Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


John Galsworthy A sötét virág MOBI e-könyv

John Galsworthy A sötét virág MOBI e-könyv
540 Ft

TARTALOM

ELSŐ RÉSZ.
Tavasz
MÁSODIK RÉSZ.
Nyár
HARMADIK RÉSZ.
Ősz

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Lágy fehér fellegek, a folyó ragyogó angyalai, akik soha sincsenek nagyon messze tőle, terjesztették ki szárnyukat az erdő fölött; és a szél elállott, a nyár álmos melege és zümmögése most összegyűlt és ott lebegett a folyó fölött. Az öreg kertész befejezte mozgó munkáját és egy kis kosár magot hozott a galamboknak. Lennan elnézte, hogyan közelednek hozzá a galambok, kecsesen, szeszélyesen, óvatosan. Az öreg ember helyén ott látta Olivet, amint kezéből eteti a cyprusi madarakat. Milyen szép csoportot mintázhatott volna, ahogy körül röpködik, rászállnak. Ha az övé lehetne, mit meg nem tenne, hogy halhatatlanná tegye, mint a régi görögök és rómaiak, akik elrabolták kedveseiket az Időtől!
    Két órával azelőtt, hogy várni merte volna látogatását, már londoni lakásán volt Mark. Egyedül élt, egy takarítónő jött minden reggel egy-két órára, port kavart fel és elment, óvatosságra tehát nem volt szükség. És mikor virágot szerzett be, meg gyümölcsöt és süteményt, amiből bizonyára nem fog enni, mikor elrendezte a teás asztalt és legalább huszadszor körüljárt mindent, egy kis könyvvel letelepedett a kerek ablak mellé, hogy lesse érkezését. Ott ült, mozdulatlanul, egy szót sem olvasott, csak száraz ajkát nedvesítette meg időnként és sóhajtott, hogy könnyítsen szíve feszültségén. Végre látta jönni. Szorosan a kerítések mellett haladt, nem nézett sem jobbra, sem balra. Könnyű ruha volt rajta, egész halvány kávébarna szalmakalap, keskeny fekete bársony szalaggal. Átment a járdán, megállott egy pillanatig, gyors pillantást vetett maga körül, aztán elszántan belépett. Vajjon miért szerette annyira ezt a nőt? Mi volt igézetének titka? Bizonyára nem tudatos csábítás. Soha senki sem akart kevésbbé elbűvölni, mint ő. Nem jutott eszébe egyetlen, legcsekélyebb jel sem, ami arra mutatott volna, hogy magához akarta láncolni. Talán éppen ez a passzivitás tette a veleszületett büszkeség, hogy sohasem ajánlott fel és nem is kért semmit? Valami puha stoicizmus volt egész lényében és valami titokzatos báj, olyan benső, olyan bizalmas, mint a virág illata.
    Várt, csak akkor nyitotta ki az ajtót, mikor már hallotta lépteit. Olive szótlanul lépett be, még csak rá sem nézett. És a férfi sem szólt, amíg be nem tette az ajtót és biztos nem volt benne, hogy itt van. Aztán egymás felé fordultak. Az asszony melle pihegett kissé, könnyű ruhája alatt, de nyugodtabb volt, mint a férfi, mikor maga előtt látta a csodaszép nőt, át meg átitatva szerelemtől, mintha azt mondta volna: Ez az én légköröm!
    Ott álltak és nézték egymást, mintha nem tudtak volna betelni egymással, míg végre megszólalt a férfi:
