Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Kabos Ede Koldusok MOBI e-könyv

Kabos Ede Koldusok MOBI e-könyv
540 Ft

TARTALOM

Koldusok
Apró fővárosok
Sass Ida
Szárnyatlan madár
Sivatag
Az özvegy
Vászonvilág
Alvajáró
Intermezzo
Felhős alkony
Mese
Szent ujjak

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A leány szédült. Észre sem vette, hogy a direktor bezárta az öltöző ajtóját, hogy ott térdel előtte. Nem tudott számot adni magának arról, amit érzett, de egyszerre átfonta a férfi nyakát s fejét odahajtotta a vállára.
    A direktor fuldokló hangon suttogta:
    - Te vagy az üdv, a gyönyör, a szerelem, te vagy az Isten, aki boldogságot ad, és maga is boldog. Téged foglak szeretni, téged foglak imádni, mert csak te vagy nekem imádni való, más senki. Nem fogok ismerni mást, csak téged, s nem fogok mást szeretni, csak téged. A melegség, mámor, üdvösség kifogyhatatlan forrása vagy te: - Veron... Veron... hogy fogok én veled élni, hogy foglak én téged boldoggá tenni! A sötétet is fényessé, a rosszat is jóvá fogom tenni - neked, csak neked. Oh mert szeretlek, mert megőrülök érted: - Veron...
    A leány egyszerre felriadt. Az ablak alatt az útczáról tompa zsivaj hallatszott fel. Mintha csődülés támadt volna, mintha száz ember kiáltana egyszerre; a leány odafenn csak egy ismétlődő hangot hallott:
    - Az ablakból ugrott ki...
    Aztán egy másikat:
    - Meghalt...
    S az öltöző egyszerre kietlennek tetszett előtte. A direktorral együtt az ablakhoz siettek s kitekintettek a nyitott ablakon. Lent roppant néptömeg verődött össze s a leány a homályban is látta, hogy egy pont körül csoportosulnak s onnan újra, meg újra sivítani hallotta azt a hangot: Meghalt...
    Rémülten fordult el. A direktor utána ment:
    - Valaki megölte magát.
    Az öltöző ajtaja előtt is zsongás támadt. Mintha a színpad népe is kisietne az útczára, a szerencsétlenséghez. A zsongás erősbödött s egyszerre valaki erősen belecsapott az öltöző ajtajába.
    A direktor meghőkölt, a leány pedig remegve ült a pamlagra.
    Az ajtó előtt egy női hang szólott:
    - Nyissák ki ezt az ajtót.
    A direktorné hangja volt.
    - Nyissák ki, mert betöröm. Ki van odabenn?
    Marga az ajtóhoz akart sietni, de a direktor visszatartotta. Egy pillanat alatt megérezte a veszedelmet. Ha a felesége most itt találja, a botrány elkerülhetlen. De hová rejtőzzék? Az egész öltözőben még csak egy szekrény sem volt. Kitekintett az ablakon, de menekülés onnan sem bíztatott. Az emeletről le sem ugorhatik, de meg a csoportosulás is egyre tartott még ott. Tehetetlenül nézett a leányra, ki zavarodottan állott s egyszerre zokogásra fakadt.
    Az ajtót betörték.
    Ott állott a direktorné s mögötte gúnyos mosolylyal, vigyorogva: a kómikus.
    Az asszony ránézett Margára s fojtott hangon szólott:
    - Kisasszony, tudja-e, ki ugrott ki az ablakon?
    Marga kérdő pillantást vetett rá:
    - Az édes anyja, aki a függöny mögé rejtőzve, mindent látott...
    Őrületes sikolylyal rogyott össze a leány...

    V.

