Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Jules Verne: A gyémántos Medzsidje-rend_MOBI

Jules Verne: A gyémántos Medzsidje-rend_MOBI
340 Ft340

TARTALOM

Villámcsapás a derült égből.
Aki másnak vermet ás...
Vadászat a likőrös ládára.
A likőrös láda megkerül.
Ujabb bonyodalmak.
Két tolvaj a csapdában.
A hamis és az igazi gyémántok.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A likőrös láda megkerül.

    Jean Paul éppen akkor ugrott ki kocsijából a Lawson üzlete előtt, mikor a segéd már keresztbe akarta tenni a vaslécet a bolt ajtaján.
    - Jó estét, barátom, - kezdte Jean Paul. - Ámbár azt hiszem, hogy kissé megkéstem, azért mégis szeretnék megtudni egyet-mást az üzlet mult heti forgalmából.
    - Már bezártam az üzletet, uram, - felelte a segéd barátságtalanul. - Nem érne rá ez a dolog holnapig?
    - Tudom, hogy az üzleti órák már elmultak, - bólintott Jean Paul: - de azt hiszem, hogy külön dijazás mellett azért ön szivesen dolgozik tovább is. Mondjunk óránként egy guineát... Nos?
    - Óránként egy guinea? - kérdezte a segéd álmélkodva, mintha nem hinne a füleinek. - Ez, persze, egészen más, és...
    - Akkor hát rendben vagyunk, - vágott közbe Jean Paul. - Tessék ez a guinea az első óráért.
    - Köszönöm, felelte a segéd és habozva forgatta kezében az aranyat: - de csak oly föltétellel fogadhatom el, ha semmi olyat nem kiván tőlem, aminek teljesitése kötelességeimbe ütközik.
    - Szó sincs róla, - nyugtatta meg Jean Paul a segédet. - Ha Lawson ur itt volna, ő maga is szivesen megadná a fölvilágositást, amit kérek. Arról van szó, hogy önök kaptak Marseilleből egy kis láda finom maraschinó-likőrt, amelyet elárvereztek, miután senki se jelentkezett az átvételére.
    - Igen, igen: emlékszem rá, - felelte a segéd élénken. - Tegnapelőtt adtuk el a ládát és a tulajdonosa tegnap este sürgönyzött érte, mi pedig ma visszasürgönyöztünk neki, hogy már eladtuk.
    - És ki vette meg a ládát? - kérdezte Jean Paul izgatottan.
    - Véletlenül azt is tudom, uram, - felelte a segéd készségesen: - tessék bejönni az üzletbe, mindjárt megnézhetjük a könyvet is.
    Kinyitotta az ajtót és bevezette a franciát az üzletbe. Miután fölcsavarta a villamos lángot, elővette a törzskönyvet és mentegetőzve igy szólt:
    - Ne higyje, uram, hogy tiltott dolgot cselekszem. A törvény rendelkezései szerint a mi üzleti könyveink nyilvánosak és Lawson ur is épp oly szivesen megadná önnek ezeket a fölvilágositásokat, mint én. Tessék, itt van... 87-ik tétel: egy láda maraschinó-likőr... nyolc shilling... oh, a vevő neve nincs itt! De ez nem fontos: nagyon jól emlékszem rá, hogy az öreg Clifton vette meg.
    - Kicsoda ez az ur?
    - Nagyon furcsa ember; igazi különc és remete. Mindenféle ritkaságot gyüjt és agglegény. Azért nem irtam be a nevét, mert készpénzzel fizetett és mindjárt el is vitette a ládát.
    - S honnan tudja oly biztosan, hogy ő vette meg a ládát?
    - Onnan, hogy szidta a titkárát, mikor a ládát hozzá akarta csomagolni valami piszkos pergamentekercshez. Ejnye, hogy is mondta csak... Kik... kek... igazán nem tudom...
    - Talán Kakemono? - segitett neki Jean Paul.
    - Az, az: Kakemono! - ismételte a segéd. - Tehát a titkárja, mr. Pooley, össze akarta csomagolni a likőrös ládát ezzel a tekercscsel, de mr. Clifton mérgesen ráförmedt, hogy ne merje azt tenni, mert az a rongyos pergamen száz ilyen ládánál is többet ér.
    - Ebben igaza lehetett, - bólintott Jean Paul, akinek hirtelen kitünő ötlete támadt. - Például az én táskámban is van egy Kakemono, amelyet nem igen adnék oda száz fontért. És, ha ez a mr. Clifton csakugyan olyan szenvedélyes gyüjtő, akkor azt hiszem, hogy a Kakemono jó ajánlólevél lesz hozzá. Hol lakik ez az ur?
