Új jelszó kérése
Termék részletek


Jules Verne: Doktor Ox theóriája_EPUB

Jules Verne: Doktor Ox theóriája_EPUB
540 Ft

Verne Gyula ezen kötetében Verne kisregényeit és elbeszéléseit gyűjtötték össze a szerkesztők. Kiadásunk a száz évvel ezelőtti kiadásban található műveket adja közre elektronikus formában. Ezek:
Doktor Ox theóriája, amiben az őrültség határát súroló tudós elméletét titkos kísérletekkel kívánja a lakosságon tesztelni - kirobbanó eredménnyel...
Zakariás mester: szintén az őrület határán lévő tudós hit és anyag felsőbbrendűségén gondolkodva jut el az őrületig.
Telelés Grönlandban: az ember teljesítőképességének határait feszegető írásban nemcsak a test, de a lélek megpróbáltatásairól is olvashatunk. Egyfajta ujjgyakorlat ez a vernei nagy sarki történetekhez.
Dráma a levegőben: egy elszabaduló léggömb és a hozzá kapcsolódó történet.
A kötetet Zigány Árpád szép magyar fordításában adjuk közre. (a Kiadó)

  • Részlet az e-Könyvből:

     

    Tizenkettedik fejezet
    Melyben Gedeon, a laboráns, okos dolgot mond, de Ox doktor hevesen letorkolja.

    - Nos, mester? Meg van elégedve? - kérdezte másnap Ox doktortól a laboránsa, a ki higított kénsavval töltögette föl a roppant villamos-telepek tartóit. - Meg van elégedve?
    - Persze, hogy meg, Gedeon! - felelte a doktor. - Most már te is átlátod, ugy-e, hogy igazam van?... Látod, mily semmiségtől függ a nemzetek fizikai és értelmi fejlettsége... sőt az erkölcsisége, a politikai érzéke, a hősiessége és a hazaszeretete is!... Az egész csak az oxygén dolga: - minden a levegő összetételén fordúl meg!
    - Látom, mester, látom... Csakhogy...
    - Nos?...
    - Nem gondolja, hogy már túlmentünk a határon a kisérlettel, s ideje lenne békét hagyni ezeknek a szegény ördögöknek?...
    - Szó sincs róla! - kiáltott föl Ox doktor hevesen. - Már hogy hagynám félbe a kisérletet?... Minden esetre folytatni fogom, még pedig a végsőig!
    - A hogy tetszik, mester... Ámbár én azt hiszem, hogy a mit meg akartunk tudni, már megtudhattuk az eddigi kisérletekből, s ideje lenne most már...
    - Nos, minek lenne ideje?
    - Hogy elzárjuk az oxygén-csapot.
    - Még csak az kellene? - kiáltott föl Ox doktor dühösen. - Próbáld meg, és rögtön megfojtalak!

     

    Tizenharmadik fejezet
    A melyben ismét bebizonyúl, hogy a ki magasra emelkedik, fölülkerekedik minden emberi gyarlóságon.

