Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jonas Lie Az életfogytiglan elítélt EPUB e-könyv

Jonas Lie Az életfogytiglan elítélt EPUB e-könyv
540 Ft

Ebben a skandináv krimi előfutárának is tekinthető műben keveredik a krimi feszültsége az északi táj rideg melankóliájával, és a lélekelemzés fojtogató légkörével. Lie valóban modern író, s bár ezt a száz éve készült magyar fordítás nem adja vissza, mégis érdemes kézbe venni ezt a remek írást: a magyar szóhasználat ugyan avíttos, ám a mondanivaló és a történet ma is életteli és aktuális.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Veszedelmes szeglet volt az, ahol a gimnáziumhoz vezető széles, nagy utca keresztezte azt a keskenyebbiket, amely a népiskolához vezetett; és olyan napokon, amikor az utóbbiaknak délutáni órája akkor kezdődött, amikor a gimnázium hosszú délelőttje véget ért, megtörtént, hogy azoknak a könnyelmű, kicsapongó kedve, akik az iskolából jöttek, összeütközésbe jutott a másik csapat sötétebb és keserűbb kedélyével: nekik még most kellett oda menniök.
    Ludvig Wejergang hátán finom fókabőr táskájával már több év óta járta ezt az utat. Kis feje volt, madárszerű orral, hosszú, kopasz a nyaka és olyan különösen járt, hogy az iskolában strucc volt a csúfneve. Ha Nikolaival találkozott, úgy tett, mintha nem ismerné, Nikolai sem maradt adósa a maga részéről, keményen csapkodta a kövezethez a cipőjét és fütyörészve ment tovább.
    A folyóka hosszában, a népiskola új csuszkája jó darabon leért a gimnázium-utcába. Sok gyerek egész heti közös munkájának az eredménye volt és egyszer véletlenül éppen Nikolai jött ujjongva és kiabálva, egy sor iskolatársának az élén, teljes rohamban lefelé, mikor Ludvig Wejergang s még néhány fiú befordult a szegleten. Wejergang egy lökést kapott, úgy, hogy elejtette a tolltartóját és az írotollak, ceruzák és palavesszők szerte szóródtak.
    - Vedd föl, te rongyos! - kiáltott Nikolaira, aki meglökte. - Majd megmondom otthon, ne félj! Vedd föl azonnal, különben...
    Egy rúgás egy csomó havat repített rá feleletül.
    - Majd megkapod még a magadét, ha ezt akarod! Még ma megmondom az apámnak, hogy te vagy a csirkefogók vezére itt a városban és ha az anyádnak más nem mondja meg, hát megteszem én, ha még annyit fog is jajgatni és sírni miatta.
    - Csak azt merd, majd be is verem azt a strucc-orrodat!
    - Még te mersz beszélni!... Hát nem tudod, hogy mi fizetünk érted az ácséknak? De majd gondoskodom róla, hogy lenyúzzák a bőrödet, ha bocsánatot nem kérsz tőlem, tudod!... egy ilyen semmirekellő, aki azt sem tudja, hogy ki az apja... és az anyja csak azon búsul, hogy miért jött a világra.
    Alig ejtette ki az utolsó szót, mikor már Nikolai nekiment az öklével, mint két kalapáccsal és egy nehány boldog pillanat alatt kiverte belőle minden nyomát a társadalmi különbségnek és születésnek... hadd ismerje meg, hogy ki volt az apja meg az anyja.
    A népiskolának emlékezetes és hires napja maradt az, mikor Ludvig Wejergangnak a struccorrát megcsapolták a hóba; és két-három osz-
    Csak egyszer az ajtón belül legyenek, majd fog táncolni a nádpálca! Az ács egészen tüzbe jött.
    Madame Holman az ajtóban várt a gyertyával. Gyenge világánál is látta a fiú szürkésfehér arcát és reá meredő szemét, mig folytonosan ez hangzott felé: - oda be ugyan nem visztek! Az utcán születtem, az utcán is maradhatok!
    Madame Holmant még egyszer érintette a szürke, makacs szemek éles tekintete - és már kint is volt az ács keze közül, - kívül az ajtón - és eltünt.

