Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


John Galsworthy: A várakozó_MOBI

John Galsworthy: A várakozó_MOBI
540 Ft540
  • Részlet az e-könyvből:

     

    25. fejezet

    Nyomasztó erővel hatott ez a néhány egyszerű szó.
    - Amikor reggel elutaztatok, nagy izgalomba jött. Azt hitte, valamennyien összeesküdtünk ellene és titkolunk előle valamit.
    - Amiben igaza is van - mormolta Dinny.
    - Amikor a francia kisasszony is elutazott, ismét nagyon izgatott lett. Nem sokkal ezután hallottam, amint a kapu becsukódik és azóta nem jött vissza. Eddig nem szóltam neked a tegnapi éjszakáról, csak annyit mondhatok: borzalmas volt. Mi lesz, ha nem jön vissza?
    - Ó, Diana, bárcsak ne jönne vissza!
    - Hová mehetett? Mihez foghat? Kihez fordulhat? Jóságos ég, milyen borzalmas!
    Dinny csendes kétségbeeséssel nézett rá.
    - Bocsáss meg, Dinny, bizonyára nagyon fáradt és éhes vagy. Nem várunk tovább a vacsorával.
    Ferse «odújában», ebben a bájos, faburkolatos, zöldes-aranyszínű szobában költötték el a vacsorát feszült, aggódó izgalomban. A hangulatvilágítás fénye pompásan világította be meztelen nyakukat és karjukat, a gyümölcsöt, a virágokat és az ezüst evőkészletet. Amíg a szobalány vissza nem vonult, közömbös dolgokról beszélgettek.
    - Van nála kulcs? - kérdezte aztán Dinny.
    - Igen.
    - Hívjam fel Adrian bácsit?
    - Mit tehetne? Csak rontana a helyzeten, ha Ronald hazajönne és itt találná Adriant.
    - Alan Tasburgh felajánlotta, hogy szükség esetén bármikor rendelkezésünkre áll.
    - Nem, nem. Ma este még ne vegyünk igénybe idegen segítséget. Holnap majd meglátjuk, mi a teendő.
    Dinny bólintott. Félt és még jobban félt attól, hogy elárulja félelmét Diana előtt. Hiszen az ő hivatása az volt, hogy hűvös, nyugodt lélekjelenlétével bátorítsa Dianát.
    - Menjünk fel, énekelj valamit, - mondta végül Dinny.
    Felmentek a szalonba. Odafent Diana régi népdalokat énekelt: a «Rozmaringbokor»-t, a «Hegyi pásztor»-t, az «Árpaaratók dalá»-t és a «Dromore várá»-t. A szép szoba, a dal és az éneklő asszony különös álomszerű hangulatba ringatták Dinnyt. Egészen átadta magát ennek az álmodozó hangulatnak, amikor Diana hirtelen abbahagyta az éneklést.
    - Valami zörgést hallok a kapu felől.
    Dinny felállt és a zongora mellé lépett.
    - Énekelj tovább, ne árulj el semmiféle izgalmat.
    Diana ismét játszani kezdett, új dalba fogott. Ir dalt énekelt, ez volt a címe: «Szabad vagy, de rab vagyok én». Hirtelen kinyilt az ajtó. Dinny a szemközti tükörben megpillantotta Ferset, aki belépett a szobába. Megállt az ajtóban, hallgatta az éneket.
    - Énekelj tovább, - súgta Dinny Dianának.
    Szeretlek, de te nem szeretsz,
    Szabad vagy, de rab vagyok én,
    Szegény hű szívem megszakad.
    Sohasem leszel az enyém!
    Ferse az ajtóban állt és hallgatott. Rendkívül fáradtnak látszott vagy pedig nagyon sokat ivott. Haja csapzott volt, fogai kilátszottak felhúzott ajkai alól. Aztán megmozdult. Igyekezett zajtalanul mozogni. Megkerülte a pamlagot és a túlsó végére roskadt. Diana abbahagyta az éneket. Dinny, kinek keze Diana vállán nyugodott, érezte, hogy az asszony reszket, mialatt erőltetett nyugodt hangon megszólal:
    - Vacsoráztál már, Ronald?
    Ferse nem felelt. Furcsa, baljóslatú vigyorral bámult a szoba túlsó végére.
