Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Henry Rider Haggard: Gyöngyhajadon_EPUB

Henry Rider Haggard: Gyöngyhajadon_EPUB
740 Ft740

A regény ízig-vérig történelmi regény, amely a római birodalom egyik provinciájába, Júdeába röpít bennünket. A történet alcíme szerint egy mese, amely Jeruzsálem bukását meséli el. Vallóban, a történet azokban a zavaros időkben játszódik, amikor Poncius Pilátus uralkodik Júdeában - ennél többet azonban nem árulhatunk e ebből az izgalmas történelmi kalandregényből.
A kötetet Bartos Zoltán műfordításában adjuk közre. (a Kiadó)

  • Részlet az e-Könyvből:

    Másnap reggel Ithiel, amint megígérte, a tanács elé terjesztette a kérdést, vajjon szabad-e Mirjamnak lemintázni Marcus centuriót, mert már megszokta, hogy gyámleánya sorsára vonatkozó minden kérdést ünnepélyes gyülekezetben beszéljenek meg. A vélemények megoszlottak. Némelyek semmi rosszat sem láttak benne, mások, szigorúbbak, úgy vélekedtek, hogy nem lehet helyes, ha egy római, aki bizonyára könnyelmű, ott ül a fiatal lánynál, akit gyöngéden gyámleányuknak neveztek. Egész kétségesnek látszott már az engedély, mikor az egyik, több világi érzékkel megáldott tanácsos kijelentette, hogy miután a kapitány, úgy látszik, szeretné elkészíttetni márványszobrát, tekintettel látogatásának körülményeire, a megbízatásra, hogy általános jelentést tegyen társaságukról és tanácsukról, aligha volna okos megtagadni kérését. Végre megegyeztek abban, hogy Mirjam elkészítheti ugyan a szobrot, de csak Ithiel és két másik tanácsos jelenlétében, akik közül az egyik öreg mestere legyen.
    Így történt, hogy mikor Marcus megjelent az Ithiel által megjelölt órában, három fehérhajú öreg embert talált a műteremben, mögöttük Nehushta sötét arca mosolygott. Mikor bejött, felálltak, meghajoltak. Marcus viszonozta köszöntésüket. Most megjelent Mirjam, Marcus üdvözölte.
    - Ezek is várják, hogy lemintázd őket? - kérdezte az öregekre mutatva, - vagy kritikusok?
    - Kritikusok - mondta Mirjam szárazon és levette a nedves ruhát az agyagtömbről.
    Minthogy a tanácsosok a sátor szélén ültek egy sorban és nem találták illendőnek elhagyni helyüket, igen keveset láthattak a részletekből, koránkelők lévén, a délután pedig meleg, egy-kettőre elaludtak mind a hárman.
    - Nézz oda, milyen kitűnő téma akármilyen művésznek.
    Mirjam bólintott, három agyagtömböt fogott és szótlanul, csendesen munkához látott, gyorsan készen volt a három különös ember nyers, de kitűnő képmásával, Marcus nagy gyönyörűségére. Mikor felébredtek, nagyot nevettek.
    Így ismétlődött a dolog nap-nap után. Minden délután megjelentek az öregek, minden délután álomba merültek kényelmes székükben. Nehushta is követte, vagy úgy tett, mintha követné példájukat és rendesen egyedül hagyta Mirjamot modelljével. Amint azt sejteni lehet, a modell, aki szívesen társalgott, nem mulasztotta el a kínálkozó alkalmakat. Kevés témát tárgyaltak meg. A férfi elmondta változatos és mozgalmas életét, kihagyva némely részletet; leírta a csatákat, melyekben résztvett és a vidékeket, ahol járt. A leány viszont elmondta egyszerű történetét az esszénusoknál, a férfit ez látszólag nagyon érdekelte. Mikor ezt a témát kimerítették, másról beszéltek - például vallásról. Mirjam megpróbálta kifejteni előtte hitének alapelveit, amit Marcus figyelemmel és tisztelettel hallgatott végig.
