Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Jókai Mór: Regék_MOBI

Jókai Mór: Regék_MOBI
390 Ft390
  • Részlet az e-könyvből:

    HATODIK REGE.

    A fehér sas.

    Csak ötezer férfi maradt és az asszonyok és a gyermekek Csaba vezér táborában.
    Mint örültek valamennyien, midőn messziről meglátták, hogy jön a vezér egész seregével; ifjak, nők, gyermekek oda futottak eléjök koszorúkkal, lobogókkal S édes öröm mosolyaival.
    Ölelő karokkal siettek a hunok Csaba vitézei elé.
    De hogy döbbentek meg, midőn közelértek e halvány alakokhoz, kik nem szólnak, nem felelnek, kik nem ölelik vissza a szerető testvért, nőt, anyát, gyermeket, csak néztek reájok könytelen szemekkel; egész testök olyan hideg. Maga a vén vezér Tusa, háromlábú paripáján hogy lovagol oly szótalan, hogy horkolnak tőle az élő paripák szörnyen.
    A nők elvivék magukkal visszatért szeretteiket, leültették tűzhelyükhöz, ételt, italt adtak nekik, arczaikra csókot, ölükbe csevegő gyermeket. Mind hiába, tűz nem melegíti fel őket, sem bor nedve, sem asszony-csók, sem gyermek-hizelgés. Álom le nem csukta szemeiket soha.
    - Menjünk ez elveszett helyről, mondá Csaba népeinek: - ti, kikben még a szív dobog, menjetek el azon helyre, hol anyám sírját hagytátok; települjetek meg ottan. A mennyire azon helyről beláthatni, örökké megmarad ott a hun. Mi többiek visszamegyünk őseinkhez, s eltemetjük egymást ottan.
    Nagy sírva útnak indultak az élők, nagy hallgatva a halottak! Ezek közrefogták amazokat s a mint haladt szép csendesen előre a hun nép maradványa, a körüllovagló hősök csapatjai úgy látszottak közelből is, mintha a távol ködei feküdnének rajtok, s arczok és vértek homályos kék színben olvadnának össze, mintha nem is a földön járnának, hasonlók a légi tüneményekhez, miknek teste nem vet árnyat, miknek lába nem hagy nyomot, miknek szava érzik inkább, mintsem hallik.
    Első reggel, mikor Csaba vezér fölébredt, egy fehér sas ült sátora fölött, a kitüzött zászló gombján pihenve meg, hosszú fehér szárnyát alá csüggeszté két felől, nagy sötét fekete szemeivel az alá s fel járók közé nézett s a kik felnéztek rá, mindnyájának úgy tetszett mintha e szemeket látta volna már máskor, mintha emlékeznék e sötét bűbájos pillantásra...
    A mint a vezér kilépett sátorából, a fehér saskesely megvillantá fényverő szárnyait, felborzolá testén minden tollát, s elszállt e kopjanyélről, háromszor kiáltva emberihez hasonlatos hangon, mintha mondaná a népnek: «utánam jőjetek».
    A sas keletfelé repült, a nép követte repülését, ha elfáradtak, ő is leszállt s este, midőn elpihentek, ismét elfoglalá helyét a vezér sátora fölött, ott töltötte az éjszakát; reggel ismét tovarepült, vezetve a hun maradványt erdőkön, puszta rónákon, vizeken keresztül.
    Ellenséges földi népek, hallva a hun nemzet esetét, feltámadtak mindenütt Csaba futó népe előtt, hogy a maroknyi menekvő sereget elpusztítsák.
    Ezek csak a zajt hallották meg útjokban, az előttük vonuló halavány csapat előtt elmult az ellen, mint a kaszált fű, hozzájuk csak a távoli zivatar hangja hallatszott, s mire odaértek, csak a véres mezőt s az úton elhullt testeket találták.
    Végre a délibábos pusztákon túl magas hegyek emelkedtek a menekvő sereg elé, nagy erdőkkel, vad folyókkal; ott elveszett Attila népmaradványának útja, erdők, hegyek eltakarták őket: mindig mélyebben hatoltak a vad rengeteg közé, soha nem lakott vidékbe, hol az emberhangot csak az ő ajkairól ismerte a visszhang.
    Hét napig utaztak a rengeteg között a fehér sas röpte után. A hetedik napon leszállt a szent turul egy magas hegy ormán, s a hun maradvány is leszállt ott lováról, mert az a hegy volt Rikának sírja, és az a hely az örök haza, melyen erős jóslat után világ végeig kell tartani Attila népének.
    Itt elpihent a fehér turul örökre, és soha azóta meg nem jelent az a hunok maradványai előtt, jeléül annak, hogy e földről nincsen hova menni.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633647516
Webáruház készítés