Új jelszó kérése
Termék részletek


Jules Verne: A büszke Orinoco_MOBI

Jules Verne: A büszke Orinoco_MOBI
590 Ft

TARTALOM

ELSŐ RÉSZ
I. Miguel ur és két társa.
II. Martial őrmester és unokaöccse.
III. A „Bolivar Simon” födélzetén.
IV. Első értesülés.
V. A „Maripare” és a „Gallinetta”.
VI. Szigetről-szigetre.
VII. Buena Vista és La Urbana.
VIII. Porfelleg a szemhatáron.
IX. Három bárka egymás mellett.
X. A Meta torkolatánál.
XI. Pihenés Atures falvában.
XII. Paterne Germain egy-két megjegyzése.
XIII. Vigyázz, tapir az ott!
XIV. A chubasco.
XV. San-Fernandó.


MÁSODIK RÉSZ
I. Elmult időkből.
II. Az első nyom.
III. Két nap Danacoban.
IV. Assomption Manuel ur jó tanácsai.
V. A marha-csorda és a villamos halak.
VI. Sulyos aggodalmak.
VII. Pihenő a Maunoir-foknál.
VIII. A fiatal indiánus.
IX. A Sierra erdőin keresztül.
X. A frascaes-i gázló.
XI. Santa Juana.
XII. A mentőcsapat.
XIII. Befejezés.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    XIII. fejezet
    Vigyázz, tapir az ott!

     

    Midőn az utasok másnap, szeptember 21-én reggel a matavéni-i kis kikötőt elhagyták, már csak negyedfél napi utjuk volt San-Fernandóig. Ha tehát valami különös akadály nem tartóztatja fel őket, még kedvezőtlen idő esetén is, nemsokára célhoz kell érniök.
    Rendes körülmények közt folytatták utjukat, a mig a szél kedvező volt, vitorla segitségével, majd a partmenti csöndes vizen a palankákkal és a garapatókkal s a hol a viz sodra tulerős volt, az espilla segitségével haladtak előre.
    A meleg még mindig igen nagy volt. Lomha felhők usztak az égen s olykor megeredt a zápor. Majd megint izzó napsütés következett s utasainknak a kosárháritók árnyékába kellett menekülniök. A szél nagyon lanyha volt s a rekkenő hőséget nem birta enyhiteni.
    Számos rió szakadt a balparton az Orinocoba, ismeretlen folyók, a melyeknek medre a szárazság időszakában egészen ki szokott száradni. Paterne Germain ügyet sem vetett rájok s ezek valóban nem is érdekelhették a geográfusokat.
    Időnkint néhány csónak tünt föl a jobb part mentén; piarao-indiánok ültek bennök, a kik errefelé az Orinoco jobb oldalai vidékeit lakják.
    Az indiánok barátságosan közeledtek a bárkákhoz s a vontatás nehéz munkájában segitőkül ajánlkoztak.
    Segédkezésüket a kormányosok szivesen fogadták. Ezek az indiánusok is ügyes hajósok s pompásan értenek az örvényes vizek megjárásához. Jutalmul megelégedtek üveggyöngygyel, szövettel, szivarral.
    Féltucat curiare kiséretében a bárkák szerencsésen elértek a jobb parti Augusztius falváig.
    Chaffanjon nem emliti ezt a falut, az ő utazásának idejében annak még hire sem volt.
    A piarao-indiánok tulajdonképen kóbor népség, nem telepszik meg, csónakon és gyalog ide-oda kószál és legföljebb csak rövid időre épit sátorszerü kunyhókat, a melyek aztán csakhamar lakatlanul pusztulnak el.
    Augusztius falva azonban, bár csak nem régiben épült, mégis ugy látszott, mintha maradandónak igérkeznék. Fekvése az Orinoco egyik hajlásánál igen kedvező volt. Előtte a parton és mögötte a halmosodó vidéken óriási fák zöldeltek. Balra nagy kaucsukfa-erdő terült el, a melyből a gomerók temérdek és igen értékes kaucsuk-gyantát nyernek.
