Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


John Galsworthy Hattyúdal MOBI e-könyv

John Galsworthy Hattyúdal MOBI e-könyv
990 Ft

TARTALOM

ELSŐ RÉSZ
I. fejezet. Kantin-nyitás
II. fejezet. Nagy telefonálás
III. fejezet. Hazatérés
IV. fejezet. Soames bemegy a városba
V. fejezet. Veszedelem
VI. fejezet. A tubákos szelence
VII. fejezet. Michaelnek aggályai támadnak
VIII. fejezet. Titok
IX. fejezet. Találkozás
X. fejezet. Löncs után
XI. fejezet. Séta
XII. fejezet. Magán érzelmek
XIII. fejezet. Soames vendéget vár

MÁSODIK RÉSZ
I. fejezet. A Sleeping Dove fia
II. fejezet. Soames lóversenyre megy
III. fejezet. A kétévesek
IV. fejezet. A ligetben
V. fejezet. Kanyaró
VI. fejezet. Bizottságszervezés
VII. fejezet. Két látogatás
VIII. fejezet. Kedves véletlen
IX. fejezet. De… Jon!
X. fejezet. Mindenféle
XI. fejezet. A nyomortanyák átépítése
XII. fejezet. Csodaszép éj
XIII. fejezet. "Örökre"

HARMADIK RÉSZ
I. fejezet. Soames tanácsot ad
II. fejezet. Elvonni a gondolatait
III. fejezet. Önuralom
IV. fejezet. Beszélgetés az autóban
V. fejezet. Még egy beszélgetés az autóban
VI. fejezet. Soames-nak ötletei támadnak
VII. fejezet. Holnap
VIII. fejezet. Tiltott gyümölcs
IX. fejezet. Utána
X. fejezet. Vadalma
XI. fejezet. A "Nagy Forsyte"
XII. fejezet. Tovább
XIII. fejezet. Tűz
XIV. fejezet. Csitt
XV. fejezet. Soames átkel a túlsó partra
XVI. fejezet. Végső akkord

  • Részlet az e-könyvből:

     

