletek


Kalevala MOBI e-könyv

Kalevala MOBI e-könyv
690 Ft

Vejnemöjnen, népének győzelmes vezére valamennyi csodált tulajdonságot egyesíti magában, ezenfelül ő a nagy énekes is. Ilmarinen a szampó kovácsa az örök mesterember típusa, Lemminkejnen az ifjú vitéz, sportban, harcban, udvarlásban verhetetlen, de szerénytelen, szeles, kérkedő. A tragikus sorsú Kullervó, a rengeteg megaláztatást szenvedett rabszolga az olthatatlan gyűlöletet és bosszúvágyat testesíti meg.

A Kalevalában a népnek a szó erejébe vetett hite is tükröződik. A karjalai énekmondók és hallgatóságuk számára bizonyos volt, hogy a régi kor táltosai valóban képesek voltak szavuk erejével csodálatos tetteket végrehajtani. Ugyanakkor az eposz világosan kimondja: a nagy ábrándot, a szampót, amely megszabadítja az embert a mindennapi robottól, csak munkával, az ész és a kéz erejével lehet létrehozni. A felvett énekeket a szakértő-válogató három részre tagolta. Az első (Mitológia) részbe sorolta a mitológus-epikus eredetdalt, a másodikba (Epika) a tulajdonképpen epikus hősénekeket, a harmadikban - Lírai énekek - kaptak helyet a dalok, balladák, a lakodalmi dalok, a pásztor- és vadász énekek. Az eredeti hősi ének megszabadítása a varázsigék és különböző dalos betétek terhétől, megkönnyíti az olvasó számára a Kalevala alapvető tartalmának követését.

Az eposznak csodálatos képzeletgazdagsága, sorainak muzsikája, gyönyörű nyelvezete mellett, tartalmilag is van mondanivalója a mai ember számára. (Legeza Ilona)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Tizedik ének

    Summája:
    Ember alkot nagy-nagy művet,
    S nagy alkotást nagy gond követ.

     

    Vejnemö, a komoly öreg
    Rőt ménjéért ím megered,
    Csikaját befogja íme,
    A rőt színt a szán elibe,
    Maga űl a szán farába,
    Kapaszkodik kosarába.
    Vesszővel a Fürgét vágja,
    Gyöngyösvégűt csördít rája,
    Fürgéje fut, halad az út,
    Szánka csúszik, messzire jut,
    Lenn a nyírfatalp nyikorog,
    Berkenyejárom fönn csikorog.
    Hajt szaporán hegyen-völgyön,
    Hajt a lápon, hajt a földön,
    Hajt irdatlan irtásokon,
    Utaz egy nap, másnap újra,
    Hát im harmadik nap múlva
    Már egy hosszú hídhoz éré,
    Kalevala térségére,
    Oszmo rétje mesgyéjére.
    Ő szavát ím így intézi,
    Maga mondja s űzi-fűzi:
    „Farkas edd az álmodóját,
    Kórság leld a lapp legénykét 1
    Nem jutókéi többé - mondta -
    Látó szemmel én lakomba,
    Míg világ világúl lészen,
    Míg arany hold süt az égen,
    Vejnö honja irtásira,
    Kalevala tisztásira“.
    Ott az öreg Vejnemöjnen
    Csak dalolgat, varázsolgat,
    Dali virágtetős fenyűfát,
    Virágtetőst, arany lombját,
    Tetejét az égig tolja,
    Felhők fölé magasztalja,
    Lombját szétteríti messzi,
    Égen által elszéleszti.
    Csak dalolgat, varázsolgat,
    Dalol fényeskedő holdat
    Aranytetős fenyűfára,
    Dalol göncölt ágbogára.
    Hegyen-völgyön hajt szaporán
    Édes-kedves honja iránt,
    Feje lesütve, rossz a kedve,
    A süvegje félreütve,
    Hogy ime Ilmari kovácsot,
    A mindétig főfő ácsot
    Váltságúl oda ígérte,
    Maga lelke mentségére
    Pusztaságos Pohjolába,
    Ama zordon Szárjolába.
    Már a mén megállapodik
    Oszmo új vetése végin,
    Öreg Vejnemöjnen arra
    Felüti fejét a szánbul,
    A műhelybül dörgést hallott,
    Csattogást szenes szobábul.