    Az utolsó fiakkerek robogó zaja ébresztette fel aléltságából.
    A színpadról s a folyosók felől már nem hallszott semmi nesz, öltözőjében is vak sötét volt. Mikor fölegyenesedett, érezte, hogy a nyitott ablakon és ajtón át rettenetesen húz a levegő s valószínűleg ez oltotta el a gáz lángját is.
    Becsukta az ajtót s az ablakhoz ült.
    Néptelen, kihalt volt a színház tájéka. A tulsó oldalon apró, sötét házikókat látott, olyiknak ablakában világosságot is, de egyébként köröskörül semmi jele az életnek. Az ég boltjáról is eltüntek a csillagok, koromsötétség vonult helyükbe s az erős szél, mely a leány arczát is meg-megsúrolta, vihar jöttét jelezte. Friss, átható levegő tódult be s ez jól esett forró fejének, melybe lassankint visszatért az imént lejátszódott jelenet őrületes képe. S egyszerre az édes anyja jutott eszébe s az a csődülés, mely ablaka alatt támadt.
    Lopva-félve tekintett az útczára.
    Irtózva húzódott vissza. Mintha az anyja párolgó vérének szaga csapta volna meg. S míg szeméből kicsordult az eleven könny, a levegőben, mintha beszédet hallott volna:
    - Én rejtettem ide anyádat: meghalt. Én hoztam ide a direktornét: megölt. Ismersz? Szerettelek és te megöltél engemet. Most te is halott vagy. Kvittek vagyunk. Pedig szerettelek, pedig most is szeretlek s egy üdvösséges perczért, melyet veled tölthetnék, odaadnám egész őrült, bolond múltomat, egész hideg jövőmet. Oh Marga... Marga...
    A leány föltekintett. A kómikus állott előtte.
    Margának egy perczre az jutott eszébe, hogy megöli ezt az embert, de aztán szó nélkül ült vissza és mellére hajtotta a fejét:
    Kostyál pedig szólott:
    - Még most is szeretlek. Még nincs mindennek vége. Jer velem, van pénzem, sok, megélünk másutt. Légy az enyém.
    A leány hideg parancsoló hangon felelte:
    - Hagyjon magamra.
    - Már mindenki elment, nem maradhat itt egyedül. Haza kisérem.
    Marga fenyegetve emelte fel karját:
    - Menjen!
    A kómikus távozott. Marga pedig visszaült az ablakba. Egész röpke múltja, melyet a színháznál töltött, eszébe jutott most és sírt keservesen. Nem élt, holott élnie lehetett volna és meghal, holott élhetett volna. Azt az embert, ki egész hasadó üdvének gyilkolója lett, gyűlölte s gyűlölte azt is, ki azt suttogta fülébe lázasan, hogy szereti s aztán, mikor a felesége kopogott, cserben hagyta gyáván. Gyűlölte most s ha számot vetett a szívével, úgy érezte, hogy sohasem is szerette. A megfeledkezés egy pillanatát nem a szerelem, de a dicsőség, a káprázat, a mámor szülte átkozott méhéből. Szíve szűz volt attól, mi ajkát megfertőzte. S ha erre gondolt, eszeveszett dühvel tudta volna megölni azt a hazug, üdvösséggyilkos embert - a direktort.
    Aztán megint megfelejtkezett mindenről, csak az édes anyjára gondolt. Milyen boldogok voltak. Az öreg mosott, ő meg segített neki. Olykor ő vitte haza a hófehér vasaltruhákat s pajkos fiatal emberek nem egyszer megcsipdesték. Nem bánta, hisz fiatal volt s nem félt a férfitól. És odahaza, milyen galambéletet éltek az öreg édes anyjával, meg Péterrel... Péter! Ezt a derék jó legényt sajnálta leginkább. Hogy szerette! Az ütötte, verte, szidta, de szerette, itt pedig beczézgetve megölték. A mellébe ütött s aztán sírva fakadt: megöltek...
    Egy pillanatra arra gondolt, hogy Péterhez megy. De aztán eszébe jutott egy jelenet, mikor Pétert kiutasította lakásáról, mert röstelte a durva külsejü henteslegényt. S most hozzá menjen? Nem lehet. Pedig e pillanatban érezte, hogy annak a legénynek a szívéért odaadná egész multját, egész jövőjét. Az a friss, hamisítatlan, egyszerű legény, ki hagyta ugyan magát kergetni az előszobából, de most a megpróbáltatás alatt visszalopódzott a szívébe.
    Vak sötétség körülötte mindenütt, künn erősbödő szél s Marga mindjobban összeesett. Minek éljen tovább e világon? Van neki valakije? Nincsen. Van neki czélja? Nincsen. Csak a halál.
    Aztán megint kinézett az ablakon. Azok a kövek ott alant, mintha felszólottak volna hozzá: jer, jer... Az édes anyját látta s arról is úgy képzelte, hogy hivogatja. A szél pedig belekapott a hajába s kibontva szertefolyatta meztelen vállán, pihegő keblén. Őrült, eszeveszett gondolatai támadtak, letépte a ruhát, a szellős, gyűlölt kosztümöt tüzelő testéről s hagyta, hogy a szél átjárja, megvegye. Vezekelni akart és meghalni s egyszerre összerázkódott.
    Az útczahajláson kocsirobogás támadt. Nehéz társzekér haladt el távolabb az ablak alatt s Marga egy sejtelemtől megkapatva kinézte a szemét, hogy megláthassa: ki ül benne.
    Meztelenül, kibomlott hajjal, fuldokolva hajlott ki az ablakból s egyszerre, amint a társzekeren észrevett egy dúdoló, hatalmas legényt, elkiáltotta magát:
    - Péter!... Péter!...
    Aztán úgy meztelenül, kibomlott hajjal kibukott az ablakból...
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989005
Webáruház készítés