Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Hugh Walpole: Christina_EPUB

Hugh Walpole: Christina_EPUB
640 Ft

TARTALOM

ELSŐ RÉSZ: A FIATAL ASSZONY.
I. fejezet. A szél
II. fejezet. A szereplők
III. fejezet. Azalatt Joe...
IV. fejezet. Egy úri hölgy életrajza
V. fejezet. Macskahát
VI. fejezet. A páva
VII. fejezet. A kapitány belülről
VIII. fejezet. Karácsonyi mulatság
IX. fejezet. Tenger a tengerben
X. fejezet. Hárman

MÁSODIK RÉSZ: AZ ANYA
I. fejezet. A halálos csapás
II. fejezet. A bűn megjelenik
III. fejezet. A kapitány elbúcsúzik
IV. fejezet. Túl a határon
V. fejezet. Az este
VI. fejezet. Az éjszaka. Christina maga mondja el
VII. fejezet. A tréfa

  • Részlet az e-könyvből:

     

    I. fejezet.
    A szél

    A dühös, fenyegető szél bekergette őket a váróterembe. Christina egy pillanatra visszadöbbent, amint meglátta a terem barátságtalan, csunya sivárságát.
    Joe megcsókolta.
    - Ne félj, szívem. Senki sem lát. És ha lát, az sem baj. Hiszen már férj és feleség vagyunk.
    Erősen magához szorította, Christina érezte Joe órájának kemény körét és szívének erős, mély ütését. A szél szoknyáját cibálta.
    Leültek a padra és egy hirdetésre bámultak, egy lányra világos fürdőruhában. Jóformán meztelen volt és olyan barna, mint egy hindu. Mindketten úgy bámultak, mint a gyermekek. Egy halom vizesnek látszó szén fölött morcos kis láng haldokolt. Elszakított ujságpapír a kandalóban. Egy vonat fütyült.
    - Vajjon nem lesz baj a poggyásszal?
    - Persze hogy nem. A hordárt úgyszólván gyerekkorom óta ismerem. Fázol, drágám? Gyere közelebb.
    Oldalához szorította Christinát. Nagy keze az asszony mellét takarta. Megcsókolta hátul a nyakát.
    - Szeretlek... szeretlek... szeretlek...
    Christina nem felelt; mereven ült, a fürdőruhás lányra bámult. Csak súgta, mintegy a lánynak:
    - Bejöhet valaki.
    - Jó. Csak azt mondd meg... ugyan nem is kell tudnom,... de csak annyit mondj...
    Christina nem felelt.
    - No... hát mondd...
    - Hiszen tudod. Minek mondani.
    - Nem, nem tudom... tegnap éjszaka óta... - Felnevetett és talpra ugrott. Körültáncolta a várótermet, nevetséges tánclépésekkel, magában zümmögve. Sugárzott a boldogságtól.
    Christina komoly tekintetét a hirdetésről férjére fordította. Joe hat láb magas volt, haja fekete, arca-keze barna, szája széles és fiús, teste hatalmas, izmos, egészben véve olyan, hogy nagyon tetszenék a hirdetésen látható leánynak.
    Christina tudta, miután már egy hete házasok voltak, hogy Joe egész teste barna. Christina anyja mindjárt mondta, hogy olyan, mint egy olasz. Pedig Joe családja sok-sok évszázada élt Angliában; igaz, - de talán valamikor régen idegen vér keveredett belé. Sok hajó futott zátonyra azokon a Glebeshire-i partokon. A Fieldek megszakítás nélkül ötszáz éve laknak már Scarlatt-ben.
    Erre gondolt Christina, azután hirtelen elmosolyodott. A félénk gyors mosoly váratlanul szökött komoly arcára. Joe olyan volt, mint egy táncoló kisfiú.
    - Táncolnom kell, hogy ne fázzam. Gyere, táncolj te is.
    De Christina nem akart.
    Joe megint mellé ült a padra és átkarolta.
    - Gondolod, hogy tetszeni fogok nekik? - kérdezte Christina. (Már százszor is elkérdezte.)
    - Persze. Hát persze. Csak nem félsz?
    Christina sietve válaszolt.
    - De igen. Hiszen tudod. Nem tehetek róla, félénk vagyok. Emlékszel, mikor először beszéltünk egymással, már akkor mondtad, hogy milyen félénk vagyok.
    - Nem is; mikor másodszor találkoztunk.
    - Hát jó, mikor másodszor találkoztunk. Azt mondtad: Milyen félénk maga, én meg azt mondtam, azért, mert olyan sokat voltam egyedül apámmal és anyámmal.
    - Ne feledkezz meg Anna nénédről.
    - Persze, és Annával. Örülök, hogy ő megmarad az öregeknek. Nem fogok hiányozni. Sokszor azt gondoltam magamban, nem is tudják, hogy ott vagyok-e vagy nem.
    - Apád rettentően álmodozó természet.
    - Igen, és az nagyon jó, így legalább nem sérti és nem busítja semmi.
    Joe kezébe vette Christina kezét.
    - Idefigyelj, Christina, szívem. Nem fogsz megijedni semmitől sem. Hiszen itt vagyok én és vigyázok rád, ugy-e?
