Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Kabos Ede A jövő fészke MOBI e-könyv

Kabos Ede A jövő fészke MOBI e-könyv
540 Ft

A jövő fészke nem más, mint Wéber néni, a házmesterné által uralt bérház, melyben cselédlányok, sóhajtozó költők, világmegváltó terveket kovácsoló írópalánták és egyéb sihederek-ifjoncok kergetik a szép jövő ígéretét. Olykor persze észreveszik a cselédlányok esetlen báját, megejtő mosolyát, s nemcsak a távoli jövő igézi meg őket, hanem egy-egy bimbózó rózsa szépsége és illata. ám persze mindezek fölött ott őrködik Wéber néni...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    De ez mind semmi. A leányok mintha egyet gondoltak volna, titkon a szobába néztek. Olyan érzésük volt, hogy Angélának ebben a pillanatban elállott a szive verése. Hiszen most halt meg neki az a másik, az igazi. S ha nem is hallotta a Lencsi szavát, de meg kellett éreznie. Oh, az a szegény Angéla! - zokogott valami a leányok szivében s már elfelejtették a maguk álmát, csak a kis menyasszonyra tudtak gondolni, aki megsejti-e vajjon, micsoda gyász nehezedett reá? És csak lopva mertek a szobába nézni, csak nesztelen mertek mozdulni. Mert van a cselédségnek szive és ősidőktől fogva legrésztvevőbb patrónusa a szerelmeseknek. Most is remegett Angéláért.
    A házmesterlakásból pedig édesen hangzott ki Angéla kacagása. A csöndben még valami beszédtöredéket is lehetett hallani.
    Korniss mondta:
    - Szürke, kopott kis verebek, talán egy kicsit egyhanguan is csiripolnak, de nekem barátaim és mind szerelmes magába, Angéla.
    - Azt mondja, hogy verebek?
    - Kopott kis verebek. Se magasba, se messzire nem tudnak szállani, de olyan hüségesek is, mint a verebek. Akkor is nálunk fognak maradni, ha már tél lesz. Istenem, Angéla, ha én ugy elképzelem a maga szép fejét, ahogy az idő fehérre havazza a haját! Azt hiszem, akkor fogom még csak jobban szeretni...
    Itt hangzott az Angéla kacagása. A kapu alatt nem értették meg a verebeket s nem értették meg a kacagást, de valahogy megnyugodtak. Hiszen Angéla kacag. És szinte hálával tudtak most Kornissra gondolni, aki ilyen nehéz pillanatban is megkacagtatja Angélát. Valami derengett a Wéber néni udvarában, hogy Korniss Géza mégis csak hüségesebb; talán mint azok a verebek, akikről azt mondta, hogy se magasba, se messzire nem tudnak szállani, de akkor is nálunk maradnak, ha már tél lesz. Szürke is, kopott is, de olyan hüséges, hiszen ugy elgubbaszt a kis házmesterlakásban és nem száll el a Margitszigetre, ahol vöröshaju asszonyok kisértik az emberfiát. Talán nem is olyan rossz, hogy az a másik nem jön többet vissza.
    Wéber néni kihuzódott a leányokkal az udvarra. Csöndes volt és sötét. A bérkaszárnya lakossága szokás szerint elszéledt a kávéházakban és vendéglőkben. A kávéház is megbuktatta már az ő évenkint jelentkező áldozatát s a játékszobából nem hangzott már ki a kártyások lármája. Mintha aludt volna az egész nagy bérkaszárnya. Három emeletről valami hatvan ablak nyilt az udvarra, de az mind sötét volt s csak a legfelső ablakok csillogtak a nyáréji holdfénytől.
    Az udvaron Lencsi megszólalt:
    - Sohasem hittem volna, hogy olyan kellemes hangja van a vőlegénynek.
    A Wéber néni udvara rámondta:
    - Nagyon kellemes.
    S ez már valami volt. Mikor a cselédség annyit már hajlandó volt megengedni, hogy van Korniss Gézában valami kellemes is, csak idő kérdése lehetett, hogy mikor fogadja egészen a kegyeibe. S az is megjött.
    Wéber néni fölismerte a kedvező hagulatot és ösztön szerint segitett a leányoknak, hogy megszerethessék a vőlegényt. Kihozta nekik a „Kritikai Szemle” néhány számát és cikkeket mutogatott, amelyek alá igy volt irva a vőlegény neve: dr. Korniss Géza. Tehát doktor. Szaplonczay pedig nem az.
    Az udvar megtelt csodálkozással. Weber néni majdnem hencegett.
    - Ha vékony legény is, de ember lehet a talpán. Hogy megbecsülik!
    Már az udvar is kezdte becsülni. A leányok valami különös vágyat éreztek, hogy sok gyöngédséggel és figyelemmel kárpótolják Korniss Gézát, amiért olyan sokáig ki nem állhatták. Ez a gyöngédség persze egy kicsit cselédes volt, de Wéber néni tudta méltányolni. És Korniss ugyan nevetett, de neki sem esett rosszul, amikor Wéber néni elmesélte, hogy az udvarbéli cselédek egy-egy példányt mindig elkérnek a Kritikai Szemle legujabb számából s azt felviszik, hogy gazdájuknak mutogassák. Hencegnek az Angéla vőlegényével és terjesztik a hirét, ha nem is nagyon messzire, de az egész bérkaszárnyában. Mikor pedig nemsokára Korniss Géza elmondta, hogy a bérkaszárnyából kilenc előfizetőt kapott, Wéber néni sorra csókolta a leányokat a kapu alatt.