    - Játssz tovább - súgta Dinny.
    Diana most orosz dalt játszott, a «Piros Sarafan»-t. Újra és újra eljátszotta a végtelenül finom, egyszerű dalt, mintha ezzel akarná hipnotizálni a pamlag végében görnyedő néma alakot. Végül abbahagyta a dalt és elviselhetetlen szünet állt be. Dinny idegei nem bírták tovább. Csaknem éles hangon megszólalt:
    - Esik az eső, Ferse kapitány?
    Ferse kezével végigsimította nadrágszárát és bólintott.
    - Talán jó volna, ha felmennél a szobádba és átöltöznél, Ronald.
    Ferse térdére könyökölt, kezére támasztotta fejét.
    - Bizonyára fáradt vagy, drágám. Nem akarsz lefeküdni? Felvigyek valamit a szobádba?
    Ferse most sem mozdult. A mosoly elmult arcáról, szemét lehunyta. Úgy látszott, hogy hirtelen elaludt, mint valami agyoncsigázott igavonó állat, mely néha munkaközben is elbóbiskol.
    - Csukd be a zongorát - súgta Dinny - menjünk fel.
    Diana nesztelenül becsukta a zongorát és felállt. Karonfogva állt és várt a két nő, de Ferse nem mozdult.
    - Talán alszik? - súgta Dinny.
    Ferse felriadt.
    - Aludni? Nem! Megint rámjön! Megint rámjön, érzem! Nem bírom tovább, Istenemre mondom, nem bírom tovább!
    Kiegyenesedett. Arcát különös düh torzította el egy pillanatra. Mikor látta, hogy a két nő riadtan hátratántorodik, visszaroskadt a pamlagra és kezébe temette arcát.
    Diana ösztönös mozdulattal indult feléje.
    Ferse felpillantott. Tekintete vad volt.
    - Hagyj! - hörögte. - Hagyj magamra! El innen!
    Az ajtóban Diana még megfordult.
    - Ronald, nem akarod hogy valaki melletted maradjon? Addig, amíg elalszol... csak addig...
    Ferse ismét felugrott.
    - Senkitsem akarok látni. Ki innen!
    Kimenekültek a szobából, felrohantak Dinny hálószobájába, ahol egymást átölelve, egész testükben reszketve megálltak.
    - A lányok lefeküdtek már?
    - Mindig korán feküsznek le, kivéve, ha valamelyiküknek kimenője van.
    - Lemegyek és telefonálok, Diana.
    - Nem Dinny, majd én. De kinek telefonáljak?
    Ez valóban nagy kérdés volt. Suttogva tanácskoztak erről. Diana azt ajánlotta, hogy hívják fel a háziorvost. Dinny viszont azt tanácsolta, hogy telefonáljanak Adriannak, vagy Michaelnek, hogy ők menjenek el az orvosért.
    - Így kezdődött annakidején a legutóbbi rohama is?
    - Nem. Akkor nem tudta, hogy mi következik. Attól félek, hogy megöli magát, Dinny.
    - Van nála fegyver?
    - Szolgálati revolverét odaadtam Adriannek.
    - Borotvái nincsenek?
    - Csak zsilettpengéi. Mérges anyag sincs a házban.
    Dinny az ajtó felé indult.
    - Okvetlenül telefonálok.
    - Nem, Dinny, nem engedhetem, hogy te...
    - Hozzám nem mer nyúlni. Te vagy veszélyben. Zárd magadra az ajtót, amíg távol leszek.
    Mielőtt még Diana megakadályozhatta volna, kisurrant az ajtón. Még égtek a lámpák. Egy pillanatra megállott. Szobája a második emeleten volt, ablaka az utcára nyílott. Diana és Ferse hálószobái egy emelettel lejjebb vannak, a szalon közelében. El kell mennie ezek mellett a szobák mellett, amíg eljut a hallba és a kis dolgozószobába, ahol a telefon van. Egy hang sem hallatszott. Diana ismét kinyitotta az ajtót, ott állt a küszöbön. Dinny félt, hogy az asszony bármely pillanatban megelőzheti őt és leszaladhat a telefonhoz. Ezért gyorsan futni kezdett, majd