Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Henry Rider Haggard: Cleopatra_MOBI

Henry Rider Haggard: Cleopatra_MOBI
990 Ft990
  • Részlet az e-könyvből:

     

    TIZENEGYEDIK FEJEZET
    Az isteni Menkau-ra sírja - a Menkau-ra mellén lévő írás - elviszik a kincset - a sírbolt lakója - Cleopatra és Harmachis menekülése a szent helyről

    Kis, bolthajtásos szobában álltunk, amelynek falát hatalmas márványkockák díszítették. Előttünk volt az isteni Menkau-ra egyetlen darab, hatalmas bazaltból kivájt kőkoporsója. Olyan, mint egy fából készült ház és aranyozott arcú szfinxen nyugodott.
    Szent borzalommal tekintettünk a koporsóra. A nyomasztó csend és a hely ünnepélyes volta ólomsúllyal nehezedett ránk. Felettünk, több mint száz méterre a hatalmas piramis tornyosodott. Az éjszakai szellő lágyan simogatta kívül. Mi azonban a piramis alatt, mélyen a szikla belsejében voltunk. Egyedül a halottal, kinek örök nyugalmát háborgattuk. A suttogó szél egyetlen hangja, s az élet legcsekélyebb jele sem hatolt el hozzánk, hogy megtörje az ijesztő csendet. Ránéztem a kőkoporsóra, melynek nehéz fedelét lelökték, s oldalán feküdt. Körös-körül mindent ellepett a por.
    - Nézd - suttogtam, s egy feliratra mutattam, amelyet a régi idők írásjegyeivel másoltak a falra.
    - Olvasd, Harmachis - kért halkan Cleopatra én nem tudom.
    - „Én, Ramses Mi-ámen, rászorultságom és megpróbáltatásom órájában meglátogattam a sírboltot. Bármilyen szorult helyzetben voltam is és bármilyen merész is a szívem, nem mertem magamra venni Menkau-ra átkát, ítélj te, aki az eljövendő évszázadokban utánam jössz ide, s ha szíved tiszta, s Khem végső szükségben van, vedd el és vidd magaddal mindazt, amit én itt hagytam.”
    - Hol van a kincs? - suttogta Cleopatra. - Tán az az arany arcú szfinx a kincs?
    - Ott van a kincs - válaszoltam, s a kőkoporsóra mutattam. - Gyere ide, nézd meg.
    Megragadta a kezemet, s hozzám simult.
    A szarkofágot bár kinyitották, a fáraó festett koporsója azonban háborítatlanul hevert a szarkofág mélyén. Felléptünk a szfinxre, majd lefújtam a port a koporsóról, s elolvastam a fedelére írt szöveget:
    „Menkau-ra fáraó, Ég gyermeke,
    Menkau-ra fáraó, Nap gyermeke,
    Menkau-ra fáraó, aki Nout szíve alatt feküdtél,
    Nout, anyád, szentséges szívének bűvkörébe von téged, Mert anyádnak, Noutnak neve az Ég rejtélye,
    Az istenek közé sorol ő téged s ellenségeidet Menkau-ra fáraó, te örökké élő!”
    - Hol van hát a kincs? - kérdezte ismét Cleopatra. Itt fekszik előttünk az isteni Menkau-ra fáraó teste, de ez a test nem aranyból van, de még ha ez a szfinx aranyból készült volna is, hogyan vihetnénk magunkkal?
