Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Joseph Komlos Amikor eső hull a sugárutakra EPUB e-könyv

Joseph Komlos Amikor eső hull a sugárutakra EPUB e-könyv

Ez a könyv nemcsak háborús regény, nem is csak kémregény, és nem is e kettő ötvözete. Ez a könyv a 2003-ban hamis indokokkal kirobbantott, de következményeiben máig ható - illúziók és filmhősök nélküli - iraki háború története: mely nem csak egy volt Amerika háborúi közül, de az egyik legnagyobb a hazugságai közül is. Magva egy olyan előre kitervelt összeesküvés, mely mögött a kapzsiság, az önérdek, a szerzés féktelen vágya áll - s távolról sem egy demokratikus, biztonságos világ megteremtésének szándéka. Ez a mindvégig meglepő és furcsa csavarokkal teli, lebilincselőn izgalmas regény leleplezi azokat, akiknek közvetlen anyagi és személyes érdekeik egy újabb ország lerombolásához és népe tönkretételéhez vezettek. Bemutatja az előzmények és indokok ellentmondásait: a háború mögött megbúvó kormányszervek és titkosszolgálatok manipulációit, a nemzetek fölött átívelő és népekről ítéletet mondó üzleti körök kíméletlenségét; bepillantást enged a globális politikai játszmákba, és a pénzéhes politikusok mindennapjaiba. Rávilágít a média által táplált illúziók és magasztos célok álcája mögötti aljas szándékokra és a hatalom - mint eszköz - kíméletlen felhasználásának folyamatára. A nagysikerű „A DIANA GYILKOSSÁG” című bestseller írójának új leleplező könyve izgalmas és szórakoztató olvasmány - amely betekintést enged az iraki háborúba, és annak gátlástalan politikai előkészítésébe. Bemutatja az amerikaiak és a velük szövetségben állók, valamint az ellenük harcolók stratégiáját, fegyverzetét és katonáit. Végigköveti az iraki háború menetét, bemutatja a napi híradásokból kiretusált könyörtelenségét, de azt is: hogyan csaptak és csapnak be bennünket nap, mint nap…

  • Részlet az e-könyvből:

     

    6.

    Bagdadban még a foci is kényes témának számított, lévén, hogy Szaddam legidősebb fia: Udáj Husszein volt az Iraki Labdarúgó Szövetség és az Iraki Olimpia Bizottság elnöke is egy személyben. De emellett számos más tisztséget is birtokolt: elnöke volt az Iraki Újságírók Szervezetének és az Iraki Diákszövetségnek, főszerkesztője a Bábel újságnak és az Ifjúsági Televíziónak.
    Valamint Udáj volt az általa 1995-ben alapított „Fedájin Szaddam” elnevezésű félkatonai elit alakulat legfőbb parancsnoka is. Az önkéntes alapon szerveződő, fanatikus fiatalokat soraiba fogadó szervezet neve lefordítva mindent elmond: „Akik feláldozzák magukat Szaddamért”.