megindult lefelé a lépcsőn. A falépcső megreccsent léptei alatt. Megállt, levetette cipőit. Kezében vitte és úgy osont el a szalon ajtaja előtt. Semmi nesz sem hallatszott ki a szalonból. Gyorsan végigsietett a hallon. Ferse kabátja és kalapja odavetve hevert egy széken. Besurrant a kis dolgozószobába, és becsukta maga mögött az ajtót. Egy pillanatra megállt, hogy lélegzetet vegyen, aztán meggyujtotta a villanyt és felvette a telefonkönyvet. Kikereste Adrian számát és éppen a hallgató után nyúlt, amikor egy kéz megragadta a csuklóját. Riadtan megfordult: Ferse állt előtte. Ferse megcsavarta a kezét és a másik kezében levő cipőre mutatott.
    - El akarnak árulni - mondta. Egyik kezével erősen tartotta Dinnyt, a másikkal oldalzsebébe nyúlt és kést vett elő. Dinny hátralépett, amennyire kinyújtott karja engedte és Ferse arcába nézett. Most már nem félt annyira, mint az előbb. Uralkodó érzése a szégyen volt, amiért cipővel a kezében lepték meg.
    - Ez ostobaság, Ferse kapitány, - mondta fagyosan - nagyon jól tudja, hogy egyikünk sem akarja bántani.
    Ferse eltaszította magától Dinny kezét, kinyitotta a kést és vad erőfeszítéssel elvágta a telefóndrótot. A hallgató a padlóra koppant. Aztán összecsukta a kést és visszatette zsebébe. Dinnynek az volt az érzése, hogy ez a mozdulat egy kissé megnyugtatta Ferset.
    - Vegye fel a cipőjét - szólt Ferse.
    Dinny engedelmeskedett.
    - Jegyezze meg jól: nem tűröm, hogy beleavatkozzanak a dolgomba. Azt teszem magammal, amit jónak látok.
    Dinny hallgatott. Szíve őrülten vert, nem akarta, hogy hangja ezt elárulja.
    - Megértette?
    - Igen. Senki sem akar beleavatkozni a dolgaiba. Mi csak a javát akarjuk.
    - Tudom, hogy mit jelent ez - mondta Ferse. - Nem kérek többé belőle.
    Az ablakhoz lépett, félrerángatta a függönyt és kitekintett.
    - Pokolian zuhog az eső - mondta, aztán megfordult és Dinnyre bámult. Arca rángatózni kezdett, keze ökölbe szorult. Fejét gyorsan ingatta jobbra-balra. Hirtelen felordított:
    - Ki ebből a szobából, ki innen, ki innen!
    Dinny csaknem rohanva hagyta el a szobát. Becsukta maga mögött az ajtót és felszáguldott a lépcsőn. Diana még mindig a hálószoba ajtajában állott. Dinny betuszkolta a szobába, magukra zárta az ajtót és kifulladtan rogyott le.
    - Utánam jött - mondta lihegve - és elvágta a telefondrótot. Kés van nála, attól félek, hogy megint dühöngeni fog. Elég erős ez az ajtó, ha esetleg be akarja törni? Ne toljuk eléje az ágyat?
    - Akkor egész éjjel nem tudunk aludni.
    - Különben sem fogunk aludni - mondta Dinny és már meg is ragadta az ágyat. Egyesült erővel az ajtónak tolták.
    - A lányok bezárkóznak éjszakára?
    - Igen, amióta itthon van.
    Dinny megkönnyebbülten sóhajtott fel. Az előbb megborzongott arra a gondolatra, hogy ismét le kell mennie, hogy a szobalányokat figyelmeztesse. Most az ágy szélén ült és Dianára nézett, aki az ablak mellett állt.
    - Min gondolkozol, Diana?
    - Arra gondolok, milyen borzalmas volna, ha a gyermekek még itt volnának.
    - Hála Istennek, már nincsenek itt.
    Diana az ágyhoz lépett, megfogta Dinny kezét. Olyan erősen szorították meg egymás kezét, hogy mind a kettő megfájdult.
    - Mit tehetünk most, Dinny?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983546
Webáruház készítés