    XI. fejezet.
    A nyomortanyák átépítése

    Olyan korban, amelyen majdnem kizárólag bizottságok uralkodnak, egész pontosan tudta Michael, hogyan kell egy bizottságon uralkodni. A bizottsági gyűlést nem szabad mindjárt ebéd utánra kitűzni, mert akkor elbóbiskol a bizottság; sem közvetlen étkezés előtt, mert akkor igen ingerlékenyek. A bizottsági tagok fesztelenül kell, hogy elmondhassák, amit akarnak, irányítás nélkül, amíg mindenik bele nem fárad a másik meghallgatásába. De kell, hogy valaki jelen legyen, legjobb, ha az elnök az, aki keveset beszél, és sokat gondolkozik, akiben meg lehet bízni, hogy ébren lesz a kellő pillanatban, mikor valószínűleg elfogadtathat egy megegyezéses politikát a kimerült hallgatósággal.
    Miután biztosított magának egy püspököt meg egy tüdőspecialistát Sir Godfrey Bedwin személyében és megbukott nagybátyjánál, Lionel Charwellnél, aki kiszimatolta, hogy feleségének, Lady Alisonnak van szánva a munka oroszlán része, Michael összehívta az első gyűlést South Square-ra, mindjárt Fleur elutazása napján, délután három órára. Hilary is megjelent, meg egy fiatal hölgy, a jegyzőkönyv vezetésére. És hamarosan beütött a meglepetés. Mindnyájan eljöttek, s beszélgetve ülték körül a spanyol asztalt. Michael mindjárt tisztában volt vele, hogy a püspök, meg Sir Timothy Fanfield tartanak igényt az elnöki székre ; meglökte lábával apját az asztal alatt, félelmében, hogy egyik a kettő közül a másikat fogja ajánlani, abban a reményben, hogy az viszont őt ajánlja. Sir Lawrence azonban azt dörmögte:
    - Kedvesem, ez az én lábszáram volt.
    - Tudom - súgta vissza Michael. - Kezdhetjük?
    Sir Lawrence levette szemüvegét és azt mondta:
    - Nagyon helyes! Azt indítványozom, uraim, hogy a Squire foglalja el az elnöki széket. Támogatja indítványomat, márki?
    A márki bólintott.
    Egész jó arcot vágtak a csalódáshoz és a Squire átült az asztalfőre. Aztán így szólt:
    - Nem akarok sokáig köntörfalazni, mindjárt áttérek a tárgyra. Mindnyájan annyit tudnak róla, mint én, ami édeskevés. Az egész Mr. Hilary Charwell eszméje, tehát felkérem, hogy magyarázza meg nekünk. A nyomortanyák tenyésztőhelyei a katonai szolgálatra alkalmatlanoknak, és ráadásul még tele vannak férgekkel s én a magam részéről boldogan teszek meg mindent, hogy megszüntessük az ártalmas rosszat. Hajlandó-e átvenni a szót, Mr. Charwell?
    Hilary mindjárt belekezdett elvei melegszívű, szellemes és alapos fejtegetésébe, különösen hangsúlyozva a kérdés társadalmi oldalát: "mellyel eddig kizárólagosan városi tanácsosok, papok, meg statisztikák foglalkoztak". Hogy nagy benyomást keltettek szavai, az azonnal meglátszott a beszéd nyomán kelt hangzavarról. A Squire, aki felemelt fejjel, a padlóhoz szorított sarkakkal, szétvetett térddel és mereven magához szorított könyökkel ült, dörmögve mondta:
    - Halljuk a többieket! Szabad dohányozni, Mont? - s kosarat adva a szivarral és cigarettával udvariaskodó Michaelnek, megtöltötte pipáját és szótlanul szívta néhány percig.
    - Tehát mindnyájan egyetértünk abban, - szólalt meg hirtelen, - hogy első teendőnk az Alap megteremtése.
    Még ugyan senki sem fejezte ki ilyen irányú véleményét, de azért mindnyájan készséggel elfogadták az indítványt.
    - Ebben az esetben legjobb lesz, ha mindjárt munkához látunk és megszerkesztjük a kiáltványt - és pipájával Sir Lawrence felé bökve hozzátette:
    - Önnek van tehetsége a firkáláshoz, Mont, azt ajánlom, hogy ön, meg a püspök úr és Charwell menjenek át egy másik szobába és rázzanak ki nekünk az ujjukból egy vázlatot. Jó erős színekkel, de ne vizenyősen ecseteljék a helyzetet.
    Mikor a kijelölt három férfi visszavonult, ismét megindult a beszélgetés. Michael hallotta, hogy a földesúr és Sir Godfrey Bedwin kutyabetegségekről beszéltek, a márki Mr. Montrossal az utóbbi konyhájának villamosításáról, Sir Timothy Fanfield a Goya-képet bámulta. Magas, szikár, hetven év körüli, keskeny, horgas orrú, barna arcú, széles, ősz bajuszú, ember volt; a lovas testőrségnél szolgált s nemrég ment nyugalomba.
    Michael kissé meg volt ijedve, hogy valami különvéleményt hall a Goyáról és hirtelen megszólalt:
    - Mit szól hozzá, Sir Timothy, a szénsztrájk nem akar véget érni.
    - Nem; le kellene lőni őket. Én igazán a munkások mellett vagyok, de szívesen lelőném azokat a vezetőket akár holnap is.
    - Hát a bányatulajdonosokkal mi legyen?