    - Ó hallgasd csak! A harangok!
    A homályos, poros ablakok mögül behallatszott, igen gyengén, a székesegyház harangjainak édes, elringató zúgása.
    - Igen. Egész életemben ezt hallottam. - Joe hangja most komoly lett. Christina megint úgy nézett rá, mint már annyiszor az utóbbi három hónap folyamán, mintha most látná először. - Húsz év előtt, mikor még kicsi voltam, gyakran bejöttünk anyámmal, bevásárolni. Ezzel a lassú vonattal jöttünk... nem változott semmit, mindjárt benne ülsz te is... már akkor is megállt minden kis állomáson. Kívülről tudtuk valamennyit: St. Luce, Ferney, Little Goswell, Gorton Sands, Perry Mount. Bevásároltunk, a George-vendéglőben megebédeltünk és azután mindenki kapott valami játékot a piactéren. Anyám mindent megvett volna nekünk... - Nevetett. - Még ma is olyan.
    - Hát akkor jó asszony!
    - Hogy jó? azt elhiszem. Csak persze szeret a maga feje után menni. Mi ráhagyjuk, hogy ő dirigál mindnyájunkat. Ebben a hiszemben azután jól érzi magát.
    Christina erősebben szorította Joe kezét.
    - Egész biztos, hogy nagyon haragudott, mikor meghallotta, hogy megnősültél.
    - Bizonyára haragudott egy percig. Mert igazán senki sem várta volna. Pedig én nem vagyok olyan, mint Congreve... persze én is flörtöltem, meg minden. Anyám el lehetett készülve, hogy egy nap megnősülök.
    - Ó, de jó lenne, ha megszeretne engem!
    - Megszeretne? Imádni fog! Mindenki.
    - Congreve furcsa férfinév.
    - Igen; ez apám műve. Mikor kicsik voltunk, rengeteget olvasott. Congrevet, Wycherleyt meg más régi írót.
    - Most már nem olvas sokat?
    - Ő azt hiszi, hogy igen, de tulajdonképpen rettenetesen lusta. Anyám meg én elkényeztettük. A birtokkal én törődöm, a házzal pedig anyám.
    - És Congreve fest?
    - Igen. Azt hiszem, borzalmasak a képei.
    - El is adott már belőlük?
    - Azelőtt olykor megpróbálta. Egyszer még kiállítása is volt Londonban. De most már nem törődik vele. Amíg van hol aludnia és mit ennie, a többi nem érdekli.
    - És aztán hátra van még nagynénid.
    - Matty néni. Igen; ő segít anyámnak. És aztán hátra van még a kapitány.
    - Green kapitány?
    - Igen, a kapitány. Sosem hívjuk máskép. Mihelyt meglát téged, azt fogja mondani, hogy jövő héten elutazik. De sosem utazik el. Mindig ott lóg.
    - Te, hát mindenki ilyen lusta nálatok?
    - Igen. Csakugyan. Én magam sosem vettem észre, amíg fel nem mentem Londonba. Három hónapnál tovább még sosem voltam el hazulról.
    Mindez nem volt újság Christina számára. Újra és újra elkérdezte előlről. De most minden perccel közelebb jöttek ezek az emberek. Egy óra a kis vonatban és valósággá válnak. Éppen így félt a fogorvostól, mikor anyja kezét fogva, reszkető térddel ment abban a fenyegető utcában, szíve kalapált a rémülettől, és megkönnyebbült, amikor végre eljött a pillanat, amelytől régóta félt.
    De milyen bolondság, hogy így fél Joe családjától, pedig Joe is vele lesz, mindig mellette; és különben is, nem tart örökké! Később, egy-két hónap mulva már saját otthonuk lesz! Erről eszébe jutott:
    - Ha te kezeled a birtokot és a többiek mind ilyen lusták, mit csinálnak majd, ha mi elmegyünk?
    Joe megcsókolta.
    - Majd már boldogulnak, ahogy tudnak. - Majd hozzátette: - Tudod, nekem nincs foglalkozásom. Mindig a birtokkal foglalkoztam és sosem értem rá mást tanulni.
    Csend lett. Majd Christina megszólalt:
    - Azt akarod mondani, hogy mindig a családoddal fogunk lakni?
    - Nem, dehogy. Ha Scarlattet el tudtam vezetni - és egész jól, ami igaz, az igaz - akkor elvezethetek egy más birtokot is. Különben is apámnak nagyon sok a pénze. Majd már segít, ha kell.
    - Mit gondolsz, hova fogunk menni? - Rendszerint nem kérdezősködött, de most valami kényszerítette rá, valami azt súgta, hogy ez az utolsó meghitt órájuk kettesben.
    - Oda megyünk, ahová te akarod.
    - Azt hiszem, Wiltshire nagyon mulatságos lenne.
    Joe nevetett.
    - Miért éppen Wiltshire?
    - Otthon a szalonban van egy képünk, a Stonehenge. Te is láttad. A wiltshirei hegyek olyan szélesek rajta... mintha sosem lenne végük.
