Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Ivan Turgenyev Első szerelem EPUB e-könyv

Ivan Turgenyev Első szerelem EPUB e-könyv
740 Ft

Ivan Turgenyev az Első szerelmet - alighanem legszebb, ha nem legnagyobb művét, ahogy egyik kiváló ismerője, André Maurois mondja - 1860 táján írta. A regény javarészt megtörtént eseményeket dolgoz föl: apját, anyját s önmagát rajzolja meg hőseiben, meg azt a fiatal lányt, akit tizenhárom éves korában maga is szeretett, s aki mellett versenytársként valóban apjával került szembe. A kötetet Kiss Dezső fordította.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    III.

    Hogyan ismerkedjek meg vele? Ez volt első gondolatom, mikor reggel felébredtem.
    Reggeli előtt lementem a kertbe, de nem mertem a kerítés közelébe menni. Nem is láttam senkit.
    Reggeli után kimentem a nyaraló elé, fel és alá sétáltam és közbe-közbe az ablakokra sandítottam. A függönyök mögött hirtelen megjelent az ő arca, mire én rémülten és gyorsan odébb állottam. Valahogyan meg kell ismerkednem vele, gondoltam magamban, nyugtalanul jártam fel és alá a homokos síkon, amely a házunk előtt terült el. De hogyan?
    ez a kérdés. Emlékezetemben felidéztem tegnapi találkozásunk minden, még legkisebb részletét is, különösképpen egészen tisztán emlékeztem arra, milyen hangosan kinevetett. De míg így izgultam és terveket kovácsoltam, a sors már határozott rólam.
    A távollétemben anyám új szomszédjától fekete viaszkpecséttel lezárt levelet kapott, a levelet arra a durva szürke papirosra írták, amiket postautalványokra szoktak használni. Ebben a levélben, amelynek az írása nagyon rendetlen volt és teli helyesírási hibákkal, a hercegnő pártfogásért folyamodott az édesanyámhoz. Azt írta neki, hogy tudomása szerint az édesanyám bizonyos magas állású személyiségekkel jó viszonyban van, ezektől a személyektől függ úgy a hercegnő, mint a gyermeke sorsa, miután jelentős összegekről szóló perei vannak folyamatban.
    - Úgy fordulok Önhöz, - írta,- mint ahogy egy nemes úrnő fordul egy másik nemes úrhölgyhöz és azért nagyon boldog vagyok, hogy erre hivatkozhatom. Végül arra kérte anyámat, engedje meg neki, hogy meglátogathassa.
    Anyám nagyon bosszús kedvében volt, az édesapám nem volt otthon és így nem volt senkije, akivel ezt a dolgot megbeszélhette volna. Hogy egy nemes asszonynak, aki azon felül hercegnő is, ne válaszoljon, az teljességgel ki volt zárva, de hogyan válaszoljon, ezt nem tudta anyám magában eldönteni. Hogy francia nyelvű levelet írjon, azt nem tartotta egészen ildomosnak, az orosz helyesírásban pedig nem volt egészen biztos, ezt igen jól tudta és kompromittálni nem akarta magát.
    Nagyon megörült hát a hazajöttömnek. Megparancsolta, hogy menjek azonnal a hercegnőhöz és szóval mondjam el neki, hogy édesanyám mindig kész arra, hogy őfőméltóságát szívesen, örömest fogadja s szerény erőihez képest szolgálatára leszen és arra kérte, hogy egy óra felé jöjjön el hozzá.
    Hogy titkos kívánságaim ilyen váratlanul teljesüljenek, az megrémített, egyúttal meg is örvendeztetett, mindazonáltal nem árultam el magamat, nem látszott meg rajtam, milyen zavarban vagyok és előbb felmentem a szobámba, hogy tiszta gallért, nyakkendőt vegyek és felöltsem másik kabátomat - mert odahaza mindig zubbonyban jártam, fiús gallérban, akármennyire utáltam is őket.

    IV.