    Komoly öreg Vejnemöjnen
    A műhelybe most bemégyen,
    Ilmari kovács holottan
    Veri a vasat, de nagyban,
    Ilmari kovács ím szólal:
    „Óh te öreg Vejnemöjnen,
    Hol időztél idegenben,
    Ültél mind ez ideiglen?"
    Komoly öreg Vejnemöjnen
    Maga szóval mondja menten:
    „Ott időztem idegenben,
    Éltem mind ez ideiglen
    Pusztaságos Pohjolában,
    Ama zordon Szárjolában,
    Jártam Lappország csapéit,
    Táltosságtudók határit44.
    Itt a kovács Ilmarinen
    Szónak ered, szól ím igyen:
    „Óh te öreg Vejnemöjnen,
    Főfő táltos mindétiglen,
    Útjaidról tán beszélnél,
    Hogy ím hajlékodba tértél!"
    Mondja öreg Vejnemöjnen:
    „Van biz arrul mit beszélnem:
    Egy leány van Pohjolában,
    Egy hölgy a hideg hazában,
    Kinek nem kell semmi kérő,
    Férfi bármilyen sokérő;
    A fél Észak népe vallja,
    Hogy gyönyörű, magasztalja:
    Hold fénylik a homlokáról,
    Melléről a nap világol,
    Válláról a göncölcsillag,
    Hátáról hetevény csillog."
    „Te vasverő Ilmarinen,
    Főkovács örökétiglen,
    Menj a szüzet megszerezned,
    Fürtösfejűt szemre venned;
    Szampót szépen ha kovácsolsz,
    Tarkatetőst gyöngyén ácsolsz,
    A lány lesz jutalmad érte,
    A remek szűz munkád bére .
    Szólt a kovács Ilmarinen:
    „Ohó, öreg Vejnemöjnen,
    Hát engemet ígértél-e
    Pusztaságos Pohjolába,
    Jó magadnak mentségére,
    Vén fejednek váltására?
    Soha míg életem tart nékem,
    Míg arany hold süt az égen,
    Nem megyek Észak hajlékiba,
    Szárjolának szurdékiba,
    Férfiakat vesztő helyre,
    Hősök elsülyesztő helyre!"
    Itt az öreg Vejnemöjnen
    Maga szóval fölfeleli:
    „Még csodább a másik csoda,
    A virágtetős fenyüfa,
    Virágtetős, aranylombos,
    Oszmo földje mesgyéjénél,
    Tetején a hold tündököl,
    Ágain álldogál a göncöl“.
    Szólt vasverő Ilmarinen:
    „Ezt valóra sohse vélem,
    Míg én magam meg nem nézem,
    Látó szemmel nem szemlélem
    Szólt az öreg Vejnemöjnen :
    „Hogyha nem hiszed sehogysem,
    Nosza menjünk nézésére,
    Való-e vagy füllentés-e?“
    Nézésére nosza jőnek
    A virágtetős fenyőnek,
    Egy az öreg Vejnemöjnen,
    Más a kovács Ilmarinen;
    Oszt a kettő odaérve
    Kalevala mesgyéjére,
    A kovács közelébb álla,
    Azt az új fenyőt csodálja,
    Ágain ím a göncöl guggolt,
    Fenyő tetején a hold volt.
    Erre az öreg Vejnemöjnen
    Maga szóval mondja menten:
    „No öcsém, vasak verője,
    Hágj a holdat hódítanod,
    Kerítned a göncölt kézre,
    A virágtetős fenyőre!"
    Ím a kovács Ilmarinen
    Fölhág a fa legcsúcsáig,
    Magasságos égi tájig,
    Hág a holdat hódítani,
    Kerítni a göncölt kézre
    A virágtetős fenyőrül.
    Szól a virágtetős fenyőfa,
    A borús szömörke mondja:
    „Óh emberek oktalanja,
    Igen dőre hősök alja!
    Ágaimra hágsz te dőre,
    Tacskóésszel én tetőmre
    Hamis holdat hódítanod,
    Megcsípned az ál-csillagot
    Akkor az öreg Vejnemöjnen
    Csak dalolgat, csak dudolgat,
    Dalol szélvészt forgatagost,
    Időt készít, nagy haragost,
    Fölemeli szóra száját,
    Megereszti mondókáját:
    „Szedd föl, szél, a dereglyédbe,
    Csónakodba, óh csípőske,
    Vinned isten igazába
    Pusztaságos Pohjolába!"
    Támad szélvész forgatagos,
    Idő készül nagy haragos,
    Ilmari kovácsot kapja,
    Viszi, mintha szárnyon szállna,
    Pusztaságos Pohjolába,
    Ama zordon Szárjolába.