    - A Downs-Lodge-fasorban, - felelte a segéd. - El se tévesztheti a házat. Kis, földszintes villa, egyenesen a fasor végén. Amint mondtam, agglegény, de máskülönben tetőtől-talpig gentleman és csak egy szenvedélye van: a műkincsek és ritkaságok gyüjtése.
    - Köszönöm, - mondta Jean Paul elégedetten. - Most még csak arra kérem, hogy egyelőre, akárki kérdezi is öntől, ne mondja meg, hogy ki vette meg a ládát.
    - Nyugodt lehet, uram, hogy nem mondom meg, - felelte a segéd határozottan. - A könyvet kötelességem megmutatni bárkinek, de a magam észrevételeiről senkinek se tartozom számot adni.
    Jean Paul fütyörészve indult a fogadó felé, s mihelyt szobát kapott, azonnal levelet irt mr. Cliftonnak. Elmondta, hogy van egy Kakemono-festménye a XI. századból, melyet Mokkei khinai festő festett, s engedélyt kért arra, hogy e festménynyel meglátogathassa mr. Cliftont. A levelet másnap kora reggel küldte el s félóra mulva már meg is kapta rá a választ, amelyben Clifton udvariasan megkérte, hogy látogassa meg este félhatkor, de ugy, hogy egyuttal ebédre is ott maradjon nála.
    A francia nagyon meg volt elégedve a válaszszal; most már bizonyos volt, hogy megkapja a ládát cserében a khinai pergamenért. Délután öt órakor előszedte táskájából a Kakemonót és gondosan megnézte. Ámbár a kép hétszáz esztendős volt, azért a festéknek nem ártott meg az idő, s a rajz és a szinezés oly üde és friss volt a pergamenen, mint hogyha csak tegnap festették volna. Jean Paul előkereste a hiteles bizonyitványt is a kép valódiságáról s aztán kocsiba ült.
    Husz perccel később már ott állt a villa ajtaja előtt, kifizette a kocsist, benyitott a rácsos vasajtón, végigment a kerten s mire fölért a verandára, már kinyitották a villa ajtaját is. Sovány, körülbelül ötven éves, őszbe csavarodó, öreges ur állt a küszöbön és nyájasan mosolygott.
    - Isten hozta, mr. Jean Paul, - kezdte barátságosan, kezet nyujtva. - Én vagyok mr. Clifton. Hallottam a kocsija zörgését s magam jöttem ajtót nyitni. Kérem, tessék beljebb kerülni. A gazdasszonyom, szerencsétlenségre, éppen ma megbetegedett, a szobalánynak pedig kimenő napja van. Kérem a kalapját. Csak az bosszant, hogy eleresztettem a szobalányt; de, amikor elment, még nem tudtam, hogy a gazdasszonyom beteg lesz. Erre tessék, kérem; majd világitok...
    Kivül már sötétedni kezdett, de mr. Clifton lámpást gyujtott és ugy vezette végig vendégét a szépen butorozott folyosón.
    - A könyvtárban nagy a rendetlenség, - magyarázta menet közben; legjobb lesz, ha mindjárt az ebédlőbe megyünk. Körülbelül ez az egyetlen lakható szoba a házban, - folytatta az öreg ur, letévén a lámpást. - Igaz, hogy itt is van rendetlenség, de a többi szobák még jobban zsufolva vannak.
    - Hallottam, hogy igen nagy a gyüjteménye, - szólt Jean Paul udvariasan.
    - Rengeteg nagy!... Azaz hogy rengeteg nagy a házhoz képest. De voltaképpen most nem is ez a fontos, mr. Jean Paul, hanem a Kakemono.
    A francia elővette a pergament s gondosan kigöngyölitve az asztalra tette. De, amint munkája közben véletlenül föltekintett, meglepetve látta, hogy a házigazda nem a képet nézi, hanem feszülten, szinte lélekzetét visszafojtva fülel az ajtó felé...
    - Itt van a Kakemono, mr. Clifton, - szólt Jean Paul: - és itt van a valódiságát igazoló okmány is.
    - Ah, látom, - mondta az öreg ur hirtelen megrezzenve és letekintett a képre. - Igazán remek és érdekes példány. És az igazoló okmány is... persze, khinai nyelven. Igazán nagyszerü, mr. Jean Paul és őszintén köszönöm önnek, hogy kihozta ezt a mükincset és gyönyörködhetem benne...!
    - Konstantinápolyban szereztem, - magyarázta Jean Paul, - s egy japán szakértő azt mondta, hogy nagyon értékes. Természetesen ön is tudja, hogy Japánban még sokkal többre becsülik a régi khinai festményeket, mint magában Khinában?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983249
Webáruház készítés