Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Jules Verne: Doktor Ox theóriája_MOBI

Jules Verne: Doktor Ox theóriája_MOBI
690 Ft690

TARTALOM

DOKTOR OX THEÓRIÁJA.
Első fejezet: Melyből megtudjuk, hogy a kis Quiquendone falut hiába keresnők a térképen.
Második fejezet: Melyben van Tricasse polgármester és Niklausse községi tanácsos meghányják-vetik a falu ügyes-bajos dolgait.
Harmadik fejezet: Melyben Passauf rendőr-kapitány váratlanul és zajosan beront.
Negyedik fejezet: Melyben megismerkedünk Ox doktorral, a ki elsőrangú tudós és vakmerő kisérletező.
Ötödik fejezet: Melyben a polgármester és Niklausse tanácsos meglátogatják Ox doktort.
Hatodik fejezet: Melyben Franz Niklausse és Suzel van Tricasse terveket szőnek a jövőre.
Hetedik fejezet: Melyben az andante allegro lesz, az allegro pedig vivace.
Nyolczadik fejezet: Melyben a régi és ünnepélyes német polkából szédületesen gyors keringő lesz.
Kilenczedik fejezet: Melyben doktor Ox és laboránsa, Ygène, csak pár szót váltanak.
Tizedik fejezet: Melyben sajátságos betegség támadja meg az egész községet s ennek következményei.
Tizenegyedik fejezet: Melyben a quiquendoneiak hősies dologra szánják el magukat.
Tizenkettedik fejezet: Melyben Gedeon, a laboráns, okos dolgot mond, de Ox doktor hevesen letorkolja.
Tizenharmadik fejezet: A melyben ismét bebizonyúl, hogy a ki magasra emelkedik, fölülkerekedik minden emberi gyarlóságon.
Tizennegyedik fejezet: Melyben a dolgok már odáig fejlődtek, hogy nemcsak a quiquendoneiak, hanem az olvasók, sőt maga a szerző is követelik a gyors megoldást.
Tizenötödik fejezet: Melyben a megoldás kitör.
Tizenhatodik fejezet: Melyben az eszes olvasó látja, hogy jól sejtett, bár a szerző takargatni igyekezett a valót.
Tizenhetedik fejezet: Melyben a szerző megmagyarázza Ox doktor theóriáját.

ZACHARIÁS MESTER.
Első fejezet: Egy téli éjszaka.
Második fejezet: A tudomány gőgje.
Harmadik fejezet: Különös látogatás.
Negyedik fejezet: A Szent Péter székesegyház.
Ötödik fejezet: Az utolsó óra.

TELELÉS GRÖNLANDBAN.
Első fejezet: A fekete lobogó.
Második fejezet: Jean Cornbutte terve.
Harmadik fejezet: Reménysugár.
Negyedik fejezet: A tengerszorosokban.
Ötödik fejezet: A Liverpool-sziget.
Hatodik fejezet: A jégmező rianása.
Hetedik fejezet: Előkészületek a telelésre.
Nyolczadik fejezet: Tervek a kirándulásra.
Kilenczedik fejezet: A hóból rakott ház.
Tizedik fejezet: Elevenen eltemetve.
Tizenegyedik fejezet: A füstoszlop.
Tizenkettedik fejezet: Visszatérés a hajóhoz.
Tizenharmadik fejezet: A két vetélytárs.
Tizennegyedik fejezet: A végső nyomorúság.
Tizenötödik fejezet: A jeges-medvék.
Tizenhatodik fejezet: Befejezés.

DRÁMA A LEVEGŐBEN.

  • Részlet az e-Könyvből:

     

    Tizenegyedik fejezet
    A füstoszlop.