    Így a kovács Ilmarinen
    Halad bezzeg, szalad bezzeg,
    Halad a szélnek útja mentén,
    Csípőske csapái rendjén,
    Hold fölött, a nap alatt el,
    Göncöl válla közt haladt el;
    Észak udvarába érve,
    Szárjola bányaösvényére,
    A kutyák sem kapták közre,
    Ugatok se vették észre.
    Louhi asszony Pohjolába,
    Észak gyérfogú banyája
    Ez meg udvarába térve,
    Maga szóval vág elébe:
    „Te is milyen szerzet lehetsz,
    Mily hősök hadából eredsz,
    Hogy szél útján jössz idáig,
    Csípőskének száncsapáin,
    Kutyák szembe sem csaholnak,
    Gyapjasfarkúak se szólnak!"
    Mondja kovács Ilmarinen:
    „Nem is jöttem én a végbül,
    Falud ebjeinek étkül,
    Gyapjasfarkúak dühéül
    Ez idegen ajtók elé,
    E különös kapuk közé".
    Ekkor Észak úrasszonya
    Kérdezi a jövevénytől:
    „Jöttél tán, hogy őtet ösmerd,
    ötét halljad, tudakoljad:
    A vasverő Ilmarinent,
    Ácsok közt a főfő mestert?
    Nagy ideje várjuk-lessük,
    Jöttit régesrég epedjük
    Ide Észak udvariba,
    Új szampót megalkotnia".
    Ott a kovács Ilmarinen
    Szóval mondja, fölfeleli:
    „Nyilván ösmerkedni jöttem
    Ilmari kováccsal itten,
    Hisz magam Ilmarinen volnék,
    Vasverők közt mester volnék".
    Louhi asszony Pohjolába,
    Észak gyérfogú banyája
    Bésiet a házba menten,
    Maga szóval mondja fennen:
    „Kisasszonykám, kisebb nálam,
    Legarányosb virágszálam,
    Nosza most ünneplődet öltözd,
    Végy rád legfehérebb köntöst,
    Kebledre a legkülömbet,
    Melledre a legfénylőbbet,
    Legis-legszebbet nyakadra,
    Leggyöngyebbet homlokodra,
    Pirosítsad orcáidat,
    Úgy mutasd meg szép magadat!
    Már vasverő Ilmarinen,
    Főkovács örökétiglen
    Eljött szampó készíteni,
    Tarkatetőst ékíteni".
    Legott Észak ékes lánya,
    Földnek fénye, víz világa
    Fogja legszebb rend ruháit,
    Legis-Iegtisztább gúnyáit,
    Vetköződik, öltöződik,
    Feje díszével törődik,
    Réz övét övez magára,
    Arany övét ölt csodára.
    Tárból a szobába jön be,
    Ház tájáról pöndörödve,
    Szeme oly gyönyörűséges,
    Füle oly fölötte ékes,
    Szép a képe is hozzája,
    Pirosodó két orcája,
    Mellén sok aranyja csüngve,
    Fejin fénylő új ezüstje.
    Maga Észak úrasszonya
    Kovács Ilmarit kiséri
    Környül Észak hajlékiba,
    Szárjolának szurdékiba,
    Ottan őtet jól lakatja,
    Emberét itallal tartja,
    Vígan váltig vendégeli,
    Ő szavát ím így emeli:
    „Oh vasverő Ilmarinen,
    Főkovács örökétiglen,
    Tudsz-e te szampót építeni,
    Tarkatetőst ékíteni
    Hattyú tolla tetejéből,
    Meddő tehénke tejéből,
    Árpaszemből picikéből,
    Bugabirka pihéjéből?
    A lány lesz jutalmad érte,
    A remek szűz munkád bére".
    Itt a kovács Ilmarinen
    Maga szóval szól ím ígyen:
    „Tudhatok szampót építeni,
    Tarkatetőst készíteni
    Hattyú tolla tetejéből,
    Meddő tehénke tejéből,
    Árpaszemből picikéből,
    Bugabirka pihéjéből,
    Mikor mennyet építettem,
    Ég tetejit készítettem
    Kezdet elkezdődte nélkül,
    Egy fonál vég léte nélkül“.
    Indul szampót építeni,
    Tarkatetőst ékíteni,
    Helyben műhelyet keresne,
    Kovácsszerszámot szeretne;
    Nincsen műhely ottan helyben,
    Műhely sincsen, fúvó sincsen,
    Kohó sincsen, üllő sincsen.