    Udáj rettenetes hírben állt, és a mi szempontunkból azért érdekes a személye, mert még lesújtóbb képet fest a rezsimről, mint magáé Szaddamé. Félelemmel suttogtak paranoiáról - mindenki tudni vélte Irakban, hogy Udáj egy kiszámíthatatlan, notórius őrült. A köznép egymás között sokatmondón csak úgy emlegette, hogy: „Abu Szárhán” - ami arabul azt jelenti: „A farkas apja”. A rendes mindennapi gyakorlatban ugyanis az arabok között az ’Abu’ - azaz ’Apu’ vagyis ’valakinek az apja’ előtag a megbecsülés jele. Ez körülbelül olyan, mintha valakit fiatalabb kora ellenére bácsinak szólítanának - de egészen más rendszer szerint működik. Az apákat általában elsőszülött fiuk után szólítják meg, ha nagy tiszteletben állnak: tehát ha valaki mondjuk Szulejmán, de van legalább egy fia, és azt mondjuk, Ahmednek hívják, akkor az adott Szulejmán megszólítása nem ’Abu Szulejmán’ lesz - hanem ’Abu Ahmed’. Még nagyobb tisztesség vagy rang okán szólíthatják az adott személyt eredeti nevén is ’Abu’ előtaggal. De itt Udáj esetében a köznép körében bizalmasan egymás között használt „Abu Szárhán” - vagyis „A farkas apja” jelentésében értelemszerűen ez a kifordított, keserűen vicces ’Abu’ természetesen a gúny, a megvetés és a rettegés jele volt. Az utca embere is tudott arról, hogy részegen vezetve egymás után töri össze a luxusautóit, meg hogy nőket erőszakol meg. Nem kis részben az arab nyelvű amerikai propagandaadóknak köszönhetően arról is borzongató híradásokat lehetett hallani, hogy élvezetét leli olyan emberek megkínzásában, akikről úgy gondolja, hogy megsértették - ide értve a legközelebbi barátait, a szeretőit, vagy a versenyeken az elvárásai alatt teljesítő sportolókat is.
    Mindig óvatosan kell bánnunk azokkal a forrásokkal, amelyek pletykákból erednek - vagy főleg éppen az ellenség terjesztette propagandán alapozódnak; Udáj esetében azonban minden körülmény arra utal, hogy megállják a helyüket az olyan vádak, melyek túlkapásairól és embertelen kegyetlenségéről szólnak. Úgy tűnik, hogy csakis a kielégíthetetlen nemi vágy és az fékevesztett erőszakosság irányította.
    Egy nyugati típusú demokráciában élő ember számára már az is visszás, hogy a diktátor a saját családja tagjait nevezi ki különböző pozíciókba; de Udáj az Iraki Olimpia Bizottság elnökeként nem csak a nemzeti válogatottak felkészítését, hanem a gyengén teljesítő sportolók megbüntetését is felügyelte. Ilyen minőségében bebörtönzésükről és testi fenyítésükről is személyesen intézkedett: ha kellett, írásos utasításban is. Ez kedvelt elfoglaltsága volt, hiszen a beszámolók szerint sok több száz politikai fogoly megkínzásában is részt vett, vagy végignézte. Volt, hogy például a labdarúgókat saját maga verte, de előfordult, hogy meg is korbácsoltatta őket. Mikor például 2000-ben Japán 4:1-re legyőzte Irakot a Libanonban rendezett Ázsia Kupán a negyeddöntőben, a vereségért felelőssé tett három labdarúgót három napon át korbácsolták a titkosszolgálatnál. De például az 1994-es VB-n leszerepelt focistákat haragjában be is börtönöztette. Más sportolókat azzal kínzott, hogy kutyákat vagy majmokat uszított rájuk, azzal fenyegetve őket, hogy szétmarcangolják az arcukat. Az amerikaiak azt állítják, hogy még egy „vasszűznek” nevezett, szarkofág-szerű, belül vastüskékkel borított, összecsukható középkori kínzóeszközt is találtak a Nemzeti Olimpiai Bizottság székházában.
    Talány, hogy különösen egy milliárdos aranyifjúnak miért volt szüksége arra, hogy nőkkel erőszakoskodjon - hacsak nem beteg hatalmi perverzióitól vezetvén; de ez sem maradt ki kelléktárából. A beszámolók szerint több esetben rabolt el akár az utcáról is fiatal iraki lányokat, akiket aztán megerőszakolt, de volt, hogy még meg is kínozta némelyiket. Előfordult, hogy olyan nőket is megerőszakolt, akikkel különböző fogadáson találkozott, és megtetszettek neki.
    Mindezt akár a győztesek propagandájának is betudhatnánk, ha nem lennének nyilvánvaló bizonyítékaink Udáj Husszein könyörtelen gátlástalanságára. Mint például, hogy egy katonatisztet, aki nem akarta átengedni a feleségét, hogy táncolhasson vele, úgy megvert társaságban, hogy belehalt sérüléseibe. Vagy, hogy egy másik katonatisztet hirtelen haragjában lelőtt, mert az nem tisztelgett neki.