    - Hogy mondta hát? - kérdezte van Tricasse polgármester Niklausse tanácsostól.
    - Úgy mondtam, hogy ez a háború szükséges, - felelte a tanácsos határozottan, - s hogy itt az ideje, hogy megboszuljuk a rajtunk esett sérelmet.
    - Én pedig, - felelte a polgármester ingerülten, - ismétlem, hogy a quiquendonei polgárság pipogya népség, ha nem használja föl ezt az alkalmat jogai visszaszerzésére.
    - És én azt mondom, - vágott vissza a tanácsos, - hogy mind ez csak szóbeszéd! Tessék összehívni a sereget, - s aztán hajrá!
    - Nekem mondja ezt?... Nekem? - kiáltott föl a polgármester nekivörösödve.
    - Persze, hogy önnek, polgármester úr; s akár tetszik, akár nem: hát ez az igazság!
    - Az igazságot én tőlem hallja meg az úr! - pattant föl van Tricasse hevesen. - És az igazság az, hogy minden percznyi késedelem becstelenség lenne. Kilencz és félszáz esztendeje, hogy Quiquendone vár a boszú alkalmára: s most, hogy a boszú órája ütött, - akár mit beszél is ön, meg fogjuk támadni az ellenséget.
    - Hogy mi az ön véleménye, azzal én nem törődöm, - felelte Niklausse tanácsos, szintén mérgesen. - Egyről azonban biztosíthatom: hogy akár tetszik önnek, akár nem, mi ön nélkül is rajt ütünk az ellenségen.
    - A polgármester helye az első sorban van, uram!
    - Ugyanott van a tanácsos helye is, uram!
    - Ön sérteget és ingerel engem szavaival, mert mindenben és minduntalan ellent mond nekem! - kiáltott föl a polgármester, ökölbe szorítva a kezeit.
    - S ön szintén sérteget engem, mert kételkedik a hazafiságomban, - felelte Niklausse tanácsos fogcsikorgatva, és szintén ökölbe szorította a kezét.
    - Ismétlem, uram: hogy akár tetszik önnek, akár nem, a quiquendonei inszurgensek két nap leforgása előtt indulnak.
    - Én pedig azt mondom, hogy negyvennyolcz óra se telik bele s már útban leszünk Virgamen felé!...
    A mint e beszélgetésből látható, a két derék városatya teljesen egyforma nézeten volt: mind a kettő a háború és a rögtöni támadás mellett kardoskodott, de mivel a veszekedés viszketege mindegyikben föltámadt, egyik se hallgatta, hogy a másik mit beszél, csak egyre a maga véleményét hajtogatta.
    A két gyerekkori jó barát haragtól pirosan nézett farkasszemet. Villogó tekintetük, ziháló lihegésük mutatta, hogy a hajbakapás veszedelme ott ólálkodik körülöttük, s valószínüleg egymásnak is estek volna, ha véletlenül éppen e perczben meg nem kondúl a torony öreg harangja.
    - Végre, ütött az óra! - mondta a polgármester.
    - Miféle óra? - kérdezte Niklausse.
    - Az az óra, melyet kitűztünk a kémszemlére.
    - Ah, igaz!... És akár tetszik önnek, akár nem: én föl is megyek a toronyba.
    - Magam is!
    - Menjünk hát!
    - Előre!
    A tanács ugyanis azt határozta, hogy van Tricasse polgármester és Niklausse tanácsos, a város két első embere, menjen föl a városház tornyára, a honnan kényelmesen el lehetett látni a szomszéd községbe és nézzen szét a vidéken, hogy kitapasztalja a terepviszonyokat, s azokhoz alkalmazza majd a hadvezetés strategiáját.
    Bár mind a ketten egy nézeten voltak e tekintetben is, az úton egyre hevesen és hangosan czivódtak, mintha nem közös akarattal és közös czélra indultak, hanem párbajozni mentek volna.
    Odaérve a toronyba vezető lépcső aljához, haragjuk tetőpontra hágott. Az arczuk most már nem biborpiros, hanem halálsápadt volt.
    Most az volt a kérdés, ki menjen előre a csigalépcsőn?... Jog szerint az elsőség a polgármestert illette volna meg, de Niklausse tanácsos, mit sem törődve a joggal, a polgármester méltóságával, egyszerüen félre lökte van Tricasset, és maga rohant föl elsőnek.
    Lélekszakadva törtettek fölfelé mind a ketten, eleinte négyesével, majd hármasával ugrálva át a lépcsőket, s közben egyre sértegették egymást. Attól lehetett félni, hogy fölérve a torony erkélyére, egymást fogják lehajigálni a szédítő magasságból.
    De a két ellenség lélekzete csakhamar kifogyott; pár percz mulva, a nyolczvanadik lépcsőnél, már csak lassan másztak fölfelé és nagy szuszogva vettek lélekzetet.
    Ám a haragjuk mintha lecsillapult volna... vagy talán csak elfeledkeztek róla a nagy szuszogásban?... Annyi bizonyos, hogy elhallgattak, s a mily mértékben egyre magasabban hágtak, ugyanoly mértékben csökkent az ingerültségük is.
    De miért?...
    Ámbár minden miértnek megvan az azértja is: - erre a miértre nem tudunk megfelelni. Ám az bizonyos, hogy fölérve a harmadik fordulóra, kétszázhatvanhat lábnyira a föld szine fölé, megálltak, hogy kifujják magukat és... barátságosan mosolyogtak egymásra.
    - Haj, de magas ez a torony! - sóhajtott a polgármester és megtörülte arczát a zsebkendőjével.
    - Magas biz ez! - felelte a tanácsos. - Tudja-e, hogy tizennégy lábbal magasabban vagyunk, mint a hamburgi Szent-Mihály templom tornya?
    - Tudom, - mondta a polgármester; s büszkén tette hozzá, hogy: - Nem is sok ily torony van a föld kerekén!
    Pár percz mulva ismét folytatták útjukat fölfelé, s kikandikáltak a torony falába vágott lövő-réseken. Most a polgármester került előre, s a tanácsos egy szóval se tiltakozott ez ellen. Sőt a háromszáznegyedik lépcsőfoknál, midőn van Tricasse már cammogni is alig bírt, a derék tanácsos hátulról tolta és segítette az elfáradt embert.
    A polgármester szivesen tűrte ezt a támogatást, s mikor fölértek a torony erkélyére, hálásan így szólt:
    - Köszönöm, kedves Niklausse: majd megszolgálom önnek ezt a szivességét.
    A két fenevad mintegy varázsütésre hirtelen megszelidült: - olyanok lettek idefönt, mint két kezes bárány, holott odalent, a torony aljában, majd hogy meg nem fojtották egymást.
    ... De miért?
    Oly kérdés ez, a melyre valóban nem felelhetünk.
    Az idő fölséges volt. A verőfényes májusi napban messzire el lehetett látni a sík alföldön, s a szomszédos Virgamen fehér falai, piros tornyai és háztetői szinte kápráztatták a szemet.
    A két jóbarát leült egymás mellé a kis kőpadra s úgy gyönyörködött a remek kilátásban.
    - Igazán remek! - kiáltott föl a polgármester.
    - Valóban az! - felelte a tanácsos lelkesülten. - S azt hiszem, az ember legjobban tenné, ha itt, a magasban ütné fel sátorfáját, s nem a földön csúszna-mászna, mint a féreg.
    - Igaza van, Niklausse: magam is így gondolkozom. Itt mintha elszakadnánk a földtől, jobban érezzük, hogy nem minden hitvány por és hamu bennünk.
    - Ne kerüljük meg a tornyot? - kérdezte a tanácsos.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981153
Webáruház készítés