    A falu mintegy negyven szalmaviskóból állt, lakóinak száma kétszáz is lehetett.
    Utasaink kikötvén, azt gondolhatták volna, hogy Augusztinóban sem asszonyok, sem gyermekek nincsenek.
    Az indián nők és gyermekek ugyanis a mint meglátták, hogy idegenek közelednek, valamennyien a közeli erdőbe menekültek.
    Megjelent azonban egy hatalmas termetü piarao-indián, körülbelül negyvenéves, erőteljes, széles vállu férfiu, a kinek testét a szokásos guayuco födte, hosszu haja a válláig lógott, homloka fölött ellenben már gyermekkora óta mindig le szokta pörzsölni fürtjeit, térde és könyöke táján karikákat viselt. Ez a férfiu tiz indiánnal nagy méltóságosan elébe jött az utasoknak.
    A falu feje volt. Ő alapitotta Augusztinót.
    Miguel ur, a ki a kis társaság élén haladt, tiszteletteljesen köszöntötte, mire az indián főnök, a ki a venezuelaiak nyelvén egészen jól beszélt, igy üdvözölte a jövevényeket:
    - Szivesen látott vendégeink vagytok, ugy te, mint társaid! - szólt és kezét nyujtotta Miguelnek.
    - Csak néhány óráig maradunk, - felelt Miguel ur, - holnap már hajnalban tovautazunk.
    - Addig hát, - mondta a piaraók feje, - szálljatok meg kunyhóinkban s pihenjétek ki fáradtságtokat.
    - Köszönjük szivességteket, - felelt Miguel ur, - Téged, jó ember, meglátogatunk hajlékodban, de az éjszakát majd csak falcáinkban töltjük.
    - A hogy tetszik!
    - Te ugy-e bár főembere vagy ennek a csinos községnek? - kérdezte Miguel ur feljebb haladva a meredek parton.
    - Az vagyok. A község pedig csak most kezd majd fejlődni, ha ugyan számithat a san-fernandói kormányzó támogatására. Azt hiszem - hogy a köztársaság elnökének nem lehet ellenére, ha az Orinoco partján egygyel több faluja lesz.
    - Beszélünk majd vele érdeketekben, - mondta Miguel ur, - s megmondjuk neki, hogy Augusztino falvának feje...
    - Caribal, - mutatkozott be az indián, még pedig oly büszkén mintha legalább is valami nagy város megalapitójának, vagy Bolivar Simonnak a nevét mondaná.
    - Hogy tehát Caribal kapitány megérdemli a támogatást. Caribal kapitány számithat rá, hogy ugy San-Fernandóban a kormányzó előtt, mint Caracasban az elnök előtt igaz szószólói leszünk.
    Szerencsésebb módot kivánni sem lehetett a piaraók jóindulatának megnyerésére.
    Miguel ur és társasága most már az indiánusok nyomában szépen bevonultak a faluba.
    Helloch Jacques és Jean egymás mellett haladtak Martial őrmester előtt.
    - Az ön vezetője, hires honfitársunk könyve - kedves Jean, - mondta Helloch, - bizonyára elmond egyet-mást a piaraókról s ön bizonyára többet tud róluk, mint mi többiek.
    - Chaffanjon azt irja, - felelt Jean, - hogy ezek az indiánok szelid természetü és minden háboruskodástól irtózó teremtések. Leginkább az Orinoco-vidék távolabbeső erdőiben élnek. Hogy ez a néhány család itt a folyam közelében falut alapitott, ugy látszik valami kivételes eset.
    - És nagyon örvendetes eset. Ugy látszik, kapitányuk eléggé okos ember. A venezuelai kormánynak csakugyan minden erejéből támogatnia kellene az ilyen telepeseket s ha még néhány hittéritő is jönne Augusztinóba, valószinü, hogy ezek a piaraók is csakhamar a civilizált indiánok sorába emelkednének.