    - Azoknak a vezetőit is lepuffantatnám! Nem lesz addig gazdasági béke, amíg le nem lövünk valakit. Annyi bizonyos, hogy kétszer annyi embert kellett volna lelőni a háborúban. Lógósokat meg kommunistákat és sibereket... Mind falhoz állítottam volna őket.
    Nagyon örülök, hogy sikerült önt megnyernünk a bizottságunk számára, sir - mondtaMichael. - Szükségünk van egy határozott, erős meggyőződéses emberre.
    - Ó - mondta Sir Timothy s állával az asztal vége felé intett és halkabban folytatta. - Köztünk maradt szó legyen, egy kicsit igen engedékeny ez a földesúr. - Torkon kell ragadni azokat a gazembereket! Ismerek egy alakot, az övé volt egy fél munkásnegyed és mégis volt arca azt kérni tőlem, hogy írjak alá valami kínai missziós alapra. Azt mondtam annak a fickónak, hogy le kellene lőni az ilyen embert. Szemtelen koldus... még meg is sértődött.
    - Igazán - csodálkozott Michael; abban a pillanatban megrángatta kabátja ujját a fiatal nő. Jegyezze le ezt is?
    - Még egyelőre nem - gondolta magában Michael.
    Sir Timothy szeme ismét a Goya-képen akadt meg.
    - Családi arckép? - kérdezte.
    - Nem - mondta Michael. - Egy Goya-kép.
    - Az ördögbe! Csak nem! Goy azt jelenti zsidóul, hogy keresztény. Goya nőnemű keresztény? Mi?
    - Nem sir, egy spanyol festő neve.
    - Fogalmam sem volt róla, csak Murillót és Velasquezt ismerem... olyanok, mint ők, nincsenek is manapság. Azokat a modern festőket kínpadra kellene hurcolni. Azt mondom - és ismét meghalkította hangját - egy püspök! Mi az! mindig van azoknak is valami vesszőparipájuk! A születés korlátozása ellen harcolnak azok az ostoba misszionáriusok! Ki kellene irtani gyökerestül azt az untauglich népséget. Meg kell akadályozni, tűzzel, vassal, hogy gyermekeik legyenek; aztán le kellene lőni egy-két munkásnegyed-tulajdonost... akkor legalább két végén fogjuk meg a dolgot. De meglátja, ezek visszariadnak mindentől. Mondja, tud maga valamit a hangyákról?
    - Csak annyit, hogy nagyon szorgalmasak - mondta Michael.
    - Én tanulmányoztam őket. Jöjjön le a birtokomra Hampshire-be, megmutatom a skioptikon felvételeimet. - Aztán ismét meghalkította hangját:
    - Ki az, aki az öreg márkival beszél? Mi? A gumiember? Zsidó, nemde? Vajon miben töri a fejét, mire számít itt? Nagyon fonákul van összeállítva ez a bizottság, Mr. Mont. Az öreg Shopshire nagyon kedves ember, de… - Sir Timothy a homlokára mutatott - de egészen meg van őrülve a villamosításával. Egy orvosuk is van, amint látom. Azok igen óvatos nyelvű emberek. Olyan valaki kellene a bizottságba, aki megtanítja tisztességre azokat a gazembereket. Teát? Sohasem iszom. Meg kellett volna fojtani azt az alakot, aki kitalálta.
    Abban a pillanatban belépett a szomszéd szobából az albizottság és Michael megkönnyebbülve lélekzett fel.
    - Hallo, - kiáltott a földesúr - ez aztán gyors munka volt.
    Az albizottság arcán tükröződő szerénykedő fontoskodás nem tett valami nagy benyomást Michaelre, minthogy tudta, hogy nagybátyja készen magával hozta a zsebében a kiáltványt. Most átadták az iratot a Squire-nak, aki miután feltette szemüvegét, fennhangon kezdte olvasni, mintha valami kutyatenyésztési könyvről, vagy futtatási szabályzatról lenne szó. Michael mégis kénytelen volt beismerni, hogy azzal, ami így elveszett a hatásból, viszont nyert is... mert a Squire és a pátosz igazán összeférhetetlenek egymással. Mikor a földesúr befejezte a felolvasást, azt mondta:
    - Most megvitathatjuk pontról-pontra. De az idő nagyon előrehaladt, uraim. Én a magam részéről azt gondolom, hogy a kiáltvány körülbelül megfelel a célnak. Mi az ön véleménye, márki?
    A márki előrehajolt és szakállát kezébe temette.
    - Nagyszerű vázlat, csak egy kifogásom van ellene. Nem hangsúlyozza eléggé a konyhák villamosítását. Sir Godfrey is az én véleményemen lesz. Nem lehet megkívánni ezektől a szegény emberektől, hogy tisztán tartsák házaikat, amíg meg nem szabadítjuk őket a füsttől, meg a különböző szagoktól és a bolháktól.
    - Hiszen ezt a részt kibővíthetjük, ha néhány szó utasítást ad erre nézve nekünk a márki úr.
    A márki azonnal hozzálátott az íráshoz. Michael észrevette, hogy Sir Timothy a bajuszát pödörgeti.
    - Én nem vagyok megelégedve - kezdte hirtelen. - Valami olyasfélét szeretnék, ami a háziurakat egy kicsit megrémíti. Mi azért vagyunk itt, hogy a lábukra hágjunk. A kiáltvány igen szelíd.
    - Hm - dörmögött a Squire. - Mit tanácsol, Fanfield?
    Sir Timothy a mandzsettájáról olvasta le:
    - Abban foglaljuk össze véleményünket, hogy mindenkit, akinek munkásnegyedek vannak a tulajdonában, le kell lőni. - Ez uraim...