    Lencsi egy kis büszkeséggel vágta ki:
    - Mindig beszélek róla. Az én gazdám már köszön neki, láttam, hogy megemeli előtte a kalapját.
    Aztán lassankint megtelt a bérkaszárnya a Korniss Géza nevével. Reggelenkint, ha a leányok poroltak a gangokon, Wéber néninek csak a szemével kellett kérdeznie és öt leány kiáltotta le egyszerre:
    - Még alszik.
    Egy idő mulva azt is könnyü volt az udvarról meglátni, hol alszik. Mert a cselédek, ahogy a vásárcsarnokban bevásároltak, a maguk fillérein szép rezedát vettek cserépben, aztán szegfűt is és szeretettel rakosgatták tele a Korniss ablakát. Messziről meglátszott, hogy kiválasztott ember ablaka az, gyöngédséggel őrzik a mögötte lakó álmát, ébredését. A cselédek mindig suttogva járnak arra és trécseléssel, vagy éppen lármás porolással nem akarják zavarni. Inkább, ha véletlenül arra kerülnek, halkan kérdezgetik a Borkát (ő az, aki a vőlegényt kiszolgálja), alszik-e még a fiatal ur? Hát alszik. Hja, mindig elmult éjfél, amikor visszavonul a szép menyasszonyától. Alszik.
    Mindig akadt leány, aki megvárta, mikor Korniss aludni ment. Világitott neki a sötét lépcsőházban. És mosolygva kisérte a szobájáig.
    - Jó éjszakát!
    Wéber néni most már teli volt boldogsággal. Hogy az udvar igy kegyeibe fogadta, már maga is szeretni merte a leánya vőlegényét. S ha alkonyat-időben Korniss sétára hivta a családot, a házmesterné sok büszkeséggel akaszkodott a Wéber karjára, hiszen a jegyeseket kisérhette s az utcák sokadalmában valakinek érezte magát. Ott viszi karon a tanár ur az ő leányát. A tanár urnak pedig minden sétán sokan köszöntek. No, nem olyan utolsó ember az. Ahogy a ragyogó cilindert köszönésre emeli, (még az Akadémia ezreséből való) és elegáns gyöngédséggel simul az Angéla finom alakjához: a tiszta nagy ur. Wéber néni sokszor szinte zokogó hangon fordult a házmesterurához.
    - Wéber, én alig merem hinni, hogy azok ott a mi gyermekeink!
    A házmester egy kicsit kidüllesztette a mellét, de nem volt megjegyzése az asszony ellágyulására. Mégis, az esteledő főváros zsivaja, a kirakatokból elömlő világosság, a nagy házakra ereszkedő csillagos ég, amit a kapu alatt nem igen lát meg a házmester, őt is elkábitották. Mintha most szabaditották volna ki a börtönből, teli tüdővel szivta magába a levegőt s gyermekes örömmel hagyta magára zuhogni a lármát, a képeket, az egész ismeretlen gyönyörüséget. Mikor pedig a Korniss unszolására beültek egy vendéglő aszfalt-kertjébe s ott vacsorálhatott a köruton sétáló tömeg szeme előtt, szinte az utcán, igazán elállott a lélekzete. Tömegek zuhogtak le az uton, villamos-kocsik robogtak el mellette, fiakkerek dörögtek olyan veszedelmes közelségben, mintha most mindjárt bevágtatnának a vendéglőbe s az őrült mozgásban ugy tetszett a házmesterpárnak, hogy a paloták is megmozdulnak, kétrét hajolnak. Csodálatos, hogy még sem félnek az emberek és kacagva, fecsegve rajzanak abban a sötét sikátorban, amelyre minden pillanatban rászakadhat az a sok bolond, megmozdult palota.
    Kilenc óra után mégis föleszmélt a házmester. Hogy Korniss folyton csak Angélával suttogott és Wéber néni is elmerült az utca bámulatában, elhanyagoltnak érezte magát. Az is eszébe jutott, hogy odahaza még nyitva is marad a kapu, ha sokáig ülnek a vendéglőben.
    - Hazamegyek! - mondta hirtelen elhatározással.
    Az első pillanatban Kornissnak nem volt ellenvetése. De aztán Angéla valami olyast mondott, hogy még sohsem érezte ilyen jól magát s ez változtatott a dolgon. Korniss kegyetlennek mondta a sorsot, hogy egy kapu miatt, amelyet be kell tiz órakor zárni, az Angéla legszebb estéjét igy megrontsák. Wéberné is nagyot sóhajtott, ami talán azt jelentette, hogy alighanem jobb háziurnak lenni, mint házmesternek. S ekkor Wébernek okos gondolata támadt. Azt mondta, hogy maga megy haza s a társaság maradjon, amig neki jól esik.
