Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jack London: A nagy ház kis asszonykája_EPUB

Jack London: A nagy ház kis asszonykája_EPUB
890 Ft

Habár nem önéletrajz, mégis számos eleme megjelenik London magánéletének ebben a regényben abból a szakaszból, amikor első feleségével élt. A történetben egy szerelmi háromszög bontakozik ki, melyben két férfi és egy nő szerepel. Az asszony - Paula - atlétikus, szép, önálló, szexuálisan szabad asszony, akinek azonban nem születhet gyermeke. Ezért életét a ház fenntartására, a társaságra és saját magára fordítja. S mivel egy szerelmi háromszög sokáig nem maradhat fönt, itt is elérkezik az ütközés: a háromszög felszakad, és csak két élő marad...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    V. fejezet

    Kilenc órakor másodpercre pontosan találkoztak az ifjú Dick és Hagan Tim a kompháznál. Dick a legócskább ruháit vette fel.
    - Semmi értelme északnak indulni, - mondta Tim - arrafelé jön a tél és az ember didereg álmában. Akarsz Keletnek? Arra Nevada van és a puszták.
    - Van még más? - kérdezte Dick. - Mi volna déli irányban? Indulhatunk Los Angelesnek, Arizonának és Új-Mexikónak... ó és Texasnak...
    - Mennyi pénzed van? - kérdezte Tim.
    - Miért?
    - Az a fő, hogy hamar eljussunk innen. Ha az elején fizetünk az utazásért, az gyorsabb. Én csak olyan akárki vagyok, de te nem. Azok, akik keresni fognak, teleordítják a világot. Több detektívet fognak kiküldeni, mint ahányat életedben láttál. Azokat kell kikerülni, ez a fő.
    - Hát akkor majd kikerüljük őket. Apró ugrásokban fogjuk csinálni az utazást, még pedig két napig, vigyázva költünk, megfizetjük a jegyet, amíg elérünk Tracybe. Ott beszüntetjük a fizetést és megyünk délnek.
    Ezt a programot gondosan meg is valósították. Végül fizető utasok gyanánt mentek át Tracyn és hat órával később az ottani sheriff-helyettes kiadta a rendeletet a vonatok átkutatására. Fölös óvatosságból Dick Tracyn túl Modestóig megfizette a jegyeket. Innen kezdve Tim oktatása szerint tehervagónokban, csomagok közt, marhakocsikban ingyen utaztak. Dick ujságokat vett és rémítgette Timet, mikor felolvasta neki a Forrest-milliók örökösének elraboltatásáról szóló sötét részleteket.
    Otthon San Franciscóban a gyámok társasága harmincezer dollár jutalmat tűzött ki annak, aki gyámoltjuk nyomára vezet. És Hagan Tim, mikor valami víztartály mellett a fűben hevertek és ezt elolvasta, örökre a Dick elméjébe véste azt az igazságot, hogy a meg nem vásárolható becsület nem valamelyik rang vagy társadalmi osztály tulajdona és előfordulhat magasan fenn a palotában is, meg lenn a fűszerüzlet feletti lakásban is.
    - Tyhű, - mondta Tim csak úgy bele a világba - mekkorát üvöltene az öreg, ha elárulnálak ezért a harmincezerért. Szégyen erre még csak gondolni is.
    És abból, hogy Tim ezt ilyen nyiltan megmondta, Dick tudta jól: nincs rá mód, hogy a rendőr fia elárulja őt.
    Csak hat hét mulva Arizonában hozta fel megint Dick a dolgot.
    - Látod, Tim, nekem annyi a pénzem, mint a szemét. Folyton szaporodik és én nem költök el belőle egy centet sem, pedig Summerstonené kerek ezernyolcszázat szed ki belőlem évente, hozzá még kosztot és kocsit is, én pedig itt veled együtt örülök, ha a fűtőházakban meg tudjuk kaparítani a fűtők csajkájából a maradékot. És ezalatt a pénzem megint csak szaporodik. Mennyi húszmillió dollárnak a tíz percentje?