    Mikor másnap reggel fölébredtek, koromsötétség volt a kunyhóban, mert a lámpás kiégett és elaludt. Penellan fölkelt, hogy meggyujtsa a gyors-forralót, de mikor fölállt, megütötte fejét a mennyezetben.
    A vén kormányos nagyon megijedt: tegnap még egyenesen állhatott a kunyhóban... Mi történt hát, hogy a teteje beroskadt?...
    Meggyujtván a gyorsforralót, látta, hogy a kunyhó mennyezete vagy egy lábnyit sülyedt.
    E perczben ébredt föl Mari is, és ijedten nézett a kormányos arczára, melyen a kétségbeesés és az elszánt akarat hatalmas harcza tükröződött. Odament hozzá és gyöngéden megszorította Penellan kezét.
    Ez az érintés mintha vissza adta volna a vén kormányos erejét. Féktelen haraggal fogott neki a munkának, szilajon beledöfte vasas végű botját a tegnap vájt folyosó végébe... és ime! a bot már nem talált ellentállásra: könnyedén behatolt a hórétegbe.
    - Ide, barátaim! - kiáltott föl ujjongva.
    És kézzel-lábbal neki esett a hótömegnek, mely lassankint engedni kezdett, s nem sokára egy kis nyilás tátongott rajta. Ám e nyiláson a halvány csillag-fénnyel együtt, oly irtózatos hideg tódult be, hogy egy szempillantásban minden folyadék megfagyott a kunyhóban.
    De mit bánta ezt Penellan?... késével kitágította a nyilást, s mikor a friss, fagyasztó levegő éltető áramlata süvöltve tört be a kunyhóba, térdre borúlva adott hálát Istennek e kegyelemért.
    Mindnyájan kirohantak, de nem sokáig birták el a roppant hideget, s vissza kellett sietniük a kunyhóba. Penellan azonban szétnézett előbb, hogy nem látja-e a szánkót, melyben az élelmi szerek voltak: - de a szánkónak nyoma se volt!
    Kevéssel utóbb André Vasling ismét kiment és Penellan utána sietett.
    - A vihar csakugyan elszakította a jéghegyet, - mondta Vasling, fölnézve a csillagos égre. - A szél éjszak-kelet felé hajtott bennünket.
    - Az még nem lenne baj, - felelte Penellan, - csak el ne veszett volna a szánkónk!
    - Hát nincs itt a szánkó? - kiáltott föl André Vasling. - Akkor mi is elvesztünk!
    Rögtön a kunyhó mögé szaladt, a hol a szánkó volt, de megdöbbenve állt meg. Az a jégtömb, melyhez a kunyhót hozzá építették, ketté volt válva, a másik fele nem volt ott!... Mikor a vihar ketté törte a jégmezőt, éppen e jégtömb közepén át roppantotta szét, s a másik felét, a melléje állított szánkóval együtt másfelé hajtotta!
    A két tengerész kétségbeesve ment föl a kunyhó tetejére szétnézni. De onnan se láttak semmit... És Penellan már megfordúlt, hogy lemegy, midőn vélétlenül André Vasling arczára tekintett.
    A másod-kapitány előre nyujtott nyakkal nézett éjszak felé, aztán hirtelen összerezzent és elsáppadt.
    - Mi az, Vasling úr? - kérdezte Penellan.