    Korniss ránézett Angélára. A leány pedig megcsókolta a házmester kezét.
    - Köszönjük, papa. Milyen jó vagy te!
    S Wéber egyedül ment haza, hogy kaput zárjon. Korniss tovább suttogott Angélának és a szegény házmesterné mulatta magát, ahogy éppen tudta. Az embereket bámulta, akik egymást váltottak fel a vendéglőben; a pincéreket, akik itt nem voltak akkora urak, mint az a zsarnok, aki náluk a banketten szolgált fel. S ahogy megint elkábult az elhagyatottságában, Wéber néni önkénytelenül visszagondolt a bankettre. Itt mégis csak szebb. Senki sem csönget a kapun. Nem hozzák az ételt olyan tornyos tálakon, hogy fél az ember belőle venni. Annyit kell enni, mig az ember jóllakott. És nem nézik, nem nevetik, ha talán egy kicsit ügyetlen. Hát bizony a szegény ember ügyetlen, ha nem volna az, szegény sem volna. Ül magába és beszél, ha beszélni akar, hallgat, mikor ugy esik neki jobban. Mégis csak szebb igy, a vendéglőben.
    Elnézte aztán Angélát. Az esti levegő pirosra festette az arcát, most nem is volt olyan halovány. A szeme volt csak egy kicsit bágyadt.
    - Nem vagy álmos? - kérdezte.
    A fiatalok ugy néztek rá, mintha valami idegen vágott volna a szavukba. Angéla nem is felelt a kérdésre, de Korniss most már az óráját nézte. Tizenegyre járt az idő.
    - Menjünk haza, - mondta Angéla.
    A város, mintha elfáradt volna a nagy cécóban, zsibbadt nyugalommal pihegett. Abban a különös világitásban, melyet a sárga gázlángok, villamos golyók és a kocsik tarka üveggel boritott lámpái árasztanak el az utcákon, már nem látszott egész kép, csak egyes foltok. Itt csupa sárga alak mozgott a gázoszlopok körül, távolabb csupa zöldesfehér ember hullámzott a villamos golyók alatt, mintha kisértetjárás volna s egészen messzire csak fekete körvonalak huzódtak át a homályon. Nagy, szines foltok s fölöttük a mélységesen fekete égbolt, mintha csak a hatalmas palotákon feküdnék, alig háromemeletnyi magasságban. Fáradt ég, fáradt város és fáradt emberek.
    Wéber néni ásitott.
    - Az isten tudja, odahaza sohsem álmosodom el ilyen hamar.
    - Hja, a levegő - nevetett Korniss és megint Angélához fordult suttogásával.
    A házmesterné mellettük járt, mégis egyedül volt. És mentül közelebb értek a külvároshoz, annál erősebben kapta meg valami furcsa érzés. Hogy csöngetni fog azon a kapun, melyet ő szokott mindig a csöngetésre kinyitni. Még sohsem esett meg vele s majdnem izgatta ez a dolog.
    El is nevette magát, mikor végre csöngetnie kellett.
    - Most Wéber nem is sejti, hogy Wébernének nyitja a kaput.
    A fiatalok is mosolyogtak. Majdnem nevetve léptek át a küszöbön, de aztán elhalt ajkukon a hang. Valami nagyon különös is volt, ami őket a kapu alatt meglepte. Nem volt sötét s az első pillanatban mégsem láttak egyebet, csak két oldalt párhuzamosan huzódó fényfoltokat, amik lefelé világitanak, mig fönn a kapu boltja egészen homályban marad. Mintha az ember felülről néz fáklyásokat. Még füstöltek is azok a mozgó fényfoltok.
    Wéber néni sikoltotta el először magát:
    - A lányok!
    Akkor már a házmester is dörmögött:
    - Az ördög bujt ebbe a Lencsibe. Felbujtotta az egész udvart s ahány cseléd, mind lehozta az égő konyhalámpát, hogy nektek világitsanak. Illumináció - ahogy mondják.
    Lencsi lehajolt és megcsókolta az Angéla kezét:
    - Ugy szeretjük, édes kisasszony!
    És csókolták a kezét sorra a lányok. És szeretettel néztek Kornissra is, akit egy kicsit zavarba hozott ez a különös gyöngédség. De csak egy percre. Aztán egészen ellágyult s ott a kapu alatt, a füstölgő konyhalámpák között, remegve állt meg a leány előtt.
    - Mindenki óhajtja a maga boldogságát. Mennyire szeretem, Angéla!
    A Wéber néni udvara pedig megvárta, mig a fiatalok elbucsuznak s az megint a Lencsi feje volt, hogy minden harmadik lépcsőn elhelyezkedett egy cselédleány a lámpájával. Ugy haladt fel Korniss Géza a lépcsőkön, ahogy még háziurnak sem világitottak, a saját házában sem. S mig gyorsan járta a lépcsőket, ugy érezte, hogy talán szégyelné is, ha idegen ember látná most, de azért mégis csak derék lányok ezek a szolgáló cselédek...
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634740032
Webáruház készítés