Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Hunyady Sándor: Az ötpengős leány_MOBI

Hunyady Sándor: Az ötpengős leány_MOBI
790 Ft790
  • Részlet az e-Könyvből:

    Ez óriási haladás volt az elmúlt hetek diétája után. Az öreg báróné megértette az intézkedés egész jelentőségét. Nem tudta visszatartani örömkönnyeit. Sírt a boldogságtól, úgy hálálkodott:
    - Köszönjük, doktor úr. Az Isten áldja meg. Köszönjük.
    Bettina nevetve fúrta fejét a párnába. A mamája nagyon kövér asszony volt. És az ellenállhatatlan komikum erejével hatott, ahogy kövér kezét tördelve hálálkodott, gömbölyű arcán folydogáló diónyi könnyeivel. A doktor az ágyra nézett. Bettina gyönyörű volt. Szó sincs itt semmiféle csontvázról, amelyet elsorvasztott a betegség. Elegáns kis hús volt Bettinán. A nyaka és a karja gömbölyű, csipkés hálóinge nagyon finom, és a gödröcskéi jókedvűen nevettek lázas arcán. Az orvos a siker büszkeségét érezte. Tudta, hogy ezt a kigyúlt, fiatal testet jóformán a karjában hozta vissza az élet fantáziájába.
    Zsebre dugta a sztetoszkópját, begombolta fehér munkaköpenyét. Kezét a kilincsre tette, és elbúcsúzott:
    - A viszontlátásra délután négykor.
    Az ajtót nagyon gyorsan nyitotta ki. Valamibe beleütközött, valami csörömpölt odakint a folyosón. Egy bádogvödröt döntött föl, amely teli volt forró lúggal. A párolgó lé szétfolyt a sötétzöld linóleumon. És az a kis vice szobalány, aki négykézláb tenyerelve mosta a padlót, ijedten térdelt föl a doktor előtt.
    A főorvos ideges ember volt. Nem szerette az ilyen váratlan csörömpöléseket:
    - Vigyázzon, fiam. Ne rakja a holmiját az ajtók elé! - mondta bosszúsan.
    A térdelő kis cseléd csak egy könyörgő pillantást vetett a fehér köpenyes hatalmasságra, aztán rögtön visszatenyerelt a földre.
    De a doktor valami furcsa dolgot vett észre:
    - Álljon csak föl, fiam! Hogy hívják?!
    - Anninak! - felelte a kis cseléd halk ijedelemmel, és megtörülte a szoknyájába víztől csöpögő, lúgban összefőtt, kivörösödött kezét. A főorvos bámult. Különös játéka volt a természetnek, hogy ez a fiatal szolgáló milyen káprázatosán hasonlított a beteg lányhoz, aki odabent feküdt a ragyogó, zománcos ajtó mögött.
    Anni ugyanannyi idős lehetett, mint Bettina. Ugyanolyan szeme volt, ugyanolyan hosszú pillája. Olyan alakú volt, olyan gödrös állú. Tökéletes másodpéldánya a betegnek.
    Bár az természetes, hogy a keze és a bőre nem lehetett olyan finom, mint báró Klein Bettináé, akit hosszú betegségének unalma még külön is rászoktatott arra, hogy szórakozásképpen űzze a kozmetika apró pepecseléseit.
    A doktorban különös érzés mozdult meg. Részvét, rokonszenv. Aztán eszébe jutott, hogy mennyien várhatják a rendelőben. Csak ennyit mondott tehát:
    - Jól van, fiam. Nincs semmi baj - és tovasietett a hosszú folyosón. A lépcső fordulójánál még visszanézett és látta, hogy Anni már újra a földön tenyerei, négykézláb, arcával a lúg párája fölé hajolva.
    Bettina szobája lassanként megtelt virággal. A küszöbön, a terasza párkányán egész sor cserép volt szegfűvel, fehér orgonával, gladiolával, krizantémmal. Mindenki szerette. Elárasztotta az érdeklődés melege. Nemcsak azok a fiúk, akikkel táncolni szokott, az egész szanatórium, mindenki, aki csak ismerte, aki csak egyszer látta, szinte személyes ügyének tekintette Bettina betegségét. Az egész ház drukkolt a gyógyulásáért. Pontos hírek voltak róla forgalomban az egészségesek között - ma jól aludt, este is harmincnyolc alatt maradt a láza, már nem is köhög annyit, sonkát evett! holnap délelőttre fölrendelték hozzá a manikűrös kisaszszonyt...
    Egy nap az orvos félrevont két fiatalembert, akikről tudta, hogy közel állottak Bettina szívéhez:
    - A kicsike túl van a bajon. Unatkozik. Ha kedvük van, délután benézhetnek hozzá tíz percre - mondta, és jóságosán mosolygott a fiúk örömén.