    - Azt hittem meghalok, amíg eljön ez a pillanat. Nincs olyan perc, hogy ne vágyódnék maga után annyira, hogy alig tudok élni.
    - És azt hiszi, én nem vágyom maga után?
    - Akkor jöjjön hozzám.
    Az asszony szomorúan nézett rá és a fejét rázta.
    Tudta, hogy nem fog akarni. Nem érdemelte meg őt. Mi jogon kérheti, hogy szálljon szembe a világgal, dacoljon mindennel, bízzék benne úgy, mint eddig. Nem volt szíve hozzá, hogy sürgesse a szavakat, lassanként átlátta a bénító valót, hogy már nem határozhat így vagy úgy; olyan szerelemmel, mint az övé, az ember megszünik külön akarattal felruházott külön egyén lenni. Össze volt fonódva az asszonnyal, csak úgy cselekedhetik, ha akarata megegyezik az övével. Soha sem lesz képes azt mondani: Kell! Igen nagyon szerette. És az asszony tudta. Nincs tehát más hátra, mint elfelejteni fájdalmát és boldoggá tenni ezt az órát. De hogyan boldogul a másik valósággal, hogy szerelemben nincs megállás, megpihenés?... Minden öntözéssel, ha még úgy fukarkodnak is a vízzel, növekedik a virág, míg eljön az idő, hogy leszakítsák... Ezt az oázist a sivatagban - ezt a néhány percet egyedül vele, keresztül-kasul járja egy őszi szél. Közelebb lenni egymáshoz! Lehet-e meg nem próbálni? Lehet nem vágyódni ajka után, mikor csak a kezét nyujtja csókra? És lehet-e megszabadulni a gondolat mérgező hatásától, hogy néhány perc mulva elválnak, hogy visszamegy a másikhoz, aki, ha gyűlöli is az asszony, láthatja, hozzá nyulhat, mikor akar. Az asszony éppen abban a székben dűlt hátra, ahol a fiú képzeletben látta és csak lábainál ülve mert felnézni rá. És ami egy héttel ezelőtt még felmagasztosulás lett volna, most majdnem kínszenvedés volt, olyan nagyon kimerült a vágyakozásban. Kínszenvedés volt összhangba kényszerítni hangját az asszony józan, édes hangjával. És a fiú keserűen gondolta: Hogyan ülhet itt és nem kíván engem, mint én őt? Aztán megérintette az asszony ujjával a férfi haját és a férfi elvesztette önuralmát és megcsókolta az asszony ajkát. Csak egy pillanatig tartott Olive odaadása.
    - Nem, nem, nem szabad!
    A szomorú meglepetés egy pillanat alatt kijózanította Lennant.
    Felállott, arrébb ment és bocsánatot kért.
    És mikor az asszony elment, abba a székbe ült, amelyből imént felállott szerelme. Ez az ölelés, ez a csók, a kérés, hogy felejtse el - elfelejteni! - nem ezt semmi sem moshatja le róla. Rosszul tette; megijesztette, megfeledkezett a lovagiasságról! De túlboldog mosoly rebbent mégis ajkaira. Szenvedélye, képzelete majdnem elhitették vele, hogy éppen ezt akarta. Ha most becsukhatná szemét és meghalhatna, amíg el nem vész a félbeteljesülés pillanata!
    Aztán, még mindig ugyanazzal a mosollyal ajkán hátradőlt székében és elnézte a függőlámpán dongó, kergetőző legyeket. Tizenhatan voltak, dongtak és kergetőztek szünetlenül.