    Nincs kalapács, nyele sincsen.
    Itt vasverő Ilmarinen
    Szóval mondja, fölfeleli:
    „Asszony évődjék hiába,
    Hagyja dolgát holmi gyáva,
    Nem a férfi, bár az alja,
    Hős, akármi tömpefajta!“
    Keres ágyat a kohónak,
    Férőséget a fúvónak,
    Szerte szárazok vidékin,
    Észak földjeinek végin.
    Keres egy nap, másnap újra,
    Harmad-nap is telve-múlva
    fm egy íratos kövecske,
    Sziklatuskó jön elejbe,
    A kovács megáll legott,
    Vasverő tüzet rak ott,
    Egy nap alkotja fúvóját,
    Más nap készíti kohóját.
    Ilmari kovács ím itten,
    Fővasverő mindétiglen
    Tűzbe dobja ő szereit,
    A kohóba vasköveit,
    Fúvót rabszolgákkal fujtat,
    Nyomorodott néppel nyomtat.
    Csak fújtatja sok rabszolga,
    Sok nyomorult csak nyomkodja,
    Három nyári nap belétel,
    Három álló nyári éjjel,
    Kövek nőttek sarkaikra,
    Lábok ujjaira szikla.
    Hát ím első napra kelve,
    Ilmari, vasak verője.
    Megnézelni véli jónak
    Alsó részit a kohónak,
    Hogy mi jődögél tüzébül,
    A fehérbül hogy mi épül.
    Kézíj támad a kohóbul,
    Arany ív az olvasztóbul,
    Arany ív, ezüst a vége,
    Réz a fája ékessége.
    Jó a kézíj külsőképen,
    De hiba van erkölcsében:
    Mindennap egy fejet kíván,
    Két fejet is néhanapján.
    A vasverő Ilmarinen
    Nem örül biz ennek igen,
    Ketté kézíját szakítja,
    Tüstént tűzbe is taszítja,
    Fúvót rabszolgákkal fujtat,
    Nyomorodott néppel nyomtat.
    Következő napra kelve,
    Ilmari, vasak verője,
    Megnézelni véli jónak
    Alsó részit a kohónak;
    Csónak támad a kohóbul,
    Rőt naszád az olvasztóbul,
    Eleje színarannyal írva,
    Ezüstből van öntve horga,
    Jó a csónak külsőképen,
    De hiba van erkölcsében:
    Ok nélkül csatába menne,
    Szükség nélkül ütközetbe.
    A vasverő Ilmarinen
    Ennek sem örül biz igen,
    A csónakot porrá zúzza,
    Löki tűz helyére vissza;
    Fúvót rabszolgákkal fujtat,
    Nyomorodott néppel nyomtat.
    Harmadik nap telve-múlva,
    A vasverő Ilmarinen
    Megnézelni vélte jónak
    Alsó részit a kohónak;
    Üsző támad a kohóbul,
    Arany-szarv az olvasztóbul,
    Homlokán a göncölcsillag,
    Fején nap kereke villog.
    Jó üsző az külsőképen,
    De hiba van erkölcsében:
    Mind az erdőben heverne,
    Tejét elfolyatja földre.
    A vasverő Ilmarinen
    Ezen sem örül meg igen,
    A tehenet összevágja,
    Aztán veti tűzbe, lángba,
    Fúvót rabszolgákkal fujtat,
    Nyomorodott néppel nyomtat.
    Negyedik nap telve-múlva,
    A vasverő Ilmarinen
    Megnézelni véli jónak
    Alsó részit a kohónak;
    Eke támad a kohóbul,
    Arany él az olvasztóbul,
    Arany éle, rézbe ütve,
    Szarva végén színezüstbe.
    Jó eke az külsőképen,
    De hiba van erkölcsében:
    Falu földjét szántogatja,
    Kertelésit fölforgatja.
    A vasverő Ilmarinen
    Ezen sem örül meg igen,
    Ketté az ekét szakítja,
    Kohójába kanyarítja;
    Forgószéllel fúvót fujtat,
    Fogas förgeteggel nyomtat.
    Fújtatják a forgószelek,
    Fújja nyűgöt, fújja kelet,
    Derekasan dúlja délszak,
    Éktelenül fújja éjszak.