    - Szépen hangzik - mondta végül felsóhajtva, - de hogyan illenek bele ezek az elvek a mi világunkba. Látod úrnőm - én nem vagyok ugyan idős, de már sok vallást tanulmányoztam. Elsősorban itt vannak a görögök és rómaiak istenei - nos, minél kevesebbet beszélünk róluk, annál jobb. Aztán itt vannak az egyiptomi istenek; ezeket is tanulmányoztam és azt mondom, hogy imádatuk groteszk köpenye mögött mintha valami szent tűz szikrája is volna. Utánuk jönnek a föniciaiak istenei, egy rettenetes hit atyjai. Azután a tűzimádók és hasonló keleti vallások. Maradnak a zsidók. A zsidók feloszlanak farizeusokra, sadduceusokra és esszénusokra. Végül itt vannak a keresztények. Az ő tanaik tiszták elméletben, de az egész világ összefog ellenük gyűlöletben. Mi értéke van a keresztre feszített prédikátorban való hitnek, aki megígéri, hogy feltámasztja halottaiból azokat, akik benne bíznak?
    - Az, hogy kivezető utat találnak, mikor mindenük elveszett.
    - Igen, azoknak a vallása ez, akiknek mindenük elveszett. Ha velünk többiekkel történik véletlenül efféle, öngyilkosok leszünk és letűnünk a látóhatárról.
    - És mi - mondta Mirjam büszkén - az örök életbe emelkedünk fel.
    - Lehet, lehet, úrnőm, de beszéljünk vidámabb dolgokról - sóhajtott fel Marcus, - nekem most az az érzésem, hogy semmi sem örökös, kivéve talán az olyan művészet, mint a tied is.
    - Elfelejtik azt az első ízlésváltozásnál, vagy porrá ég az első tűzben. De lám a mester felébredt. Jöjj ide, kérlek és csináld meg az orrcimpákat, mert ez már meghaladja tudásomat.
    Az öreg művész közelebb jött és gyönyörködve nézte a szobrot.
    - Így? - kérdezte Mirjam, vésőjével érintve az agyagot. - Oh nézd, most jó! Milyen okos vagy te mester!
    - Mindig igazam volt. Lehetek okos, de te tehetséges vagy, megtaláltad volna a hibát magad is.
    - Nem mondtam én is? - vágott közbe Marcus diadalmasan.
    - Sokat mondasz te, uram - felelte Mirjam, - én azt hiszem, nem gondolod komolyan. Kérlek, maradj most csendben, szádat akarom tanulmányozni, nem szavaidat.
    Ilyenképpen elég kellemesen folytak le ezek a délutánok, az agyagminta elkészült és miután a kőművesek megcsinálták a durva faragást, Mirjam megkezdte márványba vésni.
    Volt azonban valaki, akinek ezek a napok nem teltek kellemesen: Caleb. Attól a perctől kezdve, hogy meglátta Mirjamot Marcus mellett sétálni, gyűlölte a csinos rómait, ösztönszerűleg érezte, hogy veszedelmes vetélytársra akadt benne.
    Caleb az utóbbi időben ritkán látta Mirjamot. Nem haragudott rá, mert hiszen a sértés olyan természetű volt, hogy minden nő szívesen megbocsát, de félt tőle. Hirtelen fellebbent a függöny a valóságról, belenézett a fiú lelkének titkába és látta, hogy emésztő tűz ég benne. Megértette, hogy minden szó, amit mondott, igaz volt, hogy az árva, akit senki sem szeretett, még a szelíd öreg esszénusok sem, csak egyetlen egy teremtményt szeretett a földön, őt, ezenkívül gyűlölettel volt tele szíve. Azt is egész biztosan tudta, hogy bárki keresztezze is útját, aki véletlenül megtetszik neki, veszedelemben forog majd, mint azt Caleb megjósolta és ez a gondolat megrémítette. Legjobban akkor volt megijedve, mikor Marcus körül látta ólálkodni, ámbár a római igazán senkije sem volt. De tudta, hogy Caleb másképpen, látja a dolgot.
    Keveset találkoztak ugyan, de érezte, hogy Caleb ritkán volt távol tőle és módot talált rá, kipuhatolni óráról-órára, mivel tölti idejét. Marcus mondta is, hogy akárhova megy, mindenütt belébotlik abba a bosszúálló tekintetű, csinos fiúba, akiről ő mondta, hogy Calebnek hívják. Mirjam félelme tehát egyre nőtt és amint a fejlemények mutatni fogják, nem is ok nélkül.
    Egy délután Mirjam a márványon dolgozott. A három öreg, mint rendesen, ott szundított, Marcus egyszer csak azt mondja:
    - El is felejtettem. Tudok egy ujságot, úrnőm. Rájöttem, ki ölte meg azt a zsidót, akinek halálát felderíteni engem kiküldtek. Caleb barátunk volt.