    - Igaza van, Helloch ur, - felelt Jean, - egy-egy hittéritő nagy sikert érhetne el itt. Micsoda bátor, önfeláldozó emberek is azok a hittéritők! Mindig csodálva tiszteltem ezt az apostoli hivatást. Mekkora hős egy-egy ily hittéritő! Gondtalan életről, családi örömökről, mindenféle kellemességről, a miben pedig része lehetne, lemondva még életét is kész föláldozni nagy hivatásának... Micsoda lelkesedéssel olvastam mindig például a santa-juanai Esperante atya sikereiről, az ő áldásos müködése hány hittéritőt serkenthet hasonló buzgalomra.
    - Ugy van, ugy van! - Helyeselte az ifju lelkes kijelentéseit Helloch.
    Jean gondolkodásának nemessége és lelkessége mindig ámulatba ejtette Helloch Jacques-ot. Az ifju szellemének fejlettsége, ugy látszik, jóval meghaladta korát.
    - Kedves Jean, - szólt Helloch Jacques, - ezek mind oly dolgok, a mikre ily fiatalon vajmi ritka ember gondol...
    - Oh, hiszen én már nem is vagyok oly nagyon fiatal, - felelt Jean kissé elpirulva.
    - Már nem oly fiatal... Már tul van a tizenhatodik évén is, nemde?! - gunyolódott Helloch.
    - Két hónap és kilenc nap hijján tizenhét éves vagy öcsém, - vágott most közbe Martial őrmester, - és valóban nem értem, mért akarod ugy öregbiteni magadat?!
    - Bocsánat, bocsánat, kedves bácsikám, - szólt mosolyogva Jean, - többé hát nem teszem.
    S megint Helloch Jacques-hoz fordult.
    - Hogy a hittéritésre térjünk vissza, - mondta, - azt hiszem, itt Augusztinóban nem volna éppen könnyü dolga egy-egy hittéritőnek, mert csak a piarao-indiánok - mint Chaffanjon irja - a legbabonásabb törzsek egyike.
    Utasaink nemsokára meg is győződhettek erről.
    Az indiánfőnök kunyhója gyönyörü fák árnyékában állt. Pálma levelekből volt a mennyezete s e fölött kupszerü tető emelkedett, a melynek hegyiben virágbokréta tarkállott.
    Egyetlen ajtaja volt a kunyhónak. Belseje, a melyben csak egy-két kosár, egy asztal s néhány kezdetleges ülőke, takarók s nagyon egyszerü gazdasági eszközök, és az indián fegyverei voltak, az egész berendezés mintegy tizenöt láb széles lehetett.
    Ez a kunyhó csak nem régiben készült s csak előző napon avatták föl nagy ünnepélyesen. Ezt az ünnepélyt a gonosz szellem kiüzése végett rendezték.
    A gonosz szellem - ugy tartja az indián babona - nem tünik el, mint a pára, nem foszlik el, mint a köd. A szalmafalak megkoppintgatása, végig veregetése, a hogy valami babonás európai vénasszony üzné az ördögöt, itt bizony mit sem ér. A gonosz szellem nem olyan, mint a por, hogy porolóval, seprővel lehetne megszabadulni tőle. Testetlen lény a gonosz szellem, belehelhető és kilehelhető. Valami állattal kell tehát beleheltetni e azt az állatot ki kell kergetni a házból, hogy ott künn aztán ki lehelje a gonoszt. Erre a szerepre rendszerint madarat választanak.
    Többnyire a borsevő tucan madár végzi ezt a tisztet. Ide-oda röpködött a csukott szobában, miközben a háznép ünnepi diszben ősi énekeket üvölt, ősi táncokat lejt, áldoz és számtalan csésze bruquilla-kávét fogyaszt, sőt jó sok aquardianto, vagy tafia-szeszt is iszik.