    Azt mondtam, hogy álljon a szfinxre, s fogja meg a koporsó fedelét. Én a másik végét fogtam meg. A fedelét nem erősítették meg, így könnyen leemeltük, s letettük a földre. Ott feküdt előttünk a fáraó múmiája, úgy ahogy háromezer évvel ezelőtt a koporsóba tették. A hatalmas múmia teljesen dísztelen volt. Aranylárva sem fedte arcát, mint ez szokásos volt. Fejét posztóba burkolták, mely a hosszú évezredek alatt megsárgult. Mellén szent írásjelekkel díszített hatalmas aranylemez feküdt, amelyet lótuszvirágokkal fontak körül. Felemeltem, s a lámpámhoz tartva, ezt olvastam:
    Én, Menkau-ra, az Oziriszben üdvözült, aki életemben Khem országának fáraója voltam, az igazságban éltem, s mindig azon az ösvényen jártam, melyet a Láthatatlan rendelete jelölt ki számomra. Én, a kezdet és a vég, én szólok síromból azokhoz, akik utánam következnek, s bár csak egy órára is, de trónomra ülnek. Hallják hát! Elmúlt életem egy napján azt álmodtam egyszer, hogy jön majd idő, mikor Khem könnyen idegen hódítók járma alá juthat, s fáraója nagy szükségét érzi majd a kincsnek, hogy sereget gyűjthessen és szerelhessen fel, hogy az ellenséget visszaverhesse. Ezért én, Menkau-ra, az Oziriszben üdvözült fáraó, bölcsességem sugallatából ezt tettem: A védelmező istenségek jóvoltából és kegyelméből vagyonom és gazdagságom nagyobb volt, mint bármely más fáraóé Hórusz uralkodása óta. Életemben ezrével voltak barmaim, libáim, borjúim és szamaraim. Mérhetetlen mennyiségű gabonám, nagyon sok aranyam, drágakövem. Roppant vagyonommal takarékosan éltem, s megtakarított részét drágakövekre cseréltem be, köztük smaragdokra is, melyek a legszebbek és legnagyobbak a világon. Ezeket a kincseket halmoztam fel itt Khem rászorultságának és szorongattatásának esetére. De, ahogy voltak a múltban, úgy lehetnek az eljövendő időkben is olyanok, akik gonosz életet élnek a földön, s kapzsiságukban szívesen rátennék kezüket, s elprédálnák istentelen élvezeteikre azt a kincset, amelyet Khem ínségének idejére gyűjtögettem. Nézz hát ide, te, aki még nem születtél meg, s aki az idők teljességében majdan koporsóm felett állsz s olvasod azt, amit én írattam ide. Én gyűjtöttem a kincset - és csontjaim közé rejtettem. Ezért hozzád szólok, hozzád, aki még nem születtél meg, s Nout méhében alszol! Ha igazán szükséged van a kincsekre, hogy megszabadíthasd Khemet ellenségeitől, ne félj semmit, ne habozz! Emelj ki engem, az Oziriszben üdvözültet, koporsómból, oldozd fel kötelékeimet, vedd ki a kincset keblemből, s semmi bántódásod nem lesz. Csak azt az egyet parancsolom meg, hogy rakd vissza maradványaimat üres koporsómba. Ha ínséged nem nagy, vagy csak múló, vagy ha szívedben álnokság lakozik, akkor szálljon rád Menkau-ra átka! Szálljon rád az az átok, amely a halottak nyugalmának megháborítóját sújtja! Szálljon rád az árulókat sújtó átok! Szálljon rád az az átok, amely az istenek felségének meg-sértőjét sújtja! Boldogtalan legyen az életed, vérben és nyomorúságban halj meg, s halálod után gyötrelem és kín legyen a sorsod örökkön örökké! Mert Amentiben találkozunk, majd, és szemben állunk egymással, te átkozott!
    Titkomnak megőrzése céljából én, Menkau-ra, templomot emeltem imádatomra. Ez a templom sírboltom keleti oldalán áll. Templomom örökös főpapjával időről időre közölni kell a titkom. S ha templomom főpapja az eljövendő időkben akárki másnak, mint a koronás és Khem trónján ülő fáraónak elárulná titkomat, átkozott legyen ő is! Íme, ezt írtam s rendelem én, Menkau-ra, Khemnek Oziriszben üdvözült fáraója. Te pedig, aki Nout méhében alszol még, de egyszer majd sírom felett állsz, s olvasod| írásomat, ítélj! S ha gonoszul ítélsz, szakadjon rád Menkau-ra átka, amelytől nincs menekülés! Légy üdvöz és isten hozzád!”