    Mirjam úgy meglepődött, hogy vésője váratlan mozdulattal, egész különös vonalat hagyott Marcus egyik fürtjén.
    - Csitt - mondta Marcus egy pillantással az alvókra, mert az egyik éppen olyan hangosan horkolt, hogy ébredezni kezdett; súgva tette hozzá: - Ők nem tudják, úgy-e?
    - Beszélnünk kell erről - mondta Mirjam izgatottan, szintén súgva. - Nem, nem most, nem itt, egyedül.
    - Ahol és amikor akarod - felelt Marcus mosolyogva, mintha a négyszemközti beszélgetés tervét nem találta volna elvetendőnek, ha a gonosztevő Caleb lesz is beszédtárgyuk.
    - Határozz meg helyet és időt, úrnőm.
    - A kertben, egy órával naplemente előtt. Nehushta nem zárja be a kis alsóajtót.
    - Jó - hagyta helyben Marcus, aztán hangosan folytatta: - Nem úgy, úrnőm, ej, milyen felesleges beszéd! Azt hiszem a hajfürtök tökéletesedtek azzal az elcsúszással. Most már kevésbé olyan, mintha egyiptusi minta után dolgoztál volna. Atyáim! De hát miért zavartatjátok magatokat? Félek, ez a hosszas ülés époly fárasztó rátok, mint amilyen feleslegesnek tetszik nekem.
    A nap lement, az utolsó piros sáv is elhalványult a nyugati égen, melyet a félhold halvány fénye világított meg. Az egész világ csendben és szépségben fürdött, még a környező hegyek merev körvonalai is meglágyultak és a Holt-tenger halvány víztükre, meg a sivatag hamuszürke képe ragyogott, mint a frissen olvasztott ezüst. Érzékeket elandalító illat szállott fel az öntöző csatorna partján viruló liliomokból.
    - Igazán kedves éj Calebről beszélgetni - gondolta magában Marcus. Tíz perccel a kitűzött idő előtt érkezett a megbeszélt helyre és most fel-alá sétált az óriás fák alatt, a magas falkerítés mögött, a kert nyitottabb részében. Ha észrevette volna, hogy ugyanaz a Caleb, nesztelenül, mint a macska, belopódzott, óvatosan az árnyékban bujkálva, követte őt a kis kapun át, melyet Marcus elfelejtett bezárni és most a pad alatt lapult meg, eszébe jutott volna a közmondás, hogy a kígyó a zöld fűben rejtőzik és a legszebb virágnak is van tövise. De ilyesmire nem gondolt, teljesen eltöltötte a boldog tudat, hogy a gyönyörű holdfényes estén beszélgetni fog egy szép, kedves nővel, akinek képe mélyen belefészkelte magát képzeletébe, annyira, hogy néha töprengett is, hogyan fogja majd kiűzni onnan.
    Most Marcus egy fehér ruha villanását pillantotta meg, mögötte egy sötétebb folt suhant s mindkettő feléje röpködött a sűrű, harmatos kertben és erre a látványra elállott a szívverése, aztán elkezdett újra dobogni, de a legrendetlenebbül. Ha tudta volna, hogy néhány lépésnyire mögötte szintén megállott egy szív, majd újra elkezdett verni rendetlenül, mint a dühös emberé. Lehetséges, hogy egy harmadik szív is rendetlenül működött ebben a pillanatban.
    - Bár hagyta volna otthon az öreg nőt - morogta Marcus. - De mégsem, mert ezek vadak és ha megtudnák, rosszallnák.
    Szerencsére néhány lépést tett a fehérruhás alak felé s a kis fasor elmaradt mögötte.
    Most előtte állott Mirjam, a hold megvilágította finom arcát, nyugodt szemét, mely mindig az ég kékjét juttatta eszébe.
    - Uram - kezdte Mirjam...
    - Oh kérlek úrnőm, hagyjuk most a merev formaságokat, szólíts csak Marcusnak.
    - Marcus kapitány - ismételte kissé elnyújtva a szokatlan nevet, - kérlek, bocsáss meg, hogy ilyen szokatlan időben zavarlak.
    - Oh, hogyne bocsátanék meg, Mirjam úrnőm - felelte Marcus szintén elnyújtva kissé nevét s úgy utánozva a leány kiejtését, hogy Nehushta zord arca is mosolygósra vált.