    Hagan Tim a pusztaság levegőjének remegő hőhullámaiba meredt és próbálta megoldani a problémát. Dick idegesen kérdezte:
    - Mennyi húszmilliónak a tizedrésze?
    - Jé? Hát persze, hogy kétmillió.
    - Na látod. Öt percent, az tíz percentnek a fele. Mennyit kamatoz húszmillió öt percenttel egy év alatt?
    Tim habozott.
    - A felét, - kiáltotta Dick - kétmilliónak a felét! Így minden esztendőben egy millióval gazdagabb leszek. Itt van, akaszd fel magad, hallgass ide. Majd mikor méltóztatok visszamenni, de csak hosszú évek mulva, akkor majd elintézzük ezt a dolgot, te meg én. Majd szólok, hogy mikor írjál az apádnak. Ő majd odajön, ahol várunk, összepakkol engem és hazacipel. Akkor felszedi a harmincezret a gyámjaimtól, otthagyja a rendőrséget és bizonyosan vendéglőt fog nyitni.
    - Harmincezer, az valami iszonyú rettentő sok pénz.
    Ez volt Tim saját könnyed módja, hogy kifejezze a háláját.
    - Nekem nem, - szállította le Dick bőkezűsége értékét - hiszen harmincezer a millióban harmincháromszor van meg és még a millió is a pénzemnek csak egy évi jövedelme.
    De Hagan Tim sohasem érte meg, hogy apját vendéglősnek lássa. Egy fékező, akinek nem volt okosabb dolga, egy vasúti viadukt hídfejénél kizavarta a két gyereket egy üres vagónból. A viadukt kiszáradt hegyszakadékot hidalt át. Dick lenézett a huszonöt méter mély sziklákra és bosszankodott.
    - A viadukton van hely. De mi lesz, ha elindul a vonat?
    - Nem fog elindulni. Vágjatok neki gyalog és menjetek át a túlsó felére, amíg van idő. A mozdony vizet vesz ezen az oldalon. Mindig itt szokott vizet venni.
    Csakhogy most az egyszer a mozdony nem vett vizet. A vizsgálat később megállapította, hogy a mozdonyvezető nem talált vizet a ciszternában, azért indult el. Szóval a két fiú nagy üggyel-bajjal mászott le a vagon oldalajtaján és még húsz lépést sem tettek meg a szűk úton a vonat előtt, az már mozgásban volt. Az ifjú Dick, aki mindig gyorsan, és biztosan érzékelt és alkalmazkodott, abban a pillanatban négykézlábra ereszkedett. Így szilárd támaszkodó talajt kapott, azonkívül több helyet is a sín mellett, mert egy kicsit be is húzódott a teherkocsik felhágója alá. Tim nem volt ilyen gyors az észrevevésben és elhatározásban, azonkívül a fékező ellen is dolgozott benne a kelta düh. Ahelyett hogy négykézlábra ereszkedett volna, egyenesen állva maradt, mert a fékezőről való véleményét meg akarta mondani a fékezőnek, még pedig súlyos, a fékező származására vonatkozó szavakkal.
    - Guggolj le! Kuporodj le! - kiáltott Dick.
    De az alkalom már elmúlt. A lejtős pályán a mozdony gyorsan indította maga után a vasutat. Tim szemközt a mozgó kocsikkal, háta mögött a nagy ürrel, lent a mélységgel, elkezdett volna lekuporodni. De vállának a legelső mozdulatával hozzáért a kocsihoz és hajszál híján elvesztette az egyensúlyát. Csodálatos módon mégis visszanyerte. De felegyenesedett. A vonat egyre gyorsabban mozgott. Lehetetlen volt lehajolni.
    Dick térdelve és kapaszkodva figyelte. A vasút egészen nekilendült. A kocsik gyorsan haladtak. Tim hideg fejjel, háttal a mélységnek, arccal az elsuhanó kocsiknak, oldalt tartott karokkal egyensúlyozta magát és ingadozott, sehol sem találva lába számára egy pontot, amelyen megállhasson. Minél gyorsabban ment a vonat, annál jobban ingadozott, míg végre erőt vett magán, összeszedte minden erejét, és szilárdan megállt.