    - Hallottad, Cleopatra - mondtam ünnepélyesen, tekints hát szívedbe, aztán dönts és ítélj. Ítélj igazságosan, mert saját jóvoltod és boldogulásod függ döntésedtől.
    Cleopatra lehajtotta fejét, s elmerült gondolataiban.
    - Nem merem megtenni - szólt hirtelen. - Menjünk innen.
    - Helyes - válaszoltam, s szívem megkönnyebbült szavaira. Lehajoltam, hogy felemeljem a koporsó fafedelét. Mert, az igazat megvallva, én is féltem.
    - Hogyan is mondta csak az isteni Menkau-ra írása?
    Smaragdokról szólt, nemde? A smaragdok nagyon ritkák manapság, s alig kaphatók. Mindig nagyon szerettem a smaragdot, de sohasem láttam még egészen hibátlan példányt…
    - Nem arról van szó, Cleopatra, hogy szereted-e a smaragdot, vagy nem, hanem Khem rászorultságáról és szíved legtitkosabb gondolatairól, amelyeket csak te ismerhetsz.
    - Igazad van, Harmachis, tökéletesen igazad van. De-hát nem forog-e Khem nagy veszélyben s nem égető-e a rászorultsága? Kincstáram üres, hogyan szál Ihatok szembe a rómaiakkal, ha nincs aranyam? S nem esküdtem-e meg neked, hogy férjemül fogadlak, s szembeszállók Rómával? S kezemet az Oziriszben üdvözült fáraó szívére téve nem újítom-e meg eskümet ebben az ünnepélyes pillanatban? Elérkezett az az idő, amelyről az isteni Menkau-ra álmodott. Te is igazat adhatsz nekem, mert máskülönben Hatshepsu, Ramszesz vagy valamely más fáraó régen elvitte volna innen a kincseket. De nem tették. Itt hagyták, itt van még most is, mert az idők teljessége még nem érkezett el az ő korukban. Most azonban itt a döntő pillanat, mert ha én sem viszem el a drágaköveket, a rómaiak biztosan Egyiptomra törnek, s akkor nem lesz többé fáraó, akinek a titkot elmondhatná valaki. Félre az aggályokkal és a félelemmel, lássunk munkához! Miért nézel úgy rám, mintha inadba szállna a bátorságod? Szívünk tiszta, semmitől nem kell tartanunk, Harmachis.
    - Legyen úgy, ahogy akarod - válaszoltam -, a te dolgod, hogy ítélj és dönts. S ha döntésed, ítéleted álnok és csalfa lenne, rád, a te fejedre száll az átok, amelytől nincs menekülés.
    - Fogd meg hát a fáraó fejét, Harmachis, én majd... milyen borzalmas hely ez! - Hirtelen hozzám simult és belém kapaszkodott. - Úgy rémlett, mintha egy árnyékot láttam volna a sötétségben. Mintha felénk közeledne, de hirtelen eltűnt! Menjünk innen! Te nem láttál semmit?
    - Semmit sem láttam, Cleopatra. Talán az isteni Menkau-ra szellemét láttad, mert a szellem mindig testi porhüvelye felett lebeg. Menjünk innen, mert igazán nagyon örülnék, ha hátat fordíthatnék ennek a helynek.
    Cleopatra úgy tett, mintha indulni akarna, de újra visszafordult, s megszólalt:
    - Semmiség az egész, csak a szellemem képzelődött, amely a borzalom hajlékában megtestesíti és megjeleníti az árnyszerű alakokat, akikre borzadok ránézni. Látnom kell azokat a smaragdokat, ha belehalok is. Gyere, fogjunk a dologhoz! - Ezeket mondva lehajolt, saját kezével emelte fel a sírról a négy alabástrom kancsó egyikét.