    Mirjam keskeny keze kérő mozdulatot tett.
    - Úgy áll a dolog, hogy ez a Caleb...
    - Oh, vigyék el az összes alvilági istenek Calebet! És amint jól sejtem, el is fogják vinni rövidesen - vágott közbe mérgesen Marcus.
    - De éppen azt akarom megakadályozni; azért találkoztunk most, hogy Calebről beszéljünk.
    - Nos, ha okvetlen akarod, beszélj és végezzünk vele. Mi van Calebbel?
    Mirjam összekulcsolta kezét.
    - Mit tudsz róla, Marcus kapitány?
    - Mit? Nos ezt: egy kém van a csapatomban, az talált egy idevaló embert, aki gombát keresett, vagy mit, már elfelejtettem, az árokban, úgy egy mérföldnyire, ez látta, mikor e különös fiú elbújt ott és lelőtte nyilával a zsidó fosztogatót. Mi több, akadt egy másik ember is, aki látta nevezett Calebet, amint egy vagy két órával előbb nyilat vásárolt egy zsidó árustól. Ez a nyíl ugyanaz, vagy legalább is nagyon hasonló ahhoz, melyet a zsidó nyakában találtak. Eszerint, úgylátszik, Caleb bűnös és nekem kötelességem elfogatni, megfelelő őrizet mellett Jeruzsálembe szállítani, ott majd ellátják a dolgát a papok. Nos, Mirjam úrnőm, kielégítettem-e kíváncsiságodat Calebet illetőleg?
    - Oh, ez nem lehet, nem szabad! Az az ember megütötte és ő ütéssel fizette vissza az ütést.
    - Ütést nyíllal, úgy gondolod talán? Nyílhegyet az ökölcsapásért. De hogyan van az, hogy te mindent tudsz, Mirjam úrnőm, nagyon bizalmasan lehetsz ezzel a Calebbel.
    - Nem tudom, csak sejtem. Hiszem, sőt tudom, hogy Caleb ártatlan.
    - Mért érdeklődöl annyira Caleb iránt? - kérdezte Marcus gyanakodva.
    - Mert barátom és játszótársam volt gyermekkorom óta.
    - Hm, furcsa pár - galamb és ölyv. Örülök, hogy nem vontad magadra dühét, vagy talán veszedelmesebb is vagy, mint amilyennek látszol. Nos, mit tegyek óhajtásod szerint.
    - Kíméld meg Calebet. Ne, ne - ne higyj ezeknek a tanuknak.
    - Ilyet gondolni! - kiáltott fel Marcus őszinte megbotránkozással. - Ha elgondolom, hogy ilyen erkölcstelen lehet, akit olyan jónak gondoltam. El akarsz tántorítani kötelességemtől?
    - Igen, azt akarom. Végre is a parasztok az egész környéken nagy hazugok.
    - Úrnőm - mondta Marcus mély meggyőződéssel, - Caleb túllépte a jópajtásság határát, szerelmet vallott neked. Első pillanatban gondoltam.
    - Oh, hogyan tudhatsz ilyesmit?
    - Honnan tudhatom? Mert Caleb nagyobb bolond lett volna, mint amilyennek tartom, ha elmulasztja. És ha rajtam múlna, bizonyára nem tenné többet. Nos, légy őszinte hozzám, ha ugyan nő lehet ilyen tekintetben őszinte és mondd meg őszintén, szerelmes vagy Calebbe?
    - Én - én? szerelmes Calebbe! Nem én! Ha nem hiszed, kérdezd meg Nehushtától.
    - Köszönöm. Megelégszem a te válaszoddal. Te azt állítod, nem vagy szerelmes bele és én hajlandó vagyok ezt elhinni. Másfelől azonban azt gondolom, hogy kénytelen voltál ezt mondani, mert azt hihetted, hogy minden más válasz befolyásolná Caleb ügyét nálam.
    - Nálad? Mit törődöl te, uram, azzal, hogy szerelmes vagyok-e Calebbe, vagy nem, akitől, hogy őszinte legyek, félek.
    - Azt hiszem, azért véded annyira.
    - Oh nem - mondta Mirjam hirtelen elkomolyodva, - erősen védem, mint ahogy hasonló esetben erősen védenélek téged is, Caleb barátom volt és ha el is követte azt a tettet, ingerelték rá.
    - Jól beszélsz - hagyta helyben Marcus, folytonosan rászegezve tekintetét.
