Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Jules Verne: Tíz órán át vadászaton_MOBI

Jules Verne: Tíz órán át vadászaton_MOBI
390 Ft390
  • Részlet az e-Könyvből:

    Valami rendkivüli képzelő tehetséggel megáldott bölcs azt mondta valahol és valamikor »Sohase kivánjatok magatoknak falusi jószágot, kocsit, tüzes lovakat, vagy pedig - vadászterületet! Mert mindig találkoznak majd jó barátok, kik a ti vagyonotokat a maguké gyanánt tudják használni!«
    E bölcs mondás alkalmazása czéljából engem is meghivtak, hogy első hőstettemet a Somme kerület fentartott területén, - a nélkül, persze, hogy tulajdonosa lennék - mutassam be.
    Ha nem tévedek, 1859. augusztus vége felé jártunk. A hivatalos hirdetés a legközelebbi napra tüzte ki a vadászat kezdetét.
    A mi jó Amiens városunkban, a hol nincs egyetlen szatócs, nincs egyetlen kisiparos, a kinek nem volna valami régi puskája, melylyel az utakat bizonytalanokká teszi, ezt az ünnepélyes határnapot már hetek óta türelmetlenül várták.
    A foglalkozásukra nézve sportmennek, kik azt hiszik, hogy a vadakat az Isten csak az ő szá¬mukra teremtette, ép úgy, mint a harmad- és negyedosztályu lövészek, az ügyesek ép úgy, kik találnak, a nélkül, hogy valóban czéloznának is, - mint az ügyetlenek, kik nagyon gondosan czéloznak, de nem találnak, - végül a par excellence kontárok, mindannyian egyforma buzgó¬sággal készültek erre a nagy napra, szervezkedtek, élelmi czikkeket gyüjtöttek és gyakoroltak, minden gondolatuk csak »túzok« volt, beszélgetésük egyetlen tárgya »nyul« és egyébről sem álmodtak, mint a »fürjekről«. Feleséget, gyermeket, családot, jó barátot - mindent elfeledtek! A politika, művészet, irodalom, földmivelés, ipar - mind háttérbe szorult e nagyfontosságu napra való előkészületek mellett, a mikor e rajongók annak az élvezetnek készültek hódolni, melyet a halhatatlan Prudhomme József »barbár élvezet«-nek vélt leghelyesebben elnevez¬hetni.
    Megesett, hogy kevés barátom közt egy szenvedélyes vadász is volt az Urban, a ki hivatalnok volt ugyan, de nagyon kedves gyerek. Bár azt állitotta, hogy a csúz bántja egy kicsit, a mikor az irodába kellett mennie, mégis mindannyiszor kitünően érezte magát, a mikor nyolcz napra szabadságot kapott és a vadászat megnyitásában részt vehetett.
    Ezt a jó barátomat Bretignot-nak hívták.
    Pár nappal a nagy határidő előtt egyszerre csak Bretignot toppan be hozzám, ki semmi rosszat sem sejtettem.
    - Ön még sohasem volt vadászaton? kérdé a szellemi fenség bizonyos tudatával, a miben csak két tizedrész jóakarat esett nyolcz tizedrész megvetésre.
    - Soha, Bretignot, feleltem én, még sohasem jutott eszembe, hogy...
    - Nos, hát akkor jőjjön velem a közeli megnyitáshoz, vágott közbe Bretignot. Herissart községben kétszáz hektár elkülönitett területünk van, a hol a sok vad valósággal hemzseg. Vendég bevezetésére fel vagyok jogositva. Ezennel meghivom tehát és be fogom önt vezetni.
    - Igen, de... mondám habozva.
    - Nincs puskája?
    - Nincs, Bretignot, nem is volt soha.
    - Azzal ne törődjék! Majd kölcsönzök én önnek egy kétcsövüt; igaz, hogy gyutacsos puska még, de azért nyolczvan lépésről is lelövi a nyulat.
    - Feltéve, hogy az ember eltalálja a ficzkót, feleltem én.
    - No persze, az mindig jó lesz.
    - Nagyon is jó, Bretignot.
    - Kutyája nincs, az igaz.
    - Minek az, ha kakasom van a puskán, az majd kétféle szolgálatot is teljesithet!
    Bretignot barátom kissé mosolyogva, kissé boszusan nézett rám. Az az ember nem szereti, ha valaki oly dolgok felett tréfálkozik vele, melyek a vadászathoz tartoznak. A vadászat szent és sérthetetlen előtte.
    Homlokán a redők ujra elsimultak.
    - Nos eljön? kérdé.
    - Ha kivánja!... feleltem én, de nem lelkesedtem valami nagyon.
    - Igen, igen, persze!... Az ilyesfélében legalább egyszer életében vegyen részt az ember. Szombaton este indulunk. Számitok önre!
    Igy késztettek rá engem erre a kalandra, melynek szomoru emléke még ma is üldöz.
    Szivesen beismerem, hogy a szükséges előkészületek a legcsekélyebb gondokat sem okozták nekem. Még egy órát sem töltöttem éjjel álmatlanul. És mégis, ha már egész őszintének kell lennem, a kiváncsiság ördöge mégis bántott egy keveset. Hát oly nagyon érdekes a vadászat kezdete? Azt mindenkép megfogadtam, hogy ha már cselekvőleg nem működöm is közre, mégis mint kiváncsi néző fogom a vadászokat megfigyelni, ép ugy, mint magát a vadászatot. Ha már beleegyeztem, hogy lőfegyverrel terhelem meg magamat, ez csak azért történt, hogy ne legyek nagyon is szomoru szereplő e Nimródok közt, a kiknek hőstettei megbámulására Bretignot engem meghítt.
    Meg kell itt jegyeznem, hogy, habár Bretignot kölcsön is adott nekem kétcsövü puskát, lőpor¬szarut, tölténytartót, vadásztarsolyról szó sem volt. Ezt a felszerelési darabot tehát magamnak kellett beszereztem, pedig hát a legtöbb vadász ezt igen könnyen nélkülözhetné. Olyan tarsolyt igyekeztem tehát alkalmilag szerezni. Igen ám, de azoknak az ára most nagyon felrugott. Elkapkodták mind. Akarva, nem akarva, ujat kellett vennem, határozottan fentartottam azon¬ban, hogy ötven százalék veszteséggel vissza fogom adni, ha tulajdonképeni czéljára nem kell majd igénybe vennem.
    A kereskedő tetőtől talpig végigmért, mosolygott és elfogadta a feltételt.
    Ezt a mosolygást nem vettem nagyon valami kedvező előjelnek.
    - Mindamellett, gondoltam magamban, ... ki tudja?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364816V
Webáruház készítés