    Mikor a szűk és piszkos előszobába léptem, amely a szárnyépület belsejébe vezetett, akaratlanul is egész testemben megremegtem. Egy öreg, törődött szolga fogadott, akinek sötét rézbőrű arca volt, mogorva, apró, disznó szeme és a homloka és a halántéka tele volt ráncokkal - soha ilyen mély ráncokat emberi arcon még nem láttam.
    Egy tányéron heringszálkák hevertek előtte, megállt a szomszéd szobába vezető ajtó előtt és tört hangon kérdezte tőlem:
    - Mit parancsol?
    - Sasjekin hercegnő itthon van? - kérdeztem én.
    - Vonifati, - kiáltotta az ajtó mögött egy női hang.
    A szolga szó nélkül hátat fordított nekem, miközben észrevettem, hogy az egyenruhája, amelyet elől egyetlen egy címeres rézgomb fogott össze, a hátán meglehetősen kopott volt. A szolga letette a tányért, amit felemelt és bement a másik szobába.
    - Voltál a rendőrőrszobán? - kérdezte ugyanaz a női hang.
    A szolga valamit morgott a foga között.
    - Micsoda? ... Látogató van itt? - kérdezte, szólalt meg újból a női hang. - ... A szomszéd fiatalúr? ... Vezesd be őt.
    - Méltóztassék bemenni a szalonba, - szólt a szolga, mikor újból megjelent, aztán felvette a tányért a földről.
    Rendbe szedtem a kabátomat, a nyakkendőmet, bementem a szalonba. A szalon egy szűk, nem nagyon tiszta szobácska volt, a bútorzata szegényes, mintha csak úgy sebtében szedték volna össze. Az ablaknál a tört támlájú karosszékben, körülbelül ötven esztendős asszony ült, csúnya volt és kócos, kopott zöld ruha volt rajta és a nyaka körül tarka teveszőrkendő. Szúrós, fekete szemét rögtön rám szegezte.
    Közelebb mentem és meghajoltam előtte.
    - Sasjekin hercegnőhöz van szerencsém?
    - Igen, Sasjekin hercegnő vagyok s ön valószínűleg a fiatal V. úr?
    - Nagyon örülök. Anyám megbízásából jöttem önhöz.
    - Kérem, foglaljon helyet... Vonifati, hol vannak a kulcsaim?
    Elmondtam a hercegnőnek, hogy mit üzent édesanyám a levelére. Szótlanul végighallgatott és vastag, vörös ujjaival szüntelenül dobolt az ablakon. Mikor bevégeztem a szavaimat, még egyszer rám nézett.
    - Nagyon helyes, feltétlenül eljövök, - mondotta végül. - De maga milyen fiatal!... Ha szabad kérdeznem, hány esztendős tulajdonképpen?
    - Tizenhat éves, - feleltem, akaratlanul is némi vonakodással.
    A hercegné néhány sűrűn teleírt, gyűrött papírlapot szedett elő a zsebéből, szorosan az orra elé tartotta őket és úgy rendezgette.
    - Nagyon szép kor ez, - mondotta aztán, miközben ide-oda fészkelődött a székén. - Kérem, tegyen úgy, mintha otthon volna. Ámbár az én otthonom igen egyszerű.
    Túlságosan egyszerű, - gondoltam és némi undorral néztem végig egész szennyes alakján.
    E pillanatban hirtelen kinyílt a szalonba vezető másik ajtó és a küszöbön az a fiatal leány jelent meg, akit tegnap este a kertben láttam. Felemelte a kezét és az arcán gúnyos mosoly villant végig.
    - A leányom, - szólt a hercegnő és a könyökével a leányára mutatott. Zinocska, a fiatal úr a szomszédunknak, V. úrnak a fia.
    - Hogy hívják önt, ha szabad kérdeznem?
    - Vladimir, - feleltem én, felállottam és izgatottan vert a szívem.
    - És az édesapja nevét?
    - Petrovicsnak.
    - Volt nálunk egy közismert rendőrtiszt, akit szintén Petrovicsnak hívtak. Vonifati, ne keresd a kulcsokat, itt vannak a zsebemben.
    A fiatal leány szakadatlanul ironikus mosollyal figyelt. Kihívóan pislogott rám és a fejét kissé félrehajtotta.
    - Voldemár úrhoz volt már szerencsém, - szólalt meg aztán. (Hangjának ezüst csengése édes remegéssel töltötte meg szívemet.) Megengedi, hogy így szólítsam?
    - Kérem szépen, - dadogtam én.
    - De miért? - kérdezte a hercegnő.
    A leánya nem felelt.
    - Van most valami dolga? - szólt Zinocska, aki még mindig rám nézett.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634741701
Webáruház készítés