    Mivel a törzsfőnök urnak ez alkalomra nem sikerült tucan-madarat kapnia, a «tisztitás»-t egy közönséges papagályra bizták.
    Miután az ördögüző madár a kunyhó belsejében kellő ideig ide-oda röpködött, kieresztették az erdő felé. Most már bátran beköltözhetett az uj házba a törzsfőnök ur, sőt ime vendégeket is vezethetett be, nem mulasztván el megnyugtatni őket, hogy a gonosz szellemtől immár csöppet sem kell tartaniok.
    Mikor utasaink megint Isten szabad ege alá jutottak Caribal kapitány házából, Augusztino falvának csak nem egész lakossága egybegyülekezett már a ház előtt.
    Az apák, testvérek, férjek megnyugtatták és vissza csalogatták az erdőbe menekült nőket és gyerkőcöket.
    A népség egy része most már a falcák megbámulására is lemerészkedett a partig.
    Paterne Germain megjegyezte, hogy az asszonynép itt, noha eléggé formás termetü és nem kellemetlen arcu, a férfiaknál sokkal értelmetlenebb és mindenképpen alantasabb fejlődési fokon áll.
    A piaraok biztonságban érezvén magukat, mindjárt cserebere üzleteket igyekeztek kötni, mint már szokták, valahányszor kutatók, turisták, vagy kereskedők vetődnek Augusztinóba.
    Friss füszert, cukornádat, banánát, kináltak szivarért, késért, baltáért, üveggyöngyért, szalagért.
    A cserebere ugy látszott, nagyon kedvükre volt, megelégedetten pislogtak utasainkra.
    Ez az ide-oda szaladgálással járó kereskedelmi müvelet körülbelül egy teljes óráig tartott.
    Naplementéig a társaság vadásztagjai még vadászni is szándékoztak. Miguel, Paterne és Helloch urak rögtön elindultak hogy a közeli erdőségben szerencsét próbáljanak.
    Varinas és Felipe urak, Kermor Jean és Martial őrmester nem tartottak velök. A tudósok a parton és a falucska kunyhói között őgyelegtek, Jeanék pedig a bárkájukon maradtak.
    Vadászaink csakhamar eltüntek a cukornád- és maniok-földek mögött és már az első órában kedvezett nekik a szerencse: Miguel jókora bizam-sertést lőtt, Helloch Jacques pedig egy szarvast teritett le.
    Elég lett volna ez a két állat is, de a sors ugy akarta, hogy még harmadikat is lőjenek. A miből pedig nagy baj kerekedett.
    Bizony jó lett volna, ha vadászaink néhány bennszülött társaságában indultak volna el a faluból, a kik az elejtett állatok cipelésében is segitségükre lettek volna. De hát a piaraok közül senki sem akarta követni őket. Egyedül jöttek, maguknak kellett most a zsákmányt is elcipelniök. Három kilométernyire lehettek a falutól, a mikor vissza fordultak. Miguel ur a bizam-sertést kapta a vállára, Helloch Jacques és Paterne Germain a szarvast vitték. Igy értek öt-hat puskalövésnyire Augusztino-falvához, a mikor már annyira elfáradtak, hogy pihenniök kellett.
    Nagyon meleg volt s a sürü lombsátor alatt nem is áramlott a levegő, ugy tikkadt meg mozdulatlanul.
    A mint ott üldögéltek egy hatalmas pálmatörzshöz támaszkodva, a közeli bozótból valami mozgolódás nesze ütötte meg fülüket. Ugy rémlett, mintha a bozót sürüségéből valami nagy állat készülne előtörni.
    - Vigyázat! - kiáltott Helloch Jacques, - valami ragadozó lehet!
    - Két golyó van a fegyveremben, - felelt Miguel ur.
    - Tessék hát lövésre készen állni, mig én töltök, - szólt Helloch Jacques.