    Ott állott előtte Mirjam, összekulcsolt kézzel, pihegő kebellel és kedves, sápadt arca izgalomtól lángolt s gyönyörű szeme könnyben úszott. És Marcus hirtelen, amint nézte, elvesztette önuralmát.
    - Azt mondod, hogy nem vagy szerelmes Calebbe. Csókolj meg és akkor el fogom hinni azt is, hogy a parasztok hazudtak a környéken. Már is kezdem hinni.
    - És ha nem akarom?
    - Akkor félek, hogy az illetékes jeruzsálemi törvényszék elé kell vinnem az esetet.
    - Nehushta, hallod! Mit tegyek?
    - Mit tégy? - kérdezte Nehushta szárazon. - Nos, ha meg akarod csókolni a nemes Marcust, nem fogom rossz néven venni, vagy elárulni. De ha nem akarod, akkor azt hiszem, bolondság volna kitenni magadat a szégyennek, csak hogy Calebet megmentsed.
    - Igen, megteszem, de csak, hogy megmentsem Calebet - mondta Mirjam zokogva és Marcus felé hajolt.
    De Marcus legnagyobb meglepetésére hátra húzódott és kezével eltakarta arcát.
    - Bocsáss meg - mondta, - embertelen voltam ilyen módon csókot vásárolni! Megfeledkeztem magamról. Szépséged az oka és kedvességed és egész lényed. Könyörgök - mondta alázatosan, - ne gondolj nagyon rosszat rólam, mindnyájan gyengék vagyunk néha. És most, mert kérted, nincs ugyan jogom hozzá, de teljesítem kérésedet. Lehet, hogy ezek a tanuk hazudnak, végre is, annak az embernek a bűne, ha ugyan van bűne, menthető. Kár félni tőlem.
    - De - szólt közbe Nehushta, - azt hiszem, neked van nagy okod félni tőle; sajnállak, mert neked, Marcus úr, nemes szíved van.
    - Lehetséges, a jövendő az istenek térdén van és amit a sorsunk rendel, az be fog következni. Mirjam úrnőm, legalázatosabb szolgád és barátod vagyok. Jó éjszakát!
    - Jó éjszakát! - mondta Mirjam. - Igen, Nehushtának igaza van, te nemes szívű vagy.
    Mindezt a kertben beszélték meg. Caleb hiába hallgatódzott, egy szót sem tudott kivenni. Halkan beszéltek, távol is álltak tőle, úgy, hogy hiába dugta annyira előre a fejét, amennyire csak merhette, a, fák árnyékában, bár füle éles és gyakorlott volt, mégsem használt semmit, csak zavaros mormogás jutott fülébe. De ha füle megcsalta is, szeme annál jobban működött, egyetlen egy mozdulatot, vagy taglejtést sem mulasztott el. Szenvedélyes szerelmi jelenet folyt le, annyi bizonyos. Nehushta kissé hátrább állott háttal feléjük, mialatt a fiatal pár kiönthette egymásnak szerelmes ömlengéseit. Végül aztán, mint ahogy várta is, elérkeztek a tetőpontra. Igen! Oh szemérmetlen nő, csókolództak. Köd borult Caleb szemére, mint izzó vörös kardpenge csillogott a szeme, a vér lüktetett, zúgott fülében, dühöngő, féltékeny szíve majd szétpattant. Megöli ezt a rómait itt mingyárt. Mirjam soha többet meg nem csókolja élve.
    Már elő is húzta rövid kardját, melyet bő ruhájába rejtett, már ki is lépett a fák árnyékából, mikor hirtelen mégis megjött a józan esze. Várni fog! várni!
    Íme, elváltak. Mirjam visszament a házba, Marcus feléje közeledett, mintha álmában járt volna. Csak Nehushta állott mozdulatlanul, tekintetét a földre szegezve, mintha gondolkoznék valamin. Marcus még mindig elmerülve haladt el előtte, mint az alvajáró és megérintette kinyújtott kezét. Caleb követte. Marcus kinyitotta az ajtót, kilépett és be akarta csapni maga mögött. Caleb megfogta, keresztül bújt rajta és bezárta. Néhány lépésnyire lejjebb a falban másik ajtó volt, ezen ment be Marcus a vendégházba. Mikor megfordult, hogy bezárja az ajtót, Caleb betaszította mögötte és szemtől-szemben állottak.
    - Ki vagy? - kérdezte a római hátra ugorva.