    Két hét múlva Bettina megszabadult az örökös ágytól. Újra kifekhetett a balkonjára, a lebocsátott támlájú, kényelmes nádszékbe, jól betakarva a duplán hajtott skót gyapjúsállal. Miss Pick ott ült mellette, és hangosan olvasta
    Daudet Numa Roumestan-ját. És ott ült az öreg báróné is díványpárnára való gobelint hímezve, színes pamutjaival.
    A látogatóidő egyre hosszabbra nyúlt. És egyre több barát gyűlt össze Bettina fekvőszéke körül, a tágas balkonon, amelynek mellvédjén át le lehetett látni a szanatórium előtti platóra, a fürdőigazgatóság épületére, ahol a cukrászda, a bazár és trafik szórakoztatta nyüzsgésével a beteget.
    Miss Pick szobájában állandóan terített, hosszú asztal állt. Az asztalon szamovár, kávéfőző, likőrös palackok. A vendégek szabadon szolgálhatták ki magukat. Aztán csészéjükkel a kezükben kimentek a balkonra, hogy csevegésükkel szórakoztassák a lábadozó beteget.
    A doktor egy nap bevitte Bettinához a kis Annit. A baronessz fölkiáltott a meglepetéstől:
    - Mintha tükörbe néznék!
    Csakugyan, a hasonlóság még bámulatosabb volt, ha együtt látta őket az ember. Az egész alak, az arc minden vonása és belső kifejezése tökéletesen egyezett. Csak a két figura kidolgozásának finomsága közötti ellentét volt kiáltó. Bettina bőrének ápolt retusa mellett még hangosabban beszélt a kis szolgáló elhanyagoltsága.
    Az öreg báróné valósággal meg volt sértődve azon, hogy egy cseléd ennyire hasonlíthasson az ő lányára. Bettina azonban egész szívét kitárta Anni előtt. Az összeismerkedés heves pillanataiban még meg is csókolta a lányt, amitől Anni sötétpirosra szégyellte magát zavarában.
    - Azt akarom, mama, hogy Anni legyen az én komornám és barátnőm! - jelentette ki Bettina.
    Ez parancs volt. Engedelmeskedni kellett. Miss Pick elintézte a direktrisszel, hogy Annit a folyosó másik végéről áthozzák az ő rajonjukba. A kis szobalány boldogan fogadta ezt a változást. Ö is szerette Bettinát. Nem is szerette. Imádta, bámulta. Csodálta finom kezét, bőrének leheletszerű árnyalatait. Zene volt a számára Bettina, amelyet egyszerre nézni és tapintani is lehet. Önnönmagának kitüntetését érezte benne, hogy hasonlít arra a tündéri lényre, aki úgy hever nyugvószékén az udvarló lovagok között, mint egy királykisasszony. ,
    Pedig az új szolgálati beosztás súlyos munkatöbbletet jelentett Anni számára. Mert miss Pick azt már elfelejtette megbeszélni a direktrisszel, hogy kissé könnyítsenek a baronessz kedvencének helyzetén. Anninak változatlanul kellett ablakot törülgetni, kilincset takarítani, földet súrolni. Rendes kötelességeinek külön a tetejében volt az a megtisztelő privát szolgálat, amelyet Bettina körül végezhetett.
    Az utolsó időben lélegzeni sem ért rá Anni. Ha kétfelé tépte volna magát, akkor sem tudott volna eleget tenni a sokféle igénynek. Kádakat mosott ki, ágyazott, söpört. Vergődött egész sor földúlt szobában, amelyek közül néhányat valósággal ördögi rendetlenségben hagyott el fölkelés után elkényeztetett lakója. És közben minden félórában megszólalt a csengő, a báró Klein-féle lakosztályból. Ez volt a legfelsőbb parancs, az isteni hang. Anni ilyenkor otthagyott csapot-papot. Szívszakadva rohant, hogy megigazítsa Bettina térdén a plédet, hogy elszáguldjon a postára egy levelezőlappal, újságot hozzon vagy cigarettát valamelyik gavallérnak, aki ott legyeskedett az aureolában ragyogó fekvőszék körül.
    Ősz volt. Sokszor esett az eső. Ilyenkor nevetve nézték Bettina fedett balkonjáról, hogy fut Anni, a szoknyáját fejére borítva, a platón keresztül a trafik vagy a posta felé.
    - Milyen ötletes! - csicseregte Bettina.
    Miss Picknek azonban az ilyesmi nem tetszett. Fölhúzta az orrát:
    - Ízléstelenség.
    Alighogy elrohant, már jött is vissza Anni. Lihegett a nagy vágtatástól, alig tudta kimondani:
    - Tessék, kezét csókolom, itt az újság!
    Az öreg báróné puszta jóindulatból figyelmeztette is:
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633647950
Webáruház készítés