Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jókai Mór: Az elátkozott család_EPUB

Jókai Mór: Az elátkozott család_EPUB
540 Ft

A regény a 18. században játszódik, a komáromi protestánsok és katolikusok küzdelméről szól. Az 1756. évi földrengés rövid időre egymáshoz közelíti a vetélkedő felekezeteket: a katolikus Malárdy Ferenc alispán engedélyt ad rögtönzött protestáns fatemplom építésére, de a katasztrófa elmúltával tüstént le akarja bontatni a templomot, sőt fejszével ő maga vág bele. Malárdy alispánná választásának évfordulóján, egy ünnepségen megjelenik egy jóképű fiatalember, aki Kadarkuthy Viktor néven mutatkozik be; megszeretteti magát a családdal, és feleségül veszi Herminát, a szülök szemefényét. Az ifjú férj azonban álnevet viselt; valójában református családból való, apja, Gutai Thádé fölismeri és magával viszi. Romantikus kalandok, intrikák és félreértések után a szerelmesek visszatalálnak egymáshoz, az ellenségeskedő apák összebékülnek.
A cselekményben dús, detektív-típusú regénykettős nem tartozik az életmű fő vonulatába, de izgalmas olvasmány és stiláris értékei is figyelemre méltók. (Legeza Ilona).