    Caleb most már elég higgadt volt, bezárta az ajtót és rátolta a reteszt. Azután felelt csak.
    - Caleb, Hilliel fia vagyok. Néhány szót szeretnék beszélni veled.
    - Oh - mondta Marcus, - éppen te és ha nem csal tekintetem, mint rendesen, nagyon rossz kedvűen. Nos Caleb, Hilliel fia, mi dolgod van velem?
    - Élet-halál kérdés, Marcus, Emilius fia - felelte Caleb olyan hangon, hogy a római kirántotta kardját és védő állásba helyezkedett.
    - Röviden és értelmesen, fiatalember - mondta.
    - Rövid leszek és értelmes. Szeretem azt a nőt, akitől éppen jössz és te is szereted, vagy úgy tész, mintha szeretnéd. Nem, ne tagadd, mindent láttam, a csókodat is. Nos, nem lehet mindkettőnké. Tehát egyikünknek meg kell halnia ma éjjel.
    Marcus hátrált egy kissé, nem a félelemtől, hanem a csodálkozástól.
    - Szemtelen, hazudsz! Nem csókolództunk, hanem a te nyakadról beszéltünk, amelyet neki ajándékoztam, mert kérte, minthogy zálogban van a zsidó megöléséért.
    - Ugyan - sziszegte Caleb, - ki hitte volna, hogy a nemes Marcus kapitány megbúvik egy nő szoknyája mögött. Védekezz római, mert meg foglak ölni tisztességes párviadalban!
    - Fiú, megőrültél? - kérdezte Marcus. - Csak nem hiszed, hogy én, aki három csatában harcoltam, félek egy csupaszszájú fiútól, ha még olyan büszke is. Nos, ha félnék, csak füttyentenem kellene és őreim ebben a pillanatban a gonosztevők halálával gyógyítanának ki. Saját érdekedben mondom, gondold ezt meg. Én, félretéve rangom, megvívok veled most.
    - Ne beszélj annyit - felelte Caleb, - jöjj ki a holdfénybe.
    - Örülök, hogy ezt akarod - mondta Marcus. - Mindent megtettem, amit tehettem, hogy megmentselek, most még hozzáteszem, úgy látom, veszedelmes ifjú vagy. A világ, Mirjam úrnőm és én egyszerre megszabadulunk tőled. Nos, milyen fegyvered van? Rövid kard páncél nélkül? Nekem sincs páncélom. Ebben a tekintetben egyformák vagyunk. Állj! Rajtam acélperemű sapka van, rajtad nincs. Íme, eldobom, hogy egyenlő lehetőségeink legyenek.
    Marcus vigyázz állásban volt, tudta már mit fog tenni. Mikor Caleb közelebb jött, gyorsan oldalt lépett, kivédte döfését és mert nem akarta megölni, kezére sújtott. Caleb mutatóujját érte a csapás, az lehullott a karddal együtt, amit tartott. Marcus a pengére tette lábát és egy körfordulatot tett.
    - Fiatalember - mondta komolyan, - megkaptad leckédet, viselni fogod a nyomát holtod napjáig. Most menj.
    A megsemmisült Caleb fogát csikorgatta.
    - Halálra ment, halálra! Győztél! Ölj meg! - kiáltotta és véres kezével szétnyitotta ruháját, hogy utat mutasson a tőrnek.
    - Hagyd az ilyen beszédet színészekre - felelte Marcus. - Menj és tudd meg, ha valaha is megpróbálsz valami árulást ellenem, vagy bajt hozol Mirjam úrnőre, megöllek, abban biztos lehetsz!
    Caleb ajka félig átkozódó, félig zokogó hangra nyilt, megfordult és elsompolygott. Marcus vállat vont, megfordult. Ő is menni készült, mikor hirtelen árnyék vetődött rá. Visszafordult és Nehushta állott mellette.
    - Ugyan kérlek, honnan jöttél, lybiai barátnőm? - kérdezte.
    - A gránátalmakerítés mellől, római uram, onnan láttam és hallottam, ami történt.
    - Igazán? Akkor remélem, elismered, hogy jól forgatom a kardot és jó természetem van.
    - A kardot elég jól forgatod, ámbár nincs mit dicsekedni ilyen őrült ellenséggel szemben, de a természeted az olyan, mint a bolondé.
    - Úgy - csodálkozott Marcus, - ez az erény elismerése? De szeretném tudni, miért?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980897
Webáruház készítés