    De minden botránya közül a legnagyobb felháborodást az Egyiptomban elkövetett gyilkosság keltette. 1988 októberében a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök felesége: Szuzanna Mubarak tiszteletére rendezett fogadáson Udáj összekaszabolta apja kedvenc ételkóstolóját, személyi testőrét és egyben bizalmas barátját: Kamil Hena Dzsidzsót.
    E véres orvgyilkosság előzménye az volt, hogy a keresztény, asszír etnikumból származó Dzsidzsó mutatta be Szaddamnak Szamira Sahbándárt; sőt személyesen egyengette is a románcot - minek következtében a csinos orvosnő 1986-ban a diktátor második felesége lett, és egy fiút is szült neki - akit Alinak neveztek el. Az akkor már felnőtt: 22 éves Udáj apja második házasságát - nem kis mértékben a féltékeny, negyvenkilenc évesen háttérbe szoruló anyja: Szadzsida Tulfáh hatására - anyja, és egyben családja megalázásaként élte meg, amelyért Dzsidzsót tette felelőssé. Szaddam ötéves volt, unokatestvére: Szadzsida pedig hét, mikor közös rokonságuk eljegyezte őket egymásnak; majd az 1963-ban, az egyiptomi száműzetésben megköttetett házasságukból öt gyermek - a két fiú mellett három lány - született. Udáj az Iraki Olimpiai Bizottság delegációjával érkezett Egyiptomba, és a beszámolók szerint a partin először szokása szerint leitta magát, majd a kötekedő szóváltást követően afféle barbár vérbosszút állt az anyja becsületén esett sérelemért. Először egy elektromos szeletelőkéssel elvágta Dzsidzsó nyakát, majd összekaszabolta, végül a padlón fekvő férfiba a pisztolyával bele is lőtt.
    A példátlan diplomáciai botrány feszültséget gerjesztett az arab országok között, úgyhogy Szaddam e bestiális gyilkosság megtorlásául felháborodásában először megkínoztatta, aztán halálra ítélte tulajdon fiát. Csak Husszein Jordán király közbenjárására kegyelmezett meg - így Udáj három hónapot ült egy magánzárkában. Ezt követően Szaddam Udájt úgy tüntette el környezetéből, hogy egy időre Svájcba „száműzte” nagykövetnek. 1990-ben azonban onnan is kiutasították, miután a svájci rendőrség letartóztatta verekedés miatt.
    A 2003-ban harminckilenc éves Udáj Husszein funkcionálisan az utóbbi hét évben már nyomorékként élt, egy merénylet következményeként. 1996-ban miközben a Porschéjét vezette, több lövést is leadtak rá. Éppen hogy túlélte, és le is bénult, csak a kubai sebészek különleges operációi után tudott újra lábra állni. A számos operáció után még így is örökre a testében maradt egy golyó a gerince közvetlen szomszédságában, melyet soha sem tudtak eltávolítani.
    Udáj Huszein, akit Mubarak elnök „pszichopata őrültként” jellemezett, az elbeszélések szerint apjától örökölte nőkkel szembeni rámenősségét és agresszivitását. Nyílt titok volt, hogy Szaddam Szamira Sahbándart - aki mikor kinézte magának már az Iraki Légitársaság egyik vezetőjének felesége volt - csak a férje „meggyőzésével” tudta végül megszerezni. Amúgy pedig Szaddam Husszeintől sem álltak távol a családon belüli leszámolások. Mikor például 1995 augusztusában a legidősebb és a középső lánya: Raghad és Rana férjeikkel: az al-Madzsid fivérekkel valamint gyermekeikkel együtt Jordániába szöktek; először 1996 februárban kegyelmet ígérve hazaédesgette őket, majd három napra rá a férjeket - az al-Madzsid család árulónak tartott tagjaival együtt - lemészároltatta.

    7.
