Új jelszó kérése
Termék részletek


John Habberton Helén kicsikéi EPUB e-könyv

John Habberton Helén kicsikéi EPUB e-könyv
540 Ft

Ez a humoros könyvecske angol nyelvterületen felnőtteknek szánt elbeszélésnek indult, ám a közönség rajongása és szeretete hamar máshová helyezte: az ifjúsági irodalomba. John Habberton népszerűsége anyanyelvén oly nagy és kitartó, mint Milne Micimackójáé, vagy Tom Sawyer történetei. Élvezeti értékét magyar nyelven kimagasló mértékében növeli fordítója: Karinthy Frigyes. Helén kicsikéi természetesen olyan rosszcsont gyermekek, akikre Helénnek kell vigyáznia két hétig.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    - Te Budge; - mondok és összeszedem a rendelkezésemre álló minden komolyságomat; - megismersz? -
    Az embrió-filantróp-próféta kutató szeme rámmered darabig; aztán a tulajdonos felel:
    - Meg; a Harry bácsi vagy. Hoztál valamit?
    - ‘Osztál valamit? - visszhangozza Toddie.
    - Bár hoztam volna pár jókora ustort, - mondok igen nagy modorbeli szigorusággal; - amivel megdolgozhatlak, amért ilyen csunyán viselkedtek. Szálljatok be! -
    - Gyere Tod! - üvölt Budge, bár Toddie egyik füle alig van pár centiméternyire Budge szájától. - Harry bácsi kocsikázni visz.
    - ‘Ocsikázni visz! - visszhangzik ujra Toddie; mintegy álmatagon. Ugy a visszhang, mint az álmodozás - nemsokára megtudtam - a Toddie jellegzetes tulajdonsága, lényege. Észrevettem, hogy mind a kettő valami rendkivül piszkos törülközőt hord magánál. A két törülköző a középen olyan boggal van begobozva, amit a közéletben „bebujós”-nak hivnak; roppant feszes bog. Pár pillanatig undorral szemléltem e rongyokat, anélkül, hogy sejtelmem lett volna a rendeltetésükről. Megkérdeztem Budgiet, mire azok a törülközők.
    - Nem törülközők ezek; kis babuskák - mond röviden unokaöcsém.
    - Uristen! - kiáltok. - Azt hinné az ember, az anyátok tisztességes babákat is tud vásárolni; nem enged nyilvánosan megjelenni ilyen utálatos rongyokkal! -
    - Nem szerettyük az oan babuskát, akit vásároltak! - magyarázza Budge. - Ez a babák gyönyörü; az enyim Mary, a Toddié Marfa. -
    - Marfa? - kérdem.
    - Persze; hát nem tudod
    Marfa és Mary utnak eredtek
    Csilingelnek a csöngetyük
    akikről ünnepkor dalolnak?
    - Tán Márta?
    - Az; persze; Marfa; hát aszmondom. Toddie babuskája barnaszemü, az enyim meg kék.
    - Mutazsd az órád; - jegyzi meg Toddie, az óraláncom után kap és belegurul az ölembe.
    - Ne-he-kem i-h-i-his; - ordit Budge és gyorsan az egyik térdemre telepszik; - utközben „in transito” végighuzván lábát nadrágomon és a kabátom szegélyén. Mindkét rosszcsont egyik karját fonja körém, hogy erősebb legyen a tartás. Előhuzom háromszáz dolláros időjelzőmet; mutatom a számokat.
    - Szeretném látni, hogy mennek a kerekek; - igy Budge.
    - ‘Átni, ho’hommennek a kerekek; - a visszhang.
    - Nem a’; nem nyithatom ki az órám, mikor annyi itt a por; - mondok.
    - Mér? - kérdé Budge.
    - ‘Átni, hommennek a kerekek; - ismétli Toddie.
    - Belemegy a por az órába és elrontja; - magyarázom.