    Mind a négy kancsót a védőistenek kőbe vésett hasonulásával pecsételték le, s bennük az isteni Menkau-ra szíve és belső részei. Semmi mást nem találtunk a korsókban, mint azt, aminek mindenképpen ott kellett lennie.
    Kiemeltük. Mindketten felléptünk a szfinxre, nagy üggyel-bajjal kihúztuk a koporsóból, s a földre tettük az isteni Menkau-ra testét. Cleopatra megmarkolta tőrömet, s elvágta a múmiát övező kötőszalagokat. A lótuszvirágok, amelyeket szerető kezek helyeztek el a szalagok alá háromezer esztendővel ezelőtt, kihullottak s a kövezetre estek. Tovább keresgéltünk, míg megtaláltuk a szalag végét, melyet a nyak hátsó részéhez erősítettek. Elvágtuk ezt is, mert erősen a nyakhoz tapadt, s aztán legöngyöltük szentséges testéről. Vállamat a szarkofághoz támasztottam, s leültem a sziklás talajra. A múmiát térdemre fektettem, megfordítottam, Cleopatra pedig kibontotta a tagjait burkoló szöveteket. Egyszer csak valami a földre hullott. A fáraó színaranyból készült jogara volt, végén egyetlen smaragdból vésett gránátalma.
    Cleopatra felemelte a jogart, s némán bámulta. Amint tovább bontogattuk a szöveteket, egyéb aranytárgyak is kiestek a szalagok alól, olyanok, amilyeneket a fáraókkal szoktak eltemetni. Nyakékek és karperecek s egy drágakövekkel kirakott balta, a szentséges Ozirisz és Khem megszentelt földjének jelképe. Minden szalagot kibontottunk már, s alattuk durva vászonból készült takarót találtunk, mert azokban a régi időkben a mesteremberek még nem voltak olyan ügyesek a test balzsamozásában, mint manapság. A takarón köralakban ez a szöveg állt: „Menkau-ra, a Nap Királyi fia.” Semmiképp nem tudtuk lefejteni a testről ezt a takarót, mert nagyon erősen odatapadt. A nagy hőségtől ájuldoztunk, a múmia pora s a fűszerek illata torkunkat fojtogatta. Reszkettünk a félelemtől. Letettük hát a földre a múmiát s késsel vagdaltuk szét az utolsó burkolatot. Először a fej tűnt elő, s íme: beletekinthettünk a fáraó arcába, melyet háromezer éven át nem látott emberi szem! Hatalmas arc volt, büszke homlokkal, melyet a királyi ureus övezett körül. Ősz, de a fűszerektől félig sárgára színeződött hajfürtjei hosszú, egyenes fonatokban omlottak a földre. Sem a halál, sem a három évezred nem volt képes az összezsugorodott és kiaszott arcvonások nemes méltóságát megsemmisíteni. Szemünket nem tudtuk levenni arcáról, s kétségbeesés szülte bátorsággal letéptük az utolsó burkolatot. Ott feküdt végre előttünk a meztelen test, mereven, a fűszerektől sárgára festve. Borzasztó látvány volt. Baloldalán, az ágyék fölött, volt a nyílás, melyet a balzsamozók vágtak rajta, hogy munkájukat elvégezhessék.
    - A drágakövek a múmia testében vannak - súgtam Cleopatrának, mert éreztem, hogy a test nagyon nehéz volt. - Nos hát, ha van bátorságod, be kell hatolnod ebbe a rozzant agyagházba, mely valaha a fáraó teste volt. - így szóltam, s Cleopatra kezébe nyomtam a tőrt.
    - Most már késő lenne visszalépnünk - válaszolta. Felemelte szépséges fehér arcát és rám szegezte rémülettől tágra nyílt kék szemeit, majd megragadta a tőrt s összeszorított ajakkal belevágta a háromezer éve halott fáraó mellébe. Ebben a pillanatban nyöszörgő, sóhajtó hang hallatszott a tárna nyílása felől, ahol az eunuchot hagytuk. Felugrottunk, de már nem hallottunk többé semmit. A lámpa fénye még mindig átszivárgott a nyíláson.