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Mint a vízbe hajított fejsze bukott alá az apjától elítélt fiú a Duna mélyébe. Elbúcsúzott egy szóval a világtól, azzal a szóval kegyelmébe ajánlá magát a túlvilágnak, s azzal a tudattal süllyedt a mély vizekbe, hogy onnan csak lelke jöjjön vissza. Egy pár kis buborék, mely a víz színére feljön, ott egy percig előbb tovább libeg, azután szétpattan - és az volt a lélek?
    Mozdulatlanul, karjait egymásba fonva ért le a fenékre, a vízben nem hullani oly sebesen, mint a légben, ott az esés valami sajátságos gyönyörérzettel jár, mintha lágy szellemkarok emelnék a hullót. Egyszer azután feneket ért. Érzé a lágy iszapot arca alatt, mely gyöngéd párnát ígér az alvónak.
    Akarta, hogy aludjék ottan.
    Teljesen öntudatánál volt, lélegzetét visszafojtotta, és karjait egymásba fonta, úgy feküdt hanyatt, és hagyta maga fölött a vizek nagy tömegét csendesen elhömpölyögni.
    Most egyszerre akaratlanul lélegzetet kellett venni, a test még folytatta életműködését, a légzési szervek hivatásukat teljesíték, s az önkéntelen lehelet erőszakosan tört utat. Ah, de azon elem nem a meleg vér osztályosainak való, a lélegzetet vevő tüdőbe víz omolt, öldöklő, halálos elem, mely életet nem ád ott.
    E percben egyszerre elveszté Lőrinc önakaratát: lelki tudat, elhatározás, emlék és bánat egyszerre elmúlt lelkéből, a lélek maga is ki tudja hová lett, valami vak ösztön, az állati életvágy vette át a kormányt a test idegei fölött, amint a halálos elem a tüdő érzékeny pórusait érinté, szétpattantak az ifjú karjai, lábai felrúgták a testet, s kétségbeesett vonagló evickéléssel hajtották őt fel a magasba, néhány perc múlva a víz színén érezé magát, az áldott levegőn, mely újra életet adott kínzott szerveinek.
    Csak most kezdett öntudatához jönni ismét.
    Teljes lélegzettel szívta magába a levegőt. Kezde gondolkozni. Amint fejét félig kiemelte a vízből, látta néhány száz ölnyire onnan a sötét éjben a világosabb vízszín felett a jobbra-balra tétovázó csónakot, melyben két férfi csáklyával keresgél valamit a vízben.
    Erre hanyatt feküdt a vízben, hogy csak szája látszott ki belőle, nehogy észrevegyék.
    Lábaival tovább lökte magát, hogy még messzebb távozzék tőlük.
    Kezde gondolkozni.
    Nem volt bátorsága többé meglátogatni a vizek fenekét, minden izma megtagadta tőle e halálra vivő szolgálatot.
    Ahelyett egy merész gondolata támadt.
    Az a gondolata, hogy - újra kezdje az életet! Ez a gondolat a legbátrabb és legnehezebb…
    A csónakosok még folyvást a Duna közepén tévelyegtek, sietnie kellett azzal, amit gondolt.
    Most nagy lélegzetet vett, s aztán lehúzta magát a víz alá, csak olyan mélyen, hogy feje ki ne lássék abból, s jól megjegyezve magának az irányt, mely a parthoz vezet, erős lökésekkel elkezde úszni a víz alatt.
    Gyakorlott úszó volt, amíg valaki kétszázig elszámlált, ő addig el tudott lenni a víz alatt, s lélegzetet venni ismét óvatosan merült fel, hanyatt bocsátkozva, csupán arcát emelve ki a vízből.
    Midőn másodszor széttekintett, a csónak messze volt már, sötét is volt, a habok magasan jártak, nem vehették onnan észre.
    Néhány perc múlva a partot érték lábai; sűrű rekettyebokrok közé jutott ki, ott leült, és elbújt pihenni.
    Nagyon ki volt fáradva, pedig még nagy munka és hosszú út állt előtte, és azt hirtelen meg kelle gondolni.
    Nemsokára észrevette, hogy a csónak visszafordul, és a part felé tart, elég volt a pihenés, a gondolkozás. Kimászott négykézláb a rekettyebokrok közül, a magas part azután eltakarta, az éjszaka elrejtette, futhatott, amerre akart.
    Amint futott, érzé, hogy valami hatalmas erő szinte taszítja valami irányba, s ha visszafelé akar fordulni, akkor ismét ellenáll a szél volt az, a rohanó szél; neki is arra kellett rohanni, amerre a szél akarta, neki is sietős dolga volt, mint a szélnek: egy útjuk volt mind a kettőnek.
    Az a Malárdyak kastélyát rengetni sietett, ő a Malárdyak szívét, annak a háztetőkkel volt beszéde, a lombos fákkal, a kertek virágaival, neki a ház legszebb, legféltettebb virágával, akire oly büszkék voltak mindannyian, akit oly nagyon szerettek.
    Vakmerő volt a gondolat, ha a vihar nem segítette volna, talán ki sem vihető. De ez jó szövetséges volt most, olyan éjszakát csinált számára, amikor a szemes cseléd s harapós házőrző kutya dideregve bújik el, s nem kószál a puszta udvaron; a süvöltő zúgás eltemeti a léptek zaját, a dörömbölő szél minden ajtón és ablakon nem engedi, hogy meghallja valaki azt a halk kocogtatást a leány hálószobájának ablakán, a háztetőről leszórt cserepek zajában elvész a falhoz támasztott hágcsó zörrenése.
    Lőrinc előbb bekémlel az ablakon, hogy egyedül van-e az, akit keres. Az éji lámpa is érezni látszott a künn zúgó szelet, néha egészen elfulladt világa, máskor ismét nagyot lobbant, s téveteg fényt vetett a szobába. Lőrinc láthatá, hogy Hermina egyedül van.
    Halkan megkocogtatá ablakát. A leány felébredt rá.
    Lőrinc látta, hogy az álmából felébredő merően bámul rá, s nem siet ablakát felnyitni. Tán megrettent? Tán félelmében? Vagy talán nem akarja?
    Nem volt sok gondolatra idő, hirtelen rést metszett gyűrűje kövével az ablakon, s azt felnyitá gyorsan, s nesztelenül átveté magát a párkányon.
    Ott állt azután menyasszonya ágya előtt a menyegzői éjszakán, s azt mondá neki:
    - Én vagyok! Én vagyok a te vőlegényed. Most jövök a menyegzői ágyból: a Duna fenekéről. Nézd, milyen hideg a kezem.
    A leány félve vonta vissza a kezét, talán mert amaz oly hideg volt? S takarójába burkolta magát erősebben. De nem tudott kiáltani. Érzi ezt sokszor az ember, mikor álmodik, és akarna kiáltani, de nem tud.
    - Hermina - szólt hozzá a vőlegény vagy a rém, vagy az álomkép, vagy ki tudja mi -, én a halál országából jövök, s ha akarod, ismét visszamegyek oda.
    A lámpa most elég fényesen lobogott, a leány láthatta, mint csorognak le a vízcseppek vőlegénye szép fekete hajfürtjeiről, mint reszketnek kezei a hidegtől, és eszébe juthatott akkor, hogy egy viharos órában az őt betakarta hosszú köpenyébe a hideg és zápor elől, s lassan kinyújtá fehér gyönge kezét takarója alól, s megfogva azt a hideg kezet, odavonta azt a takaró alá, s leheletével elkezdé melengetni csendesen.
    - Most már tudod, hogy ki vagyok - suttogá hozzá az ifjú. Most már tudod, hogy szerettél-e, vagy sohasem?
    Ez kérdés volt: feleltek rá. A leány rányomta ajkát a magához vont kézre.
    Az ifjú tovább suttogott.
    - Meg vagyok gyalázva, nyomorult üldözött lettem, és semmi mentségem nincsen, mindent megérdemeltem. Tudod-e ezt? Hiszed-e ezt?
    A leány hallgatott, és reszketett.
    - Meggyaláztalak téged is, szégyent, bánatot hoztam rád, a világ nevetett rajtad, és rokonaid méltán sírnak.
    A leány fájdalmasan tekintett a beszélő szemeibe, és kezét keblére szorítá, mintha némán könyörögne, hogy mondjon e szörnyű vádak helyett egy mentséget, egy vigasztaló szót.
    Lőrinc arca egészen átváltozott most: mély fájdalom vonult el vonásain, szemei megteltek könnyel, még szólni akart valamit, de ajkainak reszketése nem engedé azt kimondani, azután egyszerre térdre esett az ágy előtt, és arcát annak vánkosaiba temette, s elfojtott hangon sírt, és e szót rebegte:
    - Óh, mint szeretlek!…
    A leány lassan fölemelkedék, csendesen odahajolt fölé, s amint az észre nem vevé, halkan megcsókolá homlokát.
    Lőrinc felvillanyozva emelte föl erre fejét, s hevesen monda neki, megfogva mindkét kezét a leánynak:
    - Te is szerettél engem. Szeretsz még most is, és akármit vétettem ellened, szeretni fogsz - s e közben mindig közelebb vonta őt magához… a lámpa fényesen lobogott, szentképek, istenszobrok ott a falon oly intő komolysággal derengtek a lobogó fényben; egyszerre kialudt a lámpa, az intő képek eltűntek a sötétben… menyasszonya arcát megcsókolta a vőlegény…
    A szél kacagott: hahaha! Kacagott Malárdy Ferenc kandallójában, s végigkacagott a hosszú folyosón, az álmatlan vendégek, rokonok ajtajait rugdalva: hahaha! Végigiramodott a rónán, és bekacagott minden ház kéményén, és nekikerült a Dunának, két embert talált egy csónakon, akik valamit keresnek a víz alatt, azoknak is szemeik közé kacagott: hahaha! hahaha!
    A szél derék, vidám fickó, olyan tréfásnak találta azt a gondolatot, hogy a vőlegény megcsókolta menyasszonya arcát lakodalma éjszakáján, mikor a rokonok legjobban siratták mind a kettőt.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982891
Webáruház készítés