    *

    A Ludvig orrára mért ütés Barbro-t sziven találta. De mikor hallotta, hogy Nikolai megszökött az ácséktól és hogy arról van szó, hogy az erkölcsileg züllött gyermekek javító intézetébe akarják betenni, nagy sirás és jajgatás kezdődött. Elég szégyen érte már a fiú miatt, de ezt nem tudná túlélni. Az asszonyának ezt meg kell akadályoznia. Nagyon jól érzi, hogy megtette a maga kötelességét, sőt még többet is, hosszú éveken át, míg a Ludvig és Lizzie dajkája volt; de ezt nem fogja eltürni!... ezt meg kell az asszonyának akadályoznia, vagy nem tudja, hogy mit fog tenni, vagy mi fog történni; képes lesz rá, hogy felmondjon és elmenjen...
    Barbro a gyermekszobában ült és úgy zokogott és sírt, hogy be sem lehetett hozzá menni.
    Az ilyen roham rendesen csak egy napig tartott nála, de ez már harmadnap folyt így és az egész házibékét megzavarta. Így aztán Wejergangné is megkapta a főfájást és a szokásos gyógymódot, a délutáni alvást, akarta megpróbálni, amikor teljes csendnek kellett lennie körülötte.
    Eddig mindig Barbro volt, aki ilyenkor vigyázott, aki csittitva és suttogva járta be az egész házat a konyháig és őrt állott a folyosóra vezető ajtónál. De most odabent ült és zokogott.
    Egy kicsit csodálkozott ugyan, hogy az asszony olyan hallgatagon fekszik odabent és nem hívja magához. De különben megérdemli ezt a büntetést, amire rászolgált. Hadd lássa be, hogy mit jelent vele ellenkezni, még ha az egész héten tartana is...
    Már besötétedett és Wejergangné még mindig feküdt. Addig fekve is maradt, míg a konzul haza nem jött kocsiján a városból; de még akkor sem csengetett lámpáért, mikor fölkelt.
    Törülköző kendővel a feje körül, kiveresedett arccal és kisírt szemekkel fogadta akkor este Wejergangné a férjét; betegesen izgatott kedélyállapotban volt és reszketett a hangja.
    Nem kevesebbet akart, mint hogy a férje mondjon fel Barbro-nak!
    Ennek a zsarnokságnak a házban nem volt határa és már évek óta tartott! ha eddig szó nélkül eltűrte, - Wejergang legjobban tudhatja, hogy sohasem panaszkodott, - az csak a gyermekek kedvéért volt. De most már igazán nem volt rá tovább semmi szükség és - legjobb lesz, ha mindjárt megragadják az alkalmat; már nagyon, nagyon is elbizakodottá vált a házban.
    Hogy a felmondást a lehető legkiméletesebb és leggyöngédebb módon, de éppen olyan megdönthetetlenül határozottan adták tudtára, az magától érthető. Az asszony egész ismeretségi köre egyetértett, hogy már régen várták, mikor fognak bucsút mondani Wejergangék ennek az elkényeztetett teremtésnek.
    Az egyetlen, aki szivében-lelkében el volt képedve a csodálkozástól, sőt egészen elkábult bele, mintha mennykő ütött volna le mellette, aki sokáig nem értette meg a dolgot - hogy neki, a Wejergangék Barbro-jának, csakugyan felmondták a szolgálatot, hogy elmehet Ludvigtól és Lizzietől és az egész háztól, ahol olyan nélkülözhetetlennek látszott, - az éppen Barbro volt!
    Rendkívűl sértődötten járt-kelt és várta, hogy melyik nap fogják az elhatározást megváltoztatni. Majd alázatos lett az asszonyával szemben és sírt a gyermekek előtt.
    De ugyanaz a barátságos modor fogadta ezt is, amely mindinkább megerősítette a felmondást.
    És végül az asszony a végkielégítésről kezdett beszélni, amelyet a főkonzul az elutazáskor akar neki átadni.
    Megbántottan kötötte meg legdíszesebb főkötőjének a szallagját az álla alatt és sértett méltósággal kért engedélyt, hogy bemehessen a városba.