    - Semmi - nyugtattam. - Végezzünk.
    Nagy üggyel-bajjal felhasítottuk a test kemény húsát, miközben éreztem, hogy a kés hegyét drágakövek súrolják. Cleopatra benyúlt a hideg üregbe, s kihúzott valamit. A világosság felé tartotta, s meglepetésében felkiáltott, mert a fáraó keblének mélyéből smaragd bukkant elő és csillant meg a fényben, a legszebb, amelyet valaha emberi szem látott. Színe tökéletes volt, hatalmas hibátlan kő. Szkarabeusz formára volt faragva, alul kör alakú felirattal: „Menkau-ra, a Nap Fia.”
    Cleopatra ismét benyúlt a testbe, s újabb fűszerek közéágyazott, hatalmas smaragdokat húzott ki a fáraó melléből. Volt, amit kifaragtak, volt amit nem, de mindegyiknek hibátlan a színe és felbecsülhetetlen az értéke. Cleopatra fáradhatatlanul kotorászott a testben… Megszámláltuk őket: száznegyvennyolc olyan drágakövet találtunk, amelynek nincs párja a világon. Nemcsak smaragdokat talált, hanem két nagy, páratlan szépségű gyöngyöt is.
    Befejeztük munkánkat. A hatalmas kincs rakásban tornyosult előttünk. Ott hevertek az aranyból készült királyi jelvények, a fűszerekbe áztatott, émelyítő illatot árasztó kötőszalagok, s az Oziriszben üdvözült, de Amentibenj örökké élő Menkau-ra fáraó darabokra szaggatott teste is…
    Felálltunk. Most, hogy már nem volt mit keresnünk,í rettenetes félelem fogott el bennünket, mert szívünket nem hevítette és bátorította a kutatás mohó vágya. Félelmünkben beszélni sem tudtunk. Intettem Cleopatrának, aki megfogta a fáraó fejét, én pedig a lábát, s közös erővel felemeltük a testét. Azután felléptünk a szfinxre, s visszatettük a testet a koporsóba. A múmiát burkoló szétszaggatott szöveteket rádobáltam a testre, a koporsó fedelét visszatettem a helyére.
    Azután összeszedtük a nagy köveket s a többi ékszert, melyeket könnyűszerrel magunkkal vihettünk. Annyi drágakövet és ékszert rejtettem ruháim redői közé, amennyi elfért, a többit Cleopatra rejtette el. Felbecsülhetetlen értékű kincseinkkel rogyásig megterhelten indultunk vissza. Még egy utolsó pillantást vetettünk az ünnepélyes helyre, a szfinxre, amelyen a szarkofág nyugodott. A szfinx sugárzó, nyugodt és mozdulatlan arca mintha minket gúnyolt volna, bölcs, örökös mosolyával. Megfordultunk, s otthagytuk a koporsót.
    Az akna nyílásánál megálltunk, és felkiabáltam az eunuchnak, akinek ott kellett várnia ránk. Úgy rémlett, mintha elhaló, gúnyos nevetés válaszolna kiáltásomra. Annyira úrrá lett rajtam a félelem, hogy nem mertem újra kiáltani, pedig attól tartottam, hogy ha tovább késlekedünk, Cleopatra elájul. Megragadtam a kötelet, s mivel erős és fürge voltam, hamar felkapaszkodtam rajta. A folyosón pislogott még a lámpa, az eunuchot azonban nem láttam. Gondoltam, hogy kissé beljebb ment a folyosón, és elszunnyadt. Így nagy keservesen, egyedül kínlódva húztam fel a kötélen Cleopatrát, Kissé erőt gyűjtve, az eunuch keresésére indultunk.
    - Talán megrémülhetett valamitől s elfutott, még a lámpáját is itt hagyta - mondta Cleopatra. - Hatalmas istenek, mi lehet ez?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982884
Webáruház készítés