    - Semmi, semmi!... Menjünk le hamar és mondjuk meg a többieknek is, hogy azonnal indúlni kell.
    De Penellan maga is kiváncsi lett és élesen nézett abba az irányba, a merre Vasling kapitány bámult az előbb... Ő is összerezzent, de nem sáppadt el, hanem ellenkezőleg, ujjongva kiáltott föl:
    - Áldott legyen az Úr neve!
    Éjszak-kelet felé vékony füstoszlop szállt föl az égbe... Nem csalódhatott: ott emberek vannak!
    Penellan kiáltására mind kiszaladtak a kunyhóból, s megtudván, hogy miről van szó, azonnal elhatározták, hogy oda indúlnak, a honnan a füstöt látták.
    Elül ment Penellan, husz lépéssel utána André Vasling, majd ugyanily távolságban Jean Cornbutte és Mari, meg a többiek.
    Félórai gyors gyaloglás után Penellan hirtelen megállt.
    - Nem hallottak semmit? - kérdezte izgatottan.
    - Semmit, - felelték mindnyájan.
    - Pedig nekem úgy tetszett, hogy kiabálást hallok...
    Mindnyájan visszafojtották lélekzetüket és úgy hallgatóztak...
    - Én is hallom! - kiáltott föl Jean Cornbutte hirtelen.
    Valóban lehetett hallani valami panaszos nyögés-félét, mintha segítségért kiáltottak volna... Aztán ismét elcsöndesült minden.
    - Előre! - kiáltott föl Penellan.
    És teljes erejéből futni kezdett a hallott hang irányában.
    Körülbelül két mérföldnyi útat futhatott meg, midőn egyszerre, a mint egy jégtömböt megkerült, embert látott feküdni a havon... Odaugrott hozzá, letérdelt melléje, s aztán kétségbeesve tárta ki karjait az ég felé.
    André Vasling, a ki mindenütt a sarkában járt a másik két matrózzal, megdöbbenve kiáltott föl:
    - Ez a mi emberünk!... Cortrois?!...
    - Már nem él, - felelte Penellan - megfagyott!
    Most ért oda Jean Cornbutte is, Marival... Mindnyájuk szivében elhalt a remény: - ez a megfagyott matróz Cornbutte Lajos embere volt!
    - Előre! - kiáltott föl Penellan.
    Fél órai gyaloglás után hirtelen emelkedést észleltek a talajban - ez csak szárazföld lehetett... a Shannon-sziget.
    Még egy angol mérfölddel odébb már nem csak a füstöt látták, hanem a kunyhót is, melyből a füst fölszállt... kiáltozásukra három férfi jött ki a kunyhóból, s Penellan megismerte az egyiket: - Pierre Nouquet volt, az egyik hajótörött matróz.
    - Pierre! - kiáltott rá hevesen.
    De a matróz hülyén bámult rá, mintha nem is tudná mi történik... André Vasling nyugtalanúl vizsgálta a másik két férfit: - de, midőn látta, hogy Cornbutte Lajos nincs köztük, pokoli káröröm szállta meg.
    - Pierre!... Én vagyok! - kiáltott föl Penellan, odaugorva a matrózhoz. - Mi vagyunk, a barátaid!...
    Pierre Nouquet most már eszére tért és zokogva roskadt bele öreg czimborája karjaiba.
    - Hát a fiam?... Lajos! - jajdúlt föl az öreg Cornbutte, kétségbeesve.