    - Várj csak, amíg nem láttad a tengert. Hiszen még sosem láttad igazán.
    - Nem. Csak egyszer, mikor Brightonban voltam anyámmal.
    Miért kérdezősködik, mikor úgyis tudja a választ? Csak éppen Wiltshireről nem beszélt még eddig. Talán a zordon, hideg, csukott szoba teszi, hogy a felhőárnyékolta dombok, az időtlen kövek után vágyódik!
    Kinyílt az ajtó. Egy portás állt a nyílásban, a szél üvöltött körülötte.
    - Itt a vonat, Mr. Field. A poggyászt már beraktam. Jobbra a második vágányon.
    Kéz a kézben mentek ki. A szél úgy vágtatott végig a perronon, mintha valami sürgős küldetésben futkosna. Christina Polchester lámpáit látta ott lent. Úgy érezte, hogy nem szeretik őt ezek a fények. Azután az égből, amelyet esti felhők tarkítottak, mint nagy madarak csapongó szárnyai, a székesegyház harangjai lekondulták az órát. A perronon nem volt senki sem: a búbánatos, megfeneklett vonatból egy-két falusi arc nézett ki. Egy teherkocsi állt ott, benne két borjú bújt össze, fejét törzséhez fordítva.
    Közel egymáshoz ültek a hűvös, csendes, kicsiny kocsiban és mikor a vonat végre elindult, Christina gyorsan beszélni kezdett, mintha nem volna veszíteni való ideje.
    - Joe... egy hete vagyunk házasok és ez a hét olyan volt, mint a mennyország. Nem is álmodtam volna, hogy ilyen csodálatos lehet valami. De most félek. Úgy érzem, mintha minden megváltoznék.
    Joe feléje fordult és ránézett. Christina olyan lett, mint egy megrémült gyerek, homlokát összeráncolta, szája kissé nyitva maradt. Hogy szép, gondolta Joe diadalmasan, azt senki a világon nem tagadhatja: sosem olvasott költeményeket, de most valahonnan emlékezett néhány szóra. Már az első pillanatban eszébe jutottak, amikor meglátta Christinát a kandalló előtt, szüleinek régimódi szalonjában, amint ott állt, magasan, karcsún és szőkén »A mi lányunk olyan fehér, mint a hó, az egyetlen szeplőtlen liliom a világ kezdete óta.«
    Ettől az első perctől kezdve arra vágyott, hogy kezével végigfusson ezen az arany hajon, védelmezőn magához szoríthassa ezt a keskeny gyermektestet. Christina szőkesége nem volt hideg, mert mikor mosolygott, egész arca sugárzott az örömtől és barátságosságtól. Szeme olyan világos, mint a virág, amikor nap süt rá.
    Ha valaki régebben azt mondja Joenak, hogy szem olyan lehet, mint egy virág, nevet ezen a szenvelgésen, de most már tudta, hogy ez igaz. Christina teste gyermektest, kemény és édes és erős, de az utolsó héten asszony teste lett; fiús feje, göndör fürtökkel hátul a nyakán, most teljes bizalommal pihent Joe erős vállának mélyedésében.
    Joe korábbi életében semmi sem közelítette meg azoknak az óráknak eksztázisát, amikor összekulcsolódva feküdtek, hangtalanul - és kint, az ablak előtt, a hajnal első vonatai dübörögtek. Most megint így fognak feküdni, de az ő szeretett otthonában és nem a vonatot fogják hallani, hanem a tenger sziszegő suttogását és lopakodó visszavonulását, a hullámokat, amint hirtelen felcsapódnak a sziklákra a Torony alatt.
    Azután ránézett Christinára és rájött, hogy anyjának nem fog tetszeni, hogy Christina olyan magas. Anyja nem szereti a magas nőket.
    - Persze, hogy félsz, drágám. Én is félnék a helyedben. De igazán nincs semmi, amitől félned kellene.
    - Talán nincs. De Joe... ne felejtsd el, hogy én még alig voltam el hazulról. Tulajdonképpen még csak szüléim barátaival voltam együtt, és a lányokkal az iskolában, de azok nem számítanak. Talán, - szólt elmosolyodva - talán, ha több férfival ismerkedem meg, nem szeretek tebeléd.
    - Dehogynem. Mi egymásnak vagyunk rendelve.
    - Minden szerelmes azt hiszi.
    - De mi nem vagyunk olyanok, mint más szerelmes.
    - Ezt is minden szerelmes így hiszi.
    Christina megint komoly lett.
    - Értsd meg jól, amit most mondok... de olyan nehéz kimondani.
    - Mit, édeském?
    - Mindig panaszkodol, hogy nem tudok szép dolgokat mondani. Igaz, csakugyan nem tudok. De most, most igazán mondani akarok valamit, mert úgy érzem, hogy nem lesz rá több alkalmam...
    - Nos, drágám?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988084
Webáruház készítés