Új jelszó kérése
Termék részletek


John Habberton Helén kicsikéi MOBI e-könyv

John Habberton Helén kicsikéi MOBI e-könyv
540 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Hirtelen éles sikoly tör föl a tisztásról; a hölgyek valamennyien talpraugranak. Követtem a példájukat, de a fogamat erősen összeharaptam; azt reméltem, hogy akármelyik unokaöccs megsebesült; csunyán sebesülhetett meg. Toddie rohan im felénk; egyik keze a szájában; Budge mellette rohan; ő magyaráz:
    - Sz-eggény kicsi Toddie! Ó ne sirj! Nagyon fáj? Nem baj no; majd Harry bácsi megvigasztal. No ne sirj ugy, kedves Toddie! -
    Mindkét gyerek a veranda lépcsőjén fölmászik; Budge előadja az esetet:
    - Harry bácsi; Toddie beletette az ujját a füvágógép kicsi kerekei közé és éppen akkor fordult még egy kicsit és az megvákta.
    Toddie hozzámrohan; a térdem alá kuszik, zokog.
    - Énekelt „Toddie e’ szép napon gye-ek!”
    A vér megfagyott ereimben. Meg birtam volna fojtani a rettenetes gyereket, még ha fájt is a sebe. Fölibehajoltam, simogattam, cukrot igértem neki; kivettem az órámat és engedtem, hogy játsszon vele; de mind visszatért az eredeti kérelméhez. Egyik hölgy - a leghelyesebb a társaságban - ajánlkozott, hogy beköti a kezét; áldottam őt magamban, de a gyerek örökösen visszatért a „Toddie e’ szép napon gye-ek”-höz.
    Hozzá keservesen zokog.
    - Mit akar avval a dallal? - kérdi Miss Mayton.
    - Azt akarja, hogy Harry bácsi elénekelje neki „Károly gyerek egy szép napon” - magyaráz Budge; - mindig aztat kell elénekelni neki, hogyha megvágta, vagy megszurta magát.
    - Ugyan énekelje el neki, Mr Burton; - kér Miss Mayton; - s a hölgyek valamennyien, karban: - Énekelje el. -
    Dühösen felkapom Toddiet; dörmögöm az átkozott nóta ütemeit.
    - Üjj bele a hintasékbe! - zokog Toddie.
    Engedelmeskedem; kinzóm megjegyzi:
    - A szólkat nem montad; mond a szólkat is! -
    Halkan eldalolom a szavakat is; egész a fülébe. De felüvölt:
    - Hangosabban énekejj! -
    - Nem tudom tovább, Toddie; - mondok kétségbeesetten.
    - Ó; majd én elmondom ujra, Harry bácsi; - ajánlkozik Budge. S e nagy hallgatóság előtt, s ő előtte, kénytelen vagyok eltrillázni a fülsértő hülye áriát. Sorról sorra; Budge elismétli. A fogam összeszoritom; a homlokom csupa barázda; Ugy meredek Toddiera; rettenetes gondolatok cikkáznak át a fejemen. Nem nevetett senki - annyira kétségbeestem pedig, hogy a nevetgélés is felderitett volna. Végre hallom, mint suttog valaki:
    - Nézzétek, hogy szereti őket! Szegény ember! - lám; egész odáig van a kicsik miatti aggodalomtól! -
    Ha a dal nem éri természetes végét, azt hiszem, sebesült unokaöcsémet keresztülvágtam volna a veranda korlátján. A hogy a dolog állt, most talpraállitottam; kifejeztem előtte abbeli nézetemet, hogy szükségessé válik az elvonulás; bucsuzni kezdtem; mikor Miss Mayton édesanyja kijelentette, hogy szeretné, ha ebédre maradnánk.
    - Ami engem illet, én el lennék ragadtatva, Miss Mayton, - mondok én; de a kis unokaöcséim még nem tanulták meg a jó társaságban való viselkedést. Azt hiszem, a nővérem megbocsáthatatlannak találná, ha hallaná, hogy ebédre vittem őket el. -
    - Ó; majd én vigyázok a kedves kicsikékre; - mond Miss Mayton; - ha velem vannak, akkor biztosan jól fogják magukat viselni.