    - Mondja csak Frank! - nézett végig az előtte elterülő, dombos zöld vidéken a fiatal, nem túl magas férfi, éppen csak szórakozottan megigazítva divatos, aranyozott keretes drága napszemüvegét.
    Az alig lengedező reggeli szellő nem kócolta gondosan belőtt, fényvédő lakkal lefújt dús haját, s ez attól olyan művinek hatott, mintha egy szőrkalapot viselne az erősen tűző nap ellen.
    - Mire kíváncsi Jeff? - érte utol a jóval magasabb, de egyben idősebb és főképpen sokkal testesebb, erős déli tájszólással beszélő, lezseren magabiztos férfi.
    - Mit csinál, hogy ilyen gyönyörű zöld a füve itt lent délen, nyár végén? - fordult végre vendéglátója felé a szőkésbarna hasonlóan tekintélyt parancsoló testtartással.
    Erre a másik golfkesztyűs kezével megigazította simléderes baseball-sapkáját a fején, s alig füstölgő vastag szivarját rágva a távolabbról őket követő pankrátor-kinézetű, nagydarab testőrei felé biccentett.
    - Mindent meg lehet oldani. Csak tudni kell megszerezni a célhoz vezető eszközöket, s aztán nem szabad töprengeni felhasználni azokat. - biggyesztette le a száját olyan pökhendiséggel, hogy a fiatalabbik nem értette igazán: fenyegetést vagy alkura való felhívást takarnak szavai, vagy esetleg éppen mindkettőt, egyelőre patikamérlegen is lemérhetetlen arányban? Aztán mintha csak egy gondolat lenne, mely felett csak úgy átsiklik az elme, még hozzátette: - Régebben a kis George, vagyis ahogy maguk gondolom, mondják: „W.”, meg Rakétás Rummy is szívesen játszott velem ezen a pályán.
    A fiatalabbik persze megértette a célzást, mely a házigazda bennfentességet harsogó stílusában az elnöknek és a védelmi miniszternek lett címezve.
    - Bush elnök úr szívesen kereste volna fel személyesen, de sajnos előre lekötött jótékonysági látogatásra kellett utaznia. Rumsfeld védelmi miniszter úr pedig fontos tárgyaláson vesz részt.
    Valójában fogalma sem volt, mit tesznek azok ketten, de hát az elnök őt küldte ide a megbízatással, tehát mondania kellett valamit. Ami kizárja minden további sértődés lehetőségét. Mindez amolyan kéznél levő kincstári szöveg volt: jól hangzott és mindig bevált.
    De a másikat nem tudta megvezetni vele.
    - A szart! - legyintett erre az amerikai nagypolitikában eltöltött majdnem negyven év tapasztalatával a háta mögött, mert ő még ezt is megengedhette magának. Akár még Jeffrey Goodall elnöki különmegbízottal szemben is.
    Finom, könnyű bőrkesztyűje szélével éppen csak óvatosan megtörölgette homlokát, eltüntetve a legördülő verejtékcseppeket, melyeket vastag szemöldöke gyűjtött össze. Majd behajlított térddel rákészült az ütésre, s közben éppen csak foghíjról vetette oda:
    - Na és mit akar a kis George?
    - A támogatását, Frank.
    - Elég pénzt kapott már a kampányához tőlem! - ütött nagy lendülettel a messze szálló, apró fehér golflabdába.
    - Más ügyben kéri a közbenjárását.
    - Mégpedig?
    - Nem árulok zsákbamacskát. Egy iraki háború ügyében.
    - Hát még mindig ez a vesszőparipájuk? - szívott egy nagyot megint a felparázsló szivarból, mely folyamatosan ott lötyögött a szája szélében. - Akár az apja! Ez is azt hiszi, hogy képes lesz uralni az Öböl olajmezőit? - nevetett fel aztán kárörvendő, vastag hangon.
