Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Hugh Walpole Harmer John pünkösdi királysága MOBI e-könyv

Hugh Walpole Harmer John pünkösdi királysága MOBI e-könyv
990 Ft990

TARTALOM

ELSŐ KÖNYV: Harmer John megérkezése
MÁSODIK KÖNYV: Hogyan élt közöttünk
HARMADIK KÖNYV: Hogyan hagyott el bennünket

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Mikor Johanson hazafelé sétált, visszagondolt kettőjükre, ahogy együtt álltak a kapuban és búcsút intettek feléje. Milyen jó barátok! Ezek ki fognak tartani mellette, ha akármi történik is. De miért ez az örökös „ha akármi történik is?“ Boldogságába egy pillanatig valami sötét előérzet tolakodott. Azért félt, mert minden olyan nagyszerűen ment. De nemcsak ezért. Egy percre megállóit annak a furcsa, öreg, frakkos polgártársnak az emlékműve előtt, hogy tisztába jöjjön magával. Igen, Seatown az, ami nyugtalanítja. Járt lenn Seatownban sokszor az utóbbi hetek alatt, megnézte azt a beteg gyereket és… Nem, nem akart arra gondolni. Szinte éles szemrehányással nézett fel az alkonyuló égre. Maradjon csak ez a nap ilyen nagyszerű. Nem fogja nyomorúságossá tenni azzal, hogy bajokra gondol, amelyeken nem tud segíteni. Nem, nem tud segíteni rajtuk! Most nem. Talán majd később. Később, később, később. Mintha a fák is ezt suttogták volna, amikor lefelé haladt a dombon.
    Odakünn a kapu előtt, éppúgy mint azon a viharos éjszakán, most is megállt, dobogó szívvel, mintha félne attól az örömtől, ami rá vár. Mi lenne, ha Maude beteg lenne, vagy baleset érné. vagy megharagudnék rá, és nem akarná többé látni, vagy… Hangosan nevetett saját ostobaságán, aztán lenyomta az ajtó kilincsét és bement.
    A konyhában egyedül Judy volt, aki éppen terítette az asztalt, komolyan, hallgatagon, mint mindig. Az volt az érzése, hogy a lány nem rokonszenvezik vele, de ma este mindenkinek szeretnie kellett őt!
    - Nos, Judy, hogy van? Minden rendben van, noha egész nap nem vagyok itthon? Hogy bírják ki?
    - Arra kíváncsi, hogy Maude jól van-e? - mondta a lány.
    - Nem. Magára is gondolok és mindenkire. En valamennyiüket szeretem.
    - Igen, legalább is azt mondja.
    - De komolyan! - odament hozzá, megfogta a fejét és megcsókolta. A lány arca fellángolt, de nem haragudott meg, csak nyugodtan ezt mondta:
    - Ezt nem kellett volna tennie Mr. Johnson. Ez nem volt szép.
    A férfi zavarba jött. Dániában az emberek minden mellékgondolat nélkül megcsókolhatnak egy lányt. És Judy különben is Maude húga volt. És most mégis szomorúságot okozott neki.
    - Ugyan Judy, - mondta, - hiszen én testvére leszek. Hiszen már most is csaknem testvérek vagyunk. Azt szeretném, hogy maga is olyan boldog legyen, mint amilyen boldog én vagyok.
    - Tartsa meg a csókjait Maude számára, - felelte a lány hevesen. - Nekem nincs szükségem rájuk. És különben sem vagyunk testvérek. Még nem vette feleségül Maudeot.
    A férfi olyan kedves és barátságos tekintettel nézett rá, hogy a lány lesütötte a szemét, mintha nem akarná látni.
    - Igaza van, - mondta Johanson, - még nem vettem feleségül Maudeot. És borzasztóan sajnálom, Judy, hogy megsértettem az érzelmeit. Mért van az, hogy sohasem tudjuk megérteni egymást? Az emberek Angliában többet gondolkoznak, mint más országokban. Talán én is ilyen leszek, ha kissé tovább leszek itt.
    A lány keze remegett, ahogy a késeket és villákat rendezgette. És gyorsan felnézve rá, csak ennyit mondott:
    - Itt van Maude!
    A lány kabátban és kalapban közeledett feléje.
    - Gyerünk ki egy kicsit, - mondta gyorsan a fiúnak. - Még húsz percünk van vacsoráig. Idebenn olyan zárt a levegő.
    A fiú vette a kalapját és kimentek. Mostanában gyakran megtették ezt. A házban csak ritkán maradhattak magukra, de az ilyen bíborló estéken kisétáltak, végig a dombon, egészen egy kedvenc fájukig és ott üldögéltek szorosan egymás mellett, elnézve a naplementét, ahogy lángba borította az égboltot.
    Ezen az estén a férfi arról, ahogy a lány belékapaszkodott, ahogy újra és újra megcsókolta, ahogy lassan simogatta a haját, ahogy a kezét odadugta mellénye és a vékony inge közé, hogy érezze a szíve dobogását, tudta, hogy vadul szerelmes belé. Vérének lüktetése együtt dobogott az ő szívével, de ahogy magához szorította, minden erejével fékezte is magát, mert az volt az érzése, hogy ez a lány olyan, mint valami magányos kis madárka a tenyerén - talán mint a fülemile, amelyet szabadon bocsátottak - és hogy neki kell megvédenie őt minden bajtól, neki kell vigyázni rá és őrködni felette.
    A lány arcát az arcához szorítva ezt suttogta:
    - Úgy kívántalak ma… olyan rettenetesen! Alig tudtam megállni, hogy el ne menjek hozzád az iskolába megnézni, hogy itt vagy-e még. Igen, ma úgy éreztem, hogy eltűntél. Ugyanúgy, mint ahogy idejöttél akkor este. Te nem tartozol igazán hozzánk… Sem anyához, sem hozzám, sem a városhoz, egyikünkhöz sem. Egy éjszaka ugyanúgy el fogsz tűnni, mint ahogy jöttél. Tudom, hogy így lesz. Tudom, hogy így lesz!
    A fiú valami különös szemrehányást érzeti ki a szavaiból. Tényleg így volna? Tényleg nem tartozik ő ide? Vajon ez a hely, ez a szerelem, ez a munka csak álom és van talán valahol egy másik élet, amely rá vár, amely visszahúzza magához és ráébreszti a valóságra?
    Nem, a szerelme elég valóságos volt. Jól tudta, hogy ez túlmegy azon a vágyon, amelyet test a test iránt érez, túl ezeken az öleléseken, amelyek csak kísérő jelei voltak az igazi szerelemnek.
    - Mi sohasem válhatunk el egymástól, te meg én, - mondta egy halvány felhőnek az égen és annak a sötét árnyéknak, amelyet a fa vetett a fejük fölé. - Ha veszekednénk, ha elválnánk, ha valóságban sohasem találkoznánk többé, én akkor is megtartanálak téged és sohasem szabadulhatnál tőlem többé.
    - De én nem akarom, - vágott közbe a lány. - Oh Johnny, szeretném ha megházasodnánk...
    Hamar, nagyon hamar! Addig nem vagy az enyém. De majd ha egymás mellett alszunk és ha felébredek és magam mellett foglak látni és ha tudom, hogy egészen az enyém vagy, és hogy nem vagy egy kísértet…
    - És ha majd gyerekeink lesznek, - szólt közbe a fiú gyöngéden.
    - Nem, féltékeny leszek rájuk. Azok elvennének téged tőlem. Féltékeny leszek mindenkire, mindenre…
    Elhúzta magát a férfitől, aztán a fűbe könyökölve felnézett rá:
    - Hol voltál ma este, mielőtt hazajöttél? Később jöttél, mint rendesen. Tudom. Biztosan bementéi meglátogatni azokat a Longstaffeéket.
    Hangja, amely egyébként lágy volt, most élesre, kissé keményre vált, valami közönséges glebeshirei akcentussal.
    - Igen, - felelte a fiú nyugodtan. - Benéztem hozzájuk egy percre.
    A lány még távolabb húzódott tőle.
    - Tudtam. Mindig hozzájuk jársz. Mit találsz azokon az embereken?
    A férfi nem felelt. A lány várt egy percig, aztán még élesebb hangon folytatta:
    - Tudom, mit találsz rajtuk. A lány miatt jársz oda, a lány miatt, akinek nem is szabadna mutatnia az arcát ebben a városban, és aki egy gyereket hozott vissza magával. Én…
    Elhallgatott, talán mert észrevette azt a sebességet, amellyel elhagyták a még néhány perccel ezelőtt érzett boldogságot. Bosszúsan tépdeste a füvet.
    A fiú maga felé fordította. A lány eleinte merev volt, aztán engedett és egy sóhajtással a fiú mellére temette a fejét.
    - Maude, Maude, - mondta a fiú gyöngéden, - jobban kellene bíznod bennem. Tudnod kellene, mennyire szeretlek. Ha két ember úgy szereti egymást, mint mi, akkor nincs helye másnak, csak bizalomnak. Tom Longstaffe volt a legelső barátom ebben a városban a ti családotokon kívül. Ő volt az első, aki kinyújtotta a kezét és megfogta a kezemet. Remélem nem vagy féltékeny Tom Longstaffe-ra...! - mondta nevetve.
    - Nem, nem rá, - dünnyögte a lány, - hanem arra a nőre…
    - Aztán itt van a fiú, - folytatta a férfi, - a kis fiú. Nagyszerű kis gyerek, erős és bátor és nekem szükségem van gyerekre a közelemben, mielőtt te majd megajándékozol velük. Mindig is kellett, hogy legyenek gyerekek közelemben, Koppenhágában is, Stockholmban is, mindenfelé.
    - De azért szakítanál velük, ha megkérnélek rá? - kérdezte a lány gyorsan.
    - Szakítani velük? - csodálkozott a fiú. - Hogy érted ezt?
    - Ha azt mondanám, hogy nem megyek feleségül hozzád, csak ha szakítasz velük…
    - De te nem kéred, - felelte a férfi. - Nem kérheted. Ez nem te volnál. Más nő talán igen. De hiszen nem is tudnék szeretni más nőt, amíg te élsz.
    - De ha én kérnélek, hogy szakíts vele?
    - Szakítsak vele? Miss Longstaffe-fal? Igen, ha szerelmes volnék belé. Akkor tudnám, hogy választanom kell közted és közte. De nem vagyok szerelmes belé. Nem is leszek soha. Nem is tudod, Maude, mennyire szeretlek téged. Mindenestől, egész testemmel, lelkemmel, minden gondolatommal. Amíg te vagy, addig számomra nincs más nő. Egész életemben rád vártam és most az enyém vagy. De szabadnak kell lennem. Nem azért kell szabadnak lennem, hogy más nőket szerethessek, hanem, hogy megmaradjanak a barátaim is és meglegyen a magam élete. És neked is szabadnak kell lenned, hogy neked is meglegyen a magad élete.
    A lány érezte, hogy a férfinek igaza van. És hitt is abban, amit mondott - legalább egyelőre. De később? ... Fölegyenesedett és lehúzta magához a férfi fejét. így maradtak egy darabig, aztán megnyugodva sétáltak vissza az alkonyuló földek között a város felé.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988121
Webáruház készítés