    - ‘Átni, hommennek a kerekek; - véli Toddie ujból.
    - Mondom, hogy nem lehet, Toddie; - mondok tekintélyes szigorral. - A por elrontja az órát. -
    Az ártatlan szürke szem csodálkozva pillant föl; piszkos, de csinos kis ajkai megnyilnak; ugy mormog Toddie:
    - ‘Átni, hommennek a kerekek. -
    Gyorsan lecsukom az órám és zsebrevágom. Toddie alsóajka rögtön kifelé fordul; ezt folytatja mindaddig, mig attól tartok, állkapcsa ki fog látszani. Aztán leesik az alsó álla; bömböl:
    - O-ho-ho-ho-ho-ho... ‘átni, hommennek a kere-k-e-e-k.
    - Károly (az a keresztneve) - te Károly; - kiáltok némi haraggal; - rögtön abbahagyod; érted? -
    - E-h-é-r-tem; - ö-ö-ö-öö. -
    - Akkor hadd abba.
    - ‘Átni hommennek a...
    - Toddie; cukor van a bőröndömben; nem kapsz egy szemet se, ha nem hagyod rögtön abba ezt az átkozott muzsikát.
    - No én ‘átni akarom, homennek. Ö-hö-hö!
    - Toddie; ne bőgj ugy, drága Toddie. Nézd; itt jönnek kocsin a hölgyek; hát csak nem akarod, hogy azok is lássák, mikor igy bőgsz? Megmutatom a kereket, ha hazaérünk.
    Kocsi közeledett; hölgyekkel teli. Toddie ujból emel a hangon:
    - Ö-Hö-Hö... hommennek a kerekek - -
    Mint az őrült, rángatom ki az órámat a zsebemből; felnyitom a boritólapot és bemutatom a szerkezetet. Az a másik kocsi elérte a miénket; lehajtom a fejem, nehogy felismerjenek az ismeretlen kocsibanülők. Az a pár perc, amit unokaöccseimmel való közvetlen érintkezésben töltöttem, végtelen rendetlenség külső érzetét kelti bennem. A kocsi, amiben a hölgyek ültek, hirtelen megállott. A saját nevemet hallottam; gyorsan fölemelem a fejem (Budgie belémütődő buksija a kalapom tetszetős külsejének megadta a kegyelemdöfést) és a kocsiba pillantok. Egyenesen, frissen - (ilyen volna akkor is, ha a feltámadás angyala most fujta volna el borzalmas kürtjét) - Miss Alice Mayton, egy ismerős ifju hölgy, akit körülbelül egy évvel ezelőtt a távolból volt szerencsém imádhatni.
    - Mikor érkezett, Mr. Burton? - kérdi. - Aztán mióta üzi a „játszótárs” hivatalt? Egész boldog kis hármas... Olyan szokatlan. Utálom, mikor a gyerek ugy van felöltözve, mint valami drótbáb. Aztán ugy fest, Mr. Burton, mintha pompásan éreznék igy együtt magukat...
    - Én... izé... biztositom, Miss Mayton, - dadogok - hogy rosszul fest ugy... Én nem érzem pompásan magam. Ha élne még Heródes király, felcsapnék hóhérnak; két érdekes esettel gazdagitanám a bünlajstromát.
    - Rémes ember! - kiált a hölgy. - Anyám, hadd mutassalak be Mr Burtonnak, - Lawrence Helén bátyja. Mit csinál a testvére, Mr Burton?
    - Nem tudom, hogy mit csinál, - felelek, - kétheti szabadságot vett magának és a férjével Wayne kapitányt és Mrs Wayne-t mentek meglátogatni. Elég bolond voltam megigérni, hogy felügyelek a házuktájára, mig odalesznek.
    - Ejnye de kedves dolog! - jelenti ki Miss Mayton. - Micsoda lovaik vannak azoknak! Micsoda virágoskertjük! Milyen szakácsné!