    És minden jól is ment volna most már, ha egy kocsi nem lett volna. Dick tudta ezt és látta a kocsit jönni. Ez a szélesebbfajta lóvagón volt, amely tizenöt centiméterrel szélesebben áll ki a többi kocsik közül. Látta, hogy Tim, aki alkalmazkodni akar a helye hirtelen szűküléséhez, még elvesz egy fél talpalatnyit abból a szűk kis térségből is, amelyen ingadozott. Látta, hogy Tim lassan és elszántan hajlik hátrafelé, hajlik a legeslegvégső határig és még mindig nem hajlik ki eleget. A dolgot fizikailag lehetetlen volt kikerülni. Még két centiméter és Tim kikerüli a széles kocsit. Még két centiméter és a kocsitól érintetlenül ugyan, de lezuhan. A kocsi ezen a két centiméteres szalagon kapta el, meglökte és oldalánál fogva megpörgette. Kétszer perdült körül oldalra és két és félszer fordult bukfencet, míg lenn fejével és nyakával a sziklákra zuhant.
    Ahogy lezuhant, többet nem is mozdult. A huszonötméteres zuhanás kitörte a nyakát és szétzúzta a koponyáját. Az ifjú Dick itt ismerte meg a halált. Nem a civilizáció rendezett, tisztes halálát, ahol orvosok, ápolónők és injekciók segítik át a megérettet a sötétségbe és ahol ceremóniák és papi segédletek és virágok és temetkezési vállalatok fognak össze, hogy kellemes búcsút és távozást adjanak az elmenő árnyéknak, hanem a hirtelen halált, a primitív halált, a csúf és dísztelen halált, amilyen a marháé a vágóhídon, vagy a torkondöfött kövér disznóé.
    Az ifjú Dick többet is megismert itt: az élet és balsors végzetét, az ember egyetemes ellenségét, annak a szükségét, hogy észrevegyünk és cselekedjünk, hogy lássunk és tudjunk, hogy biztosak és gyorsak legyünk, hogy egy pillanat alatt alkalmazkodjunk az életet fentartó erők egyensúlyának minden pillanatnyi eltolódásához. És ezenfelül itt ismerte meg, a mellett a halálra borzadt és összetört tetem mellett, amely előbb a pajtása volt, hogy az illúziókkal le kell számolni és a valóság sohasem hazudik.
    Új-Mexikóban Dick elvetődött a Csengőbokréta-farmra, Roswelltől északra a Pecos-völgyben. Még nem volt tizennégy éves, mikor mint a farm üdvöskéje itt ragadt és hamarosan elég biztosan ülő cowboyt csináltak belőle a cowboyok, akik hivatalos okmányokon hivatalosan írtak alá olyan neveket, mint Vad Ló, Bak Willie, Döngő Mester és Magas Zseb.
    Itt hat hónap alatt a karcsú növésű, szívós fiú alaposan megismerkedett a lóval, a lovas-élettel és a durva és nyers emberekkel, aminek aztán egész életében alapvető hasznát vette. De tanult egyebet is. Itt volt Chisum John, tulajdonosa a Csengőbokrétának, a Nagyerdőnek és más nagy állattenyésztő telepeknek egészen a fekete folyóig és még azon túl is. Chisum John királya volt a marhatenyésztésnek, aki előre látta a farmer jövőjét és a nyilt marhatelepekről áttért a szögesdrótra és aki megvett minden száz holdat, ha a száz hold vizet adott, aztán megkapta egy fülesgombért a bérletét a szomszéd telepek százezer holdjainak, mert ezek értéktelenek voltak a víz nélkül, amely felett ő parancsolt. És a tábori tűz és a konyhakocsi melletti beszélgetések alatt a havi negyven dolláros cowboyok között, akik nem látták előre, amit Chisum John előre látott, Dick pontosan megtanulta, hogyan és miért lett Chisum John farmkirály, mialatt kortársainak ezre bérért dolgozott nála.