    - Ez nem lesz így jó - mondta a Squire.
    - Miért nem?
    - Mindenféle tiszteletreméltó embereknek vannak házaik a munkásnegyedekben - özvegyeknek, szindikátusoknak, hercegeknek, a jó Isten tudja, kiknek! nem szólíthatjuk meg őket úgy, hogy uraim, és nem mondhatjuk, hogy le kell lőni őket. Ez nem lesz jó.
    A püspök előrehajolt:
    - Talán inkább így fogalmazhatjuk meg: Alulírottak sajnálatunkat fejezzük ki afölött, hogy azok, akiknek házaik vannak a munkásnegyedekben, nincsenek jobban tudatában annak, hogy mivel tartoznak a társadalomnak.
    - Szent Isten! - tört ki Sir Timothy.
    Azt hiszem, ennél erélyesebben is megfogalmazhatnánk, püspök úr, - mondta Sir Lawrence.- De egy ügyvédre volna szükségünk, aki pontosan megmondaná, hogy meddig mehetünk.
    Michael az elnökhöz fordult:
    - Van egy ügyvéd itt a házban, sir. Az apósom... éppen most láttam bejönni. Azt hiszem, ő szívesen útbaigazítana minket.
    - Az öreg Forsyte - mondta Sir Lawrence. - Éppen a mi emberünk! Meg kellene nyernünk őt is a bizottság számára, Squire. Nagyszerűen kiismeri magát a becsületsértési törvényben.
    - Ó! - mondta a márki. - Mr. Forsyte! Mindenesetre... erős koponyájú ember.
    - Akkor hát kooptáljuk - mondta a Squire. - Egy ügyvéd mindenképpen hasznos lesz.
    Michael kiment.
    Miután a Fragonard-szobát üresen találta, felment a dolgozószobájába, ahol Soames ezekkel a szavakkal üdvözölte: «Micsoda ez?»
    - Egész jó, úgy-e, sir? Fleur műve... érzés van benne.
    - Igen - dörmögte Soames. - Sok is, úgy tetszik nekem.
    - Bizonyára látta a kalapokat az előszobában. A nyomortanya-bizottságom éppen egy kiáltvány megfogalmazásán dolgozik és nagyon lekötelezve éreznék magukat önnel, mint ügyvéddel szemben, ha lejönne és egy pillanatást vetne egy-két célzásra, amiket a háziurakra tesznek. Egy kicsit messze akarnak menni. Nagyon szeretnék az urak, feltéve, hogy nem esnék önnek nagyon nehezére, ha belépne szintén a bizottságba.
    - Igazán? - kérdezte Soames. - És kik azok az urak?
    Michael sebtiben felsorolta a neveket.
    Soames felhúzta egyik orrcimpáját.
    - Egy csomó cím és rang. Nem nagyon fantasztikus ez az egész dolog?
    Ó, dehogy! Az, hogy önt magunk közé óhajtjuk, eléggé bizonyítja, mennyire nem az. Különben az elnökünk, Wilfred Bentworth háromszor is visszautasította a rangot.
    - Nos, még nem tudom - mondta Soames. - Lemegyek és megnézem magamnak őket.
    - Ez igazán nagyon szép öntől. Azt hiszem, nagyon tiszteletreméltónak fogja találni mindannyit, - mondta Michael, miközben Soames előtt ment le a lépcsőn.
    - Ez egyáltalában nem esik bele az én munkakörömbe - mondta a küszöbön. Egy csomó néma fejbólintással és kis meghajlásokkal üdvözölték. Soamesnek az volt a benyomása, hogy valami vitájuk volt.
    - Mr.... Mr. Forsyte, - mondta az egyik, akiben azt a Bentwortht sejtette - mint ügyvédet kérjük önt, lépjen be a bizottságba és vigyázzon ránk, hogy... hm.... a korlátokon belül maradjunk ... tartsa sakkba tűznyelőinket, mint például, Fanfield... ha tudja, hogy mit értek ezalatt - és teknősbéka-keretes pápaszemén keresztül Sir Timothyra nézett. - Vessen egy pillantást, legyen olyan jó, erre itt. - Egy papírszeletet nyújtott át Soamesnek; aki közben már helyet foglalt a széken, amelyet a fiatal nő tolt mögéje. Soames olvasni kezdett:
    «Bár elismerjük, hogy vannak körülmények, amelyek igazolják a munkásnegyedbeli házak birtoklását, azonban mélyen fájlaljuk, hogy a legtöbb tulajdonos olyan nyílt közönyösséggel viseltetik ez iránt a nagy nemzeti csapás iránt. A munkásnegyedbeli háztulajdonosok erős támogatásával igen sokat lehetne tenni, holott a jelen körülmények között nem tehetünk semmit. Mi nem kívánjuk közmegvetésnek kitenni őket, de azt szeretnők, ha megértenék, hogy legalább is együttműködésre van szükség avégből, hogy megszabaduljunk a civilizációnak ettől a szégyenfoltjától. Kétszer is átolvasta, hüvelyk- és mutatóujja közé fogva orra hegyét; aztán azt mondta: «Mi nem kívánjuk közmegvetésnek kitenni őket», ha nem kívánják, hát nem kívánják; akkor minek mondják? A «közmegvetés» kifejezés... hm...
    - Nagyon helyes - szólalt meg az elnök. - Nagyon nagy értéket nyertünk önnel a bizottságban, Mr. Forsyte.
    - Ó, kérem - mondta Soames fürkésző pillantást vetve maga körül. - Még egyáltalában nem is tudom, hogy belépek-e?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634741169
Webáruház készítés