    - És micsoda gyerekek! - mondom, töprengve pillantva a két ördögfajzatra s egy zsebkendőt szabaditván ki Toddie kezéből, ami a zsebemből jutott az ő birtokába; vitorlakép lengette a szélben.
    - Ejnye no; hisz ezek a világon a legjobb gyerekek. Maga Helén mondta nekem, mikor először találkoztunk a szezónban. A gyerek az gyerek, hiába. Mult nyáron három kis unokatestvér volt velünk; mikor elbucsuztak, pár évvel idősebbnek látszottam, mint amennyi vagyok.
    - Milyen borzasztóan fiatalnak kell akkor lennie, Miss Mayton! - mondok. Azt hiszem, ugy tekintettem rá, mintha tényleg komolyan beszéltem volna, mert bár könnyedén meghajtotta a fejét és azt mondta: „Köszönöm”, nem háritotta el magától a bókot szokott megközelithetetlen módján. De akármi lett légyen is a beszéd tárgya, száz másodpercnél tovább sohse vette el Alice Mayton jókedvét. Hamarosan visszanyerte rendes kifejezését, tartását, ami a következő feleletből is kitetszett:
    - Nem kegyed rendezte a virágdiszitést az elmult ünnepélyen? Ugye, kegyed volt az Mr Burton? Az évad legizlésesebb kiállitása volt. Nem panaszképen mondom, de a Mrs Clarkson kertjében, ahol mi vagyunk megszállva, nincs az égvilágon semmiféle virág. Csunyául meg szoktam szegni a Tizparancsolatot, valahányszor elmegyek Colonel Lawrence kertje előtt. - No Isten vele, Mr Burton!
    - Ó, kérem; legyen szerencsém akkor nálunk! Nagyon örültem!
    - De ugye ön is meglátogat bennünket; - mond Miss Mayton, ahogy a kocsijuk megindul. - Olyan unalmas itten; nincs fiatalemberünk, csak vasárnaponkint.
    Meghajtottam a fejem: hogy szivesen. Elmerülve sok könnyed lehetőség képébe, amit a Miss Maytonnal való beszélgetés idézett fel, megfeledkeztem tisztátalan megjelenésemről és annak két okozójáról. Miss Mayton jelenlétében a rosszcsontok szigoru hallgatásba merültek; most megoldódott a nyelvük.
    - Harry bácsi; - kérdi Budge; - mondd, tudsz te fütyülőket csinálni?
    - ‘Ari bácsi; - mormog Toddie maga elé; - nadon szeeted aszt a nénit?
    - Nem a’, Toddie; nem én.
    - Akkó lossz embe vaty és a jóisten nem hágy bele a menyorszákba, ha nem szeeted a néniket.
    - Rendben van, Budge; - felelek gyorsan; - tudok fütyülőt csinálni. Majd csinálok egyet neked.
    - Jjóissten nem háty bele menyorszákba, ha nem szereted néniket; - idéz Toddie.
    - No rendben van, Toddie; - mondok. - Talán majd másképp mégis megtetszek a jóistennek. Kocsis, gyerünk; lehet? Szeretném beszolgáltatni a kicsikéket a gyereklánynak; megkérem, rakja be őket a kádba.
    Helén a lehető legkényelmesebben készitett elő mindent. Szobájukból gyönyörü kilátás nyilott a hegyoldalra, a völgyre; még az is, hogy a rosszcsontok hálószobája az enyémbe nyilik, kapóra jött. Gondoltam, milyen kellemes lesz elnézni őket, mikor alszanak, mikor nem képesek szerencsétlen nagybátyjukat kinozni.
    Asztalnál Budge meg Toddie kifogástalanul tisztán jelennek meg; érvényre kerül valódi ábrázatuk. Budge leül az asztal mellé, Toddie hátratolja magas gyerekszékét, belemászik, onnan kiabál:
    - Rakd a lábam az aszt-al alá-á.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989036
Webáruház készítés