    Hidegvérű azonban nem volt az ifjú Dick. A vére forrt. Szenvedély, tűz és férfiasság lakott benne. Mikor sírni szeretett volna, hogy húsz órát ült nyeregben, megtanulta, hogy kell ügyet nem vetni ízületei ezer fájdalmas csikorgására és a némaság sztoikus büszkeségével tartózkodni az alvástól, míg keményszájú paripáját be nem törte. Éppen ezért is megülte a lovat, amit ráosztottak, ragaszkodott az éjszakai csorda mellett való inspekcióhoz és a bizonytalanság semmi nyomát nem mutatta, mikor rajta volt a sor, hogy viaszkosvászon lebernyegével csapkodva a marhákat, megfordítsa a megbokrosodott csorda rohanó szárnyát. Érzéke volt a vakmerő kockázathoz. És örömét lelte ebben. De ilyenkor sohasem vétette el a realitás iránt való köteles tiszteletet. Nagyon jól tudta, hogy az ember vékonyhéjú alkotmány és könnyen betöri a koponyáját kemény sziklákon vagy súlyos paták alatt. És ha visszautasította azt a lovat, amely gyors munkában összezavarta a lábait és megbotlott, nem azért tette, mintha félt volna, hogy nyakát fogja törni, hanem mert ha már arról volt szó, hogy kitörje a nyakát, akkor, mint ahogy Chisum Johnnak maga mondta, „azért a pénzért már maga csinálja meg”.
    Még a Csengőbokréta-időben levelet írt a gyámjainak, amit egy chicagói marhakereskedő vállalt magára. Még akkor is olyan tapintatos volt, hogy a borítékra az Ah Sing címét írta. Ámbár elvetette magától a húszmilliója gondját, de nem felejtette el. Félvén, hogy a vagyonát még felosztják távoli rokonok között, akik esetleg az északkeleti tartományokban élhettek, figyelmeztette a gyámokat, hogy még él és néhány év mulva haza fog menni. Ugyancsak meghagyta nekik, hogy Summerstonenét a rendes fizetésével tartsák meg tovább.
    De a lába viszketett. Úgy érezte, hogy a félesztendő jóval több, mint amennyit a Csengőbokrétának szentelhetett. Mint egy csavargógyerek, hányódott-vetődött keresztül-kasul az egész Egyesült-Államokon és megismerkedett az ország békebíráival, rendőrtisztjeivel, csavargótörvényeivel és fogházaival. Közvetlen ismeretségbe került magukkal a csavargókkal, akik kis munkára indultak és megismerkedett a kis bűntettekkel is. Megismerkedett sok minden egyéb között farmokkal és farmerekkel és egyszer New-York államban egy hétig szedett epret egy hollandi farmernél, aki az Egyesült-Államok területén egyik legelső siló alapításával kísérletezett. Amit megtanult, az mind nem a tanulmányozás szellemében került a fejébe. Csak a fiatalos emberi érdeklődés volt meg benne minden iránt és egyelőre csak az emberi természetre és a szociális feltételekre vonatkozó rengeteg adatot szedett fel, ami aztán a későbbi években esett jól neki, mikor könyvekkel a kezében emésztette és osztályozta őket.
    A kalandjai nem ártottak neki. Mikor erdei tanyákon akasztófavirágokkal keveredett össze és hallgatta erkölcsi tételeiket és életfelfogásukat, mindez nem mételyezte meg. Utas volt, a többiek idegenfajú lények. Biztos lévén húszmilliójának tudatában, sem szükségét, sem kísértését nem érezte annak, hogy lopjon vagy raboljon. Minden tárgy, minden hely érdekelte, de sohasem talált olyan helyet vagy állapotot, amely lekötötte volna. Látni akart, mennél többet látni, aztán tovább menni és megint látni.
    Három év leteltével, majdnem tizenhat éves korában, testben edzetten, hatvan kilóra erősödve, úgy ítélte, hogy ideje hazamenni és belenézni a könyvekbe. Így vágott neki első nagy utazásának, beállott inasnak egy rozzant vitorlásra, amely a Delaware-öböltől a Hoorn-fokot megkerülve volt San Franciscóba menendő. Kemény út volt, száznyolcvan napig tartott, de Dick a végén öt kilóval nehezebb lett tőle.