    - Ez Amerika egyetlen esélye a gazdaság túlélésére. A saját kútjaink a hetvenes évek óta kimerülőben vannak, Texasban már préselnünk kell, hogy valamit kinyerjünk a földből. A kilencvenes évek óta az Északi-tengeri kitermelés is folyamatosan csökken, úgy prognosztizáljál, hogy tíz éven belül a felére fog visszazuhanni. A brit érdekeltségek is panganak, Argentína, Kolumbia, Indonézia, Ausztrália pedig, már régen túl vannak a csúcson.
    - Bár én lennék túl a csúcson, egy nagymellű szőkén! - kacsintott erre az öregebbik, ahogyan beültek az elektromos meghajtású golfautóba, de az elnöki különmegbízott nem a humoráról volt ismert.
    - Ez nem vicc, Frank.
    - Itt vidéken is olvasunk újságokat a klubban. Tudjuk jól, hogy milyen hátsó szándékkal rémisztgetik az amerikai polgárokat a terroristákkal meg az al-Kaidával! S akkor még nem is jött a kommunistákkal, a venezuelai elnökkel, meg a peruival, meg a többivel, akik majd hamarosan államosítani fogják az amerikai olajvállalatokat.
    - Pedig ezek az események mind-mind valódi fenyegetést jelentenek nemzetünk biztonságára!
    - Ne nevettessem már fiam, mert még majd elrontom a következő ütést is! - nézett át a válla fölött az öregember, aztán mérhetetlen lenézéssel hozzáfűzte: - Pislogjon már rá néha a térképre! Mi vagyunk a Föld urai, az új Róma! Az Amerikai Egyesült Államok a világ legerősebb hatalma, mindenütt az történik, amit mi akarunk. Bármit megszerezhetünk, amire csak vágyunk! Ugyan már, kitől kellene, hogy féljen Amerika? Engem ugyan hiába ijesztget fiacskám pár ilyen porba fingóval!
    - Ha nem is vesz tudomást róluk, mind itt dörömbölnek Amerika kapuján.
    Megállt az elektromos mobil, a házigazda pedig lendületesen lépett ki belőle, és meg sem fordulva szólt csak hátra:
    - Hannibal ante portas? Kíméljen meg ettől! Régi motoros vagyok már, tudom, hogy kinek a valagából milyen szél fúj! De tudja, még ha igaza lenne, akkor is mit mondanék minderre? Oldja meg, akinek ebben van a pénze! Az energia-szektor nem az én bulim, Jeff.
    - Ha beüt a krach Frank, a maga érdekeltségei sem úszhatják meg szárazon! Ez az energia-válság titkosszolgálatunk prognózisai szerint jóval komolyabb lesz, amint azt az elmúlt húsz évben bármikor is gondolhattuk volna. Azután pedig majd átmegy egy globális pénzügyi válságba. Ez mindenkit a padlóra fog küldeni, akárhol éljen a bolygón: legyen nagy vagy kis betétje, mert egyszerre dönti majd be a bankokat és a munkahelyeket.
    - Teória! Ez is csak egy olyan papírkosárba való elmélet, mint a többi! Aztán végül mindre rácáfol a valóság! Hanyatlás mindig volt, mindig is lesz. Ha nem lenne, értelemszerűen fellendülés sem lehetne. És akkor mi van? Egypár tőzsdeügynök meg bankár kiugrál majd az ablakon, senki sem fog sírni utánuk. Mi meg ide-oda tesszük a pénzt, aztán meg máshová. Spekulálunk. Majd megint aranyrudakat vásárolunk, vagy műtárgyakat. Ki tudja? Forog a világ, ahogy kell, és mit tudunk tenni ellene?
    - Hát éppen ez az! Ezt próbáljuk megelőzni!
    - Éppen Irakban Jeff? Egy ilyen átlátszó ürüggyel?
    - A világ jelenleg ismert öt legfontosabb olajtartaléka közül a két legjelentősebb Szaúd-Arábiában és Irakban van. Nincs más választásunk: meg kell szállnunk Irakot.