    Fújja egy nap, másnap fújja,
    Fújja harmadik nap újra,
    Ablakon a tűz kicsapkod,
    Ajtón a sziporka pattog,
    A por égig emelkedik,
    Sűrű füst a föllegekig.
    A vasverő Ilmarinen,
    Harmad nap hogy eltel ígyen,
    Megnézelni vélte jónak
    Alsó részit a kohónak:
    Látja szampónak levését,
    Tarkatetősnek növését.
    Ilmari kovács ím itten,
    Fő vasverő mindétiglen
    Kalapálni kezd immáron,
    Verni a vasat vidámon,
    Szerkeszti a szampót szépen:
    Lisztmalmot az egyik részen,
    Sómalmot a másodikon,
    Pénzmalmot a harmadikon.
    Új szampója őröl bezzeg,
    A tarkatetős ím berreg,
    Egy hombárral este tájba,
    Eggyel őröl eleségre,
    Mással őröl nyereségre,
    Harmadikkal háztartásra.
    Örül Észak vén banyája.
    A nagy szampót fölviteti
    Pohjolának kőhalmára,
    Rejti rézhegy belsejébe,
    Kilenc zár alá helyezi;
    Gyökerét is ottan mélyre,
    Kilenc ölre ülteté le,
    Egyet állós földbe fektet,
    Víznek forgójába egyet,
    Harmadikat honni hegyre.
    Már vasverő Ilmarinen
    Lánykérőbe el-kimegyen,
    Szóval mondja, fölfeleli:
    „Hát kisasszony, hozzám jössz-e,
    Hogy ím szampót hoztam össze,
    Tarkatetőst oly remekre ?“
    Legott Észak ékes lánya
    Maga szóval ígyen szólal:
    „Ki lenne majd itt esztendőre,
    Még egy nyárba vagy kettőbe
    Kakukkot kakukkoltatni,
    Madárfüttyöt szólaltatni,
    Ha én elszakadnék innét,
    Bogyó más hazába mennék 1“
    „Ha eltűnne a tyukocska,
    E ludacska elcsábulna,
    Anyaszülte eltévedne,
    Piros áfonyácska menne,
    A kakukk is mind eltűnne,
    Víg madárka mind elszűnne
    Csúcsairól e halomnak,
    Dúcairól ím e dombnak".
    „Ráérőm sincs arra nékem,
    Lányi sorral menedékem
    Tenger végezni valótul,
    Nyári sürgős sok dologtul;
    Földeken a szeder szedetlen.
    Öböl martja megdallatlan,
    Irtoványok járdalatlan,
    A ligetek játszodatlan".
    Ilmari kovács ím itten,
    Fő vasverő mindétiglen
    Feje lesütve, rossz a kedve,
    A süvegje félreütve
    Fontolgatja ő magába,
    Fejibe végighosszat hányja,
    Hogy lehetne hazatérni,
    Osmerős vidékre érni
    Pusztaságos Pohjolából,
    Ama zordon SzárjolábóL
    Mondja Észak úrasszonya:
    „Oh vasverő Ilmarinen,
    Mért van kedved úgy lehűtve,
    A süveged félreütve,
    Tán mehetnéked van innen
    Hajdani lakóhelyedre?“
    Szólt vasverő Ilmarinen:
    „Oda húz a kedvem innen
    Hajlékomba haldokolni,
    Örökömbe összerogyni".
    Észak úrasszonya arra
    Étel-itallal hősét tartja,
    Dereglyébe ülteti be,
    Réz kormánylapát elibe,
    Szól a szélnek, dúljon-fúljon,
    Északinak, ujjon-fújjon,
    Ilmari kovács ím ígyen,
    Fő vasverő mindétiglen
    Önnön országiba lendül
    Kilenc tengeren keresztül;
    Utaz egy nap, útaz másnap,
    Hát bizony csak harmadik nap
    A kovács haza is éré,
    Önmaga szülőhelyére.
    Öreg Vejnemöjnen ihol
    Kérdi a kovács Ilmaritól:
    „Kovács Ilmarinen testvér,
    Fő vasverő mindörökké,
    Új szampódnak kész-e műve
    Tarkatetősöd nyélbesütve?"
    Ilmari kovács feleli,
    Ő szavát ím így emeli:
    „Az új szampó őröl bezzeg,
    A tarkatetős már berreg,
    Egy hombárral este tájba,
    Eggyel őröl eleségre,
    Mással őröl nyereségre,
    Harmadikkal háztartásra".
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633986721
Webáruház készítés