     

    Tizenkettedik fejezet
    Visszatérés a hajóhoz.

    E pillanatban még egy férfi vánszorgott elő a kunyhóból és majdnem félholtan rogyott le a jégre.
    Cornbutte Lajos kapitány volt.
    - Fiam!...
    - Lajos!...
    Egyszerre hangzott ez a két kiáltás, és Cornbutte Lajos ájultan roskadt apja, menyasszonya karjaiba, a kik rögtön bevitték a kunyhóba és addig ápolták, míg eszméletre tért.
    - Apám!... Marie! - kiáltott föl Lajos: - hát viszontlátlak benneteket a halálom előtt?
    - Nem fogsz meghalni! - szólt közbe Penellan: - hisz azért jöttünk, hogy megmentsünk téged!
    André Vasling némán állt ott és még csak a kezét se nyujtotta oda kapitányának!
    Pierre Nouquet azt se tudta, hová legyen örömében. Végig csókolta az egész társaságot, aztán hamar fát rakott a kályhába és nem sokára türhető meleg volt a kunyhóban.
    Még két férfi volt ott, a kit a megmentők nem ismertek - Jocki és Herming, az utolsó két norvég matróz, a ki még élt a Froöern legénységéből.
    - Barátaim, - szólt hozzájuk Cornbutte Lajos - tehát meg vagyunk mentve... Apám! Mari!... Hogy daczolhattatok ennyi veszedelemmel?
    - Nem bánjuk meg, Lajos, - felelte az öreg Cornbutte. - A «Jeune-Hardie» födélzetén jöttünk, s a brigg hatvan mérföldnyire van ide... Most mindnyájan együtt megyünk haza rajta.
    - De előbb várjuk meg, mig Cortrois haza jön, - szólt közbe Pierre Nouquet, - ő fog ám csak örülni!
    Halálos csönd lett... Majd Penellan elmondta, hogy Cortroist holtan lelték a hómezőn, s erre bajtársai megkönnyezték a szerencsétlent.
    - Most itt maradunk addig, mig csökken a hideg,- mondta Jean Cornbutte - föltéve, hogy van fátok és eleségtek.
    - Minden van, - felelte Lajos - most már bátran föltüzelhetjük, a mi még megmaradt a golettából.
    Aztán röviden elmondta történetüket.
    A Froöern golettát csakugyan a vihar és a tengeráramlat hajtotta ide, s útközben úgy lefogyott a legénység, hogy csak öten maradtak: ő, a két norvég matróz, Cortrois és Pierre Nouquet.
    Mikor a tél ide szorította őket a jéghegyek közé, ezt a kunyhót építették, s várták a tavaszt, hogy akkor majd csónakot építenek a Froöern roncsaiból, s azon mennek haza. Sokat szenvedtek, s a nélkülözések és hideg mellett még evvel a két norvég matrózzal is tömérdek bajuk volt. Ez a két szilaj ember inkább fenevad volt, mint keresztény és Lajos nagyon a szivére kötötte Penellannak, hogy ügyeljen rájuk.
    Penellan viszont, mikor négy szem közt maradtak, elmondott Lajosnak mindent Vasling másodkapitány szándékairól. Lajos nem akarta hinni, hogy André Vasling minden áron szeretné elütni Marit a kezéről, de mikor Penellan elmondta, hogy a másodkapitány minden módon ellene volt az expedicziónak, s még azt is titkolta, hogy meglátta a kunyhóból fölszálló füstöt, - Lajos is gondolkozóba esett.
    A roppant hideg eltartott egész újholdig, s a kis karaván csak november 17-ikén indúlhatott útnak. Előbb azonban sírt ástak Cortroisnak a keményre fagyott hóban, és fejfát is állítottak neki.
    Misonne összeácsolt egy kezdetleges szánkót, a melyet megraktak élelmi szerekkel. A szánkót fölváltva húzták a matrózok, még pedig ez úttal jó kedvvel, - hiszen hazafelé tartottak!
    Az úton semmi baj és kellemetlenség nem érte őket,- csak azt vették észre, hogy Aupic, André Vasling és a két norvég matróz nem igen elegyedtek össze a többiekkel; de ez a barátságtalan viselet semmi aggodalomra se adott okot.
    Husz napi utazás után, deczember 7-ikén végre oda értek a brigghez. Gervique, Tarquiette és Gradlin nagy örömmel fogadták a hazatérőket. A hajón minden rendben volt, ámbár a szörnyű hózivatar megviselte a «Jeune-Hardiet» is.
    Sőt nagyobb baj is történt: azt a nagy raktárt, melyet a szárazföldön építettek, egészen elpusztította a vihar, s az oda rejtett élelmi szerek legnagyobb része elpusztúlt, vagy megromlott.
    E szomorú hírre a két Cornbutte lement a hajófenékbe és pontosan összeszámította, mennyi élelmiszerük van még. Mivel a legénység tizenháromra szaporodott, a tél pedig még legalább öt hónapig tartott, azt határozták hogy ezentúl mindenki csak fél-adagot kap. Több nem futotta, ha csak éhen nem akartak halni...

    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981160
Webáruház készítés