    - Nem lehetek olyan gonosz, hogy megengedjem a kisérletet, Miss Mayton, - felelek. - De ő makacskodott s akkora volt az örömöm azon, hogy engedhettem, hogy még nagyobb veszedelmet is elviseltem volna. Miss Mayton tehát leült az ebédhez; Budge az egyik oldalán, Toddie a másikon; engem szerencsére vele átellenben ültettek. Ebből a helyzetemből kiindulva, könnyü volt a figyelmeztető integetés, homlok-összeráncolás. Tálalták a levest. Intettem a fiuknak, hogy vegyék az asztalkendőjüket az álluk alá; aztán a jobboldalon ülő hölgyhöz fordultam. Udvariasan felém hajtotta a fejét, de a gondolatai ugy látszik, máshol jártak. Követtem a pillantását és az én tekintetem is ifjabbik unokaöcsémen akadt meg. A tányérját mindkét kézzel magasratartotta; a feje az asztalteritőn, a szeme kinosan pislant fölfelé. Nem mertem szólni; féltem, hogy akkor leejti a tányért. Hirtelen visszakapta a fejét; angyali mosollyal mosolyog; olyanformára ereszti el a tányért, hogy annak tartalma Miss Mayton bájos, habos ruhájában keresett menedéket. A bünös felkiált:
    - Ó-ó-ó i-i... van a tányéomon teknyős-béka! - Budgie! az enyimen van tek-nyős-béka! -
    Budge is fel akarja emelni a tányérját, mikor ráesik a pillantásom; leteszi. Szegény Miss Mayton talán életében először látszott zavartnak, ijedtnek, én legalább ugy itéltem. De hamarosan magához tért és a gaz csemetét a legkeresztényibb türelemmel kezelte az ebéd hátralevő részében. Mikor a gyümölcsöt elfogyasztottuk, gyorsan bocsánatot kért, én pedig a veranda egyik legfélreesőbb sarkába állitottam Toddiet. Ott olyan leckével szolgáltam neki, a mi belőle siralmas bömbölést váltott ki. Végre is nekem kellett simogatással vigasztalnom, magához téritenem, miáltal elrontottam az egész jó hatást, a mit a lecke okozhatott. Aztán Budge-el együtt lementek a ház előtti tisztásra, én meg Miss Mayton megjelenésére vártam, hogy bocsánatot kérjek Toddie miatt és bucsuzkodjam. Mrs Clarkson házában lakó hölgyeknek az volt a szokása, hogy ebéd után, ugy alkonyatig a szép utakon sétálgassanak köröskörül. Ezen a bizonyos délutánon kettes-hármas csoportokba verődtek széjjel; bocsánatot kérhettem tanuk nélkül. Szinte sajnáltam pedig, hogy magamra hagytak; nem volt kellemes az érzés, hogy magam vagyok felelős unokaöcsém ügyetlenkedéséért; igy nem volt alkalmam arra, hogy lelkiismeret-furdalásaimnak könnyed társalgásban engedjek szabad utat. Miss Mayton nagyon soká jelent meg; már felhivtam az öccsököt, hogy legyen kihez beszélnem.
    Hirtelen megjelent; abban a percben áldani kezdtem Toddiet és a levest, melyet a gyermek céltalan utra bocsátott. Inkább kifizetnék valami drága toilettet, semhogy megkiséreljem Miss Mayton öltözékét itt leirni. Csak annyit mondhatok, hogy szabása, szine, diszitménye gyönyörü volt; pompásan állott neki; olyan arcot keretezett, a miről sohse hittem, hogy kellemesnél, intelligensnél több. Talán a harag - Toddie gonosz ügyetlensége méltán fölingerelhette - festette olyan rózsásra azt az arcot; valószinüleg az változtatta a szemét is olyan csillogóvá. De akármi lett légyen az oka: királynőien szép volt; ugy véltem, az orcán tükrözik afölötti megelégedése, hogy váratlan megjelenése akarattalan bámulatot váltott ki belőlem. A Toddie gonoszsága fölötti bocsánatkéréseimet királynői keggyel fogadta; aztán ahelyett, hogy felajánlaná, hogy kövessük a többi hölgyet, ahogyan reméltem, székbe ereszkedett. Én engedtem hivásának és helyet foglaltam mellette. A gyerekeknek már félórája ágyban kellene lenniök; de a felelősségérzet nagyot csökkent bennem mindig, ha Miss Mayton jelen volt. A kis semmirekellők biztos helyen vannak és nem zavarnak mindaddig, mig ujabb istentelenséget el nem követnek. A veranda másik végére vonultak vissza. Hatalmas ujfundlandi kutyán kisérleteztek; magam, a világ legboldogabb embere, ott ültem a mesebeli királynővel szemben s élveztem ragyogó szépségének látványát. Alkonyodott; nőttek az árnyak; de a látomány nem homályosodott el; a képzelőtehetség ereje mind élénkebbre festette. Ahogyan sötétedett, ahogyan ott fönn a csillagok rendre kigyulladtak; a hangunk akaratlanul meghalkult; az ő hangja, mintha csupa zene volna. Pedig nem mondtunk semmi olyast, amit az egész világ ne hallhatott volna. A hölgyek kis csoportokban jöttek vissza, de vagy női tapintatosságból, vagy kimondatlan, de heves könyörgésemre elhaladtak mellettünk, be a házba. Engem valami kétségbeesett bátorság, egyben sajnálatos gyávaság szállt meg. Szerettem volna neki mindent elmondani, de ugy visszariadtam ettől a feladattól, ahogyan soha háboruban rohamtól meg nem hőköltem.