    A töltés csak pár pillanat müve volt.
    A bozót most meg sem rezzent. De ziháló szuszogás meg időnkint valami mordulásféle hang hallatszott.
    - Nagy állat lehet, - mondta Paterne Germain s a bozót felé ment.
    - Maradj! Itt maradj! - kiáltott rá Helloch Jacques. - Hátha valami jaguár, vagy puma...
    - Lassan, lassan csak! - szólalt meg ujra Miguel ur, - ugy látom, valami hosszu orrmány nyulik elő a galyak közül.
    - Üdvözöljük hát az orrmány tulajdonosát, - mondta Helloch s a következő pillanatban kilőtte mind a két golyóját.
    A bozót sürüjéből ekkor hatalmas feszüléssel valami igen nagy test nyomult elő s iszonyu üvöltés reszkettette meg a levegőt.
    Ujra két lövés dörrent.
    Ezuttal Miguel ur üdvözölte az állatot.
    Ugyan e pillanatban az állat már ki is bontakozott a galyak közül s egy-két lépésnyire hörögve leroskadt.
    - Ejnye, hiszen ez csak egy tapir! - kiáltott Paterne Germain, - kár volt a puskaporért meg a négy golyóért!
    És Paternének igaza is volt, ha e jámbor állattól való félelem szerint vesszük a dolgot, de ha a tapir husának értékét tekintjük, bizony nem veszett kárba a négy lövés.
    Meglehetősen nagy példány volt ez az otromba állat, testét gyér barna szőr fedte s csak fején és tarkóján szürke és sürübb, a mi arra vallott, hogy ez a tapir a himnemhez tartozik.
    A tapirok inkább csak éjjel kószálnak, nappal az erdők sürüjébe, lápok rejtekeibe bujnak. Táplálékuk csak növény és gyümölcs. A tapir nem támad, a vadászt legföljebb az a veszély fenyegeti, hogy a szamárnagyságu, de annál sokkal vastagabb testü állat a menekülése közben esetleg elgázolja.
    A négy lövésért semmiesetre sem volt kár, ha sikerül a tapirt a bárkákhoz szállitani, a hol a legénység majd hasznát veszi.
    A mikor az állat összeroskadt, Miguel ur és társai nem hallották azonban azt a kiáltást, a mely egy indiánnak a szájából tört elő, a ki a fák sürüjéből rájok lesett s azt sem vették észre, mint rohan ez az indián lélekszakadva a falu felé.
    A bizam-disznót és a szarvast megint fölkapván, folytatták utjukat s az volt a szándékuk, hogy a tapirért majd elküldenek néhány indiánt.
    A hogy azonban Augusztinóba érkeztek, a lakosságot dühödt fölháborodásban találták.
    Férfiak és nők lármázva tolongtak Caribal kapitány körül. Caribal ur is csak ugy tüzelt a haragtól.
    Mihelyt a bennszülöttek a közeledő vadásztársaságot meglátták, iszonyu orditozással, szitkokkal, a gyülölet és boszuvágy éktelen kitöréseivel fogadták.
    Mi történhetett? Mi idézte elő e változást?... A piaraók tán meg akarják támadni a bárkákat?
    A bennszülöttek dühe nem a bárkák ellen fordult, mert hiszen a bárkákból gyorsan a partra siető Felipe és Varinas urakra meg Jeanra és Martial őrmesterre a piaraok ügyet sem vetettek.
    - Mi történt? - kérdezte Jean.
    Valdez, a ki kevéssel előbb még a faluban kószált, elmondta, hogy egy indián rohant elő akkor az erdőből s lihegve jelentette Caribalnak, hogy a vadászok az erdőben...
    - Egy bizam-malacot és egy szarvast lőttünk, - vágott szavába Miguel, a ki társaival épp ekkor érkezett barátaihoz.
    - No meg egy tapirt is talán? - mondta Valdez.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649633
Webáruház készítés