    - Jó, legyen! Na, és aztán hogyan adná be mindezt a nemzetnek? - röhögött tovább az idősebbik, korát meghazudtoló tempóban sétálva a szélre kiütött labdája után, s talán még élvezte is, hogy az idegen ficsúr beleizzad, hogy lépést tudjon tartani vele.
    - Az amerikaiak nem akarnak sorban állni a kiszáradt benzinkutaknál. Gondoskodnunk kell róluk. Ez a kormányuk feladata.
    - Értem. Szóval, már megint az amerikai állampolgárok védelmében küldjük meghalni az amerikai állampolgárokat a világ háta mögé: ezúttal a sivatagba? - szívott bele megint a szivarjába, némiképpen töprengő képpel, aztán nagyvonalú lezserséggel forgatta meg szája sarkában.
    - Néha szükségszerű a háború. Hogy megvédjük a békét.
    - Hogy megvédjük a békét? - szakadt fel a röhögés cinikusan, elementáris erővel a házigazdából, de a másik cseppet sem zavartatta magát.
    - Ez a helyes válasz, uram!
    - Kinek Jeff?
    - Természetesen a nemzetnek.
    - Az más. Már azt hittem fiam, hogy engem néz félnótásnak.
    - Távol álljon tőlem, uram. De azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy magunknak kell ellenőriznünk az energiaforrásainkat, különben könnyen csapdába kerülünk, és zsarolhatók leszünk. Ezt a leckét már keservesen megtanították nekünk az arabok a hetvenes évek derekán.
    - Jól emlékszem, még nem vagyok szenilis! De akkor is, tudja, hogy mit gondolok erről az egészről? Végül majd Irakban teljesedik ki a Bush család olajvállalkozása. Aztán a számlát az amerikai adófizetőknek nyújtják be! Annyit nem ér az egész kaland! Nagyobb a befektetés, mint a haszon!
    - Aligha. Ha majd mi ellenőrizzük majd a világ olaj-ellátását, és mi diktáljuk majd a vélhetően egyre csak felfelé kúszó olajárakat, miénk lesz a megemelkedő árból származó haszon különbözete is.
    - Megőrült, fiam? Egy új olajválságra spekulál? Egy krízis az energiaszektorban könnyen bedönti az egész világgazdaságot!
    - Mindez nem lesz válság, csak alaposan ellenőrzött, egyszerű technikai kérdés. Ha úgy hozza a szükség, könnyen megegyezünk a szaúdiakkal, meg Kuvaittal. Egyébként mit gondol Frank, mi másból tudnánk fedezni egy esetleges iraki háború és a megszállás költségeit? - kérdezett vissza talányosan Goodall.
    - Ügyes. Gondolom, ezen felül még marad is valami. Pár morzsa, ami leesik a nagy asztalról, és szólnak, hogy álljon alá, aki elkapja. De még akkor sem mehetnek biztosra, ahogyan ezt már régen megmondtam! - szórakozott az öregebbik olyan önfeledten, mintha a másik ott sem lenne.

    8.

    A szinte teljes pénzügyi és kereskedelmi zárlatot Irak ellen annak Kuvaiti inváziója után: 1990. augusztus 6-tól rendelte el az ENSZ Biztonsági Tanács 661-es és 681-es határozata. Aztán ennek feloldását később már az Egyesült Államok által diktált, lényegében teljesíthetetlen feltételekhez kötötték: ezek közül a legfontosabb az lett volna, hogy Irak semmisítse meg tömegpusztító fegyvereit és hagyjon fel a terrorizmus támogatásával. Mivel pedig a Szaddam-rezsim se atombombával, se vegyi vagy bakteriológiai arzenállal nem volt felszerelve, így aztán nem is tudott semmit megsemmisíteni; vagyis képtelen volt eleget tenni az ENSZ ezen előírásainak. A terroristákat pedig nem Irak, hanem az USA egyik fő szövetségese: Szaúd-Arábia képeztette ki és pénzelte. Ezeket a tényeket persze a CIA és így a Fehér Ház is jól tudta. Azzal hogy Washingtonban ellenség-képet kreáltak és világszerte félelmet keltettek, csak Szaddam Husszein rendszerét próbálták meg destabilizálni, és lehetőleg fegyveres beavatkozás nélkül megdönteni.