    Summerstonené rémülten sikoltozott, mikor Dick odalépett eléje. Be kellett hívni Ah Singet a konyháról, hogy a fiú személyazonosságát megállapítsa. Akkor Summerstonené másodszor is sikoltozott. Még pedig attól, hogy Dick kezet fogott vele és az ő érzékeny bőrét a kemény fogásnál valósággal reszelte a fiú kötéltől kérges tenyere.
    Félszegségében szinte zavartnak látszott, mikor a sürgősen összeharangozott találkozón üdvözölte a gyámjait. De azért egyenesen rátért a dolog velejére.
    - Hát ez az, - mondta - nem vagyok szamár. Tudom, hogy mit akarok és amit akarok, azt akarom. Egyedül állok a világon, az önökhöz hasonló jóbarátokat nem számítva persze, és megvan a magam külön felfogása a világról, meg arról, amit csinálni akarok benne. Nem azért jöttem haza, mintha itt akárki iránt valami kötelességet éreztem volna. Azért jöttem haza, mert itt volt az ideje, mert kötelességet éreztem saját magam iránt. Ettől a háromévi vándorlástól sokkal jobban érzem magam és most rákerült a sor, hogy folytassam a nevelésemet. Tudniillik az iskolai nevelésemet.
    - A Belmont-főgimnázium, - ajánlotta Slocum úr - az előkészít az egyetemre...
    Dick határozottan ingatta fejét.
    - Három évet töltsek el vele? Az egyetem is annyi. Én egy éven belül a kaliforniai egyetemre szándékozom járni. Ez kemény munkát jelent. De az eszem olyan, mint a sav. Marni fogja a könyveket. Fogadok egy magántanítót, vagy akár egy féltucatot, és nekimegyek. Még pedig magam akarom őket felfogadni. Felfogadni is, elküldeni is. De ehhez pénz kell a kezembe.
    - Száz dollár havonta - indítványozta Crockett úr.
    Dick rázta a fejét.
    - Három évig minden pénz nélkül magam viseltem a gondomat. Azt hiszem, gondomat tudom viselni itt San Franciscóban is a magam pénzéből valamivel. Az üzleti ügyeimet még nem akarom magam intézni, de folyószámlát akarok, tisztességes összegű folyószámlát. Úgy akarom kiadni, ahogy jónak látom, amire jónak látom.
    A gyámok kelletlenül nézegettek egymásra.
    - Nevetséges, ez lehetetlen, - kezdte Crockett úr - éppen olyan meggondolatlan vagy, mint mikor elmentél.
    - Úgy látszik, ez mindig így van velem, - sóhajtotta Dick - akkor is a pénzem miatt volt a baj. Akkor száz dollárt akartam.
    - Gondolj a helyzetünkre, Dick, - érvelt Davidson úr - a gyámjaid vagyunk. Milyen színezete volna annak, ha neked, tizenhat éves fickónak, pénzdolgokban szabad kezet adnánk?
    - Mennyit ér most a Fréda? - kérdezte Dick közömbösen.
    - Húszezret bármikor lehet érte kapni - felelte Crockett úr.
    - Hát akkor adják el. Túlnagy nekem és évről-évre kevesebbet ér. Én egy tízméteres jachtot szeretnék, amit magam el tudjak vezetni, ha körül akarok szaladni az Öbölben. Az ezernél is olcsóbb. Adják el a Frédát és az árát írják a folyószámlámra. Maguk hárman attól félnek, hogy elpocsékolom a pénzemet, ivásra, lóversenyre adom magam és kóristalányokkal járom a bolondját. Van egy indítványom, hogy ez ne okozzon gondot: írják a számlát a négyünk nevére. Abban a pillanatban, mihelyt egyikük úgy találja, hogy pocsékolom a pénzt, törölhetik az egész számlát. Megmondhatom azt is, hogy csak úgy mellesleg egy kereskedelmi iskolai szakembert akarok idejáratni, hogy az üzleti technikába beleüssem az orromat.