    Hirtelen kis árnyék kerülközött mellénk; közénk állott s hallhatóvá válik Budge hangja:
    - Harry bácsi „csül” ám téged, Miss Mayton. -
    - „Csül”? - kérdi a hölgy, megveregetve unokaöcsém pofácskáját.
    - Budge! - mondok és érzem, hogy a hangom majdnem orditásba vész; - Budge; meg kell, hogy kérjelek: tiszteljed a bizalmas közlések szentségét. -
    - Hát mit csinál, Budge? - kérdi Miss Mayton; - hisz ismeri a régi közmondást, Mr Burton: gyerekek és bolondok az igazat mondják. Hát hogyan „csül” engem Harry bácsi, Budge? -
    - Nem „csül”; „le-el-csül”. -
    - Lebecsül? - ismétli Miss Mayton.
    - Nem; nem le; -e-be-csül. Tudom, mer kérdesztem. Csülni annyit tesz, mind hogy az ember aztat gondujja rólad, hogy hejes vagy és hogy szeret beszélni veled és hogy - -
    - Becsül; - azt akarta a gyerek kihozni, Miss Mayton; - szakitom félbe, hogy megakadályozzam, amitől tartottam: többet is mond majd. - Budgenak rettenetes szokása, hogy folyton meghitt kérdéseket intéz az emberhez. Ennek eredménye aztán, hogy ma reggel kérdéseire megmagyarázni igyekeztem neki annak a tiszteletnek a természetét, amelyben urak részesitik a hölgyeket. -
    - Ugy van; - folytatja Budge; - aztat mind jól tudom. Csak a Harry bácsi nem mongya ám jól. Akit ő ugy mond hogy „csülni” aztat én annak mond, hogy „szeretni”. -
    Csuf szünet - egész esztendőnek tetszik. Lám; ujabb baklövés; megint a förtelmes apróság okozza. Nem birtam az égvilágon semmit se kinyögni, hogy változtassak a tárgyon; ami még furcsább, Miss Mayton se tudott. Valamit pedig kell tenni - hisz lehetek legalább becsületes, nemde? - aztán jőjjön, aminek jönnie kell - legalább őszinte voltam.
    - Miss Mayton; - mondom gyorsan, komolyan, de nagyon mély hangon; - Budge tökfej; de azért a magyarázata helyes lehet. De akármilyenné váljék is a sorsom, ne gondolja, hogy kéthetes vakációmat hirtelen megszerelmesedésre használtam. Az én betegségem már egy pár hónapja tart - - mert én - -
    - Én is akarok beszélni; - veti közbe Budge. - Mindig csak te beszélsz. Én - én - mikor én szeretek valakit, akkor asztotat meg is csókolom. -
    Miss Mayton összerezzen; az én gondolataim pedig képzelhetetlen gyorsasággal keverednek egymás nyomába. - Ő nem változtatott a tárgyon; - - lehetetlen dolog pedig, hogy ne tudna, ha akarna. Nem haragszik; hisz másképp kifejezést adna a haragjának. Eszerint - -
    Föléje hajoltam és Budge tanácsa szerint cselekedtem. Miután a hölgy nem mutatott a dolog fölött sajnálkozást, vagy haragot, ajkamat másodszor is homlokára szoritottam. Aztán Miss Mayton könnyedén felemelte a fejét s sötétségnek, alkonyatnak dacára láthattam, hogy Alice Mayton minden fenntartás nélkül hallgatólagos beleegyezését adta. Megragadtam a kezét és kiegyenesedtem: hálásabb köszönetet rebegtem alkotómnak, mint aminőt templomban valaha is hallott tőlem. Aztán Budge szavát hallom; - Én - is - én is meg akarlak csókolni - s látom, amint királyi Alice-om a kis gonosztevőt a karjába kapja s annyi gyöngédséggel szoritja magához, amire soha képesnek nem hittem volna. Aztán Toddiet ragadja meg és bocsánatának jelét adja - - nem merem hinni, hogy a cirógatás hála jele volt.
    Hirtelen két-három hölgy jelenik meg a verandán.
    - No jertek, gyerekek; - mondom. - Akkor hát holnap délután három órakor jövök a kocsival, Miss Mayton. Jó éjt! -
    - Jó estét; - felel a világon a legédesebb hang; - háromra kész leszek. -
    - Budge; - mondom, mikor a sövénykerités láttávolán kivülre jutottunk, mit szeretsz te az égvilágon a legjobban? -
    - A süteményt; - mond gyorsan és határozottan Budge.
    - Hát aztán? -
    - Narancsot. -
    - Hát azontul? -
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989043
Webáruház készítés