    Törekvéseik nem jártak sikerrel, viszont tizenhárom éven át tartó, céltalan, és egyre csak erősödő szenvedést okoztak vele egy 25 milliós nemzetnek. Az embargó ugyanis senkire és semmilyen humanitárius szempontra sem volt tekintettel. Amellett hogy megtiltották az olaj kivitelét - számos ellenintézkedést is éltbe léptettek: ezek között megtiltották az élelmiszerek, a gyógyszerek, és a személyes emberi szükségletek kielégítéséhez szükséges cikkek Irakba szállítását is; nem mintha ezeknek bármi közük lehetett volna bármilyen fegyverek előállításhoz - bár indokot és kifogást bármire lehetett találni. Egyébként mivel Irak korábban nagyrészt amúgy is az olajból fedezte szükségleteit is, fizetni valószínűleg úgysem tudott volna érte.
    Az amerikaiak által diktált, USA hadihajók és anyahajók demonstratívan az Öbölbe küldött ellenőrzésével biztosított embargó nem döntötte ugyan meg a rezsimet; viszont hatására nagy tömegben jelentkezett az iraki népesség körében az alultápláltság, valamint tömegesen jelentek meg újra olyan korábban már leküzdött betegségek, melyek a gyógyszerek hiányából illetve a tisztítatlan ivóvíz által keletkeztek. A víz tisztításához nélkülözhetetlen klórt sem lehetett például Irakba szállítani, nehogy mérges gáz gyártására használják fel. Ezért az öt éven aluli népesség fele a fertőzött víz által terjesztett hasmenésben szenvedett egy olyan országban, ahol a teljes népesség 45 százaléka 14 év alatti volt a 2000-es népszámlálás adatai szerint. Denis Hallyday, az ENSZ Emberjogi összekötője a büntető intézkedések kapcsán adta fel 34 éve tartó ENSZ-karrierjét. Az okról egyenesen fogalmazott ez a gerinces ember: „Nem akarok adminisztrálni egy programhoz, amely kimeríti a népirtás bűntettét.” Hallyday helyettese: Hans von Sponeck is „humán katasztrófáról” beszélt mikor tiltakozásul lemondott; de mellettük Jutta Burghardt, a Világ Elemzési Program iraki vezetője is emiatt távozott posztjáról. Pár tisztességes ember kiállása azonban nem változtatta meg a tisztességtelen gépezetet: az embargó ugyanúgy ment tovább. Ennek közvetlen hozadékaként - az UNICEF és más szakértők becslései szerint - legalább félmillió, többségükben 5 év alatti gyermek halt meg Irakban.
    A szankciók hatására az éves egy főre jutó jövedelem az 1989-es 3510 dollárról 1996-ra már 450 dollárra csökkent; az iraki dinár súlyos inflációjával párosulva. Az amerikaiak demokráciahozó törekvéseinek köszönhetően nem csak az éhínség ütötte fel a fejét, de a nők helyzete is rohamosan romlott. Irak ugyanis azon kivételes ország közé tartozott a térségben, ahol a nők teljes, a férfiakéval azonos jogokat élvezte: így iskolába is járhattak. Ám az embargó hatására egyre több nőnek kellett feladnia tanulmányait, és gondoskodnia családja fenntartásáról a nehézségek közepette. És e nehézségeket csak tovább súlyosbította, hogy a következményeket látva 1996-ban megszavazott 986-os ENSZ határozotban elindított „Élelmet az olajért” program sem biztosította a teljes népesség normális szükségleteit. Sőt, az amerikaiak azzal az ürüggyel próbálták az emberiességi programot leállítatni, hogy azt állították: Szaddam ellopja a humanitárius pénzeket. A feketepiacon pedig egyre drágábban, és egyre nehezebben megszerezhetők lettek az alapvető javak és a fontos gyógyszerek.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633644638
Webáruház készítés