    Dick nem várta a hozzájárulásukat, hanem folytatta, mint aki végleg leszegezte a dolgot.
    - Mi van lenn Menloban a lovakkal? Bízzák csak rám, majd megnézem őket és megmondom, mit csinálunk. Summerstonené itt marad vezetni a házat, mert nekem nagyon sok dolgom van, amit már kicirkalmaztam magamnak. Igérem, nem fogják megbánni, hogy a közvetlen személyes ügyeimben szabad kezet adtak nekem. És most, ha akarnak hallani egyetmást a lefolyt három esztendőről, elkezdhetem a mesét.
    Forrest Dick igazat mondott, mikor azt mondta a gyámjainak, hogy az esze olyan, mint a sav és marni fogja a könyveket. Soha még nem neveltek így diákot, és az egészet ő maga vezette. De nem tanács nélkül. Apjától megtanulta azt az ügyességet, hogy koponyákat béreljen és megtanulta a Csengőbokrétán Chisum Johntól is. Rászoktatta magát, hogy csendesen üljön és az eszét dolgoztassa, mikor a hajcsárok tábori tűz meg a konyhakocsi körül beszélgettek. Most a nevének és rangjának súlyával tudott olyan beszélgetések körébe jutni, amiket tanárok, egyetemi tudósok, gyakorlati üzletemberek folytattak; órákon át hallgatta mit beszélnek, alig szólt, ritkán kérdezett, csak hallgatta a javát annak, amit adhattak, megelégedvén, hogy órák során át egyetlen gondolatot, egyetlen tényt kap, olyat, amely segített eldöntenie, milyenszerű tanulmányokra vesse magát és hogyan.
    Aztán jött az oktatók félfogadása. Így még sohasem szerződtettek, bocsátottak el, hívtak és küldtek tanítókat. Nem takarékoskodott. Olyanért, akit egy hónapra vagy három hónapra tartott meg, az első nap, vagy az első héten egy tucatot küldött el. Minden felmondáskor kiadott egy teljes havi fizetést akkor is, ha az illető összesen egy órát sem foglalkozott vele. Elegánsan és gavallérosan csinálta az ilyesmit, mert megengedhette magának, hogy elegáns és gavalléros legyen.
    Mikor fűtők csajkáinak a maradékát ette a barakokban és hulladék-levest, alaposan megtanulta a pénz értékét. Azzal a biztos tudattal vette meg a legjobbat, hogy az a legolcsóbb. Hogy beiratkozzék az egyetemre, ahoz egy esztendei középiskolai fizikára és egy esztendei középiskolai kémiára lett volna szükség. Mikor az algebrát és geometriát már megette, kikereste a kaliforniai egyetem legkitünőbb fizikus és kémikus tudósait. Carey professzor először kinevette.
    - Drága fiam... - kezdte a mondókáját.
    Dick türelmesen végigvárta, amit beszélt. Aztán ő kezdte és az egészet összefoglalta.
    - Én nem vagyok szamár, professzor úr. A gimnazisták gyerekek. Nem ismerik a világot. Nem tudják, mit akarnak, vagy mért akarják, amit tölcsérrel töltenek beléjük. Én ismerem a világot. Tudom, hogy mit akarok és mért akarom. Ők heti két órán át tanulnak fizikát két iskolai félévig, ami a két vakációval egy naptári esztendőt tesz ki. Ön a Pacific legelső fizikatanára. Az iskolaévnek éppen most van vége. Azt az egy esztendei fizikát megkaphatom az ön szünidejének első hete alatt, ha az idejének minden percét nekem adja. Mit ér önnek ez a hét?
    - Azt ezer dollárért sem kapja meg, - jelentette ki Carey professzor, úgy gondolván, hogy ezzel a kérdést el is intézte.
    - Én tudom, hogy mennyi az ön fizetése... - kezdte Dick.
    - Mennyi? - kérdezte élesen a professzor.