    XII.

    Mikor Olive hazament Lennan műterméből, a sötét kis hallba lépett, először az alkovhoz ment és a ruhafogasra vetett egy pillantást. Ott voltak mind - a cilinder, a kemény kalap meg a szalmakalap! Tehát itthon van! És mindenik kalapban sorban látta férje fejét, - amint elfordította tőle arcát - olyan tisztán látta, hogy észrevette nyakán és pofacsontján bőre érdességét. És azt gondolta:
    - Imádkozom, hogy haljon meg! Bűn, de imádkozom, hogy haljon meg!
    Aztán csendesen, hogy férje meg ne hallja, felment hálószobájába. A férfi öltözőszobájának ajtaja nyitva volt, odament és becsukta. A férfi ott állott az ablakba.
    - Ó, itthon van? Volt valahol?
    - A National Galleryben!
    Az első hazugság volt, amit életében mondott és meg volt lepve, hogy sem szégyent, sem ijedtséget nem érzett, sőt inkább örült, hogy becsapja. A férje ellenség, annál is inkább ellenség, mert az asszony még mindig küzdött maga ellen, és olyan különösen viselkedett.
    - Egyedül?
    - Egyedül.
    - Elég unalmas, úgy-e? Azt hittem a fiatal Lennant magával vitte.
    - Miért vittem volna?
    Ösztönszerűleg a legmerészebb felelethez folyamodott és arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Ha a férfi túl is szárnyalta erőben, alatta maradt gyorsaságban.
    A férfi lenézett rá:
    - Az ő szakmája, nemde?
    Az asszony vállat vont, sarkon fordult és betette az ajtót. Leült ágya szélére, egészen csendesen. Ahogy most egérutat nyert ravaszsággal, nyerhet még nagyon sokszor, de ránehezedett a dolog a maga teljes undokságában. Hazugság! Ez lesz ezentúl az élete! Ez, vagy pedig búcsúzzék el mindentől, amivel most betölti lelkét, döntse szerencsétlenségbe nemcsak önmagát, hanem szerelmét is - és miért? Azért, hogy teste rendelkezésére álljon annak a másik férfiúnak, ott a másik szobában, még ha lelke örökre el is távolodott tőle. Ez a két választás áll előtte, amíg több lesz a szó, mint puszta szó:
    - Akkor jöjj hozzám!
    De lesz-e valaha? Lehetséges az? Milyen boldogságot jelentene, ha a fiú szerelme több lenne nyári fellobbanásnál. És az asszony szerelme? Vajjon az több volt - több lesz - mint nyári szerelem? Honnan tudhatná? És amíg nem tudja, hogyan okozhatna olyan fájdalmat valakinek? Hogyan szegjen meg egy esküt, amelyről mindig azt hitte, hogy fölötte áll minden megszegésnek. Hogyan távolodhatna el olyan kétségbeesetten minden tradiciótól, hittől, amiben nevelkedett! De a szenvedély természetében van, hogy elhárít minden erélyes beavatkozást és gyors elhatározást... És hirtelen azt gondolta: Ha szerelmünk nem maradhat az, a mi és ha nem mehetek hozzá örökre, nincs még egy másik mód?
    Felállott és öltözködni kezdett a dinerhez. A tükör előtt állva elcsodálkozott, hogy arcán semmi nyomát sem látja a kételynek, félelemnek, amelyek pedig most elválaszthatatlan társai. Talán azért, mert bármi történjék is, szeret és szeretik? Szerette volna tudni, milyen volt az arca, mikor Mark olyan szenvedélyesen csókolta; árult-e el örömöt, mielőtt elküldte magától?
    Volt a kertjében néhány virág, amely minden gondozás mellett sem fejlődött, sőt elváltozott, mert más talajra lett volna szükségük. Vajjon ő is ilyen virág? Ó, csak legyen egyszer az igazi talajban, elég egyenesen és hűségesen fog fejlődni!
    Aztán meglátta férjét a kapuban. Még sohasem gyűlölte eddig, de most gyűlölte, vak, kegyetlen gyűlölettel. Mit akar tőle azokkal a rámeresztett szemekkel? Milyen erőszakos szemei vannak. Vérrel aláfutott szemek, mintha szidnának, sóvárognának és könyörögnének egyszersmind. Vállára húzta köpenyét. Ekkor feljött a férfi és azt mondta:
    - Nézz rám, Olive.
    Az asszony akarata ellenére, ösztönszerűleg engedelmeskedett.
    A férfi megfogta vállát és felemelte magához. Az asszony erőtlenül állott, ellenszegülés nélkül.
    - Kellesz nekem - mondta - meg akarlak tartani.
    Aztán hirtelen elengedte és kezével eltakarta szemét.
    Ez még jobban megijesztette Olivet, annyira szokatlan volt előtte. Csak most értette meg, milyen borzasztó erők között imbolyog. Nem szólt egy szót sem, de elsápadt. A kezek mögül valami hang tört elő, mintha nem emberi hang lett volna, hirtelen megfordult és kiment. Székébe hanyatlott, a tükör előtt és a legkülönösebb érzések vettek erőt rajta; mintha mindent elvesztett volna, még Lennan iránti szerelmét is, sóvárságát a fiú szerelme után. Mit ér mindez, mit ér minden egy ilyen világban? Minden utálatos, utálatos saját maga is. Minden üres! Utálatos! utálatos! utálatos! Mintha egyáltalában nem volna szíve. És ugyanazon este, mikor férje lement a Házba, azt írta Lennannak:
    «Szerelmünkbe sohasem vegyülhet többé földiség, mint ma délután. Minden fekete, reménytelen. Ő gyanakszik. Maga nem jöhet ide, lehetetlenség és borzasztó lenne mindkettőnknek. És nincs jogom azt kérni magától, hogy lopva jöjjön, nem is tudnám elviselni, hogy így gondoljak magára és magamhoz sem lenne méltó. Nem tudom, mit mondjak, mit tegyek. Ne próbáljon meglátogatni mostanában. Adjon időt, gondolkoznom kell.»
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634741381
Webáruház készítés