    Hogy ez mit jelent, azt majd meg fogja látni az asszonya, ha este megint vissza fog jönni. Vagyis nem kevesebbet jelentett, mint hogy most már elhatározott, megdönthetetlen szándéka volt másoknak felajánlani a szolgálatát, akik jobban meg tudják becsülni, mint Wejergangék.
    Haragos lépteit egyenesen Scheele tisztviselőék felé intézte; négy gyermek volt náluk és éppen gyermekleányt kerestek. A főkonzulék legbelső köréhez tartoztak, ahol csak mutatnia kell magát, hogy akár kézcsókkal fogadják. Hányszor nem dicsérte a tisztviselőné a szorgalmát és milyen leereszkedőleg beszélt vele, mikor vasárnaponkint ebédre volt meghíva. Nem egyszer mondta, hogy milyen szerencsés Wejergangné, akinek ilyen ritka gyöngy van a házában és hányszor sóhajtott, hogy ő nem tudott hasonlóra találni.
    De, milyen szerencsétlenség volt ez megint - a tisztviselőné rendkívül sajnálta, de már egy másik leányt fogadott.
    - Képzeld, Scheele, - kiáltott az asszony, mikor a férje hazajött a hivatalból, - forradalom ütött ki Wejergangéknál és a nagyhatalmú Barbro-nak, a dajkának, kiadták az utját. Itt volt, hogy megfogadjam, de nekem ugyan nem kellene ez az elkényeztetett házibutor semmi áron.
    - - Barbro sokat járt ezen a napon és a legjobb házaknál. A főkonzulék hosszú, kiváló bizonyítványát vitte magával egy nagy, három rétbe hajlott íven, hogy bemutathassa, habár különben is tudta, hogy milyen jól ismerik. De akármilyen nagyszerűen, mereven és diszesen állott az ajtók előtt és akármilyen jól is viselte magát, - senkinek sem volt szüksége reá.
    És későn este, későbben, mint szükséges lett volna, mert nem szivesen mutatkozott az emberek előtt, csalódottan és fáradtan jött megint haza.
    Igazán úgy látszott, mintha annyi év óta biztosított hirneve, aranyhűsége, minden elismert kiválósága, mint dajkának és gyermekleánynak, egyszerre puszta levegővé vált volna.
    Bármilyen sértődötten járkált is a szerencsétlenül sikerült balkisérlet után, csodálatosképpen senki sem akadt az egész házban, aki kérdezősködött volna tőle, hogy mit végzett, hacsak a szolgaszemélyzet kárörvendő pillantásai nem, akiknek szerencsés vagy szerencsétlen csillagzata annyi éven át állott az ő befolyása alatt asszonyánál. És ahányszor csak megpróbálta, hogy valamit szőnyegre hozzon beszélgetés közben, ugyanannyiszor terelte valami másra az asszony a beszédet, - sőt egyszer határozottan visszautasítóan válaszolt, hogy Barbro-nak tudnia kellene, mennyire nem érdeklődik ilyen dolgok iránt.
    A barátságosság csak nőtt a szerint, amint a bucsúnap közeledett; Barbro kezdett gyanus szemmel tekinteni a barátságnak erre a csavarjára, amely olyan puhán forgott és őt mindig kijjebb taszította a házból. A főkonzul Nikolait, mint tanulót, próbaképpen alkalmaztatta az egyik kovácsműhelyben az emelőcsigáknál, az asszonytól pedig minduntalan valami más holmi vándorolt át Barbro-hoz emlék gyanánt. De mikor egy nap - a főkonzul jól meggondolt tanácsa folytan - gazdájának egyik régi utazótáskáját kapta ajándékba, egyszerre egész nagy nehéz teste összeesve rogyott le reá. Képtelen volt megérteni, soha se hitte volna, hogy mégis eljön az a nap, amikor el kell válnia az asszonyától, Ludvigtól és Lizzietől; ezt nem foga túlélni soha!
    Ez egyenesen a főkonzulhoz intézett fellebbezés volt. De a felelet nem úgy hangzott, mint ahogy Barbro kivánta volna. A konzul megveregette a vállát és azt mondta:
    e-könyv a Digi-Bok Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634742111
Webáruház készítés