    - Nincs ezer dollár hetenként, - viszonozta ugyanolyan élesen Dick - nincs ötszáz sem egy héten, sőt kétszázötven sem.
    Fölemelte a kezét, hogy a közbeszólást megakadályozza.
    - Ön azt mondta, hogy az idejéből egy hetet sem tudok megvenni ezer dollárért. Hát nem is veszem. Hanem megveszem kétezerért. Istenem, hiszen olyan sok évem van...
    - Éveket is tudna venni? - kérdezte hamisan Carey professzor.
    - Hogyne. Azért vagyok itt. Egy évvel megveszek hármat és az ön egy hete is egy része ennek.
    - Csakhogy én még nem csaptam bele - nevetett Carey professzor.
    - Ha az összeg kevés, - mondta makacsul Dick - mondja meg azt az összeget, ami megfelel.
    És Carey professzor megadta magát. Ugyanígy Barsdale professzor is, a legkitünőbb kémikus.
    És már elvitte magával hetekig tartó kacsalesre a matematikai oktatóit a Sacramento és a San Joaquin mocsaraiba. Miután megbirkózott a fizikával és kémiával, két tanárát, akik történelemre és irodalomra oktatták, meghívta kacsalesre a délnyugati Oregonba a Curry County-vadászterületre. Ezt az apjától tanulta. Dolgozott, szórakozott, szabad levegőn élt és megerőltetés nélkül végigcsinálta a középiskolai oktatás három esztendejét egy esztendő alatt. Halászott, vadászott, úszott, tornászott és készült az egyetemre egyszerre. És nem csinált ballépést. Tudta, hogy azért tesz így, mert az apja húsz milliója hatalmat adott neki. A pénzt eszköznek nézte. Sem túl nem becsülte, sem le nem nézte. Arra használta, hogy megvegye, amit akar.
    - A legbámulatosabb módja a pénzpocsékolásnak, amit valaha hallottam, - mondta Crockett úr, mikor Dick folyószámláját erre az évre felemelte. - Tizenhatezer dollár ment el tanulásra, minden tétel számlázva, beleértve a vasúti költséget, a borravalókat, meg a tanítóinak serétes patrónjait.
    - De a vizsgáit letette - mondta szónokiasan Slocum úr.
    - Még pedig egy év alatt, - morogta Davidson úr. - A lányomnak a fia ugyanakkor iratkozott be a Belmontba és ha szerencséje lesz, még két esztendőbe telik, amíg beiratkozhatik az egyetemre.
    - Hát én csak annyit mondhatok, - jelentette ki Crockett úr - hogy ezentúl ez a fiú akármit mond a pénze dolgában, az rendben van.
    - Most új fába vágom a fejszémet - mondta Dick a gyámjainak. - Itt vagyok megint és a hátam mögött a tapasztalás évei vannak. Hát most már tudok mindenfélét, jót, rosszat, kicsit, nagyot emberekről, asszonyokról, életről, olyasmit is, amiben néha magam is kételkedem, hogy igaz-e. De tudom. Mostantól kezdve nem fogok rohanni. Amit kellett, behoztam. Most már szabályosan folytatom. Csak az évfolyamok tempójához kell magamat tartanom és huszonegyéves koromban diplomám lesz. Mától kezdve kevesebb pénzre van szükségem a tanuláshoz - tudniillik nincs több magántanító - és több pénz kell mulatságra.
    Davidson úr gyanakodott.
    - Mit értesz mulatság alatt?
    - Ó, futballozni fogok, rendben tartom magam, azonkívül érdekelnek a benzinmotorok. Meg akarom építeni a világ első óceánjáró benzinjachtját.
    - Fel fogod magad robbantani - békétlenkedett Crockett úr. - Őrült ötlet, hogy ezek a hibbantfejűek egyszerre mind odavannak a benzinért.
    - Bebiztosítom magam, - felelte Dick - vagyis kísérletezni fogok előbb, vagyis ehez pénz kell, vagyis kérek egy jó kis folyószámlát, csak úgy, ahogy szoktuk, mind a négyünk